A nyugalom ritmusa

Alapige: „És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten” (1Móz 2:3).

Vajon ki tudja valóban elképzelni, hogy milyen lehetett a teremtés, amikor a sötétségben világosság gyúlt, az óceánokban élet pezsdült, a madarak hirtelen felröppentek? Milyen volt Ádám és Éva természetfeletti megteremtése? Fel sem foghatjuk, hogyan tudta mindezt megtenni Isten!
Ezek után azonban az Úr figyelme másfelé fordult, ami első ránézésre nem tűnik olyan lenyűgözőnek, mint amikor bálnák vetődnek ki a vízből, nem olyan káprázatos, mint a tollak mintázata. Isten egyszerűen létrehozott egy napot, a hetedik napot, majd különlegessé tette azt. Már azelőtt felállított egy emlékeztetőt, hogy az emberiség belevetette volna magát az önmagára kényszerített, stresszes életmódba. Az Úr azt akarta, hogy ezen a napon megálljunk és kifejezetten élvezzük azt, amikor csak úgy lehetünk, nem kell semmit tennünk, amikor örülhetünk az ajándékainak, mint a fű, a levegő, a vadvilág, a víz, az emberek, de főként dicsőíthetjük minden jó ajándék Alkotóját.
A meghívás még azután is állt, hogy az első emberpárnak el kellett hagynia az Édent. Isten azt akarta, hogy ez a jel kiállja az idő próbáját, ezért már a kezdetekkor beleszőtte az idő fonalába.
Ezen a héten Isten meghívását tanulmányozzuk majd, amellyel újból és újból, minden hetedik napon dinamikus pihenésre hív minket.

EGW idézet:

Krisztus igyekezett a természet felé terelni a tanítványok figyelmét: „Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek?” (Mt 6:30) Mit gondoltok, mennyei Atyánk miért nem barna vagy szürke szőnyeget terített a földre? A legnyugtatóbb színt választotta, amely igen kellemes az emberi szemnek. Az élénkzöld látványa örömmel tölti el a szívet, és felüdíti a megfáradt lelket. E zöld takaró nélkül a légkört ellepné a por, és a föld pusztaságnak tűnne. Minden fűszál, minden rügy és virág Isten szeretetének jele, amely hitre és bizalomra tanít bennünket. Krisztus felhívja a figyelmünket a természet szépségére, és biztosít, hogy még a legfényűzőbb királyi ruha sem vetekedhet egy alázatos virág szépségével. Ti, akik a gazdagság álszépségei, drága festmények, bútorok vagy ruhák után áhítoztok, hallgassátok meg a mennyei Tanítómester szavát! Ő rámutat a mező virágaira, melyek bár egyszerűek, emberi kéz mégsem képes előállítani a szépségüket. – Sons and Daughters of God, 75. o.

Krisztus nemcsak a nyugalomnappal kapcsolta össze tanításait, hanem a verejtékes hétköznapokkal is. Bölcsességre tanítja a szántóvetőt. A szántásból és vetésből, a talaj megműveléséből és az aratásból vett példákkal arról a munkáról tanít, amelyet kegyelme végez el az emberi szívben. Isten azt akarja, hogy megértsük igazságának tanulságait a hasznos munka minden ágában és az élet minden területén. Ha így teszünk, akkor nem köti le annyira a mindennapi küszködés a figyelmünket, hogy elfelejtsük Istent, hanem állandóan emlékeztet Teremtőnkre és Megváltónkra. Istenfogalmunk aranyfonálként húzódik végig minden családi gondunkon és elfoglaltságunkon. A természet újra felragyogtatja előttünk az Úr dicsőségét. A mennyei igazságoknak mindig újabb és újabb leckéit tanuljuk meg, és átalakulunk az Atya tisztaságot sugárzó képmására. Így leszünk „az Úr tanítványai”, és amire elhívott minket, abban maradunk meg „az Isten előtt” (Ésa 54:13; 1Kor 7:24). – Krisztus példázatai, 26. o.

A mennyei lények folyamatosan munkálkodnak, és az Úr Jézus is példát adott nekünk a munkavégzésre. Ő sok helyen járt, és mindenhol jót tett. Isten teremtett művei szüntelenül végzik kijelölt feladatukat: a tenger állandó mozgásban van; a sarjadó fű gyönyörű szép ruhába öltözteti a mezőket; a nap, a hold és a csillagok szerepe is nélkülözhetetlen. – Az én életem ma, 130. o.
 

Isten ott volt a kezdetekkor. Szólt, és amit mondott, az meglett. A világosság elválasztja a nappalt az éjszakától. Az eget és a tengert a második napon hívta elő. A szárazföld és a növényzet a harmadik napon következett. Isten alkotta meg az idői és földrajzi kereteket, amelyeket majd a következő három nap során töltött be. Az égboltot nappal és éjjel más fény uralja. A legősibb kultúrák történeteitől eltérően a bibliai teremtéstörténet egyértelművé teszi, hogy a nap, a hold és a csillagok nem istenségek, csak a negyedik napon jelentek meg, és engedelmeskednek a Teremtő szavának.
Mózes leírása szerint élettel és gyönyörűséggel teljes volt az ötödik és a hatodik nap (1Móz 1:20-31). A madarak, a halak és a szárazföldi állatok mind betöltik az Isten által számukra előkészített teret.
1. Mire utal az, ahogyan az Úr a teremtést értékelte? Olvassuk el 1Mózes 1. fejezetét!
 
Isten nem akármilyen, hanem tökéletes világot alkotott! A földön nyüzsögtek az állatok. Az Úr minden nap végeztével elmondta, mintha egy fülbemászó dallam refrénje lenne, hogy „jó”.
2. Miben különbözik az emberiség megteremtése a világ többi részének teremtésétől? Olvassuk el 1Móz 1:26-27 és 2:7, 21-24 verseit!
 
