Amikor a világunk darabjaira hullik

Alapige: „Ha nem hisztek, bizony meg nem maradtok!” (Ézs 7:9)

Connie és Roy egy szombati istentiszteletről hazatérve felhajtott a kocsibeállóra. A kertben egy kis tyúk repkedett rémülten, épp előttük. Valami baj történhetett. A baromfiaknak a ketrecben kellett volna lenniük, biztonságban, de kiszabadultak. Connie-ék gyorsan körülnéztek, és akkor szembesültek a kibontakozó tragédiával. Beethoven, a szomszéd kiskutyája kiszökött a kertjükből, és már a tavacskánál volt, Daisy-vel a szájában. Daisy egy gyönyörű tojó tyúk volt, pelyhes fehér faroktollakkal. Connie kiszabadította Daisy-t, de már túl későn. Kedvenc kisállata hamarosan a kezei között pusztult el, kitekert nyakkal. A nő leült a kertben, és a halott madarat szorongatva zokogott. Ez azonban felizgatott egy másik állatot is. Egy nagy, fehér kacsa észrevette, amint Connie a kezében tartja Daisy-t, és bizonyára azt hitte, hogy ő ölte meg a tyúkot. Így amikor a következő néhány hét során a kacsa csak meglátta Connie-t, vadul nekitámadt és kemény csőrével erősen megcsipkedte. Néha nem könnyű megállapítani, hogy valójában ki a barátunk és ki az ellenségünk.

Ezen a héten Júda egyik királyát figyeljük meg, aki szintén tévesen ítélte meg a helyzetet, és azt próbáljuk megérteni, hogy miért is hozott rossz döntéseket.

EGW idézet:

Amint népe visszatért gonosz utaihoz, Isten megengedte, hogy hatalmas ellenségük, a filiszteus sereg ismét elnyomja őket. Ez a kegyetlen és harcos nép éveken át állandóan zaklatta és olykor teljesen leigázta Izraelt. Ezzel a bálványimádó nemzettel egyesülve az élvezetekben és szokásaikban végül már úgy tűnt, hogy lélekben és érdekeikben is egyek. Ekkor azonban Izrael állítólagos barátai a legelkeseredettebb ellenségévé lettek, és minden eszközzel a pusztulásukat keresték. Ahogy az izraeliták, úgy a keresztények is sokszor engednek a világ befolyásának, alkalmazkodnak elveikhez és szokásaikhoz abból a célból, hogy kiérdemeljék a hitetlenek barátságát, de végül kiderül, hogy az állítólagos barátok a legveszedelmesebb ellenségek. A Biblia világosan tanítja, hogy Isten népe és a világ között nem lehet egyetértés. „Ne csodálkozzatok, atyámfiai, ha gyűlöl titeket a világ!” (1Jn 3:13) Megváltónk ezt mondja: „Tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt tinálatoknál.” (Jn 15:18) Sátán a hitetleneken keresztül munkálkodik az állítólagos barátság leple alatt, hogy az Úr népét bűnre csábítsa, és elválassza őket tőle. Ha eltávolította védelmüket, eszközeit ellenük fordítja, és pusztulásukat keresi. – Pátriárkák és próféták, 558–559. o.

Az apostol így int minket: „Szeressetek tettetés nélkül. Gyűlöljétek a rosszat, ragaszkodjatok a jóhoz. Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek gyöngédek, tiszteletadás dolgában legyetek előzékenyek.” (Róm 12:9–10) Pál arra tanít, hogy különböztessük meg az ártatlan, önzetlen szeretetet, a krisztusi lelkületet a világban bőven föllelhető, üresen kongó, hamis tettetéstől. Ez a hitvány hamisítvány sok embert félrevezet. Összemoshatja a különbséget a helyes és a helytelen közt, mert a bűnösnek ad igazat, ahelyett, hogy lelkiismeretesen rámutatna a tévedéseire. Az ilyen elnézés sohasem fakad valódi barátságból: olyan lelkület készteti, amely a megtéretlen szívben otthonos. Bár a keresztény mindig szeretetteljes, szánakozó és megbocsátó lesz, mégsem érthet egyet a bűnnel. Irtózni fog a gonosztól, és ragaszkodni a jóhoz, még ha fel is kell adnia az Istent nem félőkkel meglévő kapcsolatát vagy barátságát. Krisztus lelkülete a bűn gyűlöletéhez vezet, ugyanakkor szívesen hozunk bármilyen áldozatot a bűnös megmentéséért. – Bizonyság tételek, 5. köt., 171. o.

Ó, micsoda őszinte barátsággal viszonyult az Üdvözítő Péterhez! És milyen együttérzéssel figyelmeztette őt! Ám ez a figyelmeztetés fájt neki. Önteltségében Péter magabiztosan jelentette ki, hogy ő ilyet sosem fog megtenni. „Ő pedig mondta néki: Uram, teveled kész vagyok mind tömlöcre, mind halálra menni!” (Lk 22:33) Önbizalma végül a bukását okozta. Valósággal provokálta Sátánt, hogy kísértse őt, és a ravasz ellenség prédájává vált. Amikor Krisztusnak a legnagyobb szüksége lett volna rá, akkor a tanítvány az ellenséghez csatlakozott, és nyilvánosan megtagadta Urát. […] Akik beismerik gyengeségüket, azok az énjüknél hatalmasabb erőben bíznak. Ha Istenre tekintenek, már nem vehet erőt rajtuk az ördög. Csak azokat lehet könnyen legyőzni, akik önmagukban bíznak. Ne feledjük, hogy ha nem figyelünk oda a menny figyelmeztetéseire, bukás lesz a sorsunk. Jézus nem óvja meg a sebektől azokat, akik önként az ellenség területére lépnek. Aki öntelt, és úgy jár el, mintha többet tudna Istennél, azt az Úr engedi, hogy saját ereje szerint járjon, aminek azonban szenvedés és romba dőlt élet lesz a következménye, de lehet, hogy bukás és halál. – This Day With God, 259. o.

