Mennyei ország polgárai

E heti tanulmányunk: Jób 1:21; Zsoltárok 119:165; János 14:27; 1Korinthus 15:42-44; Filippi 3:17–4:23; 1Timóteus 6:7

Ezen a héten fejezzük be a Filippi levél tanulmányozását, ami tele van értékes tanulságokkal és a hétköznapi életre vonatkozó irányelvekkel. Úgy tűnik, hogy a Pál apostol életét vezető nemes értékek közül sok megtalálható ezekben a záró versekben. Jézusnak a lelki életre összpontosító tanításaihoz hasonlóan Pál szintén az örömteli keresztény élet titkairól beszél.
Még ha a dolgok nem is úgy alakulnak, ahogy szeretnénk, ami sokkal gyakrabban megesik, mint szeretnénk, nem kell aggodalmaskodnunk, félnünk vagy elcsüggednünk! Léteznek olyan elvek, amelyek által belső békére lelhetünk, hogy meg tudjunk birkózni az élet kihívásaival, és állandó, tartós béke élhet bennünk, amit csak Isten adhat. A jelen és a jövő Isten kezében van, és Ő mindent megad, amire szükségünk van.
Az a legfontosabb, hogy ne földi kormányzati rendszerekben reménykedjünk, amelyekben gyakran csalódhatunk. Keresztényként Isten menynyei országának polgárai vagyunk, amivel csodálatos kiváltságok járnak, de kötelességek is!

Február 7–14. – A keresztény otthon hete

EGW idézet

Az Isten törvénye iránti engedelmesség az emberben szépséges jellemet fejleszt, ami összhangban van mindennel, ami tiszta, szent és szeplőtelen. Az ilyen ember élete világossá teszi Krisztus evangéliumának üzenetét. Krisztus irgalmának és a bűn hatalmából való szabadításának elfogadása helyreállítja Istennel való kapcsolatát. Amint élete megtisztul a hiábavalóságtól és önzéstől, Isten szeretetével telik meg. Az Isten törvénye iránti napi engedelmessége olyan jellemmel ruházza fel őt, mely örök életet biztosít számára Isten országában.
Földi életével a Megváltó a megszentelt élet példáját nyújtja nekünk, mely a miénk is lehet, ha napjainkat arra szenteljük, hogy jót tegyünk a szükséget szenvedő lelkekkel. Kiváltságunk, hogy örömet hozzunk a szomorkodóknak, világosságot a sötétségben levőknek, és életet a vesztükbe rohanóknak. Ez az Úr üzenete hozzánk: „Miért álltok egész nap tétlenül? Munkálkodjatok, amíg nappal van, mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat.” Minden kimondott szó és minden véghezvitt cselekedet, mellyel mások boldogságát mozdítottuk elő, a saját boldogságunkat is jelenti, és életünket a Krisztuséhoz teszi hasonlóvá.
Napi kötelességeinket örömmel kell fogadnunk és teljesítenünk. Legfőbb feladatunk, hogy szavainkkal és magatartásunkkal bemutassunk egy olyan életet, mely felfedi a mennyei jellemtulajdonságokat. Az élet Igéjét azért kaptuk, hogy tanulmányozzuk és a gyakorlatban megvalósítsuk. Cselekedeteinknek szigorú összhangban kell állniuk a mennyek országa törvényével. Akkor a menny jóváhagyja munkánkat, és Isten szolgálatába állított talentumaink még jobban megsokszorozódnak és még hasznosabbá válnak. A megszentelt élet fényleni fog a világ erkölcsi sötétsége közepette, veszendő lelkeket vezetve az Ige igazságához… A világnak adott ajándékában Isten megmutatta, mennyire szeretné, hogy életünkben hordozzuk mennyei állampolgárságunk jegyeit azáltal, hogy az elnyert világosság minden sugara az embertársainkért végzett jócselekedetekből ragyogjon elő. – Isten fiai és leányai, 42. o., február 5.

Vizsgáljuk meg egyénileg mindazt, ami fel van jegyezve az életünkről, jellemünkről és Isten iránti magatartásunkról a mennyei könyvekben. Gyarapodotte szeretetünk az Úr iránt az utóbbi évben? Ha valóban Krisztus lakozik a szívünkben és szeretjük Istent, szívesen engedelmeskedünk parancsolatainak, és ez a szeretet csak mélyül és erősödik. Ha Jézust képviseljük a világ előtt, megtisztul a szívünk, az életünk és a jellemünk, a beszédünk megszentelődik, és többé nem találtatik álnokság sem a szívünkben, sem az ajkunkon. Vizsgáljuk meg a múltat, hogy megláthassuk, szerettüke Jézust, törekedtünke arra, hogy Ővele legyünk és úgy munkálkodjunk, ahogyan Ő, hogy megmenthessük azokat, akikért meghalt.
Krisztus lelkes és áldozatkész tanítványairól meg van írva, hogy Jézus nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, mivel a Szentlélek jelenlétéről tettek tanúságot, és az Ő képmását hordozták. Cselekedeteikkel folyamatosan arról tettek bizonyságot, hogy ez a világ nem az otthonuk, mert ők a menny honpolgárai, akik jobb, mennyei hazát keresnek. Beszélgetéseik és érzelmeik csak a mennyei dolgok felé irányulnak. A világban vannak, de nem e világból valók; lelkületük és gyakorlati életük elkülöníti őket a világ tanításaitól és szokásaitól. Naponkénti példaadásuk arról tesz bizonyságot, hogy Isten dicsőségére élnek. Tanítómesterükhöz hasonlóan őket is leginkább a lelkek megmentése foglalkoztatja. Ezért küzdenek és hoznak áldozatot, lemondva akár az életükről is. Életük és jellemük által fényes utat készítenek a menny felé. Jézus elégedetten szemléli ezen követőit, tanítványait, hiszen a jellemét megfelelően képviselik. – Lift Him Up, 325. o.

Mindannyiunknak voltak vagy vannak példaképeink, emberek, akiket csodálunk, akiknek a példáját követni akarjuk. Különösen fontos, hogy a gyerekeknek jó példaképeik legyenek, ideális esetben az édesapjuk vagy az édesanyjuk. Aztán ahogy nőnek, más példaképeket választanak, talán azt, aki a számukra vonzó életpályához kötődik, vagy akinek az életrajzát elolvasták. Annak is utánajárhatnak, hogy a különböző bibliai szereplők hogyan küzdöttek meg a nehézségeikkel, amit aztán öszszevethetnek a saját életükkel. A mai média sajnos sokszor rossz példaképeket mutat. Bombáznak bennünket celebek kattintásvadász, pikáns történeteivel, zavaros életük problémáival. Pál levelének címzettjei Filippiben természetesen nem használták az internetet, mégis hasonló kihívásokkal szembesültek. A világ, amelyben Pál élt, velejéig romlott, erkölcstelen és gonosz volt, ahogy ma a miénk is az. Mindig rengeteg volt a gonoszság, és lesz is – legalábbis a vég idejéig. A kérdés azonban számunkra az, hogy mi hogyan viszonyulunk ehhez.

1. Olvassuk el Fil 3:17-19 verseit! Hogyan mutat be jó és rossz példaképeket ez a rész? Hogyan tudunk különbséget tenni közöttük?

Ne feledjük, hogy Pál szeretetet tanúsít azok iránt, akikkel nem ért egyet – sír miattuk! Figyeljük meg azt is, hogy nem a saját ellenségeinek nevezi őket, hanem azt mondja: „a Krisztus keresztjének ellenségei” (Fil 3:18). Tisztában volt vele, hogy sokkal nagyobb volumenű kérdések forogtak kockán: pl. hogyan dönti le a válaszfalakat a kereszt és állít egy szintre mindannyiunkat, hiszen bűnösök vagyunk és szükségünk van a Megváltóra (Ef 2:11-14).
Azt sem téveszthetjük szem elől, hogy Pál a jó és nem a rossz példa követésére buzdítja a Filippiben élő hívőket: nézzék meg jól, kinek az életmódja hasonlít az övére. Érdekes, hogy a Római levélben is hasonló kifejezésekkel óv azoktól, akik „szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal a tanítással szemben, amelyet tanultatok. Tartózkodjatok tőlük” (Róm 16:17, ÚRK)! Azt írja róluk, hogy „az ilyenek nem a mi Urunk Jézus Krisztusnak szolgálnak, hanem csak a hasuknak” (Róm 16:18, ÚRK).

Természetesen egyedül Jézus a tökéletes minta, de azért vannak mások is, akik legalább egyegy területen jó példaképek lehetnek. Te milyen példát mutatsz az embereknek?

EGW idézet

Ámbár Isten népe – az igazi Izráel – szétszóródott a népek és nemzetek között, itt a Földön csak vándorként él, mert állampolgárságuk valójában nem itt a Földön, hanem a mennyekben van.
Az Úr családjába bekerülés feltétele a világból kijövetel, elkülönülés annak minden szennyező befolyásától. Isten népének nem lehet köze a bálványimádás egyetlen formájához sem. Magasabb szintre kell eljutniuk. El kell különülnünk a világtól, hogy majd Isten ezt mondhassa nekünk: „Befogadlak a királyi családom tagjaként és a mennyei király gyermekeként.” Az igazság híveiként cselekedeteinknek élesen el kell ütnie a bűntől és a bűnösöktől. A mi hazánk a mennyben van.
Világosabban meg kell értenünk Isten ígéreteinek értékét, és jobban kellene értékelnünk azt a tiszteletet, amelyben Isten részesít bennünket. A Mindenható semmi mással nem tisztelhetné meg jobban a halandókat annál, minthogy a családjába fogadja őket, és abban a kiváltságban részesíti őket, hogy Atyjuknak nevezhetik Őt. Semmi lefokozás nincs abban, hogy Isten gyermekeivé válhatunk.
E világon idegenek és zarándokok vagyunk. Feladatunk, hogy várakozzunk, őrködjünk, imádkozzunk és dolgozzunk. Isten Fiának vére vásárolta meg egész valónkat, lelkünket, szívünket és minden tehetségünket. Bár nem tartjuk kötelességünknek, hogy a zarándokok ruhájába öltözzünk, de rendes, szerény öltözéket választunk az ihletett Ige tanításai szerint. Ha szívünk Krisztus szívével egyesül, legbensőbb kívánságunk az lesz, hogy az Ő életszentségét ölthessük fel. Semmit sem veszünk magunkra, ami a figyelmet felkeltené, vagy megbotránkozásra adna okot.
Kereszténység! Milyen kevesen ismerik e szó valóságos jelentőségét! Nem olyasmi, amit csak úgy felölthetünk magunkra. Azt jelenti, hogy életünk Jézus életével egybeforrt. Azt jelenti, hogy Krisztus életszentségének öltözékét hordjuk.
A menny leendő lakói a Föld legjobb polgáraiból kerülnek ki. Ha pontosan látjuk kötelességünket Isten irányába, akkor az embertársaink iránti kötelességünk is egyértelmű lesz. – Isten csodálatos kegyelme, 57. o., február 18.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a példánk alapján úgy tűnjön, hogy jóváhagyjuk a rossz cselekedeteket. Van mennyország, amit el kell nyerni, és pokol, amit el kell kerülni. A hívők nagy gyülekezeteiben (…) nagy veszély van arra, hogy lesüllyed a mérték. Ahol sokan összegyűlnek, ott egyesek hajlamosabbak gondatlanságra és közömbösségre, mintha elszigetelten, egyedül lennének. De még kedvezőtlen körülmények között is figyelhetünk az imádságra, és olyan példát mutathatunk az istenfélő beszélgetésben, amely erőteljes bizonyságtétel lesz az igazak (…) számára. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy úgy beszéljünk, hogy azzal elkedvetlenítjük zarándoktársainkat a keresztény úton. Krisztus azért adta életét, hogy mi vele együtt élhessünk dicsőségben. Az örökkévalóságon keresztül fogja viselni a kegyetlen szögek nyomát a kezén, amikkel a golgotai keresztre szegezték. (…)
Mi most a jövőre, az örök életre készülünk; és ha hűségesek vagyunk, hamarosan látni fogjuk, amint Istenünk városának kapui csillogó zsanérjaikon kinyílnak, hogy az igazságot megtartó nép beléphessen örök örökségébe. – Mennyei helyeken, 299. o., október 19.

2. Olvassuk el Fil 3:20-21 verseit! Mit ír Pál Isten országának polgárairól?

A kereszt ellenségeitől eltérően, „akik mindig a földiekkel törődnek” (Fil 3:19), a keresztények a mennyei ország polgárai, Jézus Krisztus az Uruk. Ezt kiemelendő Pál megjegyzi, hogy betegségeknek, gyengülésnek és halálnak kitett „nyomorúságos testünknek” (Fil 3:21) szükségképpen át kell változnia, hasonlóvá kell válnia Krisztus dicsőséges testéhez, amelyben feltámadt.

3. Hogyan mutatják be az alábbi igehelyek a megdicsőülést?
Jób 19:25-27, ÚRK 

Lk 24:39 

1Kor 15:42-44 

1Kor 15:50-54 

Kol 3:4 

Végül „mint utolsó ellenség töröltetik el a halál” (1Kor 15:26). Ez a legnagyobb reményünk, a legfontosabb ígéret, amit Jézusban kaptunk – vége lesz a halál uralmának, és egészen új „dicsőséges” testet is kapunk (Fil 3:21).
Luc Ferry egy könyvében arról ír, hogyan lehet „megváltást” találni Isten nélkül. Elég furcsa módon azzal érvel, hogy a „megváltás” a haláltól való félelem legyőzése. Azonban elismeri, hogy a kereszténység „nemcsak a haláltól való félelem fölé képes emelni, hanem a halált is le tudja győzni. Mivel ez az ember egyéni identitásában történik, nem névtelenségben vagy elméletileg, ez tűnik az egyetlen olyan módnak, amely a személyes halhatatlanság valós, meghatározó győzelmét kínálja halandóságunk állapota felett” (Ferry: A Brief History of Thought. New York, 2011, HarperCollins, Kindle edition, 90. o.). Jelentős beismerés ez egy ateista részéről.
Pál tehát azt mondja, hogy a mennyei polgárjog része a feltámadás és az egészen új létezésben töltendő örök élet ígérete, amit még elképzelni is alig tudunk most.

Miért alapvető az örök élet ígérete egész hitünk szempontjából? Vajon mit kínálhat a világ, ami miatt érdemes lenne elveszíteni azt, amit Krisztus ígér?

EGW idézet

Az engedelmesség Isten igazságai iránt, Isten minden szavának megélése elégséges arra, hogy mindannyian megállhassunk e gonosz időkben. Sátán az emberek lelkeivel játszik. […]
Mindannyiunk rendelkezésére állnak lehetőségek és előnyök, amelyek révén megerősíthetjük erkölcsi és lelki erőinket. Az elmét fejleszteni és nemesíteni kell, hogy a mennyei dolgokra tudjon összpontosítani… Ha az elme nem a menny felé irányul, a kísértésben Sátán könnyű prédájává válhat, aminek következtében olyan világi tervekkel és ügyekkel kezd el foglalkozni, amelyeknek semmi közük Istenhez. Aztán ebbe a munkába fekteti minden lelkesedését, odaadását, megfékezhetetlen energiáit és égő vágyait, miközben az ördög távolról figyeli őt és nevet, látva kitartását és küzdelmét egy olyan cél érdekében, amit sosem fog elérni… Sátán kitalált tervei és cselszövései csapdába ejtik a lelket, és szegény becsapott emberek bekötött szemmel haladnak tovább saját romlásuk útján. […]
Sátán csapdái és álnokságai ellen egyetlen védelmünk van: a Jézusban található igazság. A szívbe elhintett igazság, amit virrasztással és imával ápolnak, és amit Krisztus kegyelme táplál, biztosít tisztánlátást számunkra. Az igazságnak a szívben kell maradnia Sátán álnok kísértései ellenére is, ezért neked és nekem is meg kell tapasztalnunk azt, hogy az igazság megtisztít, vezérel és áldást szerez a lelkünknek. […]
Az ellenség a nyomdokainkban jár, ezért ha meg akarunk állni külső és belső kísértéseivel szemben, akkor meg kell bizonyosodnunk
 
arról, hogy az Úr oldalán állunk, hogy az Ő igazsága lakozik a szívünkben, hogy az Úr védelmezi a lelkünket, Ő kész figyelmeztetni bennünket, és bármely ellenséggel szemben fellépésre indítani. E láthatatlan ellenségek közepette ilyen védelem nélkül olyanok lennénk, mint a fa, amelyet kitép a szélvész. De ha Krisztus a lelkünkben lakozik, az Ő ereje által megerősödhetünk. – That I May Know Him, 301. o.

Az erő gyakorlat által növekszik. Aki Istentől nyert képességét kihasználja, tapasztalni fogja növekedését a jobb szolgálatra. Aki semmit sem tesz Isten ügyéért, nem növekedhet kegyelemben és az igazság megismerésében. Ha egy egészséges ember ágyban feküdne, és vonakodna használni a tagjait, csakhamar elveszítené erejét azok használatára. A keresztény is, aki nem gyakorolja Istentől nyert ereje használatát, nemcsak hogy nem növekedik Krisztusban, hanem elveszti még azokat a képességeket is, amelyeknek birtokában volt; lelkileg megbénul. Ellenben, aki Isten és embertársai iránt való szeretetből igyekszik mások segítségére lenni, az meggyökerezik, megerősödik és megszilárdul az igazságban. Az igazi keresztény az Istenért folytatott munkájában nem engedi magát pillanatnyi indulatoktól elragadtatni, hanem csak alapelvektől vezettetni, éspedig nemcsak egy napra vagy egy hónapra, hanem egy egész életre.
Bárcsak mindenki megfelelően tudná értékelni Istentől kapott képességeit! Krisztus által megmászhatjátok az előrejutás lépcsőfokait, és teljes lényeteket az Ő vezérlete alá vonhatjátok… Saját erőtökből semmit nem tehettek, Jézus Krisztus kegyelme által viszont úgy használhatjátok fel képességeiteket, hogy az mind a saját, mind pedig mások számára áldást jelentsen. Támaszkodj Jézusra, aki megsegít abban, hogy szorgalmasan végezd a munkáját, és végül elnyerd az örök élet jutalmát. – Isten csodálatos kegyelme, 306. o., október 25.

4. Olvassuk el Fil 4:47 szakaszát! Hogyan tapasztaljuk „az Istennek békességét”?

Pál ismét érintette az egység kérdését (Fil 4:13), majd az Úrban való öröm témájára tért át (Fil 4:47).
Hányszor idegeskedtél már olyan dolgok miatt, amelyek végül minden erőfeszítés nélkül éppolyan gyorsan eltűntek, ahogy jelentkeztek? Jézus okkal hangsúlyozta újból és újból, hogy ne aggodalmaskodjunk (lásd Mt 6:25-34; Mt 10:19), Péter pedig arra emlékeztetett, hogy minden aggodalmunkat és félelmünket átadhatjuk az Úrnak, mert „néki gondja van reátok” (1Pt 5:7). Valójában a világszerte egyre súlyosbodó problémákkal szembesülve töltsön el bennünket a remény, hogy közel az Úr (vö. Mt 24:33; Lk 21:28; Jak 5:8)!
Az az aggodalom ellenszere mindenben, minden helyzetben, ha hittel elmondunk egy imát (Fil 4:67). Hinnünk kell abban, amiért imádkozunk, és cselekedjünk úgy, mintha már meg is kaptuk volna, még mielőtt valóban megtörténne! Hiszen „hálaadással” kell Isten elé tárnunk a kéréseinket. Pál még a „könyörgésben” (görögül: deészisz) szót is használja itt, amivel különösen nehéz és sürgető helyzetekre utal (lásd pl. Lk 1:13; Fil 1:19; 1Tim 5:5; Jak 5:16). Imáink még csak „kérések”, de tudjuk, hogy Isten hallja azokat, ha „az ő akarata szerint” (1Jn 5:14) kérjük. Így megnyugodhatunk, békességünk lehet, tudva, hogy a kéréseink Isten kezében vannak.

5. Hogyan érthetjük meg még jobban a következő igékből, hogy mi „az Istennek békessége”? Zsolt 29:11; Ézs 9:6; Lk 2:14; Jn 14:27; 1Kor 14:33

Isten békességét soha nem adhatja meg nekünk a világ, mert az abból fakad, hogy tudjuk: Megváltónk, Jézus által miénk az örök élet ajándéka (Róm 5:1; 6:23). Ez hat az életünk minden területére, és „minden értelmet felülhalad” (Fil 4:7). Pusztán értelemmel nem fogható fel, erre utal az itt használt görög szó, a nousz („értelem”) is.

Hogyan magyaráznád el valakinek, hogy mit jelent „az Istennek békessége”?

EGW idézet

A kereszténynek abban az örömben van része, hogy magába szívhatja a kegyelem trónjától áradó örök fény sugarait, amelyek nemcsak saját útjára vetnek fényt, hanem azokéra is, akikkel kapcsolatba kerül. Törekednie kell reményteljes, bátorító, Istent dicsérő, hálás és derűs szavaival jó befolyást gyakorolni környezetére, hogy az emberek tekintetét az égre irányítsa, és segítsen nekik a földi mulandókon túl meglátni az örök, halhatatlan, el nem enyésző örökséget.
„Örüljetek az Úrban mindenkor – mondja az apostol –, ismét mondom, örüljetek!” Ahol csak megfordulunk, árasszunk mindenhol reményt és keresztényi derűt. Ha így teszünk, a hitetlenek, akik nincsenek Krisztusban, vonzónak fogják találni hitünket, belátják, hogy következetes vallásunk van. Tisztábban kell látnunk a mennyei világot, az országot, ahol fény és öröm honol. Jobban meg kell ismernünk boldog reménységünk teljességét. Ha folyton ebben a reményben örvendezünk, bátorítani fogunk mindenkit, akivel csak találkozunk… Dicsőítsük meg Istent egymásnak és a világiaknak mondott hálás, örömteli szavainkkal, de nemcsak a hétköznapi kapcsolatainkban. Keresztények vagyunk, és az Ige arra buzdít, hogy ne hanyagoljuk el a gyülekezeti összejöveteleket, ahol felüdülünk, és a kapott bátorítást másoknak is továbbadhatjuk. A hetenkénti összejöveteleken elmélkedjünk Isten mérhetetlen jóságán, irgalmán és erején, amellyel megvált minket bűneinkből. Arckifejezésünkkel, magatartásunkkal, szavainkkal és jellemünkkel ki kell mutatnunk, hogy jó az Úrnak szolgálni. Ezzel kifejezzük, hogy „Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket.”
Ima és társas összejöveteleink legyenek egymás bátorításának és támogatásának különleges alkalmai. […] Ezt akkor tehetjük meg, ha naponta friss tapasztalatunk van Istennel, és ha bátran beszélünk szeretetéről népe körében. […]
Ha többet gondolnánk Jézusra, ha többet beszélnénk róla és kevesebbet magunkról, jobban éreznénk jelenlétét. Ha benne maradunk, megtelünk békével, hittel és bátorsággal, és a gyülekezetben olyan csodálatos tapasztalatokat mondhatunk, hogy testvéreinket felüdíti hiteles és meggyőző bizonyságtevésünk Istenről. Ezek a keresztényi életről szóló igaz vallomások, amelyek Isten kegyelmét dicsőítik, ellenállhatatlan erejükkel megtérésre késztetik a lelkeket. – Krisztusi élet, 220. o., július 25.

A minden értelmet felülhaladó békesség „meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil 4:7). Szükségünk van lelki védelemre. Érdekes, hogy Fil 4:7 versében egy katonai hasonlatot találunk Isten békességével kapcsolatban. Az „őrizni” szóval fordított görög ige (phroureó) katonák csapatára utal, akik betörésektől védik a várost (2Kor 11:32; vö. ApCsel 9:24). A belső béke másik fontos eleme az, hogy összhangban élünk Isten akaratával. „A te törvényed kedvelőinek nagy békességök van” (Zsolt 119:165).

6. Milyen konkrét dolgokra biztat Pál Fil 4:8-9 verseiben?

Fil 4:8-9 verseit Pál úgy kezdi, hogy „Továbbá…”, majd felsorol hat erényt, amelyeket ezek tömör összefoglalása követ, utána pedig saját példájának követésére buzdít. Ez a vegyes kultúrákban egyaránt érvényes intés jól illik Filippi városának görögrómai környezetére, ahol hangsúlyt kaptak az értékek és a példaadás is. Pál azonban itt bibliai erényekre fókuszál, ami abból is látszik, hogy a felsorolásból kihagyott négy sarkalatos görög értéket (a megfontoltságot, az igazságosságot, a mértékletességet és a bátorságot).
1. Igaz – Nem véletlen, hogy a lista egy sarkalatos bibliai értékkel, az igazsággal kezdődik. Jézus és az Újszövetség írói is gyakran kiemelték ezt (lásd pl. ApCsel 26:25; Róm 1:18; 1Kor 13:6; 2Kor 4:2;
Ef 4:15; 1Tim 3:15; Jak 1:18; 1Pt 1:22; 1Jn 2:21).
2. Tisztességes – Az itt szereplő görög szó egy fontos emberi erényre utal (vö. 1Tim 3:8, 11; Tit 2:2).
3. Igazságos – Ennek az erénynek a meghatározása Isten igazságos jelleméhez kapcsolódik (vö. Fil 1:7, ahol ugyanaz a görög szó a fordításban: „méltó”).
4. Tiszta – Isten megigazító igazságosságából áradó gondolat és cselekedet, amit az ember hit által nyer el (lásd 1Jn 3:3).
5. Kedves – Esztétikai szépség, ami Isten teremtett világában látható.
6. Jó hírű – Kedves, megnyerő és tetszetős.
Pál még két további jellemzőt is hozzáad a felsoroláshoz, nehogy bárki is pogány jelentést tulajdonítson ezeknek az erényeknek: „ha van valami erényes, és ha van valami dicséretes” (Fil 4:8, ÚRK). Ezeken a mennyei értékeken gondolkozzunk! Majd pedig minden kétely és félreértés eloszlatása érdekében arra szólít, hogy gyakoroljuk is, amit az ő példájából láttunk (Fil 4:9).

EGW idézet

Ha az elmét megtanítjuk a mennyei dolgok szemlélésére, többé nem elégítenek ki alantas, közönséges dolgok. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az Úr kész nagy dolgokra érettünk, viszont álljunk készen befogadni ezeket, és ki kell űznünk szívünkből az önigazultságot és önbizalmat. Csak az Urat kell magasztalnunk. „Mert akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek” – mondja az Úr (1Sám 2:30). Ne törekedjünk elismerésre, mivel „ismeri az Úr az övéit”. Akik nem önmagukban bíznak, hanem bizalmatlansággal tekintenek saját munkájukra, azoknak az Úr ki fogja nyilatkoztatni dicsőségét. Ezek az emberek a lehető legjobban felhasználják a kapott áldásokat. Akik Libánon tiszta forrásaiból isznak, azokból az élet vize fakad feltartózhatatlanul. […]
Az Úr tudja, hogy ha emberekre nézünk és bennük bízunk, csak húsvér karra támaszkodunk. Ezért bátorít, hogy bízzunk benne. Hatalma végtelen. Gondoljatok Jézusra, érdemeire és szeretetére, és ne keressétek embertársaitok hibáit, tévedéseit. Az elismerésre és dicséretre méltó dolgokra emlékezzetek, és a hibák felismerésének képességét inkább arra használjátok, hogy meglássátok és dicsérjétek a jót. Megtörténhet, hogy ha megvizsgáljátok önmagatokat, ugyanolyan kellemetlen elemeket fedeztek fel, mint amiket másokban láttok. Dolgozzunk tehát folyamatosan egymás erősítése érdekében a legszentebb hitben. Pál írja a Filippibelieknek: „Pál és Timótheus, Jézus Krisztus szolgái, minden szenteknek a Krisztus Jézusban, akik Filippiben vannak, a püspökökkel és diakónusokkal egyetemben: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben, Mindenkor minden én könyörgésemben mindenkitekért nagy örömmel könyörgővén, mivelhogy részt vettetek az evangélium ügyében az első naptól fogva mind ez ideig; meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig.” (Fil 1:1–6) Ezt a lelkületet sajátítsuk el mindannyian. – This Day with God, 300. o., október 18.

 

7. Olvassuk el Fil 4:10-13, 19 verseit! Pál szerint mi a boldog, elégedett élet titka? 

Igen súlyos körülmények között (éhségben, betegségben, sebesülten, veszteséget tapasztalva) az ember az igazán fontos dolgokra kezd gondolni, az általában természetesnek vett áldásokkal foglalkozik. Amikor „megaláztatunk” (Fil 4:12), „szűkölködünk”, amikor „szinte semmink” nem marad, a hitünknek akkor kell a helyzethez felnőni. Viszont amikor „bővelkedünk”, tudatában kell lennünk annak, hogy a körülmények egy szempillantás alatt megváltozhatnak (lásd Péld 23:5). Jób és Pál is arra emlékeztet bennünket, hogy születésünkkor semmit nem hoztunk a világra, és a sírba sem viszünk magunkkal semmit (Jób 1:21; 1Tim 6:7).
Figyeljük meg az alábbi bibliai ígéreteket!
•    Zsolt 23:1 – „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.”
•    Mt 6:32 – „Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre
szükségetek van.”
•    Fil 4:19 – „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.”
•    1Pt 5:7 – „Minden gondotokat őreá vessétek, mert néki gondja van
reátok.”
A legszebb pedig ez: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil 4:13). Talán egyikünk sem tudja igazán felmérni, hogy mit jelent valójában a „mindenre”. Bármikor is kérjük Isten segítségét és erejét, azt az Ő akarata szerint kell tennünk. Sokszor azonban nem is kérjük azokat a dolgokat, amelyekről tudjuk, hogy megegyeznek az akaratával. Ezért írja Jakab: „Nem kapjátok meg, mert nem kéritek” (Jak 4:2, RÚF).
A következőket bizton kérhetjük, tudva, hogy megegyeznek az akaratával:
•    Egy szerettünk vagy barátunk üdvössége (1Tim 2:3-4)
•    Bátorság a hitünk megvallásához (Jel 22:17)
•    Bűnbocsánat, ha megvalljuk és elhagyjuk vétkünket (1Jn 1:9)
•    Erő Isten parancsolatainak megtartásához (Zsid 13:20-21)
•    Szeretet azok iránt, akik gyűlölnek és üldöznek bennünket (Mt 5:44)
•    Bölcsesség nehéz helyzetekben (Jak 1:5)
•    Isten Igéje igazságának megértése (Jn 8:32)

Imádkoztál valamiért, de még nem kaptad meg, vagy talán soha nem is kapod meg. Mit vált ez ki belőled?

EGW idézet

A tiszta vallás békét, boldogságot és megelégedést eredményez; a kegyesség pedig hasznos mind a földi, mind pedig az eljövendő életre.
A gyötrődést és siránkozást eredményező nyugtalanság és elégedetlenség bűn, viszont az önmagunkkal szembeni elégedetlenség, amely komoly munkára, az értelem fejlesztésére késztet, hogy hasznosabbak legyünk, méltók a dicséretre. Az ilyen elégedetlenség nem okoz csalódást, hanem erőt szerez, hogy még hasznosabbak lehessünk a magasztos munkában. Légy mindig kiegyensúlyozott a szilárd vallási elvek és érzékeny lelkiismeret révén, folyton lebegjen szemed előtt az Istenfélelem, és akkor minden bizonnyal fejlődni fogsz, és az életed nem lesz hiábavaló.
Az eljövendő életért kellene élnünk. Olyan szomorú, hogy a véletlenre hagyatkozva céltalanul éljük az életünket! Életcélra vágyunk – bizonyos célért akarunk élni. Segítsen meg Isten mindannyiunkat, hogy álljunk készen feláldozni önmagunkat, kevesebbet foglalkozzunk magunkkal, feledkezzünk meg magunkról és önző érdekeinkről, de tegyünk jót, viszont nem a földi elismerésért, hanem azért, mert ez életünk célja, és ez felel meg létezésünk rendeltetésének. Naponta imádkoznunk kell azért, hogy Isten szabadítson meg az önzéstől. […]
Láttam, hogy akik céltudatosan élnek, és igyekeznek segíteni, áldást szerezni embertársaiknak, azok a Megváltót dicsőítik. Ők az igazán boldogok ezen a földön, miközben a nyugtalan és elégedetlen ember folyton keresgél, mert reméli, hogy megtalálja a boldogságát, mégis csak csalódások érik. Mindig hiányt érez, sosem elégedett, mert csak önmagának él. A te célod azonban legyen a jócselekedet, és tedd meg a hitéletben a rád eső részt.
Törekedj a kegyelemben való növekedésre, igyekezz még tisztábban és érthetőbben megérteni Isten rád vonatkozó akaratát, és küzdj az előtted álló célért, a futásod jutalmáért. Csak a keresztény tökéletesség fogja elnyerni a tiszta jellemruhát, ami feljogosít arra, hogy megállhass Isten trónusa előtt azok között, akik megmosták ruháikat a Bárány vérében, és akiknek kezében az örök győzelem pálmaágai lengenek. – Our High Calling, 242. o.

Ha a lélek személyes kapcsolatba kerül Krisztussal, az Úr szent templomává válik, mert a hívőnek Krisztus jelenti a bölcsességet, az igazságot, a megszentelődést és a megváltást. Aki teljesen átadta magát Istennek, az érzékeli Krisztus felemelő jelenlétét. Birtokában van a lelki békességnek, és nyugalom honol lelkében, mely a szelíd és alázatos szívű Mestertől származik. Mivel Jézusban bízik, akinek eredményességét és igazságát köszönheti, a lelkét béke, megelégedettség tölti be.
Mi a keresztény öröme? A keresztény öröme Krisztus jelenlétének tudatából ered. Mi a keresztényi szeretet? Krisztus szeretetének visszatükrözése és a Szentlélek munkájának gyümölcse. Ha a Golgota keresztjére nézünk, látjuk, ahogy Jézus a világ bűneiért haldoklik, azért, hogy halála az élet és az örök élet reménysugarát közvetítse a bűnbánó bűnös számára. Jézus minden mindenekben, és nála nélkül semmit sem cselekedhetünk. Krisztus nélkül lehetetlen lelki életet élni. – A Szentlélek eljő reátok, 83. o.

Isten csodálatos kegyelme, „Vigasztalás” című fejezet (122. o., április 24.)

„Aki rendszeresen friss adagokat kap a kegyelemből, az a napi szükségletei arányában nyer kellő erőt, és képes is lesz azt felhasználni. Aki naponta átadja magát Istennek, hogy Ő tegye alkalmas eszközzé, az nem csak arra vár, hogy majd valamikor csodálatos képességet fog nyerni a lélekmentéshez a lelki erő különleges kiáradása által. Naponta javul a képessége a környezetében végzendő szolgálatra. Naponta bizonyságot tesz a Mesterről, bárhol is legyen, akár egyszerű házimunkát végez, akár a nyilvánosság előtt folytat hasznos tevékenységet.
A hűséges munkás számára csodálatos vigaszt nyújt a tudat, hogy földi élete során Krisztus is naponta kérte Atyjától a kegyelem friss adagjait, amire szüksége volt. Az Istennel való találkozás után erővel indult el és szolgált mások áldására… A Krisztus példáját követő minden munkás várja, hogy megkapja és alkalmazhassa az erőt, amit Isten megígért egyházának a föld aratásának megéréséhez” (Ellen G. White: God’s Amazing Grace. 117. o.)!
„Isten tudja, mire van szükségünk, és mindazt ki is rendelte. Kincseinek tárháza gyermekei rendelkezésére áll, és Ő minden körülmények között képes megadni nekik azt, ami szükséges. Akkor miért nem bízunk benne? Drága ígéreteket adott gyermekeinek, azzal a feltétellel, hogy hűségesen engedelmeskednek előírásainak” (Ellen G. White: That I May Know Him. 224. o.).