Az Úr lehajolt, elkezdte formálni a port. Az Isten képére és hasonlatosságára történt teremtés a bensőséges és közeli kapcsolat bemutatása. Isten lehajolt, életet lehelt Ádám orrába, aki élő lény lett. A teremtés hetének újabb fontos eleme, hogy Évát különleges módon, Ádám bordájából teremtette meg az Úr. Az emberiségre vonatkozó eredeti tervének részét képezte a házasság, ami az ’is, illetve az ’issáh, a „férfi” és a „nő” közötti, szent bizalmon alapuló párkapcsolat.
A refrén kissé másképp cseng, amikor Isten megszemlélte a hatodik napon teremtett összes alkotását: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó” (1Móz 1:31, RÚF).
Gondoljunk bele, hogy milyen gyökeresen különbözik a Biblia teremtéstörténete attól, amit sokan Isten Igéjének vezetése nélkül tanítanak! Ezek szerint mennyire kell a Szentírásra hagyatkoznunk ahhoz, hogy megérthessük az igazságot?
 

EGW idézet:

A föld rendkívül szép volt, amikor kikerült az Alkotó kezéből. Felszínét hegyek, dombok és síkságok tették változatossá; elragadó folyók és gyönyörű tavak tarkították. De azok nem meredek, zord dombok és hegyek voltak tele félelmetes lejtőkkel és ijesztő szakadékokkal, mint a mostaniak. A föld sziklás vázának éles, érdes peremeit betemette a termékeny talaj, amely mindenütt gazdag növényzettől zöldellt. A magaslatokat fák koronázták, fenségesebbek, mint a mostaniak. A levegő tiszta és egészséges volt, káros kigőzölgéstől mentes. A táj szépsége túlszárnyalta a legpompásabb palota díszes parkját. Az angyalsereg gyönyörködve nézte ezt a képet, és örült Isten csodálatos művének. – Lift Him Up, 47. o.

Teremtői művének megkoronázásaként Isten megteremtette az embert. Saját képmására alkotta, és úgy tervezte, hogy az ember képviselje az Urat. Sajnos Sátán mindent megtett annak érdekében, hogy kitörölje az Atya képmását az emberből, és saját képmására formálja a teremtés koronáját. Isten végtelenül szereti az embert, hiszen a saját képére és hasonlatosságára teremtette őt. (…) Ha meg akarjuk érteni az ember Istentől kapott értékét, előbb meg kell értenünk a megváltási tervet, azt a végtelen áldozatot, amit Megváltónk hozott annak érdekében, hogy az emberiséget megmentse az örök pusztulástól. Jézus meghalt, hogy visszaszerezze a drágagyöngyöt. (…) Az Úr az Ő egyszülött Fiát adta, hogy megváltson bennünket a bűntől. Kezének alkotásai, az Ő képviselői vagyunk ezen a világon, és az Atya elvárja tőlünk, hogy tiszta élettel és az igazgyöngy visszaszerzésére tett határozott erőfeszítéssel nyilatkoztassuk ki emberi mivoltunk igazi értékét. Jellemünket a mennyei jellemhez kell alakítanunk a szeretet által munkálkodó és a lelket megújító hit révén. Isten kegyelme szépíti és nemesíti meg a jellemet, és szenteli azt meg. Az Örökkévaló bölcsen tevékenykedő szolgájának munkáját siker fogja koronázni – Lift Him Up, 48. o.

Amikor a farizeusok később megkérdezték Jézust a válás törvényességéről, az Úr a házasság intézményére terelte a figyelmüket, amint azt Isten a teremtéskor elrendelte… Krisztus Éden áldott, boldog napjaira hívta fel a figyelmüket, amikor az Atya mindent „igen jó”-nak jelentett ki. Az Úr akkor vezette be a szombatünneplést, akkor alapozta meg a házasságot Isten dicsőségére és az emberiség áldására. Akkor hirdette ki a házasság törvényét Ádám gyermekei számára, amikor házasságban kapcsolta össze a szent pár kezét mondván: „Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté” (1Móz 2:24), így jelentve be a házasság törvényét Ádám utódai számára egészen az idők végéig. Amit az örökkévaló Atya jónak jelentett ki, az a legmagasztosabb áldás és a legmagasabb növekedés törvénye az ember számára. – Gondolatok a Hegyibeszédről, 63. o.

A teremtett világ „igen jó” volt, de a teremtés még nem ért véget. A hét azzal zárult, hogy Isten megpihent és különlegesen megáldotta a hetedik napot, a szombatot. „Azután megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mert azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után” (1Móz 2:3, RÚF).
A szombat része Isten teremtésének, sőt abban csúcsosodik ki. Isten megpihent és lehetőséget teremtett a közösségre, amiben az emberiség (annak idején Ádám és Éva szűk családi köre) megpihenhet a mindennapi feladataitól, megnyugodva a Teremtő mellett.
A bűn sajnos betört a világba és mindent megváltoztatott. Nincs többé lehetőségünk szemtől szemben kapcsolatot tartani Istennel. Attól kezdve fájdalmas a gyerekszülés, nehéz a munka, a kapcsolatok törékenyek, nem jól működnek stb. A bűnös világban mindannyian a bajok litániájaként ismerjük az életet. Mindezek között mégis megmaradt Isten szombatja mint teremtettségünk időtálló jelképe, valamint újjáteremtésünk reménye és ígérete. Ma, a bűneset után mennyivel nagyobb szükség van a szombati nyugalomra, mint azelőtt! Sok évvel később az Úr ismét erre a különleges napra emlékeztetett, amikor kiszabadította népét az egyiptomi szolgaságból.
3. Olvassuk el 2Móz 20:8-11 szakaszát! Milyen tanítás rejlik ebben a részben a szombat fontosságáról a teremtés összefüggésében?
Isten ezzel a paranccsal arra szólít, hogy emlékezzünk a gyökereinkre. Sokak hitével ellentétben nem rideg, részvétlen, vak erők véletlenszerű termékei vagyunk. Épp ellenkezőleg! Isten a saját képére teremtett meg bennünket, azért alkotott minket, hogy kapcsolatot tartsunk vele, még ha az egyiptomiak értéktelen rabszolgákként bántak is az izraelitákkal. Minden egyes szombattal Isten különleges módon arra emlékeztette őket, hogy ne feledjék, kik is valójában, hiszen a saját képére teremtette őket.
„A [szombat a] teremtés művére emlékeztetett, ezáltal Isten hatalmának és szeretetének jele lett” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 229. o.).
Gondoljunk a hatnapos teremtés tanának jelentőségére! Olyan fontos, hogy Isten megparancsolja: kivétel nélkül minden egyes héten különítsük el az életünk egyheted részét, emlékezzünk meg erről! Mennyire lényeges tehát megemlékeznünk arról, hogy valójában honnan származunk?

