Egy szomorú figyelmeztetés
Milyen csodálatos, hogy Isten soha nem lepődik meg. Vele soha nem fordul elő, hogy valami gonddal kapcsolatban így szólna: „hoppá, erre nem is gondoltam!” Még az emberek döntései – akár a jót, akár a rosszat választják – sem okoznak neki meglepetést, mert Ő ismeri a „véget a kezdetektől fogva”. Mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy Isten már valaminek a legelején látja, hová fog az vezetni, és pontosan tudja, mi fog történni. Isten próba elé állítja a hamis isteneket: meg tudják mondani a jövőt? Azok képtelenek erre! Egyedül Isten ismeri teljesen a jövendőt.
Ézs 42:8-9;
Ézs 46:9-10 Múlt heti leckénkben azt tanulmányoztuk, mit mondott Jézus a tanítványoknak, miután utoljára elhagyta a templomot. Szavai oly nagy hatással bírtak, hogy a négy közül három evangéliumban is megörökítették őket: Máté evangéliumának 24. fejezetében,
Márk 13. fejezetében és
Lukács 21. fejezetében. A templom pusztulásának gondolata teljességgel meglepte a tanítványokat. Ámulva hallgatták Jézus szavait. Jézus azonban nem akkor beszélt először a jövőről. Csupán néhány nappal korábban szomorú figyelmeztetést intézett Jeruzsálemhez.
Lk 19:41-44 Vajon miért várt Jézus olyan sokáig, mielőtt a jövőről beszélt volna tanítványainak? Miért nem figyelmeztette őket sokkal korábban? Mert el sem tudták volna képzelni a város pusztulását. Az egyszerűen nem történhet meg! Jézus szerette népét és várt, ameddig csak lehetett, minden lehetőséget megadott nekik, hogy mellette döntsenek, higgyenek benne és elfogadják Őt. Abban reménykedett, hogy a papok és a nép vezetői, az írástudók, a farizeusok és minden zsidó ember elfordul bűneitől.
Mt 23:37 Amikor azonban meghozták végleges döntésüket, hogy elutasítják Őt, Jézus szomorúan elmondta nekik, mi fog történni. 38. v.
Alkalmazás: Ez számunkra is nagyon tanulságos. Egyikünknek sem kell Istentől elfordulva elvesznie. Jézus mindent megtesz, hogy a követésére bátorítson bennünket, de nem fogja ránk erőltetni az engedelmességet. A döntés egyedül rajtunk múlik.
Răspunsul se salvează automat
Salvat la