Naponkénti tanulmányozásra:

2Sámuel 24

1Királyok 1

1Királyok 2

1Királyok 3

1Királyok 4

1Királyok 5

1Királyok 6; 

Ellen G. White: Étrendi és táplálkozási tanácsok, 4. fejezet („A megfelelő étrend”),
„Az eredeti étrend” alcímtől az „Egyszerűség a vendéglátásban” alcímig (inkluzíve)

 

1. Mennyi ideig tartott a népszámlálás („az egész ország bejárása”)?

2. Hogyan juttatta kifejezésre Dávid, hogy hamarosan meg fog halni?

 

3. A természet mely elemeit említette Salamon az ő példabeszédeiben?

4. Mely esztendőben építtette fel Salamon az Úr házát? 

5. Mi történne, ha az emberek szokásai egyszerűek lennének, és a természet törvényeivel összhangban élnének?

Általános áttekintés

Jézus és az apostolok egyaránt úgy ábrázolják a keresztényeket, mint akik egyszerre két világban élnek. Az Úr mondta: „Adjátok meg azért ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek” (Mt 22:21). Bár a hívők az emberi társadalom részét képezik, mindig szem előtt kell tartaniuk, hogy máris élvezhetik mennyei polgárságuk néhány kiváltságát. Sőt, Pál arra buzdítja őket, hogy ezeket az előnyöket Krisztussal való egyesülésük jeleként értelmezzék: „Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén” (Kol 3:1, a szerző kiemelése).
A mennyei közösség tagjaiként elhívásunknak megfelelően kell élnünk (Ef 4:1). Ez az elhívás örömmel és békével élt életet feltételez, függetlenül attól, hogy milyen nehézségekbe ütközünk Krisztusért végzett munkánk során, tudván, hogy a mennyei város a mi igazi otthonunk (Zsid 13:14). Ábrahám hit által „várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója Isten” (Zsid 11:10). „Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan” örökségünk van, „amely a mennyekben van fenntartva számunkra” (1Pt 1:4).
Ezen a héten a következő három témát tanulmányozzuk: (1) A menynyei hazában élő polgárok – követésre méltó példát mutatva – érett, megfontolt életet élnek. (2) A keresztény öröm és béke Krisztus által Istenhez fűződő szoros kapcsolaton alapul, nem külső körülmények függvénye. (3) Az örömmel és elégedettséggel teli élet még ebben a zaklatott világban is lehetséges, ehhez azonban a bibliai elvek iránti engedelmességre van szükség.

Magyarázat

Dr. Thomas Lambie „orvosmisszionáriusként ment Etiópiába. Egy idő után földet akart vásárolni egy misszionárius központ számára, az etióp törvények azonban nem engedélyezték, hogy külföldiek földhöz jussanak az országban. Mivel dr. Lambie nagyon szerette Krisztust és az etióp népet, lemondott amerikai állampolgárságáról, és etióp állampolgár lett, majd megvásárolta a munkájához szükséges ingatlanokat” (Paul Lee Tan: Encyclopedia of 7.700 Illustrations, Signs of the Times, 1996, 1176. o.). Hasonlóképpen, a hívők is, Krisztus iránti szeretetükből, hajlandóak lemondani földi állampolgárságukról mennyei polgárságuk érdekében. Vallást tesznek arról, hogy „idegenek és vándorok a földön” (Zsid 11:13).

A mennyei haza polgárai 

Pál javaslata szerint a keresztény vezetők legyenek mások számára követésre méltó példaképek (Fil 3:17). Ez a gondolat ellentétben áll a hamis tanítók viselkedésével, Pál „Krisztus keresztje ellenségeinek” nevezi őket (Fil 3:18), saját ösztöneiket imádó embereknek, „kiknek végük veszedelem, kiknek Istenük az ő hasuk, és akiknek dicsőségük az ő gyalázatukban van, kik mindig a földiekkel törődnek” (Fil 3:19). Ezzel szemben a keresztényeknek tudatában kell lenniük, hogy „a mi országunk a mennyben van” (Fil 3:20), és ennek megfelelően kell élniük.
A Filippi 3:17 versében „példának” fordított görög szó a symmimētēs, amely az Újszövetségben mindössze egyszer fordul elő. Ebből arra következtethetünk, hogy Pál azért választotta, hogy egy különösen pontos és egyedi üzenetet közvetítsen. Szó szerinti fordításban „társutánzó” jelentése van, vagyis valaki, „aki többedmagával, azaz másokkal együtt követ egy bizonyos példaképet” (William F. Arndt és mások: A GreekEnglish Lexicon of the New Testament, 2000, 958. o.). Pál valójában azért „szabadalmaztatta” ezt a kifejezést, „hogy hangsúlyozza: azt szeretné, hogy példájának követése kollektív cselekedet legyen: »Mindnyájan csináljátok azt, amit én!«” (Gerald F. Hawthorne: Philippians, 43. kötet, 2004, 217. o.). Ez a gondolat egybecseng azzal, amit Pál 1Korinthus 11:1 versében mond: „Legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé!” Végtére is Krisztus a tökéletes példakép a keresztények számára. Krisztusban a hívők jó példává válhatnak mások számára, ahogyan Pál 1Thesszalonika 2:14 versében rámutat: „Mert ti, atyámfiai, követői lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban.”
A menny polgáraiként céltudatosan kell élnünk, ragaszkodva ahhoz a reményhez, miszerint Megváltónk le fog jönni a mennyből, és halandó testünket dicsőséges testté alakítja át (Fil 3:20–21). Addig a napig várnunk kell rá (Fil 3:20), és erősen állnunk az Úrba vetett hitben (Fil 4:1), biztosak lévén abban, hogy mennyei státuszunk sokkal jobb, mint földi állapotunk.

Öröm és békesség

A keresztény öröm és békesség nem függ külső körülményektől, tanítja Pál. Egyértelműen kijelenti: „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét
 
