MISSZIÓUTAK

Az értelmező szótár meghatározása szerint a misszió latin eredetű szó, jelentése fontos küldetés, utazással járó politikai, vallási vagy gazdasági célú megbízatás. Vannak diplomáciai missziók, űrmissziók és katonai missziók is. Egyes missziók titkosak, nagyon érzékeny információkat őriznek, és csak a legmegbízhatóbb személyeket választják ki teljesítésükre. Vannak veszélyes küldetések, amelyeket komoly képzésnek és tapasztalatszerzésnek kell megelőznie. Amikor kereszténnyé lettünk, Isten egy küldetést bízott ránk. „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek.” (Mt 28:19-20) Bár Istennek minden korosztály számára van feladata, legfontosabb küldetéseinek nagy részéhez képzett fiatalokra van szüksége. Ezek a missziók időnként nehezek és kockázatosak, és teljesítésükhöz a Föld különböző pontjaira kell elutazni. De minden veszély és kihívás ellenére egy biztos: „Ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:20) Első missziónk ott kezdődik, ahol vagyunk. Ez a felkészülés. „Akik igazi misszionáriusok lesznek távoli országokban, küldetésüket otthon kell elkezdjék. Akik a Mester szőlőskertjében szeretnének dolgozni, először azt a kis szőlőt kell gondozniuk, amit Ő a gondjaikra bízott. Csak így készülhetnek fel.” (The Youth’s Instructor, 1901. január 17.)
Sokan szentelik életüket az otthoni missziónak, de Isten egyeseket más szolgálatra hív el. Az erre való felkészülés magába foglalhat rövid misszióutakat. Krisztus két ilyen útra küldte el tanítványait. Számunkra is hasznos átismételni azokat az utasításokat, melyekkel indulás előtt ellátta őket: „Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen, és betegségek gyógyítására. És elküldé őket, hogy prédikálják az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak.” (Lk 9:1-2) A bevezető képzés után Megváltónk elmagyarázta a végrehajtás olyan részleteit is, hogy mi legyen a pénzügyekkel és az ellátással. „És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálcákat, se táskát, se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen. És valamely házba bementek, ott maradjatok, és onnét induljatok tovább.” (Lk 9:3-4) Sokan, akik nagyon szegény helyekre mennek misszióútra, meglepetten tapasztalják, mennyire boldogok az emberek fürdőszoba nélküli, zsúpfedeles házaikban. Látják, hogy a pénz és az ingóságok nem teszik a gazdagokat a szegényeknél boldogabbá. Mégsem gondolnak arra, hogy üres kézzel induljanak egy utazásra! Miért küldte el akkor Jézus üres kézzel misszionáriusait? Azt szerette volna, ha megtapasztalják, hogy Ő gondoskodik róluk, amikor nekik nincs rá lehetőségük (lásd: Lk 22:35). És az egyik legcsodálatosabb dolog egy misszióúton: megfigyelni, ahogy Isten betölti szükségleteinket.

Missziós útjukon a tanítványok felfedezték Krisztus örömének titkát: „Krisztus örömét lelte abban, ha segített a bajbajutottakon, ha megkereste az elveszetteket, ha megszabadította az elnyomottakat, ha felemelte az elesetteket, ha meggyógyította a betegeket, ha az együttérzés és vigasztalás szavait mondhatta a szomorúaknak, csüggedteknek és szenvedőknek. (…) Minél többet teszünk másokért, annál jobban megszeretjük ezt a munkát, és annál nagyobb örömöt lelünk a Mester követésében.” (Colporteur Ministry, 46. old.)