EGW idézet:

Isten fenntartotta a hetedik napot az ember számára és javára és Teremtőnk dicsőségére. Azért adta a szombatnapot, mert az ember szükségletei megkívánják, hogy legyen egy nyugalomnapja, amikor a munkától és a gondoktól megpihen. Egészségünk és életünk veszélyben lenne, ha nem volna egy pihenőnapunk a hatnapi munkavégzés után. – Az én életem ma, 140. o.

A szombat örök jel Isten és népe között. Ez a jel a következőképpen valósul meg: mindazok, akik megtartják a szombatot, azt fejezik ki, hogy az élő Istent, az ég és a föld Teremtőjét szolgálják. A szombat addig lesz jel a menny és az Ő népe között, amíg az Úrnak lesz népe ezen a földön. – Spiritual Gifts, III. köt., 267. o.

Az Édenkert közepén állt a jó és gonosz tudásának fája. Hasonlóképpen áll a szombat is a Tízparancsolat középpontjában. Édenben a fa gyümölcsére vonatkozóan hangzott el a tiltás: „abból ne egyetek… hogy meg ne haljatok” (1Móz 3:3). A szombatra vonatkozóan pedig ezt mondta az Úr: Szenteljétek meg e napot – „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.” (2Móz 20:8) Ádám számára a jó és gonosz tudásának fája jelentette a próbát, és hasonlóképpen adta Isten a negyedik parancsolatot minden gyermeke hűségének próbájaként. A szombat jel Isten és népe között. Szent nap, amelyet a Teremtő adott az embernek, hogy megpihenjen, és a szent dolgok fölött elmélkedjen. Az Úr elrendelte, hogy örök szövetségként tartsák meg e napot nemzedékről nemzedékre. A szombatra különleges kincsként kellett tekinteni, mint olyan ajándékra, amit gondos és szeretetteljes megőrzésre kapott az ember. Megtartva a szombatot emlékezzünk arra, hogy az egy mennyei jel, amit az ember szeretett Urától kapott, és ha engedelmes marad, akkor beléphet Isten városába, ahol majd a rendelkezésére fog állni az élet fájának gyümölcse. Amikor a hetedik napon félbeszakítjuk a munkánkat, akkor arról teszünk bizonyságot a világ előtt, hogy a Mindenhatóhoz tartozunk, és hogy teljes mértékben igyekszünk betartani az Ő parancsolatait. Ezáltal elismerjük, hogy Ő a mi Urunk, hiszen Ő teremtette hat nap alatt a földet, a hetediken pedig megnyugodott. – Our High Calling, 343. o.

Negyvenévnyi pusztai vándorlás után új nemzedék nőtt fel, akiknek csupán halvány emléke volt Egyiptomról, már ha emlékeztek egyáltalán. Az életük nagyban különbözött a szüleikétől. Ez az új generáció többször is tanúja volt a szülők hitetlenségének, aminek következményeként nekik is vándorolniuk kellett a pusztában, míg az előző nemzedék ott halt meg. Részük lehetett abban az előjogban, hogy a táboruk közepén állt a szentély. Láthatták a felhőt, ami Isten jelenlétét jelképezve lebegett a sátor fölött. Amikor felemelkedett, tudták, hogy ideje összecsomagolni és követni. A nappal árnyékot, éjszaka pedig meleget adó oszlop folyamatosan emlékeztette őket Isten szeretetére és gondviselésére.
4. Milyen személyre szabott emlékeztetőt kaptak a szombati nyugalommal kapcsolatban? Olvassuk el 2Móz 16:14-31 szakaszát!
A széles körben elterjedt teológiai magyarázattal ellentétben ezek a versek azt bizonyítják, hogy a hetednapi szombat megelőzte a Sínai-hegyi törvényadást. Mi történt ekkor? Az Istentől kapott különleges étel naponta emlékeztette őket arra, hogy a Teremtő tartja fenn az egész világot. Az Úr kézzelfogható módon gondoskodott szükségleteikről. Minden egyes nap csoda történt, amikor az étel a nappal együtt jelent meg és tűnt el. Ha valaki el akarta tenni a mannát másnapra, az megrothadt és megbüdösödött. Pénteken mégis kétszeres mennyiség hullott belőle, és a szombatra kellő adag csodálatos módon friss maradt.
Izrael  ekkor  már  gyakorolta  a  szentélyszolgálatokat,  illetve  megkapta a törvényeket és rendelkezéseket is, amelyekről Mózes harmadik és negyedik könyve ír. Az idős Mózes mégis magához hívott mindenkit, felidézte előttük a történelmüket és elismételte a törvényeket, amelyeket Istentől kaptak (lásd 5Móz 5:6-22). Az új nemzedék végül beléphetett az ígéret földjére. Izrael vezetőváltás előtt állt, az idős Mózes pedig biztosítani akarta, hogy ez a nemzedék emlékezzen arra, kik ők és mi a küldetésük. Nem szerette volna, hogy ők is elkövessék a szüleik hibáját, ezért újból ismertette Isten törvényeit. Megismételte a Tízparancsolatot, hogy ne feledje azt el a Kánaán meghódítása küszöbén álló generáció.
A saját életünkre nézve: Jézus második eljövetele csupán néhány pillanattal következik be a halálunk után. Visszatérése így mindig közeli, sokkal közelebb van, mint gondolnánk. Hogyan emlékeztet bennünket a szombatünneplés nemcsak arra, hogy Isten mit tett értünk, hanem arra is, amit majd visszajövetelekor tesz?
 

EGW idézet:

Isten végetlenül szerette és gondoskodott gyermekeiről, amikor kenyeret adott nekik az égből. Az ember az „angyalok eledelét” fogyaszthatta. A mannával hármas csoda valósult meg: a hatodik napon kétszer annyi manna hullott, míg a hetediken egyáltalán nem hullott manna, de a szombatra félretett táplálék nem romlott meg, miközben a hétköznap szedett mannát nem lehetett másnapra hagyni, hanem el kellett fogyasztani. Ezek a csodák a szombat szentségét voltak hivatottak a nép elméjébe vésni. Miután bőven kaptak eledelt, szégyellni kezdték hitetlenségüket és elégedetlenségüket, ezért megígérték, hogy a jövőben bízni fognak az Úrban. Ámde hamar megfeledkeztek fogadalmukról, és máris elbuktak az első hitpróbán. – Spiritual Gifts, III. köt., 255. o.

Mielőtt a zsidók beléptek az ígéret földjére, Mózes figyelmeztette őket: vigyázzanak „a nyugalom napjára”, „szenteljék meg azt” (5Móz 5:12). Az Úr a zsidókat hűséges szombatünneplésük által akarta állandóan emlékeztetni arra, hogy számadással tartoznak neki mint Teremtőjüknek és Megváltójuknak. Amíg helyes lelkülettel ünneplik a szombatot, addig nem létezhet bálványimádás. De ha a Tízparancsolatnak ezt az előírását mellőzik, és nem tartják kötelezőnek, elfeledkeznek a Teremtőről, és más isteneket fognak imádni. „A nyugalom napjait is nekik adtam – nyilatkoztatta ki Isten – annak jeléül, hogy van közünk egymáshoz, és megtudják, hogy én vagyok az Úr, aki megszentelem őket.” – Próféták és királyok, 181. o.

Hiszitek-e teljes szívetekből, hogy az Úr eljövetele közel van, és hogy nekünk kell a világgal közölni az utolsó kegyelmi üzenetet, azt a kegyelmi üzenetet, amelyhez hasonlót az Úr még sohasem küldött a bűnös világnak? Vajon olyan példát adunk, amilyet kell? Bizonyságot teszünk-e az életünkkel és eljárásunkkal egész környezetünknek arról, hogy várjuk Urunk és Üdvözítőnk dicsőséges eljövetelét, annak a Jézus Krisztusnak az eljövetelét, aki halandó testünket elváltoztatja, és az Ő megdicsőült testéhez teszi hasonlóvá? Félek, hogy ezeket az igazságokat nem hisszük úgy, és nem vagyunk velük úgy tisztában, ahogy kellene. Akik hisznek a nagy fontosságú, korszerű igazságban, melyet vallunk, éljék is meg hitüket. – Tapasztalatok és látomások, 111. o.

Krisztus hatalommal és nagy dicsőséggel jön el, a maga dicsőségével és az Atya dicsőségével. Vele jönnek a szent angyalok. Miközben az egész világot sötétség borítja, Jézus szentjeinek lakhelyén világosság lesz, és felfogják második eljövetelének első fénysugarát. A makulátlan, tiszta fény az Ő tündöklő lényéből sugárzik, és mindazok imádják, akik szolgálták… Krisztus mindennapi társa és meghitt barátja hűséges követőinek, akik Istennel szoros kapcsolatban és állandó közösségben élnek. Rajtuk támad fel az Úr dicsősége. Visszatükrözik Isten dicsőségének fényét, amelyet Jézusban látnak. És mikor a Király eljön a maga fenségében, dicsőségének és ragyogásának fényes sugaraiban örülnek. – Krisztus példázatai, 420. o.

Izrael a Jordán túlpartján táborozott. Elfoglalták Básán királyának és a két emóreus királynak a földjét. Mózes ismét összehívta a népet ebben a döntő pillanatban, és emlékeztette őket, hogy a Sínainál kötött szövetség nemcsak a szüleikre volt érvényes, hanem rájuk is az. Majd folytatásként újból elismételte a Tízparancsolatot, szintén a saját érdekükben.
5. Vessük össze 2Móz 20:8-11 és 5Móz 5:12-15 részeit! Mi a különbség a kettő között a szombat parancsolatának megfogalmazásában?
 