Január 16. – A misszióra való odaszentelődés szombatja (adományok a Globális Misszió számára)

1. Milyen rettenetes válsággal nézett szembe Akház király az uralkodása elején (2Kir 15:37-38; 16:5-6; Ézs 7:1-2)?

Izrael északi királysága (Efraim) és Szíria (Arám) összefogott Júda ellen. Ez akkor történt, amikor az edomiták és a filiszteusok támadásai legyengítették a kis déli országot. Júda a múltban már megküzdött Izraellel, de az Izrael és Szíria közötti szövetség túlerőnek számított. Úgy tűnik, a két északi ország arra akarta kényszeríteni Júdát, hogy szövetkezzen velük az asszír III. Tiglat-Pileszer (2Kir 15:19 verse „Púl” néven említi) hatalmas erejével szemben, aki terjeszkedő birodalmával fenyegette őket. A nagyobb veszély láttán Izrael és Szíria félretette régi viszályát. Ha sikerülne legyőzniük Júdát és báburalkodót ültetniük a trónra (Ézs 7:5-6), akkor számíthatnának annak az országnak az erőforrásaira és embereire is.

2. Milyen megoldást eszelt ki Akház, amikor a világa kezdett darabjaira hullani (2Kir 16:7-9; 2Krón 28:16)?

Akház nem ismerte fel, hogy Isten az egyedüli barát, aki képes megmenteni őt és az országát, ehelyett az ellenségei ellenégével, III. Tiglat-Pileszerrel próbált barátkozni. Segélykérésére az asszír uralkodó boldogan fellépett Szíriával és Izraellel szemben. Tiglat-Pileszer ezért nemcsak busás fizetséget kapott Akháztól, hanem jó kifogást is talált Szíria elfoglalására, amit gyorsan meg is tett (2Kir 16:9). Megtört a szír-izraeli szövetség ereje. Rövid távon úgy tűnt, hogy Akháznak sikerült megmentenie Júdát.

Akház tette tulajdonképpen nem érhet meglepetésként. Ő volt Júda addig egyik legrosszabb uralkodója (lásd 2Kir 16:3-4; 2Krón 28:2-4).

A róla olvasottak alapján érthető, hogy Akház miért így reagált a veszélyre. Milyen tanulságot vonhatunk itt le magunknak? Miért gondolnánk azt, hogy a próba idején tudunk majd bízni az Úrban, ha most nem engedelmeskedünk neki (Jer 12:5; Jak 2:22)?

EGW idézet:

Ha Akház és a birodalom főemberei a magasságos Isten hűséges szol gái lettek volna, nem kellett volna az ellenük kötött, kierőszakolt szövetségtől félniük. Sorozatos vétkezésük azonban elvette az erejüket. A megbántott Isten büntető ítéletétől való leírhatatlan félelem fogta el a királyt, és „reszketni kezdett a szíve és népének a szíve, ahogyan az erdő fái reszketnek a szélben” (Ésa 7:2). E válságos helyzetben az Úr megparancsolta Ésaiásnak, hogy menjen el a remegő királyhoz, és mondja neki: „Légy óvatos, maradj nyugton! Ne félj, ne lágyuljon meg a szíved... Mivel azt a gonosz tervet szőtte ellened az arámi Recín az efraimi Remaljá fiával együtt, hogy vonuljunk föl Júda ellen, törjünk rá, kapcsoljuk magunkhoz... azért azt mondja az én Uram, az Úr: Nem sikerül, nem úgy lesz... ha nem hisztek, nem maradtok meg!” (Ésa 7:4–9) […] De mivel úgy döntött, hogy emberi erőre támaszkodik, ezért pogá nyoktól kért segítséget. Kétségbeesésében ezt üzente TiglátPilézernek, Asszíria királyának: „Szolgád és fiad vagyok! Vonulj fel, és szabadíts meg Arám királyának a markából meg Izrael királyának a markából, akik rám támadtak.” (2Kir 16:7) A kéréssel együtt gazdag ajándékot küldött a királyi kincstárból és a templom tárházából. – Próféták és királyok, 328–329. o.

Ha nyári hónapokban a távolban zöldellő erdő fáit szemléljük, melyek mind pompás, üde színbe öltöztek, lehetetlen különbséget tennünk az örökzöld fenyő és a lombos fák között. De ha beköszönt a tél, fagyos leheletével végigvonul a fák koronáin, és elrabolja ékességüket, akkor könnyen felismerhetjük az örökzöld fenyőt. Így lesz ez mindazokkal is, akik alázatosan járnak, nem a saját erejükben bíznak, hanem remegve ragadják meg Krisztus vezető kezét. De akik hiú önbizalomban ringatóznak, és saját tökéletességükre építenek, azonnal elvesztik az igazság álruháját, mihelyt rájuk tör a kísértések vihara. Ellenben akik őszintén szeretik és félik Istent, mindenkor hordani fogják Jézus Krisztus igazságának ruháját, örömben és bánatban egyaránt. – Meg szentelt élet, 11. o.