Másokért dolgozni öröm, de ugyanakkor eléggé kimerítő és megterhelő is. A mi megváltásunkért dolgozva Jézus is gyakran kimerült fizikailag, ezért ismeri a hűséges munkások szükségleteit, és tudja, hogyan enyhítse azokat. Ezt onnan láthatjuk, ahogyan tanítványait misszióútjuk végén segítette, amikor szomorú hírt kaptak. A nagy prédikátor, Keresztelő János, halott volt. Saját jövőjükért is aggódtak, amikor a próféta tragikus megölésére gondoltak. Ugyanakkor fáradtak is voltak a nemrég befejezett, kimerítő missziómunka után. Fáradtságukat és szomorúságukat látva Jézus meghívta őket, hogy vonuljanak félre és pihenjék ki magukat: „Visszatérvén pedig az apostolok, elbeszélének néki mindent, amit cselekedtek. És azokat maga mellé vévén, elvonula magánosan a Bethsaida nevű városnak puszta helyére.” (Lk 9:10)
A Biblia más misszióutakról is beszél. Pál első misszióútja két és fél évig tartott. Magával vitte a fiatal János Márkot. Márk egy odaszánt keresztény családból származott, akiknél a korai gyülekezet gyakran összegyűlt imádkozni. Akkor is egész éjjel ott imádkoztak, amikor Péter kiszabadult a börtönből és megmenekült a haláltól.
Bár János Márk biztosan nagyon izgatottan készült a misszióútra, sokat kellett tanulnia erről a munkáról. Pál és kísérői üldözéseknek voltak kitéve, életveszélyes helyzetekbe is kerültek. János Márk megrémült és hazament. Ez nehezen mondható sikeres kezdésnek. Istennek olyan emberekre van szüksége, akik Márktól eltérően a nehéz körülmények ellenére kitartanak. „Isten embereket hív el, (…) akik az elcsüggesztő és ínséges helyzetekben is kitartanak, akik buzgósággal, elhatározással és hittel rendelkeznek, amelyek a misszióterületeken nélkülözhetetlenek. Kitartó munkával és Izrael Istenébe vetett bizalommal tetterős és bátor férfiak csodákat művelhetnek.” (Az evangélium szolgái, 469. old.)
Később János Márk a második misszióútjára is el akarta kísérni Pált. Barnabás hajlandó lett volna egy második esélyt adni a fiatalembernek, de Pál ezt ellenezte. Nem gondolta, hogy János Márk rendelkezik egy misszionáriushoz illő elszántsággal és határozottsággal.
János Márk távozása után Pálnak eszébe juthatott volna Jónás misszióútja. Isten Jónást is elhívta, hogy prédikáljon a pogányoknak. „És lőn az Úrnak szava Jónáshoz, (…) mondván: Kelj fel, menj Ninivébe.” (Jón 1:1,2)
De a misszionáriusnak is misszionáriusra lett volna szüksége. János Márkhoz hasonlóan Jónás is feladta. Addig menekül a küldetés elől, míg végül le nem nyeli egy hal. Isten nem mondott le Jónásról, amikor ő nem válaszolt az első hívásra. Megengedte, hogy a körülmények megalázzák, majd adott neki egy második esélyt. „És lőn az Úrnak szava Jónáshoz másodszor is, mondván: Kelj fel, menj Ninivébe.” (Jón 3:1,2)
János Márk is elment más misszióutakra. Tanult hibáiból, és hatékony misszionáriussá vált. Mindannyian áldást nyertünk mind Jónás, mind János Márk tapasztalatából, mert mindketten írtak könyvet a Bibliába. A következő alkalommal, amikor Jónás könyvét vagy Márk evangéliumát olvasod, ne feledd, mennyire fontos a második esély!
Csodálatos misszióútra menni, ha képes vagy rá. Tapasztald meg a szolgálat örömét és az Istennel való együttmunkálkodás erejét, hogy segíts másokon.

