Jézus isteni természetének jelei

E heti tanulmányunk: Ézsaiás 53:4-6; János 6:1-15, 26-36; 9; 11; 1Korinthus 1:26-29; 5:7

A Bibliából világosan kitűnik, hogy Jézus Krisztus az örökkévaló Fiú, egy az Atyával, az élete nem mástól származik, Ő nem teremtmény. Jézus teremtett meg minden létezőt (Jn 1:1-3). Örökkévaló, nem volt olyan idő, amikor ne létezett volna. Amikor a világunkba jött, magára vette az emberi természetet, miközben megtartotta isteni természetét is. Bizonyos alkalmakkor mondott és tett olyat, ami által megmutatkozott, felvillant istensége.
János fontosnak tartotta ezt az igazságot, így amikor Jézus csodáit számba vette, ezekre utalva mutatott rá istenségére. Jézus nemcsak mondott olyasmit, amiből kitűnt istensége, hanem azt a tettei is alátámasztották.
Az e heti tanulmányban Jézus Isten-voltának legnagyobb jelei közül megvizsgálunk hármat. Feltűnő, hogy minden esetben voltak, akik nem hittek a csodában vagy nem fogták fel a jelentőségét. Némelyek ekkor fordultak el Jézustól, mások még mélyebbre merültek a vakságban, sőt olyanok is voltak, akik Jézus megölését kezdték tervezni. Megint mások azonban elhitték, hogy Jézus a Messiás.

Október 5–12. – A személyes odaszentelődés hete

Október 12. – Az Egyházterületekben folyó építkezések támogatása (adománygyűjtés)
 

EGW idézet

Mária fiának emberi természete vajon Isten Fiának isteni természetévé változott? Nem változott át. A két természet egyetlen személyben olvadt össze – az ember Krisztus Jézusban. Őbenne lakozik az Istenségnek egész teljessége testileg. Mikor Krisztus meghalt, az emberi természete halt meg. Az Istenség nem merült el, nem halt meg; ez lehetetlen lett volna. Krisztus, a bűntelen, megmenteni jött Ádám minden gyermekét, aki elfogadja a fölajánlott üdvösséget, és hajlandó Isten gyermekévé válni. Az Üdvözítő a vérével váltotta meg a bukott emberiséget.
Nagy titok ez, melyet nem értünk meg teljesen sokoldalú és fontos voltában, míg csak az üdvözültek el nem változnak. Akkor megértjük Isten ajándékának hatalmát, nagyságát és hatékonyságát. Az ellenség azonban eltökélte, hogy olyan titokzatosságba burkolja ezt az ajándékot, hogy már-már megsemmisüljön. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1113. o.

A Krisztus jellemét és küldetését értékelő emberek beteltek tisztelettel és hódolattal, miközben Őt szemlélték, és úgy érezték, hogy az élő Isten templomát nézik. Isten Fiának elfogatása miatt katonákat (szolgákat) küldtek ki, így akarták lerombolni Isten templomát. De amint Jézus közelébe értek, és hallhatták ajkáról a mennyei bölcsesség szavait, elcsodálkoztak. Jézus tanításainak magasztos volta, valamint ereje oly mértékben hatotta át szívüket és elméjüket, hogy megfeledkeztek eredeti szándékukról. Krisztus kinyilatkoztatta magát a lelküknek. Az emberi testet isteni fény ragyogta be, és ők egyetlen céltól vezérelve tértek vissza, elragadtatva a Jézus által bemutatott gondolatoktól, ezért, amikor az izraelita elöljárók kérdőre vonták őket – „Miért nem hoztátok el őt?” – a szolgák így feleltek: „Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember!” A szolgák azt látták meg, amit a papok és elöljárók nem akartak meglátni: az isteni dicsőséggel és világossággal átitatott emberi természetet. – Signs of the Times, 1890. január 20.

Amikor Jézus a földön járt, így szólt az Őt elutasító emberekhez: „És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen!” Sokan vannak, akik nem hajlandók válaszolni Krisztus szeretetére, mellyel magához próbálja vonzani őket. Jézus hívását sokan elutasítják. Nem akarnak részesülni abban az előjogban, hogy személyes Megváltójukká fogadják. Nem jönnek alázattal és hittel, hogy személyes tapasztalatok által megtudhassák, mit is jelent számukra Jézus, és mit jelentenek ők Jézus számára. Az ígéret azonban így hangzik: „Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik.” Jézus addig nem nyugszik, míg nem vezeti el követőit az örök öröm és dicsőség országába. – Signs of the Times, 1893. február 27.
 

