Vízen járás

A tanulmány alapja: Máté 14:22-32, Márk 6:45-52, Lukács 8:22-25, János 6:16-21, Jézus élete, 377–382. o.

Kellemes nap volt, de elérkezett a hazamenetel ideje. Jézus barátai integettek az embereknek (integessünk). Jézusnak is integettek (integessünk), majd betolták a csónakot a vízbe, és evezni kezdtek. Ling-leng, ling-leng, lengett a csónak vitorlája a szellőben. Hirtelen erősebb szél kerekedett a Galileai-tengeren. Jézus barátai fáztak a csónakban (brrr). Felnéztek a holdat takaró sötét felhőkre. Szemerkélni kezdett az eső (az ujjainkkal gyengéden kopogtassunk a gyerek kezén, mintha esne az eső). Csipp-csepp, csipp-csepp. Ó, ne! Jön a vihar.

A csónak ide-oda himbálózott a vízen. Ring-reng (ringassuk a gyermeket). Reccs, egy hullám csapódott a csónak oldalának. A férfiak megrémültek. (Öleljük meg szorosan a gyermeket!) Pliccs-placcs, szelték evezőikkel a vizet. Megpróbálták egyenesen tartani a csónakot, de nem tudták. Túl vad volt a vihar.

Jézus látta a nagy vihart. Messziről észrevette kimerült, rémült barátait, és azonnal hozzájuk sietett. Nem úszott, nem evezett, hanem járt a hullámokon (két ujjunkkal „lépkedjünk” végig a történetet ábrázoló képen). A csónakban ülő férfiak nagyon meglepődtek. Ki járt a vízen? Jézus azonban megszólalt: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (Máté 14:27)

Péter ekkor megkérdezte Jézustól, hogy odamehet-e Hozzá a vízen. „Jöjj!” – mondta neki Jézus mosolyogva (Máté 14:29). Péter kilépett a csónakból, és rálépett a vízre. Nem süllyedt el! Jézus kedves arcát nézte, miközben közeledett Hozzá. Hihetetlen! Ő is járt a vízen!

Péter hirtelen a nagy hullámokra gondolt (tapsoljunk). Eszébe jutott az erős szél (fújjunk vagy fütyüljünk). Megijedt, és lenézett. Elfelejtett Jézusra tekinteni. Hirtelen süllyedni kezdett – egyre lejjebb és lejjebb. Ekkor segítségért kiáltott, Jézus pedig azonnal mellette termett. Megfogta Péter kezét, és kihúzta a vízből. Együtt mentek a hullámok tetején vissza a csónakba, majd a víz és a szél lecsendesedett. Péter elfelejtette, hogy Jézus ott van a közelében, hogy segítsen neki. Jézus minket is szeret, és segít, hogy bátrak legyünk.

(Mondjuk együtt) Jézus, kérlek, segíts észben tartanom, hogy Te mindig velem vagy. 

Tanuljunk!
Fürdéskor játsszunk néhány vízen lebegő, és néhány elsüllyedő játékkal! Segítsünk a gyermekünknek, hogy megpróbáljon ráállni a vízre! Tegyük fel neki a következő kérdést: „Meg tudod ezt tenni?” Magyarázzuk el, hogy Jézus azért képes csodálatos és lehetetlen dolgokat megtenni, mert Ő Isten. Ezeket a dolgokat csodáknak nevezzük. Rábízhatjuk a gondjainkat, mert Ő csodát tud tenni.
Meséljük el újra a történetet!
Fessünk vízzel egy csíkot a járdára vagy egy hosszú papírtekercsre! Álljunk a csík egyik végére, míg a gyermek a másikra! Kérjük meg, hogy jöjjön hozzánk a „vízen”, ahogy Péter tette! Amint odaért hozzánk, menjünk vissza együtt, de kérjük meg, hogy ő csukott szemmel sétáljon, mint amikor Péter elfelejtett Jézusra tekinteni! Álljunk készenlétben, hogy ha szükséges, megfogjuk a kezét!
Magyarázzuk meg!
Bátornak lenni nem azt jelenti, hogy soha nem félünk. Azt jelenti, hogy bízunk Istenben, amikor ijesztő dolgok történnek. Egy kisgyereknek már ahhoz is bátorságra van szüksége, hogy új dolgokat próbáljon ki. Emlékeztessük arra, hogy Jézus segít bátornak lenni!

Énekeljünk!
Keressünk egy Jézus gondviseléséről szóló éneket, és tanítsuk meg a gyermeknek!
Alkossunk!
Rajzoljunk, majd vágjunk ki kartonpapírból egy kört! Ez lesz a bátorság-jelvény. Kérjük meg a gyermeket, hogy színezze ki tetszés szerint! Amikor bátorságról tesz tanúbizonyságot, adjunk neki egy matricát, amit a jelvényére ragaszthat! Mondjuk a következőt: „Köszönöm, Jézus, hogy ma segítettél ____________ (a gyerek neve)-nak/-nek, hogy bátor legyen.”
Imádkozzunk!
Drága Jézusunk, tudjuk, hogy Te mindig velünk vagy. Amikor valamitől félünk, vagy valami újat kell kipróbálnunk, nem fogjuk elfelejteni, hányféleképpen gondoskodtál eddig is rólunk. Segíts, hogy Veled bátrak legyünk! Ámen.

Heti aranyszöveg: „Mikor félnem kellene is, én Benned bízom.” (Zsoltár 56:4)

Egy újabb vihar, egy újabb lecke. Jézus újra bebizonyította, hogy Ő a szeretet és a békesség Istene. Ő meghallotta a tanítványai segélykiáltását, és olyan formában mentette meg őket, amit soha nem fognak elfelejteni. A szívükben lévő kétely és csüggedés helyét a csodálat és az álmélkodás vette át.
„Jézus nem feledkezett meg róluk. Az Őrálló a partról látta a megrémült férfiakat, amint küzdenek a viharral. Egyetlen pillanatra sem tévesztette szem elől tanítványait. A legmélyebb szerető gondoskodással figyelte a vihartól hányódó hajót és annak drága terhét – ezek az emberek lesznek a világ világossága. Mint a szelíden szerető anya gyermekét, úgy nézte az irgalmas Mester tanítványait” (Jézus élete, 381. o.).
Milyen hatalmas szeretetet érzünk a gyermekünk iránt! Szinte felrobban a szívünk, amikor halljuk a vidám gügyögését vagy nézzük, amikor csendesen, nyugodtan alszik. Amikor elesik és lehorzsolja a térdét, milyen szorosan zárjuk őt a karjainkba, és adunk gyógyító puszit és ölelést a fájó testrészeire! Az a gyöngéd szeretet, amit a gyermekeink iránt érzünk, csak halvány tükröződése Isten irántunk való mérhetetlen szeretetének. Ő vágyik arra, hogy megvédjen bennünket az élet viharaitól, és fogja a kezünket, amikor elesünk. Az e heti terhek és próbák között ne felejtsük el Isten irántunk való irgalmas, szelíd szeretetét! Képzeljük magunk elé felénk nyújtott kezét, amikor a mindennapok hullámain próbálunk egyensúlyozni! Adjuk át Neki aggodalmainkat és félelmeinket, és tapasztaljuk meg megmagyarázhatatlan békéjét!
„De most így szól az Úr, a te Teremtőd, Jákób, és a te Alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Mikor vízen mész át, veled vagyok […]. Mert én vagyok az Úr, a te Istened.” (Ézsaiás 43:1-3)