Te is tartozhatsz azon fiatalok közé, akik már voltak misszióutakon. Az egyik leghatékonyabb rövidtávú missziós küldetés fiataloknak a nyári könyvevangelizációs programokra való jelentkezés.
„A helyesen végzett könyvterjesztés a legmagasabbrendű lélekmentés. A lehető legjobb és legsikeresebb mód, hogy eljuttassuk az emberekhez a jelen fontos igazságát. A lelkész munkájának hordereje kétségbevonhatatlan. Sokan azonban, akik bár éheznek az élet kenyerére, nincsenek abban a kiváltságos helyzetben, hogy Isten megbízott igehirdetőitől hallják az Igét. Ezért elengedhetetlen, hogy széles körben terjesszük kiadványainkat. Így az üzenet oda is eljut, ahova a lelkész nem mehet. Így sokak figyelmét felhívhatjuk a világtörténelem zárójeleneteivel összefüggő fontos eseményekre.” (6T, 313. old.)
Nem számít, hol vagyunk misszionáriusok, mindig észben kell tartanunk, mennyire fontos fenntartani Istennel való kapcsolatunkat. Sátán minden eszközzel megpróbál elszakítani Tőle. Álmunkat zavarhatják különböző zajok, rovarok vagy kényelmetlen fekvőhely. Előállhatnak egészségügyi gondok vagy ellenállás. Mi azonban ne engedjük, hogy ezek közül bármelyik megállítson és távol tartson az áhítattól. Amikor Dániel egy pogány országban élt, mindig a személyes áhítatot tette az első helyre, még akkor is, amikor az életveszélyessé vált számára. „Dániel pedig, amint megtudta, hogy megíratott az írás, beméne az ő házába; és az ő felső termének ablakai nyitva valának Jeruzsálem felé; és háromszor napjában térdeire esék, könyörge és dícséretet tőn az ő Istene előtt, amiként azelőtt cselekszik vala.” (Dán 6:10)
Ez jó tervezés. Nem segíthetünk valakit a mennybe, ha mi magunk nem a menny ösvényén állunk. „Jellemünk és az, ahogy élünk, határozza meg, hogy milyen hatással vagyunk másokra. Ahhoz, hogy másokat meg tudjunk győzni Krisztus kegyelmének erejéről, ismernünk kell tapasztalatból ezt az erőt. Az evangéliumnak, amit mások megmentése érdekében hirdetünk, a saját lelkünket megmentő evangéliumnak is kell lennie. Csak Krisztusba mint személyes Megváltónkba vetett élő hit által éreztethetjük befolyásunkat egy kétkedő világban. Ha lelkeket akarunk a rohanó árból kimenteni, nekünk magunknak kell erősen állnunk a Sziklán: Krisztus Jézuson.” (A Nagy Orvos lábnyomán, 469. old.)
Milyen nagy hangsúlyt fektet ez saját, személyes tapasztalatunk és Jézussal való kapcsolatunk fontosságára! A távoli országokban vagy az otthonunkban végzett missziómunka is hatástalan, ha nem ismerjük személyesen a Megváltót, akit másoknak próbálunk bemutatni. Amikor azonban ismerjük Őt és elkezdtük megtapasztalni a szabadulást, amit ingyen felajánlott nekünk, akkor első gondolatunk mindig az, hogy megosszuk másokkal ezt a csodálatos hírt, akár közel, akár távol vannak tőlünk. Ezután válhatunk Isten segítségével sikeres misszionáriusokká.

I. RÉSZ
1. Írd le a farizeusok misszióútjainak hatékonyságát. Mt 23:15

Hasonlítsd össze azzal a küldetéssel, amit Jézus bízott a tanítványaira. Mt 28:18-20

2. Mi az első dolog, amit meg kell tenned annak érdekében, hogy sikeres misszionárius lehess egy idegen országban?

Mit jelent ez a mindennapi életben?

3. Hogyan lehetnek boldogok a nagyon szegény emberek?

Hogyan nyerhetsz boldogságot ugyanabból a forrásból akkor is, ha egy gazdag országban élsz?

II. RÉSZ
4. A világ szerint önmagunk kiszolgálása a boldogság útja. Miben lelt Jézus örömöt és megelégedést?

Minden tevékenységed közül melyik hozza neked a legtöbb örömöt?

Mit tehetsz annak érdekében, hogy boldogabb légy a Krisztusért végzett szolgálatodban?