Jn 6:4-5 verseiben az apostol kiemeli, hogy az ötezer ember megvendégelése nem sokkal a páskaünnep előtt történt. A páska Izrael Egyiptomból való szabadulásának emlékünnepe volt. A páskabáránynak az elsőszülöttek helyett kellett meghalnia. Ez az áldozat jelképezte Jézus értünk vállalt halálát. A kereszten Jézus hordozta el azt a büntetést, amit a bűneink miatt mi érdemelnénk meg: „A mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk” (1Kor 5:7).
„Viselte a törvényszegés szégyenét; szenvedett, mert Atyja elfordította arcát tőle, mígnem a Fiú szíve meghasadt, és kilehelte lelkét. A menny az ember üdvösségéért hozta ezt az áldozatot” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 464. o.).
 

1. Olvassuk el Jn 6:1-14 szakaszát! Milyen párhuzamokat találunk itt Jézus és Mózes között? Mit tett Jézus, aminek emlékeztetnie kellett volna a népet arra, amikor őseik megszabadultak Mózes szolgálata által?

A történet számos része párhuzamot mutat Jézus és a kivonulás történetében Mózes között. A páska (húsvét) ideje (Jn 6:4) az Egyiptomból való hatalmas szabadításra utal. Jézus felment a hegyre (Jn 6:3), ahogy Mózes felment a Sínai-hegyre. Jézus próbára tette Fülöpöt (Jn 6:5-6), amint az izraelitákat próbára tette Isten a pusztában. A kenyérszaporítás (Jn 6:5-6) a mannára emlékeztet. A megmaradt étel összeszedése (Jn 6:12) visszautal arra, hogy az izraeliták összegyűjtötték a mannát. Tizenkét kosár maradék lett (Jn 6:13), Izraelnek szintén tizenkét törzse volt. Az emberek azt mondták, hogy Jézus az a próféta, akinek el kellett jönni a világba (Jn 6:14), párhuzamban 5Móz 18:15 jövendölésével, ami a Mózeshez hasonló prófétára utal. Mindez úgy mutat Jézusra, mint az új Mózesre, aki eljött megszabadítani népét.
János ezekkel bemutatja, hogy Jézus nem egyszerűen csak jeleket és csodákat tett, hanem olyan jeleket és csodákat vitt végbe, amelyeknek az összefüggései különös jelentőséggel bírtak a zsidó nép számára. Jézus ezekkel lényegében rámutatott előttük isteni voltára.
 

Olvassuk el Ézs 53:4-6 és 1Pt 2:24 verseit! Milyen fontos igazságot tanítanak ezek a szakaszok Jézusról? Hogyan kapcsolódik ez isteni mivoltához? Miért ez a legfontosabb igazság számunkra?

EGW idézet

Közelgett a húsvét, és közelről-távolról Jeruzsálem felé zarándokló csapatok gyülekeztek, hogy lássák Jézust. Egyre többen csatlakoztak, míg végül ötezer férfi gyűlt össze, nem számítva az asszonyokat és gyermekeket. Mielőtt Krisztus partot ért volna, a sokaság már várt rá. Azonban Ő észrevétlenül kikötött, és egy kis időt tanítványaival elkülönülten töltött el.
A domboldalról letekintett a nyüzsgő tömegre, és szíve könyörületre indult. Bár megzavarták, megfosztották nyugalmától, mégsem neheztelt. Nézte az egyre gyűlő tömeget, és a figyelmét sóvárgó szemeket. „Megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok.” (Mk 6:34)… A papoktól, vezetőktől nem kaptak segítséget, Krisztusból viszont az élet gyógyító vize áradt, ahogyan tanította a sokaságot az üdvösség útjára. – Jézus élete, 364. o.

Figyelmemet Isten hatalmára irányították, amely Mózes révén mutatkozott meg, amikor az Úr a fáraó elé küldte. Sátán is tudott Mózes küldetéséről. Jól tudta, hogy Mózest Isten hívta el, hogy tépje le Izráel gyermekeinek rabláncait. Azt is tudta, hogy küldetése Krisztus eljövetelét vetíti elő, amikor megfosztja Sátánt hatalmától, melyet gyakorol az emberi nemzetségre, és kiszabadítja azokat, akik a kísértő rabságában sínylődnek. Sátán tudta, hogy amikor Krisztus eljön, hatalmas csodákat tesz, mivel a világnak is meg kell tudnia, hogy Ő az Atya küldötte. Sátán féltette uralmát. Angyalaival tanácskozva elhatározta, hogy kettős célt követnek: (1) ügynökei révén – utánozva Isten igazi művét – meghiúsítják Isten szolgája, Mózes által gyakorolt befolyását; és (2) azt akarta, hogy a varázslók általi ténykedése korszakokon át rombolja sokak elméjében az igazi hitet és azokat a nagy csodákat, amiket majd Krisztus fog tenni, amikor eljön erre a földre. Sátán tudta, hogy uralma hátrányba kerül, mivel az emberek fölött gyakorolt hatalma is Krisztus uralma alá lesz vetve. Mózes nem emberi erő révén gyakorolt hatást az emberek elméjére, és nem emberi erő által tett csodákat a fáraó előtt. Ő Isten erejével rendelkezett. A Mózes által elkövetett jelek és csodák arról próbálták meggyőzni a fáraót, hogy a nagy „Vagyok” maga szólítja fel az uralkodót, engedje el Izráel népét, hogy szolgálhassanak az Úrnak. – Spiritual Gifts, 4b. köt., 81. o.