2Móz 20:8 verse a „Megemlékezzél” szóval, 5Móz 5:12 verse pedig a „Vigyázz” szóval kezdődik, a „megemlékezzél” szó pedig kicsivel később következik a parancsolatban (5Móz 5:15). Abban az igeszakaszban arra kellett emlékezniük, hogy rabszolgák voltak. Bár az a nemzedék már szabadon nőtt fel, ők is rabszolgaságba születtek volna, ha nem kerül sor a csodálatos szabadításra. A szombat parancsolatának arra kellett emlékeztetnie őket, hogy ugyanaz az Isten hajtotta végre a teremtést és a szabadítást is: „És kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral” (5Móz 5:15).
Ez az igazság jól illett az izraeliták akkori körülményeihez, hiszen másodjára álltak az ígéret földje határánál, negyven évvel az előző generáció csúfos kudarca után. Önmaguktól ugyanúgy képtelenek lettek volna elfoglalni azt a területet, mint ahogy atyáik sem menekülhettek volna el Egyiptomból. Szükségük volt Istenre, aki „erős kézzel és kinyújtott karral” cselekszik.
A szombat új jelentéskörrel bővült. Izraelnek azért kellett megünnepelnie a szombatot, mert az Úr a szabadító Isten (5Móz 5:15). A szombat parancsolata persze nem különül el a teremtéstől 5Mózes 5. fejezetében sem, még ha itt egy újabb indokot is látunk, ami Izrael kiszabadítása. Bizonyos értelemben Izrael népének az Egyiptom földjéről való szabadulása egyben az új teremtés kezdőpontja is, hasonlóan a Mózes első könyvében található teremtéstörténethez. Izrael szabaddá tett népe Isten új teremtése lett (lásd még például Ézs 43:15 versét). Mivel a kivonulást a bűntől való szabadulás, azaz a megváltás jelképének is tartjuk, a szombat mind a teremtés, mind a megváltás jelképe. A szombat tehát rámutat Jézusra, a Teremtőnkre és Szabadítónkra.
Olvassuk el Jn 1:1-13 szakaszát! Mit tanítanak ezek a versek Jézusról, a Teremtőről és Üdvözítőről?

EGW idézet:

A menny Ura, Istene a vezérünk. Olyan vezér Ő, akit biztonságban lehet követnünk, hiszen sohasem követ el hibát. Tiszteljük Istent és az Ő Fiát, Jézus Krisztust, akin keresztül a világgal érintkezik. Az Atya Krisztus által közölte Mózessel az Izrael gyermekeinek szánt utasításokat. Krisztus szabadította ki őket az egyiptomi rabszolgaságból. Mózes és Áron volt a nép látható vezére. Láthatatlan vezérünk Mózessel közölte az utasításokat, hogy adja tovább a népnek. Ha Izrael engedelmeskedett volna a Mózes által kapott utasításoknak, egyetlen izraelita sem esett volna áldozatul betegségnek vagy halálnak a pusztában. Mert hiszen biztos vezető alatt álltak. Krisztus ígéretet tett, hogy biztonságban elvezeti őket az ígéret földjére, ha követik irányítását. Ez a roppant sokaság, több mint egymillió ember, közvetlenül Jézus kormányzása alatt állt. Ők voltak Krisztus családja, és Krisztus mindegyiküket a szívén hordozta. – A Te Igéd igazság, I. köt., 1117–1118. o.

A megváltás témája kimeríthetetlen, a legmélyebb elmélkedésünkre méltó. Túlszárnyalja a leghatalmasabb gondolatot és a legélénkebb képzelet határát. Ki kutathatná ki Istent? Minden ember előtt nyitva áll a bölcsesség és ismeret kincstára. Ha a legtehetségesebb emberek ezrei arra áldoznák is minden idejüket, hogy szüntelenül elénk állítsák Jézust, miközben azt tanulmányoznák, hogyan mutassák be az Ő páratlan szépségét, akkor sem meríthetnék ki ezt a tárgyat. Noha nagy és tehetséges írók csodálatos igazságokat ismertettek meg velünk, és növekvő világosságot tártak az emberek elé, még napjainkban is találunk feltáratlan igazságokat és hatalmas munkaterületeket, mert a megváltás témája kimeríthetetlen. A mű évszázadról évszázadra nőtt, bemutatva Krisztus életét és jellemét, valamint az engesztelő áldozatban megnyilvánuló isteni szeretetet. Az örökkévalóságon át a megváltás témája foglalkoztatja majd a megváltottak gondolatait. Új és gazdag felfedezések születnek a megváltás tervében az örökkévaló korokon át. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, I. köt., 403. o.

Jézus, a világ Világossága eltakarta mennyei fényességét, eljött, hogy emberként lakjon a földön, és az emberek anélkül ismerhessék meg Teremtőjüket, hogy dicsőségének fényétől elpusztulnának… Krisztus lejött, hogy megtanítsa az embereket a menny elvárásaira. Isten kezének műveit látjuk az égen, a földön, az óceán roppant vizében. A teremtett világ az Ő hatalmáról, bölcsességéről és szeretetéről tesz bizonyságot. Azonban a csillagokból, az óceánból vagy a vízesésből nem ismerhetjük meg az Úr személyiségét úgy, ahogy azt Jézus kinyilatkoztatta. A Megváltó szelídséggel, együttérzéssel, irgalommal és figyelmességgel mutatta be Isten jellemét, és mindenkor az Atya és az ember szolgálatában állt. – Sons and Daughters of God, 21. o.