5. Fogalmazz meg néhány tanulságot Jónás és János Márk történetéből.

6. Gondolj ismerőseidre! Adnod kellene valamelyiküknek egy második esélyt?

III. RÉSZ
7. Hogyan volt Dániel személyes hitélete bizonyságtétel a perzsáknak?

8. Miért annyira fontos a személyes áhítat fenntartása egy misszióúton?

Legnagyobb megelégedésemre és csodálkozásomra Andrews lelkész a Kolossébeliekhez írt levéltől kezdve magyarázta azokat a bibliaszövegeket, amelyeket én is pontosan ugyanabban a sorrendben jegyeztem fel. A Kolossébeliekhez írt levélben található kérdéses szöveget úgy magyarázta, hogy két törvény van. Az erkölcsi törvény, amely a Tízparancsolat, és amely örök érvényű, valamint a ceremoniális törvények, amelyek Jézusra mutattak előre, és amelyek a kereszten megszűntek. Ennél a pontnál a Szentlélek erős ihletését éreztem. Ezt mondtam magamban: „Ez a legkézzelfoghatóbb, amit valaha a törvényről hallottam. Ez mindent a helyére tesz gondolataimban.” És úgy is volt. A továbbiakban Andrews lelkész a kétszarvú fenevadról, a szentélyről és annak megtisztításáról, valamint a hármas angyali üzenetről is beszélt. Minden pontot egyértelműen tisztázott. Majdnem naponta meglátogatott minket és imádkozott velünk. A rochesteri közösség is sokat imádkozott az érdeklődőkért. Nemcsak az igazságról meggyőző bizonyítékok, hanem a Szentlélek nyilvánvaló jelenléte is meghatározó fontossággal bírt számunkra és meglágyította szívünket. Nem tudtam távol maradni az előadásoktól, és nem tudtam ellenállni a bemutatott érveknek. Amikor 1852 szeptemberében elfogadtam a szombat igazságát, még mindig volt megbízatásom a következő három vasárnapra az elsőnapi adventistáknál. Elhatároztam, hogy ezeknek eleget teszek, de semmit nem mondok az új világosságról, mert tudtam, hogy alaposan fel kell készülnöm álláspontom megvédésére. Minden helyszínen kijelentettem, hogy nem megyek többé. Már a negyedik szombatot töltöttem Rochesterben. Aznap nyilvánosan is kiálltam a harmadik angyal üzenete mellett, és beadtam egy cikket a Szemlébe, amelyben bejelentettem áttérésemet. Azon az összejövetelen láttam először White testvérnőt és férjét. Három hónapig távol voltak Rochestertől, lovas kocsival utaztak az országban, látogatva a New England-i szombattartókat. A szombati összejövetel a Mt. Hope sugárút 124. szám alatt volt. Imaterem, lakótér és a Review and Herald nyomdája is ugyanott volt. Oswald Stowell volt a nyomdász, aki akkoriban súlyos mellhártyagyulladástól szenvedett, és az orvosok lemondtak róla. A szomszédos szobában feküdt, és az istentisztelet végén kért, hogy imádkozzunk érte. Miután bemutattak a White házaspárnak, megkértek, hogy menjek velük a betegszobába imádkozni, míg a közösség többi tagja csendes imában támogatott minket a teremből. Letérdeltünk az ágy mellé, és ameddig mi imádkoztunk, White lelkész az Úr nevében megkente olajjal Stowell testvért. Azonnal meggyógyult. Amikor felálltunk, már ő is ült, tapogatva oldalát, amely addig annyira fájt. „Teljesen meggyógyultam, holnap már dolgozhatok” – mondta. Ugyanaz az áldás, amely őt meggyógyította, nagy mértékben áradt ki White testvérnőre is. White lelkész ránézett, majd kijelentette: „Ellennek látomása van. Ameddig ebben az állapotban van, nem lélegzik. Ha valaki szeretné látni, nyugodtan közelebb jöhet és meggyőződhet erről.” Az ágy mellett térdelt nyitott szemmel, a távolba tekintett, de nem elrévedve, hanem kellemes, értelmes arckifejezéssel. Arckifejezése frissességet árasztott, arca pirospozsgás volt. Bár felfelé nézett, a fejét jobbra-balra mozgatta, mintha különböző tárgyakat követne tekintetével. Mindenki számára világos volt, hogy mindenről megfeledkezett, ami körülötte zajlott. Kezeit időről időre felemelte. A látomás mintegy fél órán át tartott. Közben szavakat, esetenként egész mondatokat mondott, de nem lélegzett. A látomás végeztével mély levegőt vett, és az első három lélegzetvétele olyan volt, mint egy újszülött első lélegzetvétele. A látomás végeztével bizonyságot tett az ott összegyűlteknek. Különösen hozzám beszélt, vázolva az igazság elfogadása előtti gondolataimat, még azokat is, amelyekről senkinek nem beszéltem. Ahogy ezeket meghallottam, kijelentettem: „Biztos, hogy emberi erőnél nagyobb hatalomhoz csatlakozott a látomás során.” 

Az önzés, büszkeség, szertartásosság és önelégültség légköre veszi körül lelküket, és nagyon nehéz számukra felismerni az igazságot és értékelni azt. Egyesek kilépnek a fényből és sötétségben járnak, ami most sokkal sűrűbb, hisz korábban a világosságban jártak. Visszautasítva a fényt, a legértékesebb dolgoktól fosztják meg magukat. Visszautasítva az igazságot nem is tudják, hogy miről maradnak le. A kegyelemből kapott fényt nem értékelték, nem ültették gyakorlatba, és sokan nem cselekszik az igét. Minden igaz hívőnek fel kell ismernie ezt a magasztos kötelezettséget. Mindenkinek feladata, hogy Isten misszionáriusaként megkeresse az elveszett lelkeket. Odaszentelt munkások egész hadseregét kellene látnunk, akik nem a saját, hanem az Úr akaratát követik. Isten munkatársainak kell lenniük. Dolgoznak, imádkoznak és folyamatosan Jézusra, hitük szerzőjére és bevégzőjére tekintenek. Akik teljes mértékben átadják magukat Istennek, minden gondolatukat, imájukat és képességüket szolgálatuknak szentelik. Kedves fiatalok, ha Krisztus igaz tanítványai vagytok, minden képességeteket szenteljétek Neki, hogy hatékony módszerek által szólíthassátok meg a megtéretleneket. Legyetek Krisztus tevékeny munkásai. Minden gyülekezetben szükség van rátok. Mindenkinek fel kell ismernie, hogy Istentől kérjen tanácsot, majd jól irányzott személyes erőfeszítések által mentsen lelkeket, akikért Krisztus meghalt. Egyetlen bűnös se kerüljön úgy egy keresztény befolyási körébe, hogy ne érezze a krisztusi érdeklődést. Akik az igazság hívőinek vallják magukat, az Igazság Napjának értékes fénysugaraiban kell járniuk. Fiataljaink közül ki adja át magát Istennek azzal a céllal, hogy ifjú társai megmentéséért dolgozzon? Ki adja át tálentumait a pénzváltóknak? Ki érez szent kötelességtudatot, hogy minden Istentől kapott tehetségét a lélekmentésre fordítsa? Kedves ifjak, miért nem alkottok csoportokat, hogy Krisztus katonáiként álljatok munkába, és minden erőtökkel tevékenykedjetek a Mester szolgálatában, lelkeket mentve meg a pusztulástól? Minden gyülekezetben alakuljanak csoportok ennek a munkának a végzésére. Olvassuk, hogy a gazda, mielőtt elment otthonról, mindenkinek kiosztotta a feladatát. Senki nem maradt tétlen. Fiataloktól és idősektől egyaránt kérdezem: Jézus a személyes Megváltótok? Ha nem ismertétek fel, hogy Ő a tiétek, tegyétek ezt meg minden áron, majd késlekedés nélkül mondjátok el másoknak, mit tapasztaltatok keresztény életutatokon. Ne engedjétek, hogy a szél ide-oda vessen, hanem mutassátok meg, hogy van gyökeretek, hogy hisztek és gyakoroljátok az igazságot, hogy annak megszentelő ereje életeteken és jellemeteken nyugszik. Akkor rendelkeztek a világossággal, és abban jártok. A fiatalok nemcsak azokért munkálkodnak, akik szombatünneplőnek vallják magukat, hanem azokért is, akik nem a mi hitünket vallják, mert Istennél nincs személyválogatás? Minden lélek értékes, mert Isten Fiának vére árán lett megváltva. Miért annyira csekély az érdeklődés a bűnösök iránt? Sokan azok közül, akik nem szombatünneplők és nem rendelkeznek a világossággal, hűségesebb gyermekei Istennek, mint azok, akik rendelkeznek az igazság világosságával, de nem értékelik, hanem saját elképzeléseik gyér fényénél járnak. Senki nem dolgozhat sikeresen a lelkekért igaz, őszinte, önzetlen érdeklődés nélkül. Akik így tesznek, láthatják a megtért lelkeket, ők maguk is növekednek kegyelemben és az Úr, és Megváltó Jézus Krisztus ismeretében. Nekik nem törpül el Istennel szerzett tapasztalatuk. Tanulnak Krisztus iskolájában és tanítókká válnak, hogy másokkal is megismertessék, amit ők tanultak. A fiatalok határozzák el, hogy mindennél jobban szeretik Istent és engedelmeskednek parancsolatainak. A legviszontagságosabb körülmények között is maradjanak hűségesek küldetésükhöz, ezen belül is különösen az egészségügyi reformhoz. Legyenek teljes szívükkel odaadó reformátorok, akik mindenben önuralmat és mértékletességet gyakorolnak. Határozzák el, hogy meggyőzik a gonoszokat. Csak akkor beszélhetünk valódi győzelemről, ha a megtért bűnös aláveti magát az Istennek való feltétel nélküli engedelmességnek, és szavaiban, vállalkozásában, cselekedeteiben egyaránt Istennek ad tiszteletet. Akik így tesznek, olyanok, mint az ifjú, akihez János így szólt: „Írtam néktek ifjak, mert erősek vagytok, és az Isten ígéje megmarad bennetek, és meggyőztétek a gonoszt.” Minden fiatal számára rendelkezésre áll a lelki erő. Akik ezt növelni akarják, azoknak komoly harcokat kell megvívniuk, amelyek próbára teszik indítékaik őszinteségét, de ha hűségesek maradnak, bizonyítják, hogy az Isten akarata melletti határozott kiállásukat szent érdekek vezetik. Az ilyen fiatalok a szó minden értelmében győztesek, mert Krisztus is győzött érdekükben. Ha győznek, kapcsolatba kerülnek a mennyei erőforrásokkal. Kedves ifjak, látványosságai vagytok a világnak, angyaloknak és embereknek egyaránt. Az igazság érdekében tett határozott erőfeszítéseitek által biztos alapon álltok a hitben, és képesek lesztek idősebb, tapasztaltabb testvéreiteket is szeretetre és jó cselekedetekre buzdítani. – The Youth’s Instructor, 1911. január 17.