Krisztus a világ összes bűnéért engesztelést szerzett, és mindazok részesülnek igazságában, akik hit által Istenhez jönnek. Krisztus „a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg” (1Pt 2:24). Bűneink el vannak rendezve, Isten félretette, a tenger mélyébe vetette azokat. Bűnbánat és hit által megszabadulunk a bűntől, és az Úrra, a mi igazságunkra tekintünk. Jézus, az igaz, szenvedett az igaztalanért. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 392. o.
 

2.  Olvassuk el Jn 6:14-15, 26-36 szakaszait! Hogyan reagáltak az emberek erre a csodára? Hogyan akarta Jézus bemutatni ezzel, hogy ki Ő valójában?

Júdea népe földi messiást várt, aki megszabadítja őket a Római Birodalom elnyomása alól. Háború idején a két legnehezebb feladat a sereg táplálása, valamint a sebesültekről és a halottakról való gondoskodás. Csodái által Jézus bemutatta, hogy Ő mindkettőre képes.
Jézus azonban nem ezért jött el, és a csodáinak sem ez volt a célja. Az ötezer megvendégeléséről szóló beszámoló alkalmat adott a szemléltetésre azzal kapcsolatban, hogy Jézus az Élet Kenyere, Isten maga jött le a mennyből. „Én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jön, nem éhezik meg soha” (Jn 6:35, ÚRK) – mondta.
Ez az első János evangéliumának hét „Én vagyok” kezdetű kijelentése közül, amelyekben az „Én vagyok” után valamilyen állítás következik:
„az élet kenyere” (Jn 6:35, ÚRK); „a világ világossága” (Jn 8:12); „az ajtó” (Jn 10:7, 9); „a jó pásztor” (Jn 10:11, 14); „a feltámadás és az élet” (Jn 11:25); „az út, az igazság és az élet” (Jn 14:6); „az igazi szőlőtő” (Jn 15:1, 5). Ezeknek a kijelentéseknek mindegyike egy-egy fontos igazságra mutat Jézussal kapcsolatban. Az „én vagyok” kifejezés pedig visszautal 2Mózes 3. fejezetére, ahol Isten úgy mutatkozik be Mózesnek, mint a nagy VAGYOK (vö. Jn 8:58). Jézus a nagy VAGYOK.
Csakhogy a nép ebből semmit nem értett meg.
„Elégedetlen szívük kifogásolta: ha Jézus oly sok csodát tud művelni, amennyit láttak, akkor miért nem adhat erőt, egészséget, gazdagságot egész népének, miért nem szabadítja meg őket elnyomóiktól és dicsőíti meg őket hatalomban és tisztességben? Azt állítja, hogy Isten Küldötte, és mégsem akar Izrael királya lenni. Ezt a rejtélyt nem tudták megfejteni. Elutasítását félreértették. Sokan arra következtettek, hogy nem mer előállni igényeivel, mert Ő maga is kételkedik küldetésének isteni jellegében. Ezzel kitárták szívüket a hitetlenség előtt, és a Sátán által vetett mag meghozta a maga gyümölcsét: félreértést, elszakadást” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 320–321. o.).
Anyagi javakat vártak az örök életen át megmaradó igazság helyett. Ez a csapda mindannyiunkat fenyeget, ha nem vagyunk körültekintőek! 
 

Hogyan köthetnek le egészen bennünket anyagi dolgok, a lelkiek kárára?