mondom: örüljetek!” (Fil 4:4). Tapasztalatainkból tudjuk, hogy egy bűnnel teli világban lehetetlen mindig tökéletes körülmények között élni. Hogyan örvendhetünk tehát „mindenkor”, ha az öröm külső körülmények függvénye? Valójában csak „az Úrban” lehet szüntelen az örömünk. Itt láthatjuk „a keresztény öröm valódi alapját és azt a területet, amelyen igazán kivirágozhat” (Philippians, Word Biblical Commentary, 43. kötet, 173. o.).
Fontos megjegyezni, hogy az Úrban való örömre buzdítás nem csupán jó tanács, hanem parancs is. Pál számára az örömteli élet annyira fontos, hogy levelében háromszor is megemlíti (Fil 3:1; 4:4, 10). Példaképként, akit levele címzettjeinek követniük kell (Fil 3:17), kérheti őket, hogy örüljenek az Úrban (Fil 3:1; 4:4), mert ő maga is hasonlóképpen érez (Fil 1:18; 2:17–18; 4:4).
Az öröm Pál Filippibeliekhez írt levelének egyik fő témája. A görög chairo („örülni”) ige nyolcszor fordul elő benne (Fil 1:18 [kétszer]; 2:17, 18, 28; 3:1; 4:4, 10), a synchairō („együtt örülni”) ige kétszer (Fil 2:17,
18), a chara („öröm”) főnév pedig ötször (Fil 1:4, 25; 2:2, 29; 4:1). És ami még figyelemre méltóbbá teszi ezt az örömre szólító felhívást, az az, hogy Pál a levél írásának időpontjában börtönben volt.
A keresztény békesség – az örömhöz hasonlóan – nem függ külső körülményektől. Jézus mondta: „Békességet hagyok nektek; az én békességemet adom nektek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja” (Jn 14:27). Ez a békesség tehát csakis az Úrban lehetséges. Szintén Jézus mondta: „Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen énbennem” (Jn 16:33, a szerző kiemelése). Amikor Pál az „Isten békessége” kifejezést használja, arra utal, hogy Isten a béke forrása. A kifejezés azt is jelentheti, hogy „Isten által teremtett/adott békesség”. Bármi is legyen a szókapcsolat pontos értelme, a hívők csak Istenhez fűződő kapcsolatukon keresztül élvezhetik ezt a békét, „amely minden értelmet felül halad” (Fil 4:7). Isten békéje csak azért lehetséges, mert „a békességnek Istene veletek lesz” (Fil 4:9, a szerző kiemelése). Röviden: hogyan élnek azok a hívők, akik tudatában vannak annak, hogy a menny állampolgárai? A válasz: örömben és békességben!

Útmutató a boldog élethez 

Az örömteli élet nem a véletlen műve. Bizonyos elveket tiszteletben kell tartani, ezért Pál a Filippibeliekhez írt levél 4. fejezetében egy sor parancsként hangzó tanácsot fogalmaz meg.
 
„Örüljetek az Úrban mindenkor!” (Fil 4:4a). Az ezt követő repetíció – „ismét mondom, örüljetek!” (Fil 4:4b) – arra utal, hogy komolyan kell venni ezt a parancsot.
„A ti szelídségetek ismert legyen minden ember előtt!” (Fil 4:5). „A görög szó, amelyet »szelídség«ként (epieikēs) fordítanak, érdekes kifejezés, mivel több jelentéssel is bír. A másokkal való bánásmód kontextusában a kedves és szelíd megnyilvánulás értelmét hordozza magában, míg a kapcsolatok viszonylatában kedvességet és toleranciát jelent, jogi öszszefüggésben pedig a kíméletességet sugallja” (Grant R. Osborne: Philippians: Verse by Vers, 2017, 167. o.).
„Semmi felől ne aggódjatok!” (Fil 4:6). Ez a parancs valószínűleg Jézus tanításából merít ihletet: „Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől!” (Mt 6:25; ld. Mt 6:27–28, 31, 34). Egyáltalán nem tűnik könnyűnek elérni ezt az állapotot, nem igaz? Pál szerint azonban legyőzhetjük aggodalmunkat, ha Isten elé tárjuk imáinkat, kéréseinket, szükségleteinket és hálánkat.
„Ezekről gondolkodjatok!” (Fil 4:8). Pál egy sor jó – „igaz”, „tisztességes”, „igazságos”, „tiszta”, „kedves” és „jó hírű” – dolgot említ meg, amin el kell gondolkodnunk, majd hozzáteszi, hogy mindezek erényes és dicséretre méltó dolgok.
„Amiket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is én tőlem, azokat cselekedjétek!” (Fil 4:9). Más szavakkal: kövessetek jó példaképeket!
Ismét érdemes megjegyezni, hogy Pál e buzdítások tiszteletben tartásának eredményét egy különleges kijelentésben foglalja össze: „És az Istennek békessége […] meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil 4:7). Alig két verssel alább, egy szinte szinonimaként megfogalmazott kijelentésben Pál határozottan utal arra, hogy Isten békéje csak azért lehetséges, mert „a békességnek Istene veletek lesz” (Fil 4:9).

Alkalmazás

Beszélgessetek az alábbi gondolatok kapcsán, majd válaszoljatok a csoportban az Alkalmazás végén található kérdésekre!
J. I. Packer joggal jutott az alábbi megállapításra: „A jó példaképek hiánya mindig a színvonal romlásához vezet, és sajnos, ebben a században a jó példaképek ritkák” (J. I. Packer: Some Perspectives on Preaching, Preaching the Living Word, 1999, 31. o.). Isten elvárja tőlünk, keresztényektől, hogy betöltsük ezt az űrt (Mt 5:13–14). A menny polgáraiként arra vagyunk elhíva, hogy járjunk „méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és növekedvén az Isten megismerésében” (Kol 1:10), amíg el nem jön a nap, amelyen a szentek örökségében részesülünk (Kol 1:12).
Földi életünk során még a nehéz helyzetekben is megtapasztalhatjuk az örömöt és a békét, ami viszont csak az Istenhez fűződő szoros kapcsolatnak köszönhetően lehetséges. Még ha nincs is béke világunkban, az Úr Jézusban megtalálhatjuk azt (Jn 14:27). A békés, örömteli élet nem a véletlen műve. A Biblia egy sor irányelvet kínál nekünk, amely segít elérnünk azt a magasabb szintű életet, amelyet Isten az Ő gyermekei számára kíván. Általánosságban elmondható, hogy nincs más utasítás, amely a Tízparancsolat felett állna. Ellen
G. White csodálatos módon fejezi ki mindezt, amikor ezt írja: „Jólétünk és boldogságunk attól függ, hogy engedelmeskedünke rendíthetetlenül Isten törvényének. […] A tíz alapelv közül egyet sem szeghetünk meg úgy, hogy közben ne követnénk el hűtlenséget a menny Istenével szemben. A törvény minden betűjének betartása elengedhetetlen a boldogságunkhoz és a körülöttünk élők boldogságához” (Signs of the Times, 1881. március 3.).
1. Keresztényekként hogyan lehetünk jó példaképek ma a gyülekezetben és a társadalomban?
2. Mi a kapcsolat a törvény betartása és az örömteljes, békés élet között?