A bátorság, a lelkierő, a hit és az Isten megmentő hatalmába vetett feltétlen bizalom nem egy pillanat műve. E mennyei eredetű tulajdonságok megszerzéséhez évek tapasztalata szükséges. Az Úr gyermekei már előzőleg a szent életre való törekvéssel és az igazsághoz való szilárd ragaszkodással pecsételték meg sorsukat. – Bizonyságtételek, 5. köt., 213. o.

Akház a politikai lehetőségeit mérlegelte, hogy választ találjon az Izrael és Szíria jelentette fenyegetésre, Isten azonban tudta azt is, amit a király nem. Egyrészt Ő engedte meg, hogy elérje ez a veszély, mert így akarta megfegyelmezni és észhez téríteni Akházt (2Krón 28:5, 19). Emberi szempontból észszerűnek és ígéretesnek tűnt a Tiglat-Pileszerhez intézett segélykérés, Isten viszont tudta, hogy Júda dávidi királyságát olyan idegen uralom alá hajtja, amitől nem szabadulna meg. Hatalmas volt a tét. Így az Úr elküldte Ézsaiást, hogy hasson a királyra (aki úgy tűnik, az ostromra készülve épp Jeruzsálem vízkészletét mérte fel), és győzze meg, hogy nem jó kapcsolatba lépnie az asszír vezérrel.

3. Miért mondta az Úr Ézsaiásnak, hogy vigye magával a fiát, Seár-Jásubot (Ézs 7:3)?

Akház bizonyára meglepődött, amikor Ézsaiás köszöntötte őt és bemutatta neki a fiát, akinek a neve azt jelenti, hogy „a maradék visszatér”. Kinek a maradéka? Honnan tér majd vissza? A fiú apja próféta volt, tehát a név Istentől érkező baljós üzenetként hangzott, ami szerint a nép fogságra jut. Vagy épp bűnbánattal tér majd vissza Istenhez (a „visszatér” ige a bűnbánat jelentését is magában hordozza)? Az Úr ezt üzente Akháznak: tőled függ a név jelentése! Térj meg a bűneidből, különben fogságba fogsz menni, ahonnan csak a maradék tér majd vissza! Tiéd a választás!

4. Isten az adott helyzetben hogyan szólította meg a királyt (Ézs 7:4-9)?

Eltávozik majd a Szíria és Izrael felől érkező fenyegetés, Júda pedig megmarad. Az Akház szemében hatalmas, tűzokádó vulkánnak tűnő két hatalom Isten előtt csupán „két füstölgő üszögdarab” (Ézs 7:4). Nem volt semmi szükség arra, hogy a király Asszíriához forduljon segítségért. Ám Akháznak bíznia kellett az Úrban és az ígéreteiben ahhoz, hogy helyes döntést hozhasson (Ézs 7:9). A „hinni” és „megmaradni” szavak ugyanabból a héber gyökből származnak, amiből az „igazság” (ami megbízható) és az „ámen” (megerősíteni azt, ami igaz, megbízható) szó is ered. Akháznak biztosnak kellett lennie ahhoz, hogy megbizonyosodhasson. Istenre kellett bíznia magát ahhoz, hogy ő maga megbízhatóvá váljon.

Figyeljük meg Ézs 7:9 versének utolsó szakaszát! Miért szükséges annyira a megmaradáshoz a hit és a bizalom? Minek a megmaradásáról van itt szó? Hogyan alkalmazható ez az elv a keresztény életre?

EGW idézet:

A kereszténység tudománya annyival mélyebb, szélesebb és magasabb, mint bármely emberi tudomány, amennyivel magasabb a menny a földnél. Mestereivé kell válnunk ennek a tudománynak. Értelmünket fegyelmezni, művelni, képezni kell, mert az Istenért végzett szolgálat módszerei nincsenek összhangban a természetes emberi hajlamokkal. Meg kell szabadulnunk jellemünk öröklött és szerzett rossz vonásaitól. Az embernek sokszor félre kell tennie, amit egy életen át tanult és gyakorolt, hogy Krisztus iskolájában tanulhasson. A szívünket rá kell nevelni a kegyes életben való állhatatosságra. A kísértések elutasítására képes gondolkozáshoz szoktassuk hozzá magunkat. Meg kell tanulnunk fel felé nézni. Isten Igéjének elveit – amelyek felérnek az égig, és átfogják az egész örökkévalóságot – a hétköznapi életünkre gyakorolt hatásából kell megértenünk. Minden tettünk, minden szavunk, minden gondola tunk alkalmazkodjon ezekhez az elvekhez! Hozzunk mindent Krisztussal összhangba, és rendeljünk mindent az uralma alá! – A nagy Orvos lábnyomán, 453. o.