EGW idézet

Az emberek ültek a füves síkságon a tavaszi alkonyatban, és ették az eledelt, amelyről Krisztus gondoskodott… Nincs emberi erő, amely öt árpakenyérből és két kis halból éhes emberek ezreinek elegendő ételt teremthetne. Ezt mondogatták egymás közt: „Bizonnyal ez ama próféta, aki eljövendő… a világra” (Jn 6:14). Legyőzheti a nemzeteket, s hozzájuttathatja Izráelt a vágyva vágyott uralomhoz.
Lelkesedésében a nép kész azonnal királlyá koronázni Öt. Látják, hogy nem igyekszik felhívni a figyelmet magára, vagy tisztességet szerezni önmagának… [és] attól tartanak, hogy sohasem fogja magának követelni Dávid trónját. Tanácskoznak, és abban egyeznek meg, hogy erőszakkal elragadják Őt, és kikiáltják Izráel királyának… Jézus azonban látja, mi van készülőben, és tudja, amit ők nem, hogy mi lenne az eredménye egy ilyen mozgalomnak. […]
Jézus most megparancsolja a sokaságnak, hogy oszoljanak. Viselkedése olyan határozott, hogy azonnal engedelmeskednek… Jézus királyi magatartása, néhány nyugodt parancsszava lecsillapítja a rajongást, s meghiúsítja terveiket. Felismerik benne a minden földi tekintély fölött álló hatalmat, és szó nélkül engedelmeskednek. – Isten csodálatos kegyelme, 46. o.

Jézus azt mondta az ótestamentumi iratokról – és mennyivel inkább áll ez az újszövetségiekről: „Ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam.” (Jn 5:39)
Ha meg akarjátok ismerni az Üdvözítőt, kutassatok a Szentírásban! Isten Igéje töltse be egész szíveteket! Ez az élő víz, amely égető szomjúságotokat csillapítja; ez a mennyei élő kenyér… Testünk abból épül fel, amit eszünk és iszunk; ugyanez a dolog természetes rendje a világban is; amin elmélkedünk, amin gondolkodunk, az ad lelki, szellemi lényünknek erőt és színt.
A lelki élet a Krisztussal való kapcsolatból táplálkozik, az Igén keresztül. Elménknek és szívünknek meg kell telnie az Igével. A szívbe rejtett, szentségként őrzött isteni Ige, ha engedelmeskednek neki, Krisztus kegyelme által igazzá teheti az embert, és megőrizheti őt az igaz úton. – Isten csodálatos kegyelme, 228. o.

Jézus nem elégítette ki kíváncsiságukat. Szomorúan így szólt: „Nem azért kerestek engem, hogy jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből, és jóllaktatok.” (Jn 6:26) Nem valamilyen méltó okból keresték Őt, hanem mert ettek a kenyerekből, és remélték, hogy ha hozzá csatlakoznak, még kaphatnak időleges javakat. A Megváltó intette őket: „Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre.” (Jn 6:27) Ne csak az anyagi javakat keressétek. A fő erőfeszítés ne a jelen életről való gondoskodásra irányuljon, hanem keressétek a lelki táplálékot, azt a bölcsességet, amely az örök életbe is átnyúlik. Ezt egyedül Isten nyújthatja, „mert őt az Atya pecsételte el, az Isten” (Jn 6:27). – Jézus élete, 384. o.
 

3. Olvassuk el Jn 9:1-16 szakaszát! A tanítványok szerint mi okozta a férfi vakságát? Hogyan igazította helyre a téves nézetüket Jézus?
 

A tanítványok a betegséget összekötötték a bűnnel. Számos ószövetségi szakasz is ebbe az irányba mutat (vö. 2Móz 20:5; 2Kir 5:15-27; 15:5; 2Krón 26:16-21), Jób történetének viszont óvatosságra kellett volna intenie őket a tekintetben, hogy mindig ez lenne az összefüggés. Jézus világossá tette a dolgot, miközben azt sem tagadta, hogy valóban lehet öszszefüggés a bűn és a szenvedés között. A konkrét eset viszont egy magasabb rendű célra mutatott, arra, hogy a gyógyítás Istent dicsőítse meg. A beszámolóban találunk bizonyos hasonlóságokat a teremtési történettel: Isten megformálta az embert a föld porából (1Móz 2:7), Jézus pedig sarat készített, úgy adta meg a férfinek azt, aminek a hiányával élt már az anyaméhtől kezdve.
Máténál, Márknál és Lukácsnál a csodák történetei közös minta szerint haladnak: a probléma leírása, a személy Jézushoz vezetése, a gyógyítás és a gyógyulás elismerése, Isten dicsőítése. János evangéliuma 9. fejezetében ez a sorrend a 7. verssel végződik. Jánosra jellemző azonban, hogy a csoda jelentőségéből sokkal szélesebb vita tárgya lesz, a gyógyult ember és a vallási vezetők közötti hosszas beszélgetés alakul ki belőle. Ez a feltűnő vita két, egymással összefonódott fogalom ellentétpárjai körül forog: bűn/Isten cselekedetei, valamint vakság/látás.
A történet elbeszéléséből egészen a 14. versig nem derül ki, hogy Jézus szombaton gyógyította meg ezt az embert, amivel a hagyomány – de nem a Szentírás! – szerint megszegte a szombatot. A farizeusok ezért szombatrontónak tekintették. Állították: Jézus „nem tartja meg a szombatot” (Jn 9:16), és arra a következtetésre jutottak, hogy ezért nem Istentől jött. Mások azonban azt nem értették, hogyan tehetne ilyen csodákat egy bűnös ember (Jn 9:16).
Még távolról sincs vége a vitának, azonban máris kialakul a megosztottság. A vak ember számára egyre világosabbá válik, hogy kicsoda Jézus; a vallási vezetők viszont mind jobban összezavarodnak, vagy vakká válnak arra, hogy ki is Ő valójában.

