A lázadás gyümölcse

Milyen csodálatos, hogy Isten soha nem lepődik meg. Vele soha nem fordul elő, hogy valami gonddal kapcsolatban így szólna: „hoppá, erre nem is gondoltam!” Még az emberek döntései – akár a jót, akár a rosszat választják – sem okoznak neki meglepetést, mert Ő ismeri a „véget a kezdetektől fogva”. Mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy Isten már valaminek a legelején látja, hová fog az vezetni, és pontosan tudja, mi fog történni. Isten próba elé állítja a hamis isteneket: meg tudják mondani a jövőt? Azok képtelenek erre! Egyedül Isten ismeri teljesen a jövendőt. Ézs 42:8-9;  Ézs 46:9-10
Múlt heti leckénkben azt tanulmányoztuk, mit mondott Jézus a tanítványoknak, miután utoljára elhagyta a templomot. Szavai oly nagy hatással bírtak, hogy a négy közül három evangéliumban is megörökítették őket: Máté evangéliumának 24. fejezetében, Márk 13. fejezetében és Lukács 21. fejezetében. A templom pusztulásának gondolata teljességgel meglepte a tanítványokat. Ámulva hallgatták Jézus szavait. Jézus azonban nem akkor beszélt először a jövőről. Csupán néhány nappal korábban szomorú figyelmeztetést intézett Jeruzsálemhez. Lk 19:41-44
Vajon miért várt Jézus olyan sokáig, mielőtt a jövőről beszélt volna tanítványainak? Miért nem figyelmeztette őket sokkal korábban? Mert el sem tudták volna képzelni a város pusztulását. Az egyszerűen nem történhet meg! Jézus szerette népét és várt, ameddig csak lehetett, minden lehetőséget megadott nekik, hogy mellette döntsenek, higgyenek benne és elfogadják Őt. Abban reménykedett, hogy a papok és a nép vezetői, az írástudók, a farizeusok és minden zsidó ember elfordul bűneitől. Mt 23:37
Amikor azonban meghozták végleges döntésüket, hogy elutasítják Őt, Jézus szomorúan elmondta nekik, mi fog történni. 38. v.

Közel negyven esztendővel azután, hogy Jézus megjövendölte a templom pusztulását, az valóban be is következett. Ezek az évek (Kr. u. 31–70-ig) győzelmeket és bánatot is hoztak Isten népe számára. Bár sokakat megöltek Jézus követői közül, missziós munkájuk során az evangélium messzire elterjedt. Az új keresztény egyház üldözését azok a zsidó vallási vezetők kezdeményezték, akik elutasították Jézust. 1Thessz 2:14-16
Az üldözés mégsem állította meg a kereszténység terjedését, hanem inkább segítette azt. Már tanulmányoztuk az egyik legnagyszerűbb misszionárius, a tárzusi Pál életét, aki eleinte eltökélten üldözte a keresztény egy házat, végül pedig Pál apostol lett belőle. Ő írta az Újszövetség tizennégy könyvét! Hamarosan a pogány Róma is a keresztények és az „új vallás” ellen fordult. A keresztények nem tisztelték a pogány isteneket, ami gyanút keltett, mert nem voltak hajlandók részt venni egyes közös programokban. A szörnyű tűzvészért, ami Rómának csaknem a felét elpusztította, a polgárok Nérót okolták. Néró császár gyűlölte a keresztényeket és őket tette meg bűnbaknak. Ők természetesen ártatlanok voltak, csak Néró el akarta terelni magáról a vádaskodások szégyenét. Az elkövetkező szörnyű üldözés során keresztények ezrei vesztették életüket, köztük Péter és Pál is. Pál apostol halálával véget ért a korai keresztény egyház történetének krónikája. Milyen hatalmas munkával bízta meg tanítványait Jézus és mit ígért nekik az üldöztetés ellenére? Mt 28:19-20 
Az elkövetkező évszázadok során Dániel könyvének és Jelenések könyvének próféciái segítettek az egyháznak betölteni ezt a nagyszerű missziót. 

Alkalmazás: Mi történne, ha változtatnál életeden és még szorosabban követnéd Istent, ahogy az üldözött korai keresztények tették? Mit gondolsz, ki okozna neked nehézségeket? Talán a „barátaid”, akik azt szeretnék, hogy folytasd velük együtt a helytelen dolgokat? Megengednéd, hogy bárki is akadályozza, hogy hűséges légy Jézushoz? 

 Eltöprengtél már azon, mi történhetett a vallási vezetőkkel, akik üldözték Jézust és az Ő követőit? Heródest egy angyal sújtotta váratlanul gyógyíthatatlan betegséggel (ApCsel 12:23), Pilátus pedig öngyilkos lett. A Biblia tanítása szerint azt aratjuk, amit vetettünk. Gal 6:7
Szívük megkeményítésével, Jézus és az evangélium elutasításával Izrael vezetői szörnyű lázadás lelkületét hintették el a nép körében. Az emberek azt látták, hogy bármiféle következmény nélkül tehetnek gonosz dolgokat, akár még egy ártatlan embert is megölhetnek. A zsidó nép világszerte bajkeverőként vált ismertté. Mit tett ezért Claudius római császár a zsidókkal Róma városában? ApCsel 18:2 
Jeruzsálem népe is egyre lázadóbb szellemben élt. Általánossá vált a gyilkosság és rablás, még az is előfordult, hogy gyermekek a saját szüleiket ölték meg. Papokat gyilkoltak meg, köztük még a főpapot is. Magukat Messiásnak kikiáltó emberek a rómaiakra támadtak, és Jeruzsálemben nagyon veszélyessé vált az élet. Jézus és az apostolok gyilkosainak gyermekei felnőttek, és féltették az életüket. Sokakat saját testőreik ölték meg. Nem csoda hát, hogy Jézus könnyezve gondolt Jeruzsálem sorsára! A zsidók rómaiak elleni elkeseredett haragja egyre csak nőtt, és egy idő után bátor zsidók csoportja meggyilkolta a Jeruzsálemben tartózkodó összes római katonát. Ez nagy esztelenség volt. Róma háborút hirdetett a zsidók ellen, és katonák ezreit küldte a lázadás leverésére. 

Alkalmazás: A helytelen cselekedetek következményeit nem lehet elkerülni. Titokban maradnak-e a dolgaink? Préd 12:16

A rómaiakkal folytatott háború hosszú évekig elhúzódott, mindkét féltől több ezer ember életét követelve. Világi szemszögből azt mondhatnánk, hogy nagyszerű, bátor katonák és hadvezérek harcoltak úgy a rómaiak, mint a zsidók között. De jó emberek voltak? Életükkel segítettek-e vajon bárkin is? Vagy annyira telve voltak haraggal és gyűlölettel, hogy csak a harcra tudtak gondolni? Mit mond a Példabeszédek könyve az ilyen emberekről? Péld 22:24-25
Amikor a római sereg ostromgyűrűbe zárta Jeruzsálemet, majd rövid időre mégis távozott, a keresztényeknek eszükbe jutott Jézus figyelmeztetése. Azonnal elhagyták a várost, és sokan a Jeruzsálemtől északkeletre fekvő szíriai Pella városába menekültek. Miért imádkoztak a keresztények közel negyven esztendőn át Jézus feltámadása után? Mt 24:20 
Mit gondolsz, segített nekik ez az imádság, hogy el ne feledkezzenek a szombat fontosságáról? A római sereg rövidesen visszatért. Jeruzsálem, ahol a húsvét miatt zsidók milliói tartózkodtak, ismét körbe volt zárva. A zsidók a válság ellenére sem voltak olyan egységben, amilyenben lenniük kellett volna. Egységes erővel azonnal a rómaiakra támadhattak volna, de széthúzásuk nagyban nehezítette ennek megszervezését. Az egység nem jött létre, mert a város különböző felfegyverzett csoportjai nem bíztak még egymásban sem, hogy kinyitják nekik a kapukat, amikor visszatérnek. Jeruzsálem fekvése kiváló volt, három oldalról meredek sziklák és völgyek határolták. A római sereg egyedül észak felől támadhatott a városfalakra. És pontosan ezt is tették. Az elkeseredett védelem ellenére a külső fal csupán tizenöt napon belül leomlott. A rómaiak ezzel elfoglalták a város Bezetha nevű negyedét, de még mindig előttük állt a Jeruzsálem ősi magját övező hatalmas kőtömbökből épült fal. Itt annyira kiéleződött a küzdelem, hogy Titusz, a római hadvezér, úgy döntött, más módszerhez folyamodik: megpróbálja halálra éheztetni a zsidókat. 

A hadviselés és az éhezés hosszú hetei után a Jeruzsálemben tartózkodó zsidók már nem tudtak tovább kitartani. A városból menekülni próbálók, akik Titusz fogságába estek, elmondták a császárnak, hogy a templomi áldozatok az éhínség ellenére is folytatódnak. Hatalmas csapás volt a zsidók hitére, amikor az áldozatok bemutatását végül abbahagyták. Sokan azzal győzködték magukat, hogy Isten végül megmenti őket. Biztosan ezt kell tennie, hiszen végül is ők Isten népe! De valóban az Ő népe voltak? Jn 8:39-44
Isten népe szót fogadott Jézus utasításának és Szíriába menekült, távol a harcoktól. Jeruzsálem leomlott falai szörnyű látványt nyújtottak. Foglyok ezreit feszítették keresztre. A zsidók most a város kicsiny kerületében, a templom körül zsúfolódtak össze. A zsúfoltságot csak azok távozása enyhítette, akik éhen haltak – egyes becslések szerint mintegy 120 ezren. Végül a zsidók utolsó ellenállási kísérlete is megtört. Több ezer kétségbeesett, éhező zsidó gyűlt össze a templomban Isten védelmében reménykedve. Miközben lángok emésztették az egykor szent épületet, a római katonák zsákmányként hurcolták ki az aranyedényeket és a hétágú gyertyatartót. A frigyláda azonban nem volt ott. Hatszáz évvel korábban hűséges férfiak elrejtették, még mielőtt Babilon elpusztította volna Jeruzsálemet. A támadók rabszolgák ezreit és töméntelen mennyiségű aranyat hurcoltak zsákmányként Rómába. Mindet felhasználták a híres Colosseum építéséhez, ahol néhány éven belül keresztények ezrei halnak majd mártírhalált a hitükért. Egy, a hétágú gyertyatartót ábrázoló dombormű ma is látható Rómában Titusz diadalívén, ami a hadvezér győzelmét hirdeti.

Az üldözés Jeruzsálem lerombolásával azonban nem ért véget a római keresztényüldözés vagy a zsidók elnyomása. A zsidók makacsul még két alkalommal fellázadtak Róma ellen (Kr. u. 115-ben, és 132-ben), és mindkétszer vereséget szenvedtek. A keresztények pedig békére törekedtek mindaddig, amíg ez nem járt Isten törvényének megszegésével. Mit kellett a keresztényeknek tenniük? 1Tim 2:1-3 
A rómaiak betiltották, törvényen kívül helyezték a kereszténységet, mégis egyes hatalmasságok, még egyes császárok is csak fél szívvel üldözték a keresztényeket. Végül is semmi veszélyes nem volt a hitükben. Egyedül az zavarta folyamatosan az uralkodókat, hogy a keresztények nem hódoltak a pogány isteneknek. Bár a Római Birodalom területén különböző népek sok különböző istent tiszteltek, mindnyájan istenítették a római császárt is. A keresztények örömmel imádkoztak a római császárért, de nem hozzá. Kr. u. 197-ben egy Tertulliánusz nevű keresztény férfi a kereszténység védelmére kelt. A keresztényeket törvényszegőknek tartották, de ő bebizonyította, hogy nagyban különböznek más bűnözőktől. A valódi bűnözőket azért vetik kínvallatás alá, hogy beismerjék, amit elkövettek, a keresztényeket pedig Tertulliánusz írása szerint azért kínozták a hatóságok, hogy adják fel hitüket. Írása záró megjegyzésében Tertulliánusz kijelenti, hogy a keresztények üldözése hiábavaló volt. Minden alkalommal, amikor egy keresztényt megkínoztak vagy kivégeztek, a szemtanúk közül sokan úgy döntöttek, ők is kereszténnyé lesznek. Ahogy állította: „A keresztények vére magvetés.”