Isten megparancsolta népének, hogy ünnepeljék meg a szombatnapot. A gyilkosságot és lopást tiltó rendelkezés mellett ott van a szombatról való megemlékezés követelménye is, azt viszont a Biblia nem részletezi, pontosan hogyan kell megtartani.
6. Milyen légkört teremtsünk és árasszunk magunk körül szombaton? Olvassuk el a 92. zsoltárt és Ézs 58:13 versét!       
A szombattartás azt jelenti, hogy a teremtést és a megváltást ünnepeljük, ezért kell a boldogság és az Úrban való öröm, nem pedig a komorság légkörének áthatnia.
A szombatról való megemlékezés nem a hetedik napon kezdődik. Az első szombat a teremtési hét tetőfoka volt, úgy nekünk is egész héten meg kell emlékeznünk „a szombatnapról”, előre tervezve, hogy félretehessük a heti munkánkat és megszentelhessük a hetedik napot, amikor végre beköszönt. Igen fontos, hogy egész héten tudatosan készüljünk a szombatra, de főleg az előkészület napján (Mk 15:42), azaz pénteken, mivel örömmel várjuk a következő, különleges napot.
7. A szombatünneplés melyik fontos részét emeli ki 3Móz 19:3 verse?
A szombatünneplés azt jelenti, hogy ápoljuk a kapcsolatunkat a családunkkal és a barátainkkal. Isten időt ad arra, hogy figyeljünk az egész családunkra, ezzel pihenést biztosított a szolgáknak és a család állatainak is (lásd 2Móz 20:8-11). A szombat és a család kéz a kézben jár.
A pihenés és a családi időtöltés fontos, azonban a szombat megtartásához az is hozzátartozik, hogy részt veszünk az istentiszteleten a gyülekezeti családunkkal. Amikor Jézus a földön járt, Ő is elment az istentiszteletekre, vezette is azokat (lásd 3Móz 23:3; Lk 4:16; Zsid 10:25).
A pörgő heti rutinunk és ritmusunk között a szívünk mélyén vágyunk a valódi szombati nyugalomra, az Alkotónkkal való meghitt közösségre. Beléphetünk a szombati ritmusba és nyugalomba, ha tudatosan leállunk a feladataink végzésével, nem tervezgetünk, hanem Istennel töltünk időt, illetve ápoljuk a kapcsolatainkat.
Mi a tapasztalatunk eddig a szombattal és az áldásaival kapcsolatban? Mit tehetnénk, hogy számunkra még szentebb legyen ez a nap, olyan, amilyennek lennie kell?
 

EGW idézet:

A szombat nemcsak Izraelért rendeltetett, hanem a világért is. Az ember Édenben ismerte meg, és az a Tízparancsolat többi előírásához hasonlóan maradandóan kötelező érvényű. A törvényről, melynek a negyedik parancsolat egy része, Krisztus kijelenti: „Míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik.” (Mt 5:18) Amíg a menny és a föld fennáll, addig a szombat is megmarad, mint a Teremtő hatalmának jelképe. Amikor pedig az Éden újra felvirágzik a földön, Isten szent pihenőnapját mindenki tisztelni fogja a nap alatt. A dicső új föld lakosai „szombatról szombatra” feljönnek „engem imádni, szól az Úr” (Ésa 66:23). – Jézus élete, 283. o.

Tegyük áldássá az Úr szombatját magunk és gyermekeink számára! A szülők örömmel mutathatják meg gyermekeiknek a nyíló virágokat, rügyeket, a szép fákat és a füveket, és taníthatják meg nekik, hogy mindezeket Isten teremtette. Hat napon át végezte teremtő munkáját, és a hetedik napon megnyugodott, majd megszentelte, amit teremtett. Így a szülők összekapcsolhatják a gyerekeiknek adott tanításokat a természet csodáival, és amikor a gyermekek a természet szépségeit nézegetik, ezek is Teremtőjük felé fordítják a figyelmüket. Gondolataik a természet Istenére irányulnak, és visszagondolnak a világ teremtésének idejére, amikor Alkotónk a szombat napját alapította, és minden fia ujjongott örömében. Boldog az a család, amely szombaton a mezőn keresztül, a tópart mellett vagy a ligeteken át sétálhat az istentisztelet helyére, miképp Jézus ment tanítványaival a zsinagógába. – Az én életem ma, 140. o.

A szombat a teremtői és megváltói hatalom jele; Istenre mutat mint az élet és tudás forrása; felidézi az ember eredeti dicsőségét, és ezzel bizonyságot tesz arról, hogy Ő újjá akar teremteni bennünket saját képmására. A szombatot és a családot az Úr az Édenben hozta létre, és azt akarja, hogy azok felbonthatatlanul összekapcsolódjanak. Ezen a napon, jobban, mint a többi napon, édeni életet élhetünk, Isten terve az volt a család tagjai számára, hogy egyesüljenek a munkában és a tanulásban, az istentiszteleten és a szórakozásban; az apa mint a család papja, a szülők együtt mint gyermekeik tanítói és társai. A bűn következményei megváltoztatták az életfeltételeket, és megakadályozták ezt a szent társulást. Az apa gyakran egész héten alig láthatja gyermekeit. Majdnem teljesen meg van fosztva attól az alkalomtól, hogy velük legyen, és tanítsa őket. Isten szeretete azonban határt szabott a munka követelményeinek; irgalmas kezét a szombat fölé helyezte. Az Ő napján megőrzi a család számára a vele, a természettel és az egymással való kapcsolódás alkalmát. – Előtted az élet, 250. o.
 

„Isten emléket emelt teremtői hatalmának, és azt az embernek adta, hogy meglássa Őt keze munkáiban. A szombat arra tanít, hogy a Teremtő dicsőségét teremtett műveiben szemléljük… Tanulmányozzuk a természetbe írt tanításokat a szent nyugalomnapon jobban, mint bármely más napon!… Amikor kimegyünk a természetbe, Krisztus valóságossá teszi jelenlétét számunkra, és fi yelmünket a maga békességére és szeretetére irányítja” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 14. o.).
„Az Úr azért is szabadította meg Izraelt az egyiptomi fogságból, hogy megtarthassák szent szombatját… Mózes és Áron nyilván újból tanítani kezdett a szombat szentségéről, ezért is panaszolta a fáraó: »Ti elhagyatjátok velök az ő munkáikat« (2Móz 5:5). Ez arra utal, hogy Mózes és Áron már Egyiptomban megkezdte a szombat reformját.
Viszont a szombat megtartásával nem az egyiptomi szolgaságukról kellett megemlékezni, hanem annak öröméről, hogy megszabadultak a szombatünneplést megnehezítő egyiptomi vallási elnyomás alól. A szolgaságból való szabadulásuknak örökre együttérzést kellett kiváltania a szívükben a szegények, illetve az elnyomottak, az árvák és az özvegyek iránt” (Ellen G. White: From Eternity Past. 549. o).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN
ApCsel 19–25; Evangelizálás,„Evangelizálás  énekekkel” c.  fejezet „Az énekszolgálat” c. alfejezete
1. Ki kísérte el Pál apostolt egészen Ázsiáig?      
2. Mely üzenet széles körben történő hirdetésével gyanúsították meg Pált a zsidók? 
3. Honnan tudhatjuk, hogy Pál nőtestvére Jeruzsálemben élt?
4. Mi tűnt Festus számára értelmetlennek?
5. Mit tegyünk, ha kísértés környékez?
 