Annyira elvakíthatnak bennünket a saját hiedelmeink, hagyományaink, hogy átsiklunk fontos igazságok felett, amelyek a szemünk előtt vannak. Mit szűrhetünk le ennek veszélyéről az itt tárgyalt történetből?

EGW idézet

Jóbot súlyos nyomorúság érte. Barátai most azt akarták beismertetni vele, hogy bűnei miatt szenved, és tekintse magát ítélet alatt levőnek. Mint súlyos bűnöst állították be őt, az Úr azonban megdorgálta őket hű szolgája elítéléséért. Gonoszság honol a világunkban. Mégsem minden szenvedés a romlott viselkedés következménye. Jóbról világosan olvassuk, hogy az Úr engedte meg Sátánnak, hogy ártalmára legyen. Az ellenség megfosztotta mindenétől, családi kötelékeit széttépte; elvette tőle gyermekeit. Egy időre testét is undok fekélyek fedték; súlyos szenvedés kínozta. Barátai eljöttek ugyan vigasztalni, de azt akarták beláttatni vele, hogy bűnös útjával maga felelős a szenvedéseiért. Jób védte magát, tagadta a vádat, megmondta nekik, hogy „nyomorult vigasztalók mindanynyian”. Mivel Isten előtt vétkesnek és büntetést érdemlőnek akarták nyilvánítani, Jóbnak is súlyos próbát okoztak, és Istent is hamis megvilágításba helyezték. Jób mégsem tántorodott el hűségétől, és Isten megjutalmazta hű szolgáját. – A Te Igéd igazság, 3. köt., 1140. o.

Krisztus eljött, hogy kinyilatkoztassa a világnak Isten jellemét… Az isteni igazságot a hagyományok és tévelygések alá rejtették. Az áldozati rendszer azért adatott, hogy az embert megtanítsa arra az engesztelésre, amit majd Krisztus hoz, és azt hirdesse, hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat, de az emberek számára botránkozás kövévé vált. Elsötétült elméjük megrontott mindent, ami lelki és szent volt. A büszkeség és az előítéletek elvakították őket, hogy ne lássák meg azt, ami hatályon kívül lett helyezve. Jézus eljött, hogy változtasson az akkori állapotokon, és kinyilatkoztassa az Atya jellemét. – The Review and Herald, 1892. november 1.

Isten szolgáinak az elméjét gyakran elvakítják a hagyományok és a hamis tanítások, ezért csak részlegesen értik meg az Igében kinyilatkoztatott igazságokat. Amikor Krisztus tanítványai, még a Mesterükkel voltak, egyfajta népi felfogással rendelkeztek, mely szerint a Messiás egy halandó herceg, aki majd egyetemes birodalommá emeli Izráelt. Egyszerűen nem értették, amikor Jézus a szenvedéseiről és a haláláról beszélt… Feltámadása után Jézus megjelent az Emmausba tartó tanítványoknak, és „magyarázza vala nékik minden írásokban, amik ő felőle megirattak”. Az volt a célja, hogy megerősítse azt a megygyőződésüket, hogy „igen biztos nálunk a prófétai beszéd” (Lk 24:27; 2Pt 1:19), de nem csupán személyes bizonyságtevése által, hanem az ótestamentumi próféciák révén is. Ezért első lépésként a tanítványok figyelmét Mózesre és az ótestamentumi prófétákra terelte. – From Here to Forever, 215, 217. o.
 

