Megszentelődés JÉZUS SZERETETE ÁLTAL

Text de memorat

Aranyszöveg: „Bizonyára igazért is alig hal meg valaki; ám a jóért talán csak meg merne halni valaki. Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.” Róma 5:7, 8

Ezen a héten arról fogunk tanulni, hogyan változtatja meg az evangélium az embert. Amikor felteszünk egy „hogyan” kérdést, óvatosaknak kell lennünk. Például mi lenne, ha azt kérdeznénk: „Hogyan lesz a hernyóból pillangó?” A válasz lehet egy mondatos, de akár több száz oldalt is igénybe vehet. Válaszolhatnánk ezt: „Lárvaként kezdi, majd a bábon belül átváltozik, mielőtt kibújna.” Vagy elkezdhetnénk leírni azt a több ezer összetett kémiai reakciót, amely a báb belsejében megy végbe. Megmagyarázhatnánk a folyamat kémiáját. Leírhatnánk a vegyületek jellemzőit, és ezzel még mindig csak ott tartanánk, hogy épp elkezdtük magyarázni, „hogyan” megy végbe a változás. A válasz bizonyos mértékben túl mély ahhoz, hogy megérthessük. Ehhez hasonlóan, ha azt kérdezzük, „Hogyan változik meg egy ember?”, röviden annyit is válaszolhatnánk, hogy „A Szentlélek által”. Másrészt meg addig vizsgálhatnánk a részleteket, amíg a válaszok túl bonyolulttá lennének ahhoz, hogy megérthessük őket. Isten szeretné, hogy az Ő átalakító ereje nyilvánuljon meg az alkalmainkon. Egyesek eljönnek a találkozóinkra, végigülik őket, időnként bizonyságot tesznek néhány szóban, hazamennek, és pontosan ugyanúgy viselkednek, ha nem még rosszabbul, mint azelőtt. Hogy miért? Mert nincs új szívük. Mi is az új szív? Megújult elme. Mi az elme? Akarat. És hol található az akaratod? Vagy Sátán, vagy Krisztus oldalán. Rajtad múlik. Ugye, még ma Krisztus oldalára állítod az akaratodat? Ebben áll az új szív, amely új akaratot és megújult elmét jelent. „És adok néktek új szívet.” Akkor hadd kezdjük itt.
„A megtérés egy nagyon egyszerű dolog. Induljunk a mennyek országába innen, ahol most vagyunk. Hogyan? Mint egy kisgyermek. Amilyen egyszerűen csak lehet. Részed lehet az újjászületés minden titkában, mégsem tudnád megértetni senkivel, még te magad sem érted. De a megtérés legjobb módja, ha átadod az elmédet Jézus Krisztusnak.” – Sermons and Talks, 1. köt., 210. old.
Ez a rövid válasz. Amennyiben átadod akaratodat Jézusnak, és hagyod, hogy átalakítson, meg fogsz változni.
Egy másik rövid válasz Krisztus Atyjához intézett imájában található:
Jn 17:17 „Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság.”
A legtöbb ember számára nyilvánvaló, hogy az igazság nem szentel meg mindenkit. Sátán sokat tud az igazságról, de ez a tudás csak még rosszabbá teszi őt. Előfordulhat, hogy a helyi gyülekezeted tagjai közül egyesek több bibliaismerettel rendelkeznek nálad, mégis durvák és rosszindulatúak. A vallási vezetőket időnként becsteleneknek és erkölcsteleneknek találjuk.
Szóval, hogyan lehet az, hogy egyeseket megszentel, és másokat nem?
Erről szól a következő rész.

Hogy lehet az,
hogy egyeseket
megszentel az igazság,
és másokat nem?