Minden igazi engedelmesség a szívből ered. Jézusnak is a szívügye volt az engedelmesség. Ha egyetértünk vele, akkor Krisztus is azonosítja magát gondolatainkkal és céljainkkal. Így kerül szívünk és elménk összhangba a Megváltó akaratával, hogy amikor neki engedelmeskedünk, akkor tulajdonképpen nem teszünk mást, mint hogy eleget teszünk saját indítékainknak. Megtisztított és megszentelt akaratunk Jézus szolgálatának végzésében találja majd meg a legnagyobb örömét. Mikor megismerjük Istent, mivel éppen az a kiváltságunk, hogy megismerhetjük Őt, akkor életünk a folyamatos engedelmesség élete lesz. Krisztus lényének értékelése, megbecsülése által, az Istennel való közösség útján a bűn gyűlöletes lesz számunkra. – Jézus élete, 668. o.

Azok pedig, akik bűnös lelkiismeretüket azzal a gondolattal nyugtatják meg, hogy akkor hagyják el gonosz útjukat, amikor akarják, és játszhatnak Isten kegyelmének meghívásaival, nagy veszélynek teszik ki magukat, saját vesztükre. Azt gondolják, hogy bár eddig minden befolyásukat a nagy lázadó oldalán vetették be, de majd a legnagyobb válság pillanatában – amikor veszedelem veszi őket körül – egyszerűen vezetőt cserélnek. Ezt azonban nem lehet ilyen könnyen meg tenni. Tapasztalataik, neveltetésük, bűnös engedékenységgel teli életük úgy formálta a jellemüket, hogy aztán már nem tudják magukra venni Krisztus képét. Ha semmi világosság nem fénylett volna az ösvényükre, akkor egészen más lenne az esetük. Akkor a kegyelem közbe lépne, és alkalmat adna nekik arra, hogy elfogadják ajánlatait, de miután régóta visszautasítják és megvetik a világosságot, ezért Isten azt megvonja azt tőlük. – Pátriárkák és próféták, 269. o.

Az Úr azt szeretné, ha megismernénk önmagunkat, saját szívünket, valódi állapotunkat. Ezért kerülhetünk a szenvedések tüzébe, hogy megtisztuljunk. Az élet próbái Isten eszközei, hogy eltávolítsák a tisztátalanságainkat, erőtlenségeinket, nyersességünket, és alkalmassá tegyenek bennünket a tiszta és szent angyalok társaságára. A tűz nem fog megemészteni minket, csak a salakot távolítja el belőlünk, és így hétszer tisztábban kerülünk ki a próbákból, hogy viselhessük az isteni jellem képmását. – Az én életem ma, 92. o.

Akház nem felelt, amikor Ézsaiás hitre szólította. Így Isten kegyelmesen újabb lehetőséget adott a királynak. Azt mondta neki, hogy kérjen egy jelet „akár lentről a mélyből, akár fent a magasból” (Ézs 7:11, RÚF). Ez az egyik legnagyszerűbb hitre való buzdítás, amit ember kapott az Úrtól. Isten nem kötött ki kisbetűs feltételeket, mint ahogyan a lottónál és a fogadásnál tapasztalható. Még a királysága felét sem szabta meg felső határként, amit emberi uralkodók szoktak tenni nagylelkűségük határát elérve (lásd Eszt 5:6; 7:2; Mk 6:23). Készen állt a menny és a föld egész tárházát kiüríteni csak azért, hogy egy gonosz király hinni tudjon! Akház kérhetett volna jelként egy hegynyi aranyat vagy annyi katonát, mint a Földközi-tenger partján a homok.

5. Mit felelt Akház, és miért (Ézs 7:12)?

A király válasza első ránézésre kegyesnek és tiszteletteljesnek tűnhet. Nem akarta Istent próbára tenni úgy, mint az izraeliták tették évszázadokkal azelőtt, a pusztai vándorlás során (2Móz 17:2; 5Móz 6:16). Itt azonban az Úr pontosan azt kérte a királytól, hogy tegye Őt próbára (vö. Mal 3:10). Isten kedvében járt volna, ha elfogadja ezt a különösen nagylelkű ajánlatot. Ám Akház még azt sem akarta engedni Istennek, hogy segítsen neki hinni. Bedeszkázta a szíve ajtaját, kizárta a hitet.

6. Olvassuk el Ézs 7:13 versét! Mit mondott itt Ézsaiás?

Ézsaiás rámutatott: Akház pontosan azzal tette próbára, fárasztotta Istent, hogy nem kért tőle jelet, látszólag azért, hogy ne terhelje. Ám ennek a versnek a legelgondolkoztatóbb része, amikor a próféta azt mondja: az „én” Istenem, ellentétben Ézs 7:11 versével, ahol javasolta a királynak, hogy kérjen jelet az Úrtól, akire így utalt: „a te Istened”. Amikor Akház visszautasította Isten ajánlatát, valójában megtagadta, hogy az Úr az ő Istene volna – Ézsaiás Istene volt, de nem Akházé.

Mi a mai tanulmány tanulsága Isten béketűréséről és arról, hogy menynyire kész megmenteni mindannyiunkat? Mit árul ez el az emberi szív vakságáról és keménységéről, amikor még nem adta át magát teljesen az Úrnak? Végül pedig vajon hitt volna Akház Istennek, ha jelet kér, és azt meg is kapja? Indokoljuk meg a válaszunkat!