4. Jn 9:17-34 szakaszában milyen kérdéseket tettek fel a vezetők, és hogyan felelt nekik az egykor vak ember?

A 9. fejezetnek ez a hosszú szakasza az egyetlen olyan rész János evangéliumában, ahol nem Jézus a főszereplő, még ha bizonyosan Ő is áll a vita középpontjában. A történet a bűn kérdésével kezdődik (Jn 9:2), a farizeusok bűnösnek gondolják Jézust a szombati gyógyítás miatt (Jn 9:16, 24), és a meggyógyult emberről is elítélően nyilatkoznak: „Mindenestől bűnben születtél” (Jn 9:34).
Érdekes fordulat történik: A vak ember egyre jobban lát, nem csupán fizikailag, hanem lelkileg is, mind jobban értékeli Jézust, és erősödik a hite benne. Ezzel szemben a farizeusok még elvakultabbak lesznek, előbb megoszlás alakul ki köztük Jézust illetően (Jn 9:16), majd azt sem tudják, „honnan való” (Jn 9:29).
A csoda elbeszélése alkalmat ad Jánosnak arra, hogy elmondja, ki is Jézus. János 9. fejezetében látjuk a jelek témájának a metszéspontját az evangélium több más témájával. János újból megerősíti, hogy Jézus a világ Világossága (Jn 9:5; vö. 8:12). A történet kitér Jézus titokzatos származására is: ki Ő és honnan jött, mi a küldetése (Jn 9:12, 29; vö. 1:14). Mózes személyét a korábbi csodák kapcsán is említi, itt is feltűnik (Jn 9:28-29; vö. 5:45-46; 6:32). Végül pedig ott van a sokaság reakciója. Vannak, akik jobban szeretik a sötétséget a világosságnál, másokban pedig hit ébred (Jn 9:16-18; vö. 1:9-16; 3:16-21; 6:60-71).
Félelmetes a vallási vezetők lelki vaksága! A korábban vak koldus ki tudja mondani: „Örök idők óta nem hallottak még olyat, hogy egy vakon született szemét valaki megnyitotta volna. Ha ez az ember nem Istentől lenne, semmit sem tehetne” (Jn 9:32-33, ÚRK). Azonban a vallási vezetők, a nép lelki vezetői, akiknek legelőször kellett volna felismerniük Jézust és elfogadni, hogy Ő a Messiás, a komoly bizonyítékok dacára sem ismerik fel. Vagy inkább igazából nem akarják meglátni, hogy Ő az. Dermesztő figyelmeztetés ez arra, hogy mennyire félrevezethet bennünket a saját szívünk!

Olvassuk el 1Kor 1:26-29 szakaszát! Hogyan illeszkednek Pál szavai János beszámolójához? Hogyan alkalmazható ugyanez az elv ma is?

EGW idézet

A szombatnapon művelt csodák mind a szenvedők könnyebbségét szolgálták, mégis a farizeusok szombatrontóként akarták elítélni. Megpróbálták ellene uszítani a Heródes-pártiakat. Úgy állították be, mint aki ellenkirályságot akar felállítani, s azon tanácskoztak, hogyan ölhetik meg. A rómaiakat úgy akarták ellene fordítani, hogy azt mondták, megkísérli felforgatni hatalmukat. Minden hamis vádat felhoztak, csakhogy megszüntessék a népre gyakorolt hatását. Eddig azonban a kísérleteik kudarcba fulladtak. A tömegek, akik látták irgalmas cselekedeteit, hallották tiszta, szent tanításait, tudták, hogy mindezek nem lehetnek egy szombatrontó vagy istenkáromló tettei és szavai. Még a farizeusok küldötteit, a hivatalnokokat is annyira meghatotta beszéde, hogy nem bírtak kezet emelni rá. Végső kétségbeesésükben a zsidók rendeletet adtak ki, miszerint aki megvallja hitét Jézusban, azt ki kell zárni a zsinagógából. – Jézus élete, 538. o.

Az emberek fiainak büszkesége és nagyravágyása miatt Isten a legegyszerűbb, legszerényebb eszközöket választja hatalmas műve megvalósítására. Nem azokat, akiket a világ tart nagynak, tehetségesnek, ragyogó képzettségűnek, hanem a szelíden, szerényen fáradozókat, akik Őt ismerik el vezetőjüknek és erejük forrásának. Azt akarja, hogy Őt tegyük meg védelmünknek, vezetőnknek az élet minden kötelességében, életünk minden ügyében. […]
Pál ékesszólással tudott szembeszállni az ékesszólóval, észszerűséggel az észszerűvel. Értelmesen tudott belépni bármilyen vitába. Meg volt-e elégedve világi tudásával? Ezt írja: „Én is, mikor hozzátok mentem, nem mentem, hogy ékesszólással vagy bölcsességgel hirdessem nektek Isten bizonyságtételét. Mert eltökéltem, hogy egyébről se fogok tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.” – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1083. o.