I.    ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
Isten teremtői művének csúcspontja a bibliai szombat. A teremtés hetének első három napján Isten megteremtette a világosságot, az eget és a földet, a vizeket és a szárazföldet, valamint a növényzetet. A negyedik napon a Napot, a Holdat és a csillagokat teremtette meg. A következő két napon Isten életre szólította a tengerek halait, az égbolt madarait, a szárazföld élőlényeit, és végül az embert. A hetedik napon Isten megszentelte a szombatot – szent napként elkülönítette –, hogy az emberek imádják Őt azon a teremtés csodáiért, együtt örvendjenek a szeretetteljes kapcsolatoknak, és Teremtőjük közösségébe léphessenek. E heti tanulmányunkban figyelemmel követjük, hogy Isten miként szőtte bele a szombatot az idő „szövetébe”, mintegy emlékeztetőül teremtői dicsőségére, köszönetképpen az ideiglenes és az örök élet ajándékáért, amelyet nekünk adott.
Az idők során a szombat állandóan emlékeztette Isten gyermekeit, hogy Ő a Teremtőjük. Ha a szombatot minden nemzedék hűségesen megtartotta volna, nem jelentek volna meg a történelem színpadán az ateisták, az agnosztikusok vagy az elvilágiasodott humanisták. A szombat a teremtő, velünk törődő és rólunk gondoskodó Istenről tanúskodik, és emlékeztet arra, hogy hatalmas és erős Urunk megszabadíthat bennünket. Mindenható Teremtőnk kiszabadította Izraelt az egyiptomi fogságból, így minket is kiszabadíthat bűnös szokásaink rabságából.
Szombaton megpihenünk megszentelő és értünk ismét eljövő Teremtőnk és Megváltónk áldásában. A szombat mennyei oázis zaklatott, szekularizált világunk perzselő pusztájában.

II.    MAGYARÁZAT
A kozmikus tér csodálatos világa a mindenható Istenről, a világegyetem Teremtőjéről beszél. Frank Borman volt a parancsnoka a Föld pályáján túli első űrexpedíciónak. 400.000 kilométer magasságából letekintve a Földre, Borman rádióüzenetet küldött, amelyben 1Móz 1:1 versét idézte: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.” Később ezt így magyarázta: „Lenyűgöző érzés kerített hatalmába! Meg vagyok győződve, hogy létezik egy nálunk sokkal nagyobb hatalom, hogy van Isten, és hogy valóban mindennek volt egy kezdete!” Sokakat a világ nagy gondolkodói közül annyira lenyűgözött a világegyetem összetettsége, rendezettsége és beláthatatlan kiterjedése, hogy mélységesen hinni kezdtek Istenben. Íme néhány példa:
Egyesek szerint a tudomány szemben áll a hittel. A tudományos fejlődést meghatározó híres személyiségek többsége már a kezdetben hívő volt, gondoljunk csak Kopernikuszra, aki felfedezte, hogy a Nap (és nem a Föld) áll a naprendszerünk középpontjában, Isaac Newtonra, a gravitáció törvényének felfedezőjére, Blaise Pascalra, az első számítógép feltalálójára, vagy James Maxwellre,  az  elektromágneses  indukció  törvényének  megfogalmazójára. Mind keresztény hívők voltak, akik rájöttek, hogy a természet törvényszerűségeinek tanulmányozása nem mond ellent a hitüknek, sőt: megerősíti azt. 1Móz 1:1 verse a teljes Szentírás alapja. „Kezdetben teremté Isten az eget
és a földet.” A „teremt” jelentésű héber ige ebben a szövegben a „bara”, és olyasvalamire utal, amit Isten alkotott. Ez a héber ige minden esetben összefüggésben van Isten alkotó tevékenységével. Isten rendelkezik azzal a rendkívüli adottsággal, hogy képes a semmiből alkotni. Megszólal, és létrejön a Föld. Kiejt egy szót, és a szárazföldet élénkzöld színű növényzet borítja be. Újra megszólal, és virágba borulnak a fák. Isten szavára azonnal megjelenik a Nap, a Hold és az égitestek.
Isten végtelen ereje
Hogy fogalmat alkothassunk arról, mennyire korlátlan Isten ereje, vegyünk figyelembe csupán egy égitestet, a Napot. A csillagokat Isten teremtette? Természetesen. 1Móz 1:14-16 szakasza szerint Isten két világító égitestet teremtett: a Napot, hogy világítson nappal, és a Holdat, hogy világítson éjjel. Mi a Nap körül keringő egyik égitesten élünk. A Nap egy másodperc alatt több energiát termel, mint amit az egész emberiség termelt eddig a történelem folyamán. Ha összeadjuk a különböző fosszilis és megújuló energiaforrásokból a történelem folyamán – az idők kezdete óta – előállított energiát, a Nap azt egy másodperc alatt túlszárnyalja.
A Nap átmérője körülbelül 1,39 millió kilométer, és mintegy egymillió, Föld nagyságú égitest férne el benne. De a Nap csupán egyike a galaxisunk, a Tejút több mint 100 milliárd csillagának. A Pisztoly-csillag nevű égitest a mi Napunknál 10 milliószor nagyobb erőt sugároz. Egymillió, Nap-nagyságú csillag könnyedén elférne a Pisztoly-csillag gömbjében. Egyes tudósok becslése szerint a világegyetemben 10 milliárd trillió csillag létezik. Valaki egyszer azt mondta, hogy a csillagok száma körülbelül annyi, mint a tengerparti homok szemcséinek száma.
Ézsaiás próféta arra buzdít, hogy elmélkedjünk teremtő Istenünk hatalmán: „Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Ő, aki kihozza seregüket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjuk sincsen” (Ézs 40:26). A hetedik nap szombatja örök emlékmű, jel, mely sosem múlik el, Isten rendkívüli teremtő erejének állandó emlékeztetője.
 
