„Leányka, kelj föl!”

A tanulmány alapja: Máté 9:18-26, Márk 5:21-43, Lukács 8:40-56, Jézus élete, 342–348. o.

Jairus megérintette a kislánya homlokát (tegyük a homlokunkra a tenyerünket). Forró volt. Sóhajtott. A kislánya nagyon beteg volt – az ágyban feküdt, és aludt (tegyük az összetett kezeinket az arcunk alá, és hajtsuk rá a fejünket). Nem hallotta a fákon csicsergő madárkákat. Nem látta a közeli tó tükrén csillogó napsugarakat. Nem játszott és szaladgált a barátnőivel. Csak pihenni és aludni tudott (ismételjük meg az alvó kézmozdulatot). Az apukája nagyon szomorú volt. Nem tudta meggyógyítani, és az orvosok sem tudták, hogyan javítsanak az állapotán. Jézus azonban tudott segíteni! Az apuka a keresésére sietett.

Jairus beszaladt a városba. Huh-huh, hoh-hoh. Jézust egy nagy tömegben találta meg. Kifulladva, fáradtan borult le elé. Mindenki megállt, és helyet adott neki – csodálkozva nézték, vajon mit akarhat. Az apa így szólt Jézushoz: „Az én leánykám halálán van, jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen” (Márk 5:23)! Az apuka tudta, hogy Jézus az, aki segíteni tud. Jézus mosolyogva bólintott. Igen, szeretné meggyógyítani azt a kislányt.

Jézus és Jairus hazafelé indultak. Hirtelen egy férfi érkezett futva az apukához. Rossz hírt hozott. A kislány túlságosan beteg volt – meghalt. Az apuka sírni kezdett (törölgessük könnyeinket). Jézus azonban arra kérte, hogy higgyen. Ő tud segíteni. Az apuka abbahagyta a sírást. Jézus még most is tud segíteni a kislányán? Igen! Bízott Jézusban, így együtt siettek a házához.

Otthon mindenki odakint zokogott. Jézus azonban nem volt szomorú. Az apuka sem. Jézus segíteni fog a kislányon, ahogyan megígérte! Jézus bement a szobába, és gyengéden megfogta a kislány kezét (vegyük a kezünkbe a gyermek kezét). Kedves, szelíd hangon szólította: „Leányka, neked mondom, kelj föl!” (Márk 5:41).

A kislány kinyitotta a szemét, és felült. Felállt, és sétálni kezdett. Odament az édesapjához, és rámosolygott (mosolyogjunk). Ezután odafordult az édesanyjához, és megölelte (öleljük meg a gyermeket). Anya és apa annyira boldogok voltak! A kislányuk újra élt (tapsoljunk)! Köszönjük, Jézus! Tudták, hogy ezt a napot soha nem fogják elfelejteni. Isten annyira hatalmas! Ő szeret segíteni rajtunk. (Mondjuk együtt) Köszönöm, Jézus, hogy Te segítesz, amikor szükségem van rá.

Alkossunk!

Segítsünk a gyermekünkek összeállítani egy szeretetcsomagot egy édesapának – a saját apukájának, a nagypapájának, egy nagybácsinak vagy egy tanítónak! Rajzoljunk egy nagy szívet, majd segítsünk kidíszíteni és kiszínezni! Beszélgessünk róla, mennyire fontosak számunkra az édesapák! Jézus számára is fontosak. Imádkozzunk az édesapákért, majd segítsünk a gyermeknek átadni az ajándékot!

Meséljük el újra a történetet! 

Egy cipősdobozból vagy papírzsebkendős dobozból készítsük el Jairus lánya hálószobájának makettjét, majd ennek segítségével meséljük el újra a történetet! Használjunk játék bútorokat és kisebb rongydarabokat! Tegyünk az ágyba egy babát vagy egy kartonból kivágott kislány figurát! Jézus szavait ismételve állítsuk fel a babát!

Kutassunk!

Menjünk ki a gyermekkel a szabadba, és bátorítsuk, hogy vezesse le a felhalmozódott energiáját! A történetben szereplő kislány annyira beteg volt, hogy csak aludni tudott. Isten azonban meggyógyította, hogy újra ugrálhasson és szaladgálhasson. Mutassunk a gyermeknek a korához illő tornagyakorlatokat, és kérjük meg, hogy végezze őket addig, amíg mi ötig számolunk! Például: ugráljon egy helyben, szaladjon el egy pontig és vissza, stb! Köszönjük meg Istennek, hogy mozoghatunk!

Imádkozzunk! 

Kérjük arra a gyermeket, hogy imában kérje Jézus segítségét néhány, a hétre tervezett tevékenységéhez! Jairushoz hasonlóan mi is tudjuk, hogy Ő mindenben segít. Mutassunk példát azzal, hogy pontosan megfogalmazzuk a saját magunkkal kapcsolatos kéréseinket, majd adjunk hálát Neki mindenért! Kérdezzük meg a gyermeket, hogy szeretne-e ő is imádkozni!

Heti aranyszöveg: „Ne félj, csak higgy!” (Márk 5:36)

Jairus hozzánk hasonlóan odaadó, szerető szülő volt, aki a lehető legjobbat szerette volna a gyermekének. Szeretetével körülölelte a kislányát. Amikor megbetegedett, nem találták a gyógymódot, ennek az édesapának azonban volt reménysége. Amikor kicsúszott a talaj a lába alól, kétségbeesését Jézus elé vitte, és bízott Benne. Aggodalma feloldódott az istendicsőítésben, amint Jézus lábaihoz borult. Tudta, hogy a csoda lehetséges, és hittel teli szívvel fordult Jézushoz.
Bízzuk mi is a gyermekeinket mennyei Atyánkra! Ő jó Atya. Amikor sötét felhők gyülekeznek, amikor nehéznek tűnik a szülőség, amikor az elképzelhető legrosszabb megtörténik, bízzuk a gyermekeinket Jézusra! Boruljunk a lábai elé, és kérjük oltalmát, gyógyítását és kegyelmét! Jézusra nyugodtan rábízhatjuk minden gondunkat. Ha a csoda nem is történik meg, Ő leírhatatlan békével áraszt el egy örök, új kezdet reményében.
„Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. Mert amint bőséggel kijutott nekünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk is Krisztus által” (2Korinthus 1:3-5).