Nem minden igazságnak van egyforma ereje. Az igaz, hogy a sónak sós az íze, de ennek az igazságnak nincs nagy jelentősége rád nézve. Igaz, hogy az arany sűrűsége nagyobb, mint a vasé. Ez a tény segíthet elkapnunk egy tolvajt, aki aranynak próbálja álcázni a vasat, de ez nem fogja megváltoztatni.
Amikor Jézus azért imádkozott, hogy szentelődjünk meg igazság által, egy bizonyos fajta igazságra gondolt, és nem általánosságban utalt rá. Az ilyesfajta igazságnak van ereje. Jézus említette már korábban is ugyanazon az imán belül, amely az I. részben került szóba.
Jn 17:3 „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.”
Az Úr jellemével kapcsolatos igazság megváltoztat minket. Szeretetét látva bennünk is szeretet ébred.
1Jn 4:19 „Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!”
Hogyan tudjuk felfogni ezt a szeretetet? Hogyan szemlélhetjük olyan módon, hogy megváltoztasson minket? Isten megtalálta a leghatékonyabb módját ennek a szeretetnek a bemutatására.
Róm 5:8 „Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.”
Sharon súlyosan megbántott néhány embert. Gyerekkorában hagyta, hogy egy másik, nála fiatalabb gyereket megbüntessenek valamiért, amit ő tett. Sharon figyelte, ahogy a fiatalabb gyerektől követelték a szülei, hogy vallja be vétkét. Nem tudták, hogy ártatlan. Olyan makacsul ragaszkodtak hozzá, hogy a kisgyerek végül könnyek között „beismerte” a rosszat.
Sharon még ma is élénken emlékszik rá, hogy milyen bűnösnek érezte magát. És annak is kellett éreznie magát!
Amikor sok évvel később bevallotta, amit tett, mindketten jóval idősebbek voltak. A férfi megbocsátott neki. Őszintén szólva, nem is emlékezett rá. Túlságosan kicsi volt, amikor történt.
Amit Sharon kegyetlenül rákényszerített arra a gyerekre, az az ő büntetése volt. Ezzel szemben Jézus magára vette a mi büntetésünket. Ő azonban nem várta meg, hogy kegyelemért kezdjünk könyörögni. Nem várta meg, hogy szeressük Őt. Akkor mutatta meg irántunk való szeretetét, amikor még az ellenségei voltunk, amikor még szándékosan megvetettük Őt.
Róm 5:10 „Mert (…) mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által.”
Ezt már valószínűleg tudtad a lecke elolvasása előtt is. Tudtad már, hogy Jézus még azelőtt meghalt a bűneidért, hogy világra jöttél volna. Azt mondtuk, hogy ez az igazság képes megváltoztatni egy ember életét. De miért van az, hogy sokan, akik ismerik ezt az igazságot, mégis rabszolgái maradnak a bűnnek?
A válasz mélyreható és rendkívül gyakorlatias: csak addig befolyásol minket az igazság, amíg ráirányítjuk a figyelmünket.
Erre gondolt Jézus, amikor a következőket mondta:
Jn 12:32, 33 „És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok. Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia.”
Jézus úgy döntött, hogy olyan módon adja értünk az életét, hogy áldozata által gondolatainkat a szeretetére irányítsa. Így változtatja meg az embert. A következő részben Isten szeretetének egyik legértékesebb és leghatalmasabb alkotóelemét fogjuk tanulmányozni, amely nem más, mint az irgalom.

Sok fiatal visszautasítja azt a lehetőséget, hogy Istennek adja az életét.
Egyik leggyakoribb kifogásuk a kereszténnyé válás ellen egyszerűen az, hogy
„Nem akarom”.
Vajon ez reménytelenné teszi az esetüket? Elvárja Isten tőlünk, hogy legalább vágy legyen bennünk egy jobb élet után?
Nem, legalábbis kezdetben. A gonosz emberek nem képesek vágyat érezni a jobb élet után. Nincs bennük nyoma sem az Úr követésére való természetes törekvésnek. Megelégednek azzal, hogy gonoszak és tudatlanok.
Róm 3:11 „Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent.”
Hogyan éri el Isten ezeket az embereket? Hogyan változtathat meg téged Isten, ha nem érzel szeretetet Iránta?
Isten a bűnbánat ajándékát adja az embernek. Ezért küldte el az Atya Jézust – fel akarta kínálni nekünk a bűnbánat ajándékát.
ApCsel 5:31 „Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát.”
Mostanra már lehet, hogy a következő, magától értetődő, logikus kérdésen töröd a fejed: Miért nem részesít Isten mindenkit bűnbánatban? Ha bűnbánatban tud részesíteni valakit, aki nem keresi Őt, miért ne adná meg mindenkinek?
A válasz meglephet téged – abban található, ahogyan átadja nekünk a bűnbánatot.
Gondolkozz el ezen! Mi történne, ha egy földműves felszántaná a földjét, de elhanyagolná annak bevetését? Most képzeld el, hogy ez a földműves egy nagyon vallásos ember, így minden reggel letérdel a földje mellett, és jó kukoricatermésért imádkozik. Mit fog aratni?
Csakis azt, amit elvetett. Isten képes lenne rá, hogy gazdag kukoricatermésben részesítse, csakhogy az ajándékozásnak van néhány feltétele, amelyek hasznunkra válnak. Az Úr együttműködik az általunk elvégzett munkával, és megáldja azt.
Hasonlóképp, Isten olyan módon mutatta ki a szeretetét irántunk, amely együttműködésre késztet minket. Az Ő része az volt, hogy szeressen minket, és bizonyítsa is a szeretetét, a mi dolgunk pedig az, hogy addig elmélkedjünk az irgalmán, amíg az meg nem alázza a szívünket, arra késztetve, hogy elforduljon a bűntől.
Róm 2:4 „…az Istennek jósága téged megtérésre indít.”
De ez csak akkor történhet meg, ha értékeljük az Ő irgalommal teljes jóságát.Viszont, ha elhanyagoljuk az Isten szeretetén való elmélkedést, ha kincsként őrizzük durva és kritikus természetünket, ha tápláljuk magunkban a haragot, vagy olyan rosszul bánunk az emberekkel, ahogyan véleményünk szerint megérdemelnék, akkor megvetjük Isten irgalmát. És ez megakadályozza a bűnbánat ajándékának működését a szívünkben.
Róm 2:3-5 „Vagy azt gondolod, óh ember, aki megítéled azokat, akik ilyeneket cselekesznek, és te is azokat cselekszed, hogy te elkerülöd az Istennek ítéletét? Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít? De te a te keménységed és meg nem tért szíved szerint gyűjtesz magadnak haragot a haragnak és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára.”
Tehát hogyan működhetünk együtt Isten irgalmával? Ha megosztjuk másokkal is azáltal, hogy irgalmasok vagyunk hozzájuk. Így tudjuk értékelni Isten irgalmát és megváltozni általa. Röviden:
Péld 11:17 „Ő magával tesz jól a kegyes férfiú; a kegyetlen pedig öntestének okoz fájdalmat.”
Mt 5:7 „Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.”

Miért nem részesít Isten mindenkit bűnbánatban?

I. RÉSZ
1. Olvasd újra a Sermons and Talks című könyvből származó idézetet, majd írj egyszerű magyarázatot a saját szavaiddal arról, hogy mit jelent megtértnek lenni, új szívvel rendelkezni!

2. Mit használ fel Isten arra, hogy megváltoztasson minket? (Lásd Jn 17:17)

3. És melyek azok a dolgok, amelyeket NEM használ fel Isten arra, hogy megváltoztasson minket?

II. RÉSZ
4. Melyik fajta igazság tesz minket jobbá?

5. Hogyan nyilatkoztatta ki Isten szeretetteljes jellemének igazságát számunkra?

6. Miért döntött úgy Isten, hogy így tárja fel nekünk a szeretetét ahelyett, hogy valami kevesebb áldozatot követelő vagy könnyebb módszert választott volna?

7. Gondolj az Úr irántad kimutatott szeretetén való elmélkedés néhány gyakorlati módjára, amelyek hozzásegíthetnek, hogy több időt tölts a jelenlétében!

III. RÉSZ
8. Hogyan adja Isten az embernek a bűnbánat ajándékát?

9. Hogyan működhetsz együtt Isten irgalmával? Milyen példákat tudnál felsorolni a mások iránt tanúsított irgalom gyakorlati megvalósulására?

Szabadulás a sötétségből

Hatalmába kerített-e már valaha a félelem? A kambodzsai Thor Bophal ezzel az érzéssel küzdött mindaddig, amíg meg nem látta a Fényt. Ez az ő története.

Vallásos lévén, mielőtt elkezdtem volna a napomat Phnom Penh nyüzsgő városában, megpróbáltam lecsillapítani a szellemeket azzal, hogy ételt és tömjént ajánlottam fel a bálványaim előtt. Sok félelem volt bennem – féltem attól, hogy csődbe megy a vállalkozásom, féltem a betegségtől, a balesettől, a rossz döntésektől. Annyira féltem, hogy úgy döntöttem, megerősítek mindent, ami támaszpontot jelent az életemben. Naponta ellátogattam a jósnőhöz, és benéztem a templomba a szerzetes áldásáért. De eme rituálék egyike sem hozta el a békét nekem. Valóban utolért a szerencsétlenség, viszont ennek köszönhetően találtam meg a Fényt. Nagyon sokáig nehezteltem a feleségemre, amiért a Hetednapi Adventista Egyház tagjává vált. Azt hittem, hogy ez egy kultusz. Mégis neki és testvérének, Korn Kim Soknak olyan békében és boldogságban volt részük, amellyel én nem rendelkeztem. Bemutattak barátjuknak, Hang Dara lelkésznek, aki magabiztosan közölte velem, hogy egyedül Istentől származik igazi erő, és hogy az Ő tökéletes szeretete kiűz minden félelmet. Isten, a kereszténység és a Biblia iránt táplált gyűlöletem alábbhagyott. Hang Dara lelkész kinyitotta a Bibliáját, és türelmesen tanítani kezdett Jézusról és arról, hogy mit jelent kereszténynek lenni. Amikor eljutott ahhoz a leckéhez, amely arról szólt, hogy Isten legyen az egyetlen Úr az ember életében, és szabaduljunk meg minden bálványtól, tudtam, hogy választanom kell a kereszténység és a buddhizmus között. Sosem fogom elfelejteni azt a reggelt, amikor elpusztítottam az otthonomban található összes bálványt. Csodálatos érzés volt kiszabadulni Sátán szorításából. Szerettem volna másokkal is megosztani a szabadságom történetét, ezért megkérdeztem Hang Dara lelkipásztort, hogy elkísérhetném-e, amikor házról házra jár bizonyságot tenni. „Igen, határozottan” – válaszolta. „Épp azért imádkoztam, hogy küldjön valakit Isten, aki segít majd nekem.” Néhány hónap elteltével Hang Dara lelkipásztor a következő szavakat intézte hozzám: „Thor Bophal, Isten erős képességgel ajándékozott meg arra, hogy bátoríts másokat. Erőteljes a bizonyságtételed, és az emberek meghallgatnak, amikor a Bibliából származó tanításokat osztasz meg velük. Szerintem imádkoznod kellene azért, hogy minél előbb gyülekezetalapítóvá legyél.” Imádkoztam, és a Szentlélek arra késztetett, hogy zárjam le a vállalkozásomat, és fogadjam el a hívását – alapítsak gyülekezeteket. Most, Isten szolgájaként gyakran segítek megszabadulni Sátán szorításából mindazoknak, akik abban a rabságban élnek, amelyben nekem is részem volt. Kim Hy a férje halála után kezdett el gyülekezetbe járni. Eleinte félénk volt, de lelkesen elfogadta a bibliatanulmányozásra való meghívásomat. Néhai férje sámánként dolgozott. A halála óta Kimet és a lányát sorra más-más betegség gyötörte. Nem tudtak aludni éjjelente, mert furcsa hangokat hallottak, és úgy érezték, hogy szellemek kínozzák őket. A súlyos sötétség, amelyben Kim élt, a fény keresésére késztette. Szabad akart lenni. Miután meghallgatta a bizonyságtételemet, azt a merészt döntést hozta, hogy megszabadul az összes otthonában található bálványtól. Meglátogattam őt egy imacsoporttal a gyülekezetből. Imádkoztunk érte, azt kérve Jézus nevében, hogy szabaduljon meg az ördög fogságából, és szállja meg az otthonát a szent angyalok jelenléte. Olyan igéket idéztünk, mint János 8:12, ahol Jézus ezt mondja a tanítványainak: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” Elégettük a bálványokat. Énekekkel vigasztaltuk a családot. Azt tanácsoltam Kimnek, hogy minden este olvassa a Bibliát, imádkozzon a benne található igéket idézve, és énekeljen. Istennek hála, a démonok elhagyták Kim bambusz-és nádfedeles kunyhóját. Az egészsége helyreállt. Nagyon hálás Istennek, amiért megszabadította a súlyos sötétségtől, amely otthona minden zugát betöltötte.

Imádkozz a szabadulásért: Drága mennyei Atyám, kérlek, mutasd meg nekem és a Délkelet-Ázsiában élőknek, hogy milyen bálványoktól kell megválnunk! Kérlek, adj erőt nekünk, hogy megtegyük ezt, és valóban szabadokká legyünk!

Új szív

És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságtoktól és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket. És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet.” 

Sokan, akik arról beszélnek, hogy új szívre van szükségük, maguk sem tudják, mit értenek ez alatt. Főleg a fiatalok akadnak fenn az „új szív” kifejezésen. Nem tudják, mit jelent. Arra számítanak, hogy valamiféle különleges változás fog végbemenni az érzelmi világukban. Ezt nevezik megtérésnek. Sok személynek okozta a bukását az, hogy nem értette a szavakat: „Szükség néktek újonnan születnetek.” Sátán eléri, hogy az emberek azt gondolják, ha megtapasztalnak bizonyos érzéseket, akkor az azt jelenti, hogy meg is tértek. De a hitbeli tapasztalataik nem változnak, cselekedeteik ugyanazok maradnak. Életük nem terem jó gyümölcsöt. Gyakran és hosszan imádkoznak, és állandóan azokra az érzésekre hivatkoznak, amelyeket a múltban tapasztaltak, de nem élnek új életet, csupán megtévesztik önmagukat. Tapasztalatuk nem szánt mélyebben az érzéseknél. Homokra építenek, így házuk összedől az első széllökés nyomán. Sok szegény lélek tapogatózik a sötétben, azokat az érzéseket keresve, amelyekről mások mesélnek nekik. Figyelmen kívül hagyják a tényt, hogy a Krisztusban hívő embernek félelemmel és remegve kell dolgoznia a saját üdvösségéért. Az elítélt bűnösnek feladata van. Bűnbánatot kell tartania, és igaz hitről kell bizonyságot tennie. Amikor Jézus új szívről beszél, az egyén elméjére, életére és teljes lényére gondol. A szív megváltozása annyit jelent, mint visszavonni a világ iránt érzett vonzalmunkat, és Krisztusra irányítani azt. Aki új szívvel rendelkezik, annak új elméje, új céljai és új indítékai vannak. Mi az új szív jele? – A megváltozott élet. Azt jelenti, hogy naponta, óránként meghalunk az önzés, valamint a büszkeség számára. Egyesek tévednek, amikor azt feltételezik, hogy egy magas pozíció pótolhatja a valódi szolgálat hiányát, de az a vallás, amely nem nyilvánul meg tettekben, nem valódi. Az igazi megtérés szigorúan őszintévé tesz bennünket embertársainkkal való kapcsolataink során, és hűségessé a mindennapi munkában. Krisztus minden őszinte követője bizonyságot tesz róla, hogy a Biblia által előírt vallás alkalmassá teszi arra, hogy tehetségét a Mester szolgálatába állítsa. „Az igyekezetben ne legyetek restek.” Ezek a szavak beteljesednek minden igaz keresztény életében. Az általad végzett munka rabszolgamunkának is tűnhet, de nemesítheted azáltal, ahogyan elvégzed. Úgy dolgozz, mintha magának az Úrnak tennéd! Végezd munkádat vidáman és mennyei méltósággal! A munka során alkalmazott nemes elvek teszik azt teljesen elfogadhatóvá Isten szemében. Az igaz szolgálat összekapcsolja Isten legkisebb földi szolgáját a menny legnemesebb szolgáival. Következetes kereszténynek lenni összetett feladat. Azt jelenti, hogy körültekintően járunk el Isten előtt, és törekszünk Krisztusban való elhívásunk teljesítésére. Azt jelenti, hogy sok gyümölcsöt termünk annak dicsőségére, aki halálra adta a Fiát értünk. Isten fiaiként és leányaiként a keresztényeknek törekedniük kell az evangéliumban eléjük állított magas eszmény elérésére. Nem kevesebbel kell megelégedniük, mint a tökéletességgel, mert Krisztus azt mondja: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” Tanulmányozzuk Isten Szavát, és alkalmazzuk a mindennapjainkban annak szent alapelveit! Járjunk Isten előtt szelíd és alázatos lélekkel, naponta javítva a hibáinkon! Ne engedjük, hogy az önzés vagy a felfuvalkodottság elválasszon minket Istentől! Ne ápoljuk magunkban a felsőbbrendűség érzését, azt gondolván, hogy jobbak vagyunk másoknál! „Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.” A béke és a nyugalom lelkületében lesz részed, amennyiben aláveted Krisztusnak akaratodat. Az Ő szeretete fog uralkodni a szívedben, és a cselekvés titkos forrásai is a Megváltó uralma alá kerülnek. A hirtelen és könnyen feléledő indulatot Krisztus kegyelmének olaja fogja lecsillapítani. A bűnök megbocsátásának érzése elvezet a békére, amely meghalad minden értelmet. Őszinte törekvés lesz a keresztényben arra, hogy legyőzze mindazt, ami szemben áll a keresztény tökéletességgel. Nem lesz többé helye a viszálynak. Aki valamikor hibákat talált a körülötte élőkben, sokkal nagyobb hibákra fog felfigyelni a saját jellemében.
Azoknak, akik hallgatnak az igazságra, és meg vannak győződve róla, hogy olyan életet éltek, amely nem egyezik meg a Krisztuséval, ítéletben van részük, és megbánják vétkeiket. Krisztus érdemeire hagyatkozva és az igaz hitet gyakorolva bocsánatot nyernek bűneikért. Mihelyt abbahagyják a rossz követését és megtanulnak jót cselekedni, növekedni kezdenek a kegyelemben és Isten ismeretében. Tudatában vannak, hogy áldozatot kell hozniuk a világtól való elszakadás érdekében, és a költségek felmérését követően mindent veszteségnek tekintenek, ami nem jár Krisztus megnyerésével. Bevonulnak Krisztus seregébe. Bátran és vidáman mennek háborúba, természetes hajlamaikkal és önző vágyaikkal küzdve, akaratukat Krisztus akaratába helyezve. Naponta keresik az Úr kegyelmét ahhoz, hogy engedelmeskedni tudjanak Neki, és erősítést kapnak, Isten megsegíti őket. Ez a valódi megtérés. Aki új szívet kapott, Krisztus segítségére támaszkodik, alázattal és hálával függve Tőle. Láthatóak életében az igazság gyümölcsei. Valamikor önmagát szerette, és a világ gyönyörei jelentették az örömöt számára. Most megtagadja ezt a bálvány, és Isten uralkodik minden felett. Most gyűlöli azokat a bűnöket, amelyeket egykor szeretett. Határozottan és eltökélten halad előre a szentség útján.
– The Youth’s Instructor, 1901. szeptember 26.

A béke és a nyugalom lelkületében lesz részed, amennyiben aláveted Krisztusnak akaratodat.

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
1. Mit gondolnak sokan helytelenül arról, miben áll a megtérés?

