Aranyszöveg: „Mert mi könnyebb, ezt mondani-é: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy ezt mondani: Kelj föl és járj? Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani (ekkor monda a gutaütöttnek): Kelj föl, vedd a te ágyadat, és eredj haza.” Máté 9:5, 6
A depresszió egy olyan szó, amely sokak számára ismert. Napjainkban a fiatalok gyakran korábban tanulják meg ennek a szónak a jelentését, mint a szüleik.
Gondoltál-e már valaha a „depresszió” szóra? Amikor benyomunk egy „memóriahabot”, depressziót (értsd: mélyedést) hozunk létre a felületén. Amikor bármilyen puha anyagra nyomást gyakorolunk, depresszió (mélyedés) keletkezik a felszínén. Hogyan történhetett, hogy ezt a szót kezdték el használni azoknak a kellemetlen érzéseknek a kifejezésére, amelyek azt közvetítik, hogy szörnyen állnak a dolgok? Az emberek évszázadokon keresztül úgy írták le ezeket az érzéseket, mint egy terhet, amely nyomást gyakorol rájuk. Egyesek még be is tudják határolni ennek pontos helyét, amelyet a mellkasukon éreznek. Egy későbbi leckében arról fogunk tanulni, milyen megoldás létezik a depresszióra – amelyet olyan tragédiák okoznak, mint egy szeretett személy halála, zaklatás vagy olyan körülmények, mint a nyomor és az előítélet. Tanulmányozni fogjuk, mit tanít a Biblia ezekről az érzésekről, még a legrosszabbakról is közülük. Tudtad-e például, hogy Illés olyan depressziós volt, hogy meg akart halni? De ebben a negyedévben a megváltás tervét – az evangéliumi üzenetet – tanulmányozzuk. A depresszió egyik fő oka pedig közvetlenül az evangéliumhoz kapcsolódik, és ez nem más, mint a bűntudat.
A depresszió
egyik fő oka…
a bűntudat.
A bűntudat olyan érzéseket okoz, amelyek a depresszióra jellemzőek.
Amennyiben a nyomasztó érzéseket a bűntudat okozza, egyetlen hosszú távú megoldás létezik rájuk: a hit általi bűnbocsánat.
De a depresszióval járó érzések általában nagyon bonyolultak. Bár egyszerre több dolog miatt is depressziósak lehetünk, meglehet, hogy kialakulásához a legjobban a bűntudat járul hozzá. És még a hozzánk közel állók sem mindig ismerik fel ezt. Így volt ez egy ember esetében is, akit Jézushoz hoztak. Azok, akik látták, ahogyan leengedték a mennyezet egy résén keresztül, úgy gondolták, elkeseredettségének az a nyilvánvaló oka, hogy nem tud járni.
Lehet, hogy ismersz valakit, aki mellkastól lefelé lebénult. Talán te magad vagy az a személy. A legtöbben szánalmat éreznek a béna emberek iránt. Jézus is sajnálta őket. De megérezte a nyomorúság egy mélyebb forrását, mint ami az ember számára szabad szemmel látható. Ez a bűntudat, így Jézus előbb ezzel foglalkozott.
Mt 9:2 „És ímé hoznak vala hozzá egy ágyban fekvő gutaütött embert. És látva Jézus azoknak hitét, monda a gutaütöttnek: Bízzál fiam! Megbocsáttattak néked a te bűneid.”
A férfinak volt hite – hitt Jézus szavában, hitte, hogy bűnei megbocsáttattak. És akkor Jézus bebizonyította, hogy valóban van ereje megbocsátani az ember bűneit. Hogyan bizonyította ezt be? Úgy, hogy szavával meggyógyította az embert.
Mt 9:5,6 „Mert mi könnyebb, ezt mondani-é: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy ezt mondani: Kelj föl és járj? Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani (ekkor monda a gutaütöttnek): Kelj föl, vedd a te ágyadat, és eredj haza.”
Rakjuk össze! Korábban azt tanultuk, hogy Isten Szavának teremtő ereje van. Szól, és a dolgok megjelennek. Mi történik, amikor kijelenti, hogy „megbocsáttattak a bűneid”? Szava megtisztít. Amit kijelent, az úgy is van. Micsoda megkönnyebbülés ez azok számára, akik hisznek!
Láttál-e már egy bírósági ülést, ahol egy bűnöző esetét tárgyalták? A tárgyalás végén ítélet születik. A bűnösnek talált személyre büntetés vár, amelyet az ítélethirdetéskor közölnek. Egyes bűncselekmények esetében ez halál.
Azonban még ha a büntetés halál is, nem mindig hajtják végre. Az elítélt kegyelmet kérhet, és a bírónak jogában áll teljesíteni ezt a kérést.
Az emberi bírósági ügyek emlékeztetnek arra, hogy nekünk is bíróság elé kell majd állnunk minden bűnös gondolatért (Zsolt 139:2), cselekedetért (Préd 12:14), sőt még a haszontalan szavainkért is (Mt 12:36). Sajnos mindannyian bűnösök vagyunk (Róm 3:23). Ami viszont ennél is rosszabb, hogy az ítéletünk halál (Róm 5:12; 6:23). De amennyiben hittel folyamodunk Istenhez bocsánatért, Igéje által bűnbocsánatban fogunk részesülni.
Egy másik, a megbocsátás – teljes bűnbocsánat – kifejezésére használt szó a Bibliában a megigazulás. (Lásd Róm 5:18) Mielőtt folytatnánk, olvasd el figyelmesen az alábbi idézetet:
„A megbocsátás és a megigazítás egy és ugyanaz. Az ember hit által lázadóból, a bűn és Sátán gyermekéből Jézus Krisztus hűséges alattvalójává válik – nem a veleszületett jóság miatt, hanem azért, mert Krisztus örökbefogadja. A bűnös elnyeri bűneinek bocsánatát, mert a Helyettese és a Kezese viseli őket.
Az Úr így szól mennyei Atyjához: »Ő az én gyermekem, felmentem őt a halálbüntetés alól, neki adom az életbiztosításomat – az örök életet –, helyette szenvedtem a bűneiért. Ő az én szeretett fiam.« Így a bocsánatot nyert és Krisztus igazságának gyönyörű ruháiba öltöztetett ember hibátlanul állhat meg Isten előtt. – Faith and Works, 103. old.
Amikor úgy tűnik, hogy jól mennek a dolgok az életünkben, Sátán azt súgja nekünk, hogy nem is vagyunk olyan rosszak, és arról biztosít bennünket, hogy a bűneink jelentéktelenek, és nem szükséges a legyőzésükön vagy a megbocsátás kérésén törnünk a fejünket.
Olvasd el Róma 5:12-t és 6:23-at! Az említett versek szerint miért némítja el a hit ezt a kísértést?
Más alkalmakkor Sátán eláraszt minket azzal a gondolattal, hogy bűneink megbocsáthatatlanok. Megpróbálja elhitetni velünk, hogy elkövettük a megbocsáthatatlan bűnt. De nézzük meg, hogyan őriz meg minket az Isten Igéjébe vetett hitt ezzel a kísértéssel szemben is.
Olvasd el a János 3:16-ot! Miért akar megbocsátani nekünk Isten?
Olvasd el az 1János 1:9-et! Miben áll a bűnbocsánat megszerzésének folyamata?
A Biblia végén azért, hogy emlékeztessen a megváltásra, Isten kijelenti:
Jel 22:17 „És aki szomjúhozik, jőjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.”
Olvasd el Jelenések 1:5-öt! Milyen árat fizetett Isten azért, hogy mindannyiunk számára elérhetővé tegye a megváltást?
Honnan tudhatod, hogy Jézus meghalt a bűneidért? És honnan tudhatod, hogy úgy fog bánni veled, ahogy Ő érdemelné meg? Honnan tudhatod, hogy örökbe fogad és megbocsát neked? Onnan, hogy azt mondta, és hiszünk a Szavában.
A következő részben látni fogjuk, hogy a bűnbocsánat ajándék, tehát nem olyasvalami, amit kiérdemelhetnénk.
Amikor Ő azt mondja, hogy megbocsáttattak neked a bűneid, akkor erőteljes szava valóban megtisztít.
Nyilvánvaló, hogy hit és Krisztus szava által nyerünk megbocsátást. Amikor a tanítványok látták, hogy milyen hatalmas dolgokra képes a hit, azt kívánták, bárcsak több hitük lenne. Megkérték Jézust, hogy segítsen a hitetlenségükön.
Lk 17:5 „És mondának az apostolok az Úrnak: Növeljed a mi hitünket!”
Nem felejtették el, hogy Jézus többször megfeddte őket, amiért gyenge a hitük. Amikor arra kérték, hogy adjon nekik több hitet, Ő nem tett csodát. Ehelyett két példázatot mondott nekik. Ezek segítenek jobban megértenünk, hogyan lehet egyre növekvő hitünk.
Az első példázatban szereplő mustármag az erős hitet jelképezi.
Lk 17:6 „Monda pedig az Úr: Ha annyi hitetek volna, mint a mustármag, ezt mondanátok ím ez eperfának: Szakadj ki gyökerestől, és plántáltassál a tengerbe; és engedne néktek.”
Mit tudunk a mustármagról? Hogy nagyon kicsi, de rendkívül nagyra nő.
Mk 4:31, 32 „A mustármaghoz, amely mikor a földbe vettetik, minden földi magnál kisebb, és mikor elvettetik, felnő, és minden veteménynél nagyobb lesz (…).”
A jelentéktelennek és gyengének tűnő, apró mustármag képes a legnagyobb gyógynövénnyé fejlődni. A hit is ilyen. Növekszik. Jézus nem érintette meg a tanítványok fejét, nem adott nekik nagy hitet. Inkább olyan élményekbe vezette őket, amelyek lehetőséget adtak nekik, hogy erejére támaszkodjanak, és ezáltal növekedjen a hitük. Ez az ember törékeny voltának egyik áldása. Könnyebben érzékeljük, hogy mekkora szükségünk van Isten Szavának erejére. Ha a jelen pillanatban is érezzük a saját gyengeségünket, akkor ez lehetőséget ad hitünk növekedésére. Dönthetünk úgy, hogy Isten erejére hagyatkozunk.
Igen, a hit úgy nő, mint egy növény. És ha ezt a gondolatot szilárdan rögzítjük az elménkben, akkor készen állunk Krisztus második példázatára, amely a hitünk növelésének módjáról szól.
Olvasd el a Lukács 17:7-9-et! Jézus megkérdezte a tanítványait, hogy egy szolga kinek a táplálékáról gondoskodik előbb: a munkaadójáéról vagy sajátjáról? A válasz természetesen az, hogy előbb az uráéról. Ő fizet a szolgának, így hát elvárja tőle, hogy végezze el a munkáját.
Ez olyan, mintha ellátogatnánk egy gyorsétterembe. Képzeld el, hogy rendelsz egy hamburgert, és ki is fizeted. Ám közvetlenül azelőtt, hogy átadnák neked, a felszolgáló azt mondja neked a pultnál: „Én is éhes vagyok. Ezt én fogom megenni, és azután készítek neked egy másikat.” Ez nem lenne helyes, igaz? Megérdemled a kiszolgálást, hiszen fizettél érte. Jogod van megkapni az ételt, és a pultnál álló felszolgálót pontosan ezért fizetik, hogy biztosítsa számodra a táplálékot.
Jézus azt tanította, hogy Isten szolgálatára lettünk teremtve. Tartozunk Neki azzal, hogy teljes szívünkkel szolgáljuk. Azzal, hogy mindent megteszünk, amit kér tőlünk, tulajdonképpen nem teszünk semmi különöset.
Isten nem tartozik nekünk semmivel azért, mert engedelmeskedünk Neki. Csak a kötelességünket teljesítjük.
Lk 17:9, 10 „Avagy megköszöni-é annak a szolgának, hogy azt mívelte, amit néki parancsolt? Nem gondolom. Ezenképpen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek, amik néktek parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk; mert amit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük.”
Eme alapelvek megértése – (1) a hit úgy növekszik, mint egy növény, és (2) Isten nem tartozik nekünk semmivel – kulcsfontosságú a hit általi megigazulás megértéséhez. Erről a következő leckében fogunk többet tanulni.
I. RÉSZ
1. Melyik a depresszió egyik fő oka?
Milyen hatással van rád a bűntudat?
Mit kell tennünk, amikor bűntudatot érzünk? (1János 1:9)
2. Megtapasztalhatják-e a megbocsátással járó megkönnyebbülést azok, akik nem hisznek igazán Isten Igéjében?
3. Jézus szerint miért gyógyította meg Isten a bénult embert?
Hogyan növeli ez a bizalmadat abban, hogy Isten meg tudja bocsátani a bűneidet, és képes meggyógyítani téged a lelki gyengeségedből és bénultságodból?
II. RÉSZ
4. Hogyan magyaráznád el a „megigazulás” jelentését egy korodbeli fiatalnak vagy egy nálad fiatalabb személynek?
5. A Faith and Works-ból idézett rész alapján hogyan lehetséges bocsánatot nyernünk, és „lázadóból” „Krisztus hűséges alattvalójává” válnunk?
III. RÉSZ
6. Miben hasonlít a hit a mustármagra?
7. Nevezd meg a hited növekedésének néhány módját!
8. Egy időben Luther Márton úgy gondolta, hogy a szent az, aki nagyobb mértékű megigazulást szerzett, mint amennyire szüksége lett volna. Miért nem helyes a szentség eme meghatározása?
Judy Aitken 1980-ban Thaiföldre utazott, hogy ápolónőként segítsen a menekülttáborokban. Rövid távú missziós útra számított, de Istennek jobb tervei voltak. Lelkesedést ültetett a szívébe a misszionáriusi szolgálat iránt, amely ma is él benne.
1986 és 1987 között a menekülttáborok bezártak, és azokat, akik nem vándoroltak ki az Egyesült Államokba, Ausztráliába vagy más országokba, arra kényszerítették, hogy forduljanak vissza a hazájukba. A táborban hívőkké lett személyek más emberekként tértek vissza a szülőfalujukba. Jézus iránti égő szeretettel a szívükben kezdték el megosztani a bizonyságtételüket. Spontán csoportok születtek országszerte. Visszatértem az Egyesült Államokba, a szívem azonban Ázsiában maradt. 1988-ban a Délkelet-Ázsia Unió Misszió osztálya létrehozta a Kambodzsai Adventista Területet. Isten lehetővé tette számomra, hogy együtt dolgozzak az Adventist Frontier Missions szervezettel, ahol imádságos lélekkel és készséggel menekültprojektekbe kezdtem, ezáltal támogatva a háború sújtotta Kambodzsában végzett munkát. 1995-ben az Úr lehetővé tette az Adventist Southeast Asia Projects, a Hetednapi Adventista Egyház nonprofit szervezetének létrejöttét, amely az evangélium terjesztését segíti elő a Thaiföldön, Kambodzsában, Laoszban, Vietnamban és Mianmarban élő emberek körében. Ez az idősebb Robin Riches, a Southeast Asian Union Mission akkori elnökének kérésére történt. Az evangélium továbbra is terjed az elhivatott hazai misszionáriusok által végzett munkán keresztül, és az imáitok eredményeként. Csodálom, ahogyan Isten gondoskodik az Ő dicsőségére végzett munka előmeneteléről. Ha velem tartanál Délkelet-Ázsiába, sok hűséges testvérrel találkoznál, akik a sok nehézség közepette is kitartottak, és hűségesen dolgoznak az Úrért. Néhányan közülük a menekülttáborokban fogadták el Jézust sok évvel ezelőtt, mások pedig az általuk végzett munka gyümölcsét képezik. Még mindig nagy munka vár ránk, de amennyiben felidézzük, hogyan vezetett minket Isten a múltban, reményt nyerünk a jövőre nézve.
(Vége)
Imádkozz a rászorulókért: Drága mennyei Atyánk, add, hogy az evangélium üzenete gyorsan és győzedelmesen terjedjen, lelkeket nyerve Délkelet-Ázsia minden szegletében. 2Thessz 3:1
Vess egy pillantást az ASAP Priceless Gift katalógusára a www.asapministries.org weboldalon, vagy kérj egy másolatot az 1-866-365-3541 telefonszámon.
Az alábbi módokon nyújthatsz támogatást:
10 dollár – láss el ruházattal egy szűkölködő gyermeket
12 dollár – ajándékozz egy Bibliát
30 dollár havonta – támogasd valamelyik, az ASAP Feed & Read iskolában tanuló gyermeket
40 dollár havonta – biztosíts egy írást-olvasást/Bibliát tanító személyt egy szegény falu részére
40 dollár havonta – támogass egy ifjú evangélistát
65 dollár – biztosíts egy feltöltött Megavoice készüléket – napenergiával működő,
tartós, digitális audiolejátszó, amely képes tárolni és lejátszani a Bibliát és különböző prédikációkat
100 dollár havonta – támogass egy, a világtól elzárt országban dolgozó laikus lelkészt
További információk az ASAP-ról: Az ASAP Ministries a Hetednapi Adventista Egyházat támogató szervezet és az ASI tagja. Olyan missziótudatos, hívő emberek alkotják, akiket lenyűgöz Isten nagysága. Az általad kiválasztott projekt megkapja az adományod 100%-át. Az ASAP Mianmarban, Thaiföldön, Kambodzsában, Laoszban és Vietnamban egyaránt működik.
Sok értékes ígéret került feljegyzésre azok számára, akik lankadatlanul keresik az Urat. Salamon azt tanácsolja: „És emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jőnek, és míg el nem jőnek az esztendők, melyekről azt mondod: nem szeretem ezeket!” Izrael nagy Pásztora ma is így nyilatkozik: „Én az engem szeretőket szeretem, és akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak.”
Sokan a fiatalok közül nem rendelkeznek szilárd elvekkel Isten szolgálatát illetően. A pehelysúlyú felhők alatt is meggörnyednek, és nincs kitartásuk. Nem fejlődnek a kegyelemben. Úgy tűnhet, hogy betartják Isten parancsolatait, de nem vetették alá magukat Isten törvényének, és ez nem is lehetséges. Hússzívük változásért kiált. Meg kell látniuk a szépséget a szentségben: akkor úgy fognak vágyakozni utána, mint a szarvasok a patakok után; akkor szeretni fogják Istent és törvényét; akkor Krisztus igája könnyű lesz, és a terhe hordozható. Ha a lépéseiteket Isten rendeli el, kedves fiatalok, akkor ne számítsatok arra, hogy utatok mindig a külső béke és a jólét útja lesz. Az örök naphoz vezető út nem a legkönnyebben járható, és időnként sötétnek és göröngyösnek tűnhet. De biztosak lehettek benne, hogy Isten örökkévaló karjai ölelnek titeket, hogy megvédjenek a gonosztól. Szeretné, ha gyakorolnátok az őszinte hitet, és árnyékos és napfényes időben egyaránt megtanulnátok bízni Benne. Krisztus követőjének szívében maradandó hitnek kell lennie, mert enélkül lehetetlen Istennek tetszeni. A hit az a kéz, amely megragadja a végtelen segítséget; ez az a közeg, amely által a megújult szív együtt doboghat Krisztus szívével (…). Megfigyelted-e már valaha, ahogyan egy sólyom egy félénk galambot üldöz? Ahhoz, hogy a sólyom megragadhassa a zsákmányát, magasabban kell repülnie az áldozatánál. Ezt tudva a galamb egyre feljebb és feljebb emelkedik a menny kék kupolájában, a sólyom pedig folyton követi, az előny megszerzésére törekedve. Mindhiába. A galamb mindaddig biztonságban van, amíg semmi sem akadályozza meg a repülésben, vagy húzza a föld felé. Ha csak egyszer is ellankadna és alacsonyabban szállna, lesben álló ellensége rögtön lecsapna rá. Lélegzetvisszafojtva néznénk újra ezt a jelenetet, és minden együttérzésünk a kis galambé lenne. Milyen szomorúak lennénk, ha látnánk, hogy a kegyetlen sólyom áldozatává válik! Háború áll előttünk, egy életen át tartó konfliktus Sátánnal és csábító kísértéseivel. Az ellenség minden érvet, minden megtévesztést fel fog használni, hogy összezavarja a lelkeket; és komoly, kitartó erőfeszítéseket kell tennünk ahhoz, hogy elnyerjük az élet koronáját. Nem szabad ledobnunk magunkról a páncélt, és nem hagyhatjuk el a csatateret, amíg el nem nyertük a győzelmet – akkor örvendezhetünk Megváltónk szabadításában. Amíg továbbra is hitünk Szerzőjére és Bevégzőjére szegezzük a tekintetünket, biztonságban lehetünk. De ragaszkodásunk céljául a fenti dolgokat kell tennünk, nem pedig a földieket. Hit által egyre magasabbra kell emelkednünk Krisztus kegyelmének elnyerésében. Ha naponta csodáljuk páratlan szépségét, egyre inkább az Ő dicsőséges képéhez hasonlatosakká fogunk változni. Amíg ily módon közösségben élünk a mennyel, Sátán feleslegesen veti ki ránk a hálóját. Annak tudatában, hogy a világ gonoszságba ágyazott, hogy folyamatosan küzdenie kell az Úr és az ember ellenségével, és hogy egyedül nincs ereje megtisztulni, Krisztus alázatos követője a hatalmas Segítőhöz fordul, hiszen pontosan számára lett Krisztus bölcsességgé, igazsággá, szentté és váltságdíjjá. Az imádkozó lélek számára Jézus úgy nyilatkozik meg, mint aki meghallgatja az imákat, és válaszol rájuk – aki felemeli az elcsüggedteket, és meggyógyítja a megtört szívűeket.
Rajtatok múlik, hogy kifejlesztitek-e magatokban a keresztény jellemet. Könyörögjetek hát azért, hogy képesek legyetek teljesen átadni magatokat Krisztusnak.
A fiatal megtérőnek mindent meg kell tanulnia. Sokat kell elmélkednie és imádkoznia, hogy alapos munkát végezhessen, amely felér az Isten igaz volta által felállított mércéhez. A szülők tisztelete része ennek a mércének, és Krisztus Jakab apostolon keresztül kijelenti: „Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös.” Mégis hány magát kereszténynek valló fiatalnak szokása tiszteletlenül beszélni a szüleivel! Isten jónak látta, kedves fiatalok, hogy szüleitek gondjaira bízzon titeket, hogy neveljenek és fegyelmezzenek, és így kivegyék a részüket a jellemetek fejlődésében, amely a mennyország számára készül. Mégis rajtatok múlik, hogy kifejlesztitek-e magatokban a keresztény jellemet.
Könyörögjetek hát azért, hogy képesek legyetek teljesen átadni magatokat Krisztusnak! Ragadjátok meg erejét, kövessétek példáját, és így békében, nyugalomban és örömben lehet részetek. Mondja minden lélek azt az imát, amelyet Isten megad neki dicsőségének gazdagsága szerint – azért, hogy megerősödjék a belső emberben, hogy Krisztus a szívében lakhasson hit által, hogy a szeretetben gyökerezzen, „hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának”, és beteljesedjék „az Istennek egész teljességéig”. – The Youth’s Instructor, 1898. május 12.
MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
1. Mit jelent „szorgalmasan keresni” a Megváltót?
2. Olvasd el Róma 8:7, 9-at! Miért tartja sok ember lehetetlennek az Isten törvényének való engedelmességet?
Mit kell tenned, amikor azt tapasztalod, hogy nem tudsz engedelmeskedni Isten törvényének? Erősebben próbálkozni, vagy engedni, hogy Jézus új szívet adjon neked?
3. Meddig fog tartani a Sátánnal vívott küzdelem?
4. Hogyan védhetjük meg magunkat Sátán terveitől, és nyerhetjük el az örök élet koronáját?
5. Hogyan válhatunk egyre inkább Jézushoz hasonlókká?
6. Ki ismeri Jézust olyan Istenként, aki meghallgatja az imákat, és válaszol rájuk?
7. Mi az egyik rossz szokása sok fiatalnak, aki kereszténynek vallja magát?
Valóban keresztények az ilyen emberek?
8. Ki dönti el, hogy kifejlődik-e benned a keresztény jellem?
9. Aláveted-e már most magad Jézus szolgálatának?
A kígyónyakú madár, ha a megjelenését nézzük, elegánsan öltözködik. A fekete-fehér kombináció előkelő, és ennek a nagy, sötét tollú madárnak fehér szín szegélyezi hosszú farkát, a szárnyain pedig ezüstös-fehér foltok ékeskednek. Igazán pompás látvány a közel négy méteres szárnyfesztávolságával!
A kígyónyakú madarat gyakran látni kitárt szárnyakkal, amikor leszáll valahova. Ezt nem azért teszi, hogy közszemlére tegye a szépségét, hanem mert vízi madárként így melegszik fel, így szárítkozik meg a napon. Ha megfigyeled tollászkodás közben, nem azt fogod látni, hogy gondosan olajozza a tollait, mint ahogyan a kacsák szokták – nem véletlenül. A kígyónyakú madár olajmirigyei alig működnek, így nem rendelkezik olyan szigeteléssel, mint a legtöbb madár. Kihagyott volna valamit a Teremtő, amikor gondoskodott erről a nagy, gyönyörű madárról? Szó sincs erről! A kígyónyakú madár jól úszik – nem szórakozásból, hanem táplálékszerzés céljából. Amikor vízbe merül, tollai gyorsan átáznak. A Teremtő tudta, hogy az olajjal szigetelt tollak lelassítanák a mozgását, ezért úgy teremtette azokat, hogy ne legyenek vízállóak. Amikor üldözésbe vesz egy halat, a madár az úszóhártyás lábaival sokkal gyorsabban tud haladni a vízben. És micsoda halászatot folytat! Fogazott csőre és a hosszú nyakában található csuklópánt tökéletes felszerelést nyújt számára a szigonyos horgászathoz. Ez a Tervező ajándéka, amely ideális a madár hirtelen mozdulataihoz, amikor megragadja a halat a csőrével. Ezután a madár a víz felszínére úszik, felfelé fordítja a fejét, megfordítja a halat a csőrében, és fejjel előre nyeli le. Ha a hal túl szilárdan rögzül a csőréhez, és nem lehet megfordítani, a madár a partra úszik, felkapaszkodik egy sziklára, és csőrével ütést mér a sziklára, hogy kimozdítsa a halat a fogásból. Nem véletlen, hogy ennek a madárnak mászásra alkalmas lábai vannak. Nem csak a vízben érzi jól magát, hanem a levegőnek is mestere. Láttál-e már sólymot vagy keselyűt hosszú ideig lebegni a levegőben anélkül, hogy megmozdították volna a szárnyaikat? Nos, a kígyónyakú madár is ilyen kecsesen szárnyal. Ugyanakkor nem könnyű összetéveszteni más fajokkal. Hosszú nyaka és farka nagymértékben különbözik a sólymok és keselyűk rövid nyakától és farkától. A kígyónyakú madár tehát egy sok ajándékkal rendelkező élőlény, ami időnként vízben úszik, fára mászik, és úgy szárnyal, mint egy sólyom. Ezen kívül pontosan tudja, mikor kell teljesen csendben lennie. Semmilyen körülmények között nem mondható zajos madárnak, vedlés közben viszont egyáltalán nem ad ki semmilyen hangot. Egyszerre veszíti el valamennyi repüléshez szolgáló tollát. A zaj felfedné a ragadozók számára, így az átmenetileg repülésre képtelen madár csendben megvárja, amíg visszanőnek a tollai, mielőtt ismét hangot adna. Azután a megszokott módon folytatódik az élet. A madár nem tud Teremtője gondoskodásáról, aki pontosan tudta, mit csinál, amikor megtervezte. Isten akkor is tudja, mit csinál, amikor velünk kapcsolatban sző terveket. Amennyiben úgy döntünk, hogy megbízunk Benne, csendesen várva az útmutatását még a különösen stresszes időkben is, át fog vezetni minket a nehézségeken. Velünk is törődik!