Krisztus a balgákat választotta ki – akiket a világ tanulatlannak, tudatlannak nevezett –, hogy megszégyenítse a világ bölcseit. A tanítványok járatlanok voltak a rabbik hagyományaiban, de mivel Krisztus volt a példaképük és tanítójuk, a legmagasabb szintű képzésben részesültek, hiszen a mennyei Példakép állt előttük. Krisztus a legmagasztosabb igazságokat tárta eléjük.
Akiket Isten elhív a szolgálatra, azokat fel is fogja készíteni a munkára. Akik Krisztust prédikálják, naponta tőle kell tanulniuk, hogy megértsék az üdvösség titkát, és szolgálhassanak azok érdekében, akikért Ő meghalt… Mindenben az Ő lábnyomait kell követniük, osztozniuk kell az Ő irgalmában, és el kell hagyniuk minden gonosz cselekedetet. – This Day with God, 41. o.

János evangéliumának 11. fejezete tele van szomorúsággal: egy kedves barát betegségének szomorú híre (Jn 11:1-3); sírás a halála miatt (Jn 11:19, 31, 33); a nővérek panasza, hogy Lázár nem halt volna meg, ha Jézus ott lett volna (Jn 11:21, 32); és Jézus könnyei (Jn 11:35).
Jézus mégis késlekedett két napig, mielőtt elindult volna Lázárhoz (Jn 11:6), sőt, el is mondta: örül, hogy nem volt ott korábban (Jn 11:14-15), nem mintha szívtelen lett volna, hanem Isten dicsőségét akarta bemutatni.
Mire Jn 11:17-27 szakaszához érünk, Lázár már négy napja halott, ekkorra a test már oszlásnak indult, ezért mondta Márta: „Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos” (Jn 11:39). Jézus késlekedése vitathatatlanul még megdöbbentőbbé tette az utána következő csodát. Feltámasztani egy oszlásnak indult holttestet? Milyen nagyobb bizonyságot adhatott volna ennél Jézus arra, hogy Ő valóban Isten?
Istenként, mint aki kezdetben megteremtette az életet, Jézusnak hatalma van a halál felett. Felhasználta ezt az alkalmat, Lázár halálát arra, hogy bemutasson egy alapvető igazságot önmagáról: „Én vagyok a feltámadás és az élet; aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal” (Jn 11:25-26).
 

5. Olvassuk el Jn 11:38-44 verseit! Mit tett Jézus, amivel alátámasztotta az állítását?

Amikor Jézus látóvá tette a vakot, bemutatta, hogy Ő a világ Világossága (Jn 8:12; 9:5), itt pedig feltámasztotta Lázárt a halálból (Jn 11:43-44), amivel bizonyította, hogy Ő „a feltámadás és az élet” (Jn 11:25).
Ez a csoda minden másnál világosabban mutat rá, hogy Jézus az életadó, aki maga is Isten. Erős bizonyítékkal támasztja alá a János által bemutatott témát, miszerint Jézus az Isten Fia, akiben ha hiszünk, életünk lehet általa (Jn 20:30-31).
Mire ennek a lélegzetelállító történetnek a végéhez érünk (Jn 11:45-54), amit látva sokan hitre jutottak (Jn 11:45), komoly, de szomorú irónia bontakozik ki. Jézus bemutatja: képes életre kelteni azt, aki meghalt, miközben a vallási vezetők azt képzelik, hogy megállíthatják Őt, ha megölik. Micsoda példája ez az emberi gyarlóságnak, szemben Isten bölcsességével!

EGW idézet

Lázár sírjánál azért sírt, mert nem tudott megmenteni mindenkit, akit Sátán hatalma a halálba taszított. Váltságul adta magát sokakért, mindazokért, akik visszaszerzik majd a kiváltságot, hogy újra hűek legyenek Istenhez… Amikor Lázárt feltámasztotta a halálból, tudta, hogy ezért az életért a váltságdíjat a Kálvária keresztjén kell majd lefizetnie. Minden egyes élet megmentése a legmélyebb megalázkodást jelentette számára. Meg kellett ízlelnie a halált minden emberért. […]
Tudta, hogy egyedül Ő képes kiszabadítani őket a mélységből, melybe belezuhantak. Egyedül Ő tudja lépteiket a helyes ösvényre terelni; egyedül az Ő tökéletessége segíthet tökéletlenségükön. Egyedül Ő takarhatja be mezítelenségüket igazsága szeplőtlen palástjával. Neki van hatalma, hogy megszabadítson. Embersége karjával átölel bennünket, míg Istenségének karja a Mindenhatóságot tartja. – Isten ƒiai és leányai, 25. o.