EGW idézet:

Engedjük, hogy Isten Szava vezessen bennünket. Kutassunk az „így szól az Úr” után! Már elég volt az emberi módszerekből – az az ember, aki csak világi tudományokban művelt, nem érti az Atya dolgait, azonban akik megtértek és megszentelődtek, látni fogják az Ige isteni erejét. Csak azok tudják megkülönböztetni a mennyei dolgokat, akik szíve és elméje megtisztult a Lélek megszentelése által. Testvérek, az Úr nevében szólítalak fel benneteket, ébredjetek rá a kötelességetekre! Rendeljétek szíveteket a Szentlélek ereje alá, hogy befogadhassátok az Ige tanítását. Akkor majd képesek lesztek felfogni az isteni dolgok mélységeit. Bárcsak az Úr munkálkodna az Ő népén Szentlelke által! Bárcsak fölébresztené őket, hogy – megismerve a veszélyt – felkészülhetnének azokra az eseményekre, amelyek a földre jönnek! – Az evangélium szolgái, 310. o.

„Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van” (1Sám 16:7) – az emberi szívet, amelyben az öröm és a fájdalom váltakozik, azt a tévelygő és szeszélyes szívet, amely olyan sok tisztátalanságnak és képmutatásnak volt a tanyája. Isten jól ismeri a szív indítékait, céljait és szándékait. Menjetek hozzá a ti szennyes, tisztátalan szívetekkel, tárjátok ki azt az Ő mindent látó szeme előtt, és kiáltsatok fel a zsoltáríróval együtt: „Vizsgálj meg engem, ó, Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! És lásd meg, ha van e nálam a gonoszságnak valamilyen útja, és vezérelj engem az örökkévalóság útján!” (Zsolt 139:23–24) […] Ne adjátok fel kétségbeesetten a küzdelmet, ha felismeritek bűneitek nagyságát és valódi állapototokat! Krisztus azért jött a világra, hogy a bűnösöket megmentse. Nem mi engeszteljük ki Istent, hanem – ó, milyen túláradó szeretet! – az Atya volt az, aki Jézusban „megbékéltette magával a világot” (2Kor 5:19). A legbensőségesebb szeretettel fáradozik, hogy eltévelyedett gyermekei szívét megnyerje. A földi szülők sem lehetnek olyan türelmesek, elnézők gyerekeik hibái és gyengéi iránt, mint amilyen gyengéden vonja Isten azokat, akiket meg akar menteni. Senki sem tudott volna szívélyesebben hatni a bűnösre. Emberi ajkakról még sohasem hangzottak el olyan könyörgések a bűnösökért, mint az övéről. – Jézushoz vezető út, 34–35. o.

Mi természettől fogva énközpontúak és önfejűek vagyunk, de ami kor megtanuljuk azt a leckét, amire Krisztus akar megtanítani minket, akkor az Ő természetének részeseivé válunk: ettől kezdve az Ő életét éljük. Jézus csodálatos példája, páratlan gyöngédsége – hogy együttérez másokkal, sír a sírókkal, örül az örülőkkel – nagy hatással van azok jellemére, akik őszintén követik Őt. Kedves szavakkal és tettekkel próbálják könnyűvé tenni az utat a fáradt lábak előtt. […] Körülöttünk szomorú szívű emberek vannak. Mindenütt – itt is, ott is – megtaláljuk őket. Keressük meg ezeket a szenvedőket, és mondjunk vigasztalásul az ő helyzetükhöz illő szavakat! Legyünk mindig jó eszközök, akikből üdítő vízként árad a részvét. – A nagy Orvos lábnyomán, 157–158. o.

7. Ki az a nő, és ki a Gyermeke (Ézs 7:14)?

Sehol nem mutat rá az Ószövetség ennek a fontos jelnek a beteljesedésére úgy, ahogyan azt másoknak adott jelekkel kapcsolatban tette, mint például Gedeon esetében (Bír 6:36-40). Az alábbiakban találunk néhány lehetséges teljesedést, kizárólag az Ószövetség alapján:

1. Mivel a „fiatal nő” (RÚF) kifejezés eladó sorban lévő nőre utal, sokan arra következtetnek, hogy egy Jeruzsálemben élő, férjezett nőre vonatkozik, talán Ézsaiás feleségére. Ézs 8:3 verse Ézsaiás és a „prófétaasszony” (azaz, a felesége, akinek a prófétai üzenetei legalábbis a gyerekeire vonatkoztak; vö. Ézs 7:3; 8:18) fiának, és nem Immánuelnek a születését jegyzi fel. Ezt a fiút úgy hívják, hogy „Siess zsákmányra és gyorsan prédára” (Ézs 8:1-4), nem Immánuel. A két fiú jele abban viszont hasonlít, hogy Szíria és Izrael északi királysága elpusztul, mielőtt a gyerekek elérnék azt a korai életszakaszt, amikor már képesek dönteni jó és rossz között (Ézs 7:16; 8:4).
2. Immánuel egyesek szerint Ezékiás, Akház fia, aki a következő király lett. Csakhogy sehol nem utalnak rá az Immánuel névvel.
3. Mivel Immánuel kissé rejtélyes, és a nevét általában úgy fordítják, hogy „Velünk az Isten”, utalva az Úr jelenlétére, Ő lehet az a különleges Fiú, akiről Ézsaiás próféta könyve 9. és 11. fejezete jövendölt. Ebben az esetben az isteni jellemzése (Ézs 9:6) és „Isai” gyökereként (Ézs 11:10) való megnevezése túlhalad azon, amit Ezékiás királynak lehetne tulajdonítani, bármilyen jó uralkodó is volt.
4. A fiatal, nem férjezett nő természetes szülése törvénytelen kapcsolatból származó, törvénytelen gyereket jelentene (lásd 5Móz 22:20-21). Mégis miért utalna Isten ilyen gyerekre a hitre buzdítva?