A teremtés hetének végéről ezt olvassuk 1Móz 2:1-3 verseiben: „És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege. Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.” Isten nem azért pihent meg, mert elfáradt. Megszűnt minden munkájától, mert elégedetten szemlélte az általa teremtett világ szépségét és fenségességét. Megpihent, hogy ezzel példát mutasson nekünk. A szombat heti szünet, hogy dicsőítsük azt, aki alkotott minket. Amikor Istent imádjuk szombaton, megnyitjuk szívünket különleges áldása befogadására, amit kizárólag ezen a napon kaphatunk meg.
A gondot viselő Teremtő
A szombat emlékeztet minket, hogy nem vagyunk árvák ebben a világegyetemben, ezen a Nap körül forgó bolygón. Figyelmünket a Teremtőre irányítja, aki jól meghatározott céllal teremtett és túlságosan szeretett minket ahhoz, hogy lemondjon rólunk, amikor eltávolodtunk ettől a céltól. A szombat emlékeztet minket Alkotónkra, aki rendelkezésünkre bocsátott mindent, ami az élet fenntartásához szükséges. Gondoskodását az a hármas csoda szemlélteti, amely a manna hullását kísérte: pénteken kétszer annyi manna hullott, mint más napokon; szombaton egyáltalán nem hullott manna; ha a hét bármely napján – a péntekit kivéve – az izraeliták több mannát gyűjtöttek, mint amennyit elfogyaszthattak, a megmaradt mennyiség megromlott, ehetetlenné vált, ezzel szemben a pénteken szombatra gyűjtött manna nem romlott meg!
A szombati istenimádat a pusztai vándorlás negyven éve alatt a Teremtőre és gondoskodására emlékeztette Izrael gyermekeit. Fontos megjegyeznünk, hogy az izraeliták a Sínai-hegy előtt is megtartották a szombatot. 2Móz 20:811 szakasza – a szombat parancsolata – is ezzel az igével kezdődik: „Megemlékezzél!” Visszamutat a világot hat nap alatt alkotó Teremtőre, aki a hetedik napon megpihent. Ha azoknak lenne igazuk, akik szerint a teremtés után Isten magára hagyta a világot, hogy több millió éven át továbbfejlődjön, akkor egyáltalán nem lett volna szükség a szombatra, és emlékeznünk sem lett volna mire.
A szombat Istenben való megnyugvásunk örök jelképe, Teremtő iránti hűségünk különleges megnyilvánulása, jele (Ez 20:12, 20). Ahelyett, hogy önkényes, legalista kérelem lenne, amely a cselekedetek általi megigazulásra ösztönözne, a szombat feltárja előttünk, hogy az igazi pihenést Istenben találjuk meg. A szombat olyan Istenről tanúskodik, aki mindent megadott nekünk,
 
hogy megpihenhessünk az Ő megvalósításaiban. A szombat igazi nyugalma a kegyelem nyugalma a teremtő, megváltó és értünk újra eljövő Istenünk szerető karjaiban.
A Szabadító
Számolnunk kell még egy fontos szemponttal a szombat parancsolatával kapcsolatosan. 5Móz 5. fejezete újfent megerősíti a szombat parancsolatát az Ígéret Földjébe való belépés határához érkezett nemzedék életében. Az igeszakasz emlékezteti őket, hogy rabszolgák voltak Egyiptomban, de hatalmas Teremtőjük kiszabadította őket. Egyedül Ő szakíthatja el a láncokat, amelyek fogva tartanak, egyedül Ő menthet meg a bűntől. Ez a szombat üzenete: mindenható, szerető Teremtőnk van, aki újjá akarja alkotni szívünket.

III. ALKALMAZÁS
Miközben a szombatnak a gyakorlati életben történő alkalmazásán elmélkedünk, gondolkozzunk el az alábbi kérdéseken, majd válaszoljunk rájuk:
•    Amikor a szombatiskolára gondolunk, mi jut eszünkbe? Milyen jelentése/jelentősége van számunkra a szombatnak?
•    Miért fontos az életünkben a teremtésről szóló bibliai igazság, szemben a fejlődéstan fogalmával?
•    Gondoltunk-e valaha arra, hogy a szombat a szabadulásunk jele?
•    A szombat a mindenben gondunkat viselő Istenben megtalált pihenésről, nyugalomról szól. A mannahullás is Isten mindennapi gondoskodását szemlélteti. Hogyan változtatja meg életünket a szombat?
•    E heti tanulmányunk fényében olvassuk el Ellen G. White következő gondolatát: „A szorongattatás idejének kezdetén betöltekezünk Szentlélekkel, hogy mind nagyobb erővel hirdessük a szombat igazságát” (Korai írások. 33. o.). Prófétanőnk a későbbiekben megmagyarázta, hogy a „szorongattatás ideje” szókapcsolattal a kegyelemidő lezárása előtti időszakra utalt, amikor még rendelkezésünkre áll Isten kegyelme.