Jézus azonban nemcsak a Mária és Márta iránti emberi együttérzésből sírt. Könnyeiben a fájdalom annyival múlta felül az emberi fájdalmat, amennyivel az ég magasabb a földnél. Krisztus nem Lázárért sírt, hiszen éppen elő akarta hívni a sírból. Azért sírt, mert sokan, akik most Lázárt gyászolják, hamarosan eltervezik az Ő halálát, aki a feltámadás és az élet. Mennyire képtelenek voltak a hitetlen zsidók helyesen értelmezni könnyeit! Egyesek, akik csak a helyszínt, a külső körülményeket látták, mint szomorúságának egyetlen okát, halkan megjegyezték:
„Ímé, mennyire szerette őt!” (Jn 11:36) Mások el akarták vetni a hitetlenség magvait a jelenlévők szívébe, s csúfolódva kérdezték: „Nem megtehette volna-é ez, aki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg?” (Jn 11:37) Ha Krisztusnak volt hatalma, hogy megmentse Lázárt, miért hagyta szenvedni és meghalni?
Krisztus prófétai szemmel látta a farizeusok és szadduceusok ellenszegülését. Tudta, hogy halálát tervezgetik. Tudta, hogy egyesek – akik látszólag most oly együttérzőek – hamarosan bezárják maguk előtt a menny ajtaját és Isten városának kapuját. Az elkövetkező esemény – megaláztatása és megfeszítése – Jeruzsálem lerombolását fogja eredményezni, s akkor senki sem fogja siratni a halottakat. A Jeruzsálemre váró leszámolás világosan kirajzolódott előtte. Látta, amint a várost körülveszik a római légiók. Tudta, hogy sokan, akik most Lázárért sírnak, meghalnak majd Jeruzsálem ostromában – és remény nélkül halnak meg. – Jézus élete, 533–534. o.

Az áldott Szentírás az üdvösség nagyszerű tervének ismeretét adja nekünk, és megmutatja, hogyan nyerhet minden egyes ember örök életet. Ki a könyv szerzője? Jézus Krisztus az. Ő az igaz tanúbizonyság, és ezt mondja az övéinek: „..én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből” (Jn 10:28). A Biblia számunkra utat kell, hogy mutasson Krisztushoz, és Krisztusban örök élet tárul fel. – A keresztény nevelés alapjai, 308. o.

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, „A galileai válság” (319–330. o.), „Lázár, jöjj ki!” (441– 451. o.) és „Papi ármányok” (452–456. o.) c. fejezetei., A nagy Orvos lábnyomán, „Öt kis árpakenyér táplálta a sokaságot” című alfejezet (45–50. o.);

„Krisztus élete, mely életet ad a világnak, Igéjében rejlik. Jézus szava által gyógyított betegségeket és űzött démonokat, szavára csendesedett le a tenger, támadt föl a halott, és az emberek tanúsították, hogy szavában hatalom van. Isten Igéjét szólta, amikor az Ószövetség összes prófétája és tanítója által szólt. Az egész Biblia Krisztus megnyilatkozása, és a Megváltó az Igéhez akarta erősíteni követőinek hitét. Amikor látható jelenléte visszavonul, az Ige lesz erejük forrása. Mesterükhöz hasonlóan nekik is minden Igével kell élniük, »amely Istennek szájából származik« (Mt 4:4).
Amiképpen fizikai életünket az élelem tartja fönn, azonképpen lelki életünket Isten Igéje élteti. Minden léleknek Isten Igéjéből kell életet kapnia saját maga számára. Ahogyan magunknak kell ennünk, hogy táplálékhoz jussunk, úgy magunknak kell bevennünk az Igét is. Ne pusztán más értelmének a közvetítésével kapjuk meg. Gondosan tanulmányozzuk a Bibliát, kérjük Istentől a Szentlélek segítségét, hogy megérthessük Igéjét” (Jézus élete, 325–326. o.).

Naponkénti tanulmányozásra:

Lukács 17

Lukács 18

Lukács 19

Lukács 20

Lukács 21

Lukács 22

Lukács 23

Jézushoz vezető út, 2. fej.

 

1.    Mely példázatot mondta el az Úr azoknak, akik semmibe vették a többieket?     

2.    Mely alkalommal nem értettek semmit a tanítványok a Jézus beszé­déből, és miért?     

3.    Hogyan jelentette meg Mózes, hogy a halottak feltámadnak?

4.    Mit mondott Jézus az Őt követő sokaságnak, miután levették a válláról a keresztet, és a Cirénebeli Simonra tették?

5.    Milyen körülmények közt hiábavaló az emberiség haladásáról álmodozni?