Ezzel szemben az Újszövetség Jézust azonosítja Immánuelként (Mt 1:21-23), aki még nem házas, de eljegyzett szűztől született, csoda folytán, tisztán. Jézus az isteni Fiú (Ézs 9:6; Mt 3:17), a „vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből” (Ézs 11:1, 10; Jel 22:16). Talán Krisztus előfutáraként szolgált egy korábbi „Immánuel”, akinek a felnövekedése bizonyította Akháznak, hogy a próféciák időben teljesednek, ezt nem tudjuk. Azt azonban tudjuk, amit tudnunk kell: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett” (Gal 4:4), hogy Isten jelen lehessen közöttünk.

EGW idézet:

Az volt Sátán célja, hogy örökre elszakítsa az embert Istentől, de Krisztusban szorosabb egységre jutunk az Úrral, mintha sohasem buktunk volna el. Az Üdvözítő felvette emberi természetünket, és ezzel olyan kötelékkel fűzte magát az emberiséghez, amit többé nem lehet szét tépni. Örökre magához kötözött minket. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta.” (Jn 3:16) Nemcsak azért adta, hogy a bűneinket hordozza, és mint áldozat haljon meg értünk, hanem az Atya oda is ajándékozta Krisztust az elbukott emberiségnek. Hogy biztosítson változhatatlan békeszándékáról, egyszülött Fiát adta, hogy Jézus eggyé váljon az emberi családdal, és örökre megtartsa emberi természetét. Ez a záloga annak, hogy Isten megtartja a szavát. „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az Ő vállán lesz.” (Ésa 9:6) […] A Megváltóban egyesül a földi és a mennyei család. A megdicsőült Krisztus a mi testvérünk. Az emberiség magába zárja a mennyet, a végtelen Szeretet pedig keblére öleli az emberiséget. – Jézus élete, 25. o.

Immánuel, Isten velünk – ez hitünk erős alapja. Élő reménység a hívő keresztény számára a halhatatlanság ígéretével! Isten velünk van Jézus Krisztusban, és a menny felé vezető utunk minden lépésénél kísér bennünket. A Szentlélek velünk van, mint vigasztaló és vezető, hogy enyhítse bánatunkat, és megoltalmazzon a kísértések közepette. „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége!” (Róm 11:33) […] Mióta Jézus eljött, hogy velünk lakjon, tudjuk, hogy Isten ismeri a próbáinkat, és együttérez velünk minden szomorúságunkban. Ádám minden fia és lánya megértheti, hogy Teremtőnk a bűnösök barátja. – Az én életem ma, 290. o.

Minél többet gondolunk Krisztusra, mint a földön világra jött kisdedre, lénye annál csodálatosabbnak tetszik fel a szemünk előtt. Hogyan lehetséges, hogy a betlehemi jászol öntudatlan kisdede Isten Fia is egyben? – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. köt., 128. o.

Krisztus testet öltését szemlélve csak csodálni tudjuk az emberi elme számára áthatolhatatlan titkot. Minél többet elmélkedünk fölötte, annál felfoghatatlanabbnak tűnik. Milyen óriási ellentét van Jézus istensége és a betlehemi jászolban fekvő, tehetetlen kisded között! Hogy érthetnénk meg ezt a hatalmas távolságot? A világ Teremtője azonban, aki az istenség teljességében lakozott, tehetetlen kisdeddé változott. Egykor nagyobb volt az angyaloknál, egyenlő volt az Atyával méltóságban és dicsőségben, mégis emberi testet öltött! Az isteni és az emberi titokzatos módon ötvöződött, ember és Isten eggyé vált. Ebben az egységben rejlik a bűnösök reménysége. – The Signs of the Times, 1896. július 30.

Ézsaiás gyerekei nevéhez hasonlóan (Shear-jasub, „a maradék visszatér”, a másik fiú neve pedig: „Siess zsákmányra és gyorsan prédára”) az Immánuel névnek is van jelentése. Szó szerint azt jelenti, hogy „Velünk az Isten”. Mint más, hasonló héber név esetében, hiányzik innen az ige, mivel azt a héber nem fejezi ki. Tehát Immánuelt úgy kell fordítani, hogy „Isten velünk van” (vö. ugyanezekkel a szavakkal Ézs 8:10 versében).

Viszont az „Immánuel” név nem csupán egy elvont jellemzés. Annak az ígéretnek a megerősítése, ami már beteljesedett: „Isten velünk van”!

8. Mi a jelentősége annak az ígéretnek, hogy Isten velünk van?

Nincs ennél nagyobb biztosíték és vigasz! Isten nem azt állítja, hogy népe nem él át nehézséget és nem érez fájdalmat. Inkább azt ígéri, hogy velük lesz. Ahogy a zsoltáros fogalmaz: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem” (Zsolt 23:4).

„»Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged« (Ézs 43:2, RÚF) – mondja Isten.

Hol volt az Úr, amikor a babiloniak tűzbe vetették Dániel három barátját? Velük volt (Dán 3:23-25)! És hol volt, amikor Jákób napkeltéig küzdött? Jákób karjaiban, amilyen közel csak lehetett hozzá (1Móz 32:24-30)!

Amikor az Úr nem jelenik meg testileg a földön, akkor is a népével van. Hol volt, amikor a tömeg elítélte Istvánt? »Isten jobbja felől« állt (ApCsel 7:55, RÚF). Amikor pedig Jézus a mennybe ment, »a mennyei Felség jobbjára ült« (Zsid 1:3). Miért állt, amikor István bajban volt és épp készültek halálra kövezni? Ahogy Morris Venden fogalmazott: »Jézus nem volt hajlandó azt ülve eltűrni«” (Roy Gane: God’s Faulty Heroes. Hagerstown, Md., 1996, Review and Herald Publishing Association, 66. old.)!

Azt az ígéret kaptuk, hogy „Isten velünk van”, viszont mit számít ez, ha közben rettenetes megpróbáltatásokkal és szenvedésekkel nézünk szembe? Hogyan segít ilyenkor az Ő jelenlétének a tudata? Magyarázzuk meg a válaszunkat!

EGW idézet:

Ahogy a földi pásztor ismeri a bárányait, úgy ismeri az isteni Pásztor is a világban szétszóródott nyáját. „Ti az én… juhaim, legelőm nyája vagy tok, emberek vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr Isten.” (Ez 34:31) Jézus így szól: „Neveden hívtalak téged, enyém vagy!” (Ésa 43:1) „Az én markaimba metszettelek fel téged.” (Ésa 49:16) Jézus egyenegyenként ismer minket, és megindul gyöngeségeink láttán. Ismeri a házat, ahol lakunk, és mindegyik lakó nevét is. Időn ként utasítást ad szolgáinak, menjenek el egy bizonyos városba, egy bizonyos utcába, egy házba, és keressék meg egyik juhát. – Jézus élete, 479. o.

Ha bajba kerülünk, milyen sokszor hasonlítunk Péterre! A hullámokat nézzük, ahelyett, hogy tekintetünket a Megváltóra szegeznénk. Lábunk megcsúszik, a büszke vizek elöntik a lelkünket. Jézus nem azért hívta el Pétert, hogy elveszítse. Minket sem azért hív a követésére, hogy azután megfeledkezzen rólunk. „Ne félj – mondja –, mert megváltotta lak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítanak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izraelnek szentje, a te megtartód.” (Ésa 43:1–3) Jézus ismerte tanítványai jellemét. Tudta, hitüknek milyen kemény próbát kell kiállnia. A tengeri események által meg akarta mutatni Péternek saját gyengeségét és azt, hogy azon múlik a biztonsága, állandóan alávetie magát az isteni erőnek. Csak akkor járhat biztosan a kísértés viharaiban, ha tökéletes önmegtagadással a Megváltóra hagyatkozik. Péter éppen akkor volt gyenge, amikor erősnek hitte magát, és amíg fel nem ismerte gyengeségét, addig nem jött rá, hogy szüksége van a függőségi viszonyra Jézussal. Ha tanult volna a tengeren átélt tapasztalatból, akkor később sem bukott volna el hite nagy próbájában. – Jézus élete, 382. o.

Ellen G. White: Bizonyságtételek lelkészeknek, „Magasztos kiváltság” című fejezet.

„»És annak nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten« (Mt 1:23). »Az Isten dicsőségének ismerete« látható »Jézus Krisztus arcán« (vö. 2Kor 4:6). Az Úr Jézus Krisztus örök időktől fogva egy az Atyával. »Isten képmása«, az Ő nagyságának, fenségének visszatükrözője – az Ő »dicsőségének világoltatása« (vö. 2Kor 4:4, 6). Jézus azért jött földünkre, hogy ezt a dicsőséget kinyilatkoztassa. Eljött a bűn sötétjében bolyongó világunkba, hogy bemutassa Isten szeretetének világosságát – hogy legyen »VELÜNK AZ ISTEN«. Ezért jövendölték róla, hogy »nevét Immánuelnek nevezik«” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 11. o.).

„Júda országának javára lett volna, ha Akház mennyből küldött üzenetként fogadja ezt. De mivel úgy döntött, hogy emberi erőre támaszkodik, ezért pogányoktól kért segítséget. Kétségbeesésében ezt üzente Tiglat-Pileszernek, Asszíria királyának: »Szolgád és fiad vagyok! Vonulj fel, és szabadíts meg Arám királyának a markából, meg Izráel királyának a markából, akik rám támadtak« (2Kir 16:7). A kéréssel együtt gazdag ajándékot küldött a királyi kincstárból és a templom tárházából” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 204. o.).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN

Ezékiel 11–17; Evangelizálás,„New York” c. alfejezet (folytatás: a Philadelphiára, New Orleans-ra és St. Louis-ra vonatkozó paragrafusok)

1. Milyen templomnak örvendhettek a száműzöttek?                                          
2. Kikről írja Ezékiel, hogy szívükben hordozták bálványaikat?                        
3. Melyek Jeruzsálem testvérvárosai, és hol helyezkednek el földrajzilag?
4. Milyen cél lebegett Babilon királyának szeme előtt, amikor foglyul ejtette Júda királyát és „erőseit”?
5. Mivel vádolhatók azok, akik még nem kezdték meg a munkát a nagyvárosokban?

A bibliai leírásból tudhatjuk, hogy Akház nem volt jó király: „Nem azt cselekedé, ami az Úrnak, az ő Istenének tetszett volna” (2Kir 16:2). A Szentírás egyértelműen feltárja Akház cselekedeteit: „Hanem az Izráel királyainak útjain járt, még az ő fiát is átvitte a tűzön, a pogányok utálatosságai szerint, akiket az Úr az Izráel fiai előtt kiűzött volt. És ott áldozott és tömjénezett a magaslatokon és a halmokon és minden zöld fa alatt” (2Kir 16:3–4). Rossz befolyást árasztott Júda népére. Ahogy más, Istentől eltávolodott királyok esetében is történt, nehézségek jelentkeztek az uralkodó és a népe életében. Ézsaiás próféta könyvének elején nagyon világos a bibliai leírás: „Mondjátok az igaznak, hogy jól lészen dolga, mert cselekedeteik gyümölcsével élnek” (Ézs 3:11). Mind Ézsaiás, mind Királyok második könyvében azt olvassuk, hogy „eljöve Recin, Szíriának királya, és Remaljának fia, Pékah, Izráelnek királya Jeruzsálem ellen, hogy azt megostromolja” (Ézs 7:1; 2Kir 16:5). Amikor Akházban tudatosodott a rá leselkedő hatalmas veszedelem: és a katonai konfrontáció lehetősége a környező népekkel, „megindula szíve s népének szíve, amint megindulnak az erdő fái a szél miatt” (Ézs 7:2). Olykor éppen Isten gyermekei feledkeznek meg arról, hogy az Úr engedelmes hűséget vár el a vele szövetséget kötött népektől. Ezért Isten felfoghatatlan gondviselése folytán nehézségeket enged meg gyermekei életében, hogy ezúton felrázza őket, és megértesse velük: szükségük van keresniük Őt és visszatérniük az Ő világosságába. „Felkél, hogy megrettentse a földet” (Ézs 2:19). „Előálla perelni az Úr, és itt áll ítélni népeket. Az Úr törvénybe megy népe véneivel és fejedelmeivel” (Ézs 3:14–15). „Ezekben az igeversekben Ézsaiás az ország vezetőit vádolja. Felelőtlenül és igazságtalanul viselkednek, és tönkreteszik mindazt, amit az Úr rájuk bízott. A vének és fejedelmek igazolást nyert meggondolatlansága a könyv vissza-visszatérő témája (7:1–17; 14:4–21; 22:15–25; 28; 29; 32:3–8), és ebben a kontextusban domborodik ki az igazságos és feddhetetlen uralkodó utáni vágy” (John N. Oswalt, „The Book of Isaiah, Chapters 1–39”, The New International Commentary on the Old Testament, 137. o.). A félelem megbénítja a királyt, de bármilyen rémisztőnek tűnnének is a körülmények, a küszöbön álló veszélyre figyelmeztető fenyegetés értékes alkalmat nyújt az Úrhoz való visszatérésre.

III. ALKALMAZÁS

Akház király és népe nehéz kihívások elé néz: fennáll a veszélye annak, hogy háború tör ki köztük és az egymással szövetségre lépett Szíria és Efraim között. Életünk során néha veszélyes helyzetekbe sodródunk. Milyen fontos, gyakorlati lépéseket kell követnünk annak érdekében, hogy helytálljunk ezek között a körülmények között?Tanulmányunk második részében Isten Akház iránti különleges gondoskodását elemzi. Ahhoz, hogy találkozzon a királlyal, az Úr elküldi az Ő szolgáját, hogy találkozzon Akházzal „a felső tó csatornájának végénél, a ruhafestők mezejének útján” (Ézs 7:3). Milyen tanulságot vonhatunk le ebből a történetből?Tanulmányunk harmadik szakaszában arról tanultunk, hogy miként bátorítja Isten a királyt, hogy ne az anyagi világ értékeiben, hanem az Ő segítségében bízzon. Akházhoz intézett szavai: „Vigyázz, és légy nyugodt!” hogyan hozhatók összhangba Ellen G. White alábbi tanácsával?„Üzleti, anyagi zavarokkal küzdhetünk, a jövendő sötéten állhat előttünk, veszteségek fenyegethetnek bennünket, de ne csüggedjünk, hanem vessük gondjainkat Istenre, és legyen szívünk nyugodt és vidám. Imádkozzatok bölcsességért és értelemért, hogy ügyeiteket helyesen vezethessétek, hogy így kárt és veszteséget elkerüljetek! Tegyetek meg mindent, ami tőletek telik, hogy kedvező eredményeket érjetek el! Jézus megígérte segítségét, de nektek is törekednetek kell. Ha mennyei Segítőtökben bízva, minden tőletek telhetőt megtettetek, akkor nyugodtan várhatjátok az eredményt” (Jézushoz vezető út, 122. o.).