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
1. Írd le, milyen légkör veszi körül azokat, akiknek nehezükre esik felismerni és értékelni a világosságot.

2. Mit kell minden igaz hívőnek felismernie?

3. Mit érezzenek a bűnösök, ha bekerülnek a keresztények befolyási körébe?

4. A negyedik bekezdésben számos mondat kezdődik a „Ki?” kérdéssel. Jellemezd, milyen fiatalokat keres Isten.

5. Milyen szervezkedés javasolt az Istent szerető fiataloknak?

6. Melyik az a két dolog, amit a fiatalok határozottan tegyenek meg?

7. Mi valósul meg komoly harcok árán azok életében, akik eldöntötték, hogy meggyőzik a gonoszt?

8. Milyenek a győztes fiatalok?

9. Mivel tudják a fiatalok szeretetre és jó cselekedetekre késztetni az idősebb, tapasztaltabb testvéreket?

Ma egy kimondhatatlanul forró nap volt. Azt hittem, elolvadok. Sokszor azon gondolkodom, hogy az Amazonas vajon valóban lakható környék-e? Annyira meleg van, hogy minden erőmet és energiámat leszívja. Végre kezdem megérteni, hogy az itt élők miért tesznek mindent annyira lassan. Nincs légkondicionálójuk, ami kellemesebbé tegye a légkört, sem zuhanyzójuk, hogy lehűtsék magukat, sőt még olyan alapvető eszközök sem, melyek segítségével kimossák ruháikat, miután egész nap izzadtak. Annyira sok kétkezi munkát kell végezniük a legegyszerűbb hétköznapi feladatok elvégzéséért. Megmosakodnak és kimossák ruháikat a folyóban, a tűz mellett elkészítik és elfogyasztják az ételt, és már vége is a napnak. Tegnap újra teljes mértékben az Úrtól függtem. Annyira tehetetlennek éreztem magam, amikor hozzám jött egy férfi, akinek halszálka akadt a torkán. Semmit nem tudtam tenni. A csónakban ültünk és vacsoráztunk, amikor hallottam, hogy kint valaki tapsol. Itt az emberek nem szólítanak a neveden, nem kopognak az ajtón, hanem egyszerűen állnak kint, és hangosan tapsolnak. Amikor kimentem, hogy lássam, ki az és mire van szüksége, a férfi felesége elmondta, hogy éppen halat ettek, amikor a férfi torkán megakadt egy szálka. Sajnos nem tudtam segíteni rajta. Időnként nagyon nehéz ápolónak lenni, mert annyira csekély és hiányos felszerelésünk van. Megvizsgáltam az embert és számos kérdést tettem fel neki. Láthatóan tudott nyelni, és a légzése is rendben volt, de ideges volt és rosszul érezte magát. Belenéztem orvosi táskámba, és bár tudtam, hogy nem sokat segít, elhatároztam, hogy adok neki egy gyulladáscsökkentő injekciót, amely enyhíti fájdalmát. Leültem mellé és őszintén bevallottam, hogy nincs a halszálka eltávolításához szükséges eszközöm, és sajnos nem sokat tehetek. Nagyon távol laktak minden más orvosi segítségtől. Felajánlottam az injekciót és az imát. Elmondtam nekik, hogy bár én nem sokat tehetek, van Valaki, aki segíthet. A mi Teremtőnk, Isten, megoldhatja ezt a helyzetet. Miután imádkoztam velük és értük, kihúzták kenujukat és hazafelé indultak. A tegnap este, amint az ágyban feküdtem, arra gondoltam, vajon mi lehet vele. Annyi fájdalom és szenvedés van ezen a világon. Ma reggel, amikor a falu felé mentem, találkoztam vele. Hatalmas mosollyal az arcán közölte, hogy a szálka valahogy elmozdult, kijött, már nincs a torkában. Köszönöm Uram, hogy segítesz gyermekeidnek itt, az amazonasi dzsungelben is. Köszönöm, hogy nem feledkezel meg szükségleteinkről. Találkozhatunk nagyon nehéz helyzetekkel is. Soha ne feledjük, hogy szerető mennyei Atyánk gondoskodik rólunk. Bármi legyen is a gondod, vidd Isten elé imában. Miközben tovább dolgozol Istenért, ne feledd, hogy bár te nem tudsz megtenni mindent, Ő igen. Ő, aki elhívott, elvégzi a munkát. Álljunk szolgálatába!

Az Amazon Lifesavers Ministry (Amazonasi Életmentő Szolgálat) projektet hetednapi adventista önkéntes laikusok tartják fenn, akik elkötelezték magukat a brazíliai Amazonas melletti dzsungel folyói mentén fekvő falvak megsegítésére. A projekt hivatalosan 2007-ben vette kezdetét, és a Leo és Jessie Halliwell által 1930-ban elkezdett munka folytatása. Az önkéntesek csónakokkal közlekednek a folyón, hogy orvosi és fogorvosi ellátást nyújtsanak a nehezen megközelíthető falvaknak. Segítik az embereket egészségük megőrzésében és javításában, ugyanakkor baráti kapcsolatokat építenek ki és terjesztik az evangéliumot. Több, mint 200 helyi részmunkaidős önkéntes és néhány teljes munkaidőben dolgozó család tartja fenn az Amazon Lifesavers Ministry csapatot. Gyakran utaznak missziós csoportok Brazíliába is segíteni. A projekt gyorsan növekszik, és a Hetednapi Adventista Egyház missziós programját támogatja az evangélium hirdetésében.