2. Mit ért Jézus „új szív” alatt?

3. Honnan tudhatod, hogy új szívvel rendelkezel?

4. Milyen gyakran kell meghalnunk az önzésnek és a büszkeségnek?

5. Miért nem elég csak kijelenteni, hogy keresztény vagy?

6. Mit jelent valóban megtértnek – igazi, következetes kereszténynek lenni?

7. Van-e részed békében és nyugalomban?

Ha nincs, mit tehetnél azért, hogy elérd?

8. Írd le a saját szavaiddal egy valóban megtért ember tapasztalatát!

Nem véletlen: szentjánosbogarak

A szentjánosbogár világító szervének működése messze felülmúlja izzólámpáinkat, amelyek kb. 10%-os energiahatékonyságúak, de energiájuk 90%-át felhasználják a fény előállítására.  A szentjánosbogár fényhatékonysága viszont 90%, és energiája mindössze 10%-át használja fel a fény előállítására!

A hasát alkotó sejtjeiben található, luciferin nevű anyag ATP-vel és oxigénnel keveredő reakciója során a luciferáz enzim kémiailag megváltoztatja a luciferint, és ez fényvillanást idéz elő. A tudósok sem tudják pontosan, hogyan irányítja a szentjánosbogár fényszervei ki- és bekapcsolását oly módon, hogy a felnőtt hím pontos jelmintát hozzon létre, amellyel megtalálja a párját. Az, hogy a felvillanások pontos száma és sorrendje e több mint 2000 faj mindegyikénél eltérő legyen, nem véletlenül része Teremtőjük tervének, hiszen Ő gondolta ki eme kis lények éjszakai megjelenését. Csodálatos módon egyes szentjánosbogárfajok, amikor csoportokba tömörülnek, nem csak biolumineszcenciájuk révén töltik be fénnyel a világot, de képesek tökéletesen összehangolni az általuk kibocsátott fényeket! Tervezőjük, aki mindenre tudja a választ, elmondja majd nekünk, hogy kedvüket lelik-e ezekben az egyidejű, összehangolt villanásokban. A szentjánosbogarak hímjei éjjel körbe-körbe repülnek a párjuk körül, fényjelekkel közölve a szándékukat. A nőstények általában letelepednek a meleg talaj növényzetén. Amikor készen állnak a párzásra, a saját fajukra jellemző villanással reagálnak, miután a hím befejezi a jelzést. A nőstény fényei segítenek a hímnek megtalálni őt. Tervezésüknek köszönhetően villámgyorsan társalognak fényjelzéseik révén mindaddig, amíg a hím a nőstényhez nem ér. De lenne egy kérdésem a Teremtő számára a nőstényekkel kapcsolatban. Időnként egyes nőstények párzás után válaszvillanásokat küldenek egy másik faj hímjének! Nem neki szólnak a fényei, és nincs is szüksége rá mint társra. De valahogy képes a megfelelő választ adni számára, annak ellenére, hogy más fajhoz tartozik. A hím hisz a szemének – azt gondolja, hogy ugyanahhoz a fajhoz tartozik a nőstény – és közelít, mialatt a nőstény folytatja a jel utánzását. Végül a gyanútlan hím landol, de nem látják szívesen. Ehelyett a nőstény rátámad, és egyetlen harapással bénító folyadékot juttat a szervezetébe, majd egyszerűen elfogyasztja az udvarlóját. Mióta a bűn a világunkba lépett, az élelemért való ölés mindenütt elterjedt a természetben. És ez mindaddig folytatódni fog, amíg Isten újra nem teremti a bolygót és annak lakóit. Szeretném egyszer megkérdezni Istent, hogy az apró nőstény szentjánosbogár hogyan tudja ilyen jól utánozni egy másik faj helyes jelkódját. Továbbá hogyan képes egy hüvelyknél is rövidebb bogár hatékonyabb fénytermelésre annál, amit mi emberek találtunk ki? És hogyan tudja ki- és bekapcsolni a fényjelzést, amikor egyetlen másik lény sem képes erre? Mindezt és még többet is meg fogunk tudni a szentjánosbogárról, valamint a többi teremtményről, amikor a világegyetem Teremtője visszatér. Csodálatos válaszokat kapunk minden kérdésről, amelyen valaha is gondolkodtunk.