A lelkiismeret KÉSZTETÉSE

Miért van az, hogy a végső próbában az emberek elfogadják a fenevad jelét? Egyesek annyira összezavarodnak, hogy azt hiszik, ez a hamis tantétel valóban az igazság. A Biblia rámutat, hogy mások esetében ez az imádat nem teljes mértékben önkéntes, hanem félnek a fenyegetésektől, és megpróbálják elkerülni a kigúnyolást, a büntetéseket, a bebörtönzést vagy a halált.

„Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek, és hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.” (Jel 13:16-17) Sátánnak és szolgáinak nem egy új módszere ez. Ő kényszerít, korlátoz és bántalmaz. „Sátán viszont könyörtelen kényszert alkalmaz azokkal szemben, akiket másként nem tud megrontani. Megfélemlítéssel vagy erőszakkal próbál a lelkiismereten uralkodni és hódolatot kicsikarni.” (A Nagy Küzdelem, 591. old.) Az üldözők Sátán követői. „A gonosz angyalokkal szövetkező emberek az igazságért érzett buzgalom álruhájában zúdítanak szenvedést embertársaikra, hogy saját vallási felfogásukra térítsék őket. Krisztus azonban mindig kegyelmes, mindig szeretetének bemutatásával akar győzni.” (Jézus élete, 487. old.)  

Jézus előre figyelmeztette a szmirnai gyülekezetet. „Semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell: Ímé a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöcbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját.” (Jel 2:10) Isten azonban egészen másképp vezeti országát. Az ördöggel ellentétben Ő nem manipulálja az embereket. Azt szeretné, ha az emberek szabadon gondolkodnának és döntenének. „Isten nem kényszeríti a lelkiismeretet. Nem kínozza a testet, törvénye betartására kötelezve az embert. Mindez Sátán módszere. (…) Isten egy egészen más terv szerint foglalkozik az emberrel. Ő elegendő bizonyítékot biztosít a bűnösnek, hogy meggyőze lelkiismeretét, majd, ha ő úgy akarja, válaszol Jézus hívására és megkapja a Szentlelket.” (The Youth’ Instructor, 1893. augusztus 17.) Ebben a leckében a második angyal üzenetét tanulmányozzuk Jelenések könyvének 14. fejezetéből. Figyeljétek meg, hogyan jellemzi Babilon erőfeszítéseit, amely minden népet Isten iránti engedetlenségre akar kényszeríteni. „És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek.” (Jel 14:8) Te képes leszel ellenállni a nyomásnak, amely annyi embert késztet alkalmazkodásra?

Nem nehéz megérteni, hogy az Istent gyűlölők miért akarják üldözni az Istent szeretőket. De nem ez az üldözés egyedüli formája és módja. Sokszor az üldözők is Isten követőinek, az Ő munkája végzőinek vallják magukat. (lásd: Jn 16:2) Ez az emberiség kezdetétől fogva így volt.
Káin és Ábel egyaránt istenimádónak vallotta magát, mivel mindketten áldozatot mutattak be. Akkor miért ölte meg Káin Ábelt? „Nem úgy, mint Káin, aki a gonosztól vala, és meggyilkolá az ő testvérét. És miért gyilkolta meg azt? Mivel az ő cselekedetei gonoszok valának, a testvéreéi pedig igazak.” (1Jn 3:12)
Jézus tanítványai, Jakab és János azt akarták, hogy használja fel erejét a samaritánusokkal szemben, akik nem fogadták be Őt. Egy bibliai történetre utalva kérdezték: „Mikor pedig ezt látták az ő tanítványai, Jakab és János, mondának: Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és eméssze meg ezeket, mint Illyés is cselekedett?” (Lk 9:54)
Jézus soha nem zavarodott össze a Biblia félreértelmezésétől. Tanítványai kérdését lehetőségnek használta fel, hogy küldetéséről tanítsa őket. Megdorgálva őket, így válaszolt: „Nem tudjátok minémű lélek van ti bennetek: mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa.” (Lk 9:55-56)
A későbbi századokban nem mindenki követte Krisztus utasításait, és az egyház korai történetében olvasunk olyan keresztényekről, akik az üldözést evangelizációs módszerként alkalmazták. Az egyik legbefolyásosabb vezető, aki ezt a nézetet vallotta, Augusztinusz, Hippo püspöke volt. Mint minden tévelygő, Augusztinusz is kiemelt egy rövid részt a szövegösszefüggésből és azt különálló egységként alkalmazta. „Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam.” (Lk 14:23)
A kifejezés, hogy „kényszeríts bejőni mindenkit”, igazolni látszik az erőszak alkalmazását. Ezért kényszerítették az embereket a római katolikus hit elfogadására, és megölték azokat, akik ennek ellenálltak. Az emberek általában türelmetlenek egymás iránt, ezért készek voltak elfogadni Augusztinusz érvelését. A csaló, Sátán, meggyőzte őket, hogy a Biblia az ő oldalukon áll. Ez a szemlélet azonban természetesen nem a Szentírás tanítása. A példázatban a királynak sok meghívottja volt, de senkinek nem volt kötelező elmennie, így sokan nem fogadták el a meghívást. A „kényszeríts” kijelentés azt jelentette, mondj az embereknek meggyőző érveket, könyörögve kérd őket. (lásd: 2Kor 5:14-21)
Augusztinusz szemléletmódja a reformáció után is fennmaradt. A puritánok, akik Amerikában partra szálltak, vallásilag nagyon türelmetlenek voltak. Egyikük, John Cotton, egész listát készített olyan érvekkel, hogy miért helyes üldözni az eretnekeket. Többek között azt állította, hogy a hamis tanítók farkasok, akiket el kell pusztítani. Ő is rosszul használta a Bibliát. „Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.” (Mt 7:15)
Az érvelés, hogy a hamis tanítókat meg kell ölni, természetesen nem igaz.
Először is, Sátán egy oroszlán. És mi nem tudjuk sem megölni, sem távol tartani. Isten juhokhoz hasonlít minket, a juhok pedig nem tudják megölni a farkasokat. A Pásztor megmondja, hogyan kell megvédeni a bárányokat. „A vétkeseket mindenek előtt fedd meg, hogy a többiek is megfélemljenek.” (1Tim 5:20)
„És ezeket kerüld.” (2Tim 3:5)
„A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig, rendeljük néktek, atyámfiai, hogy vonjátok el magatokat minden atyafitól, aki rendetlenül él, és nem ama utasítás szerint, amelyet mi tőlünk kapott.” (2Thess 3:6)
„Fedd meg, kerüld, vond el magad” – ezek a legkeményebb szavak, melyekkel Isten utasítja egyházát az emberek tévedéseinek kijavítására.

Amikor Isten munkájuk elhanyagolásával vádolja népe pásztorait, azt is említi, hogy nem gondoskodtak a megsebzettekről, nem keresték meg azokat, akik elhagyták a hitet, hanem valami más, elfogadhatatlan dolgot tettek.
„A gyöngéket nem erősítettétek, és a beteget nem gyógyítottátok, s a megtöröttet nem kötözgettétek, s az elűzöttet vissza nem hoztátok és az elveszettet meg nem kerestétek, hanem keményen és kegyetlenül uralkodtatok rajtok.” (Ez 34:4)
A bárányokkal nem így kell bánni. Nekik segítségre és irányításra van szükségük, nem erőszakra és kegyetlenségre. Olyan emberre van szükségük, aki vigyáz rájuk, szereti és táplálja őket, aki figyelmezteti őket a veszélyre. Egyáltalán nem válik javukra, ha erőszakkal próbálják vezetni őket.
„Hogyan tekint a menny ezekre a dolgokra? Mennyire csodálkozva szemlélik az angyalok, hogy az emberek elítélik és bírálják embertársaikat, testileg és lelkileg is kínozzák őket közben azt állítva, hogy mindezt Isten jóváhagyásával teszik? Ahelyett, hogy elfogadnák Krisztus vezetését, Sátán követik.” (The Review and Herald, 1893. január 10.)
Saul egy időben erőteljesen üldözte az egyházat, azt gondolva, hogy Istent szolgálja. De mi volt Jézus mondanivalója ezzel kapcsolatban? Az, hogy Saul tulajdonképpen Őt üldözi! Nem tudatosította, hogy tulajdonképpen Sátánt szolgálja. „Minden üldözés, minden erő, amelynek célja a lelkiismeret kényszerítése, Sátán módszere. Azok, akik ezt véghezviszik, az ő ügynökei, akik végrehajtják pokoli céljait.” (i.m.)
Mire van szüksége az egyháznak? Jó példát mutató pásztorokra. „Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal, sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak.” (1Pt 5:2-3)
Ez nem azt jelenti, hogy Isten lelkipásztorainak engedniük kell, hogy mindenki tegyen, ahogy jónak látja. A gyülekezeti tagokat időnként fegyelmezni vagy kijavítani szükséges. Pál is szükségesnek tartotta, hogy megfeddje a korinthusi gyülekezetet, majd tisztázta velük: „Nem hogy uralkodnánk a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk a ti örömeteknek; mert hitben állotok.” (2Kor 1:24)
Ugyanezt a leckét tanította meg Jézus a tanítványainak. „Ti pedig ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Doktoroknak se hívassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus.” (Mt 23:8-10)

Ez a gondolat fontos része az üldözések megelőzésének. Senki ne legyen vezető vagy főnök, csak maga Jézus. Az Ő követői nem az egyház kisfőnökei. Tanítsanak, de ne parancsolgassanak. A hitehagyókat ne arrogánsan, hanem kedvesen közelítsék meg. Ily módon a tudatlanokat is bűnbánatra lehet vezetni.
„Az Úr szolgájának pedig nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes. Aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket; ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére, és felocsúdnának az ördög tőréből, foglyokká tétetvén az Úr szolgája által az Isten akaratára.” (2Tim 2:24-26)
„Atyámfiai, még ha előfogja is az embert valami bűn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyant szelídségnek lelkével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is.” (Gal 6:1)
Babilon erőszakossága azt bizonyítja, hogy nem követi a békesség fejedelmét, gyűlölködése pedig azt, hogy nem szolgálja azt, aki kijelentette, hogy „szeresd ellenségedet”. A második angyal üzenete szerint az üldözés bizonyítja, hogy „elesett”.
És veled mi a helyzet? Te kit követsz? Ezt abból is meg lehet állapítani, ahogy viselkedsz azokkal, akik nem értenek egyet veled.

I. RÉSZ
1. Jel 13:16-17 szerint hogyan veszi rá Babilon az embereket, hogy az ő elképzelése szerint imádják Istent?

2. Sorolj fel néhány példát a Bibliából, amely azt szemlélteti, mit tesz Isten hűséges népe, amikor Babilon megpróbálja egy bizonyos imádati formára kényszeríteni.

3. Sátán erőszakos módszerével ellentétben hogyan jár el Isten?

II. RÉSZ
4. Milyen „bibliai” magyarázatuk van az embereknek az üldözésre?

5. Bibliaversekkel alátámasztva mutasd be, miért rossz és téves kényszeríteni az embereket egy bizonyos istenimádati formára! 

III. RÉSZ
6. Olvasd el Ez 34. fejezetét, Lk 15:1-7 verseit, és Krisztus példázatai 185–192. oldalait. Hogyan viszonyul Isten a bűnösökhöz?

Mit szeretné, hogyan viszonyuljunk mi a tévedőkhöz?

7. A tanítványok lábainak megmosása hogyan szemlélteti Jézus szeretetének ellenállhatatlan erejét? Jézus élete, 642–645. old. Lásd még: 2Kor 5:14-21

8. Mit tanít a Biblia arról, engedjük-e bármely embernek, hogy uralja lelkiismeretünket?

További tanulmányozásra: A nagy küzdelem, 563–581. old.

A következő szombaton (dec. 18.) a nyugat New York-i szombatünneplők találkozót tartottak, és imádkozás közben White testvérnő újra látomást kapott. Többek között nekem is volt üzenete. „Helyesen döntöttél, hogy átadod magad a lelkészi szolgálatra. Most az a feladatod, hogy menj, és ne késlekedj tovább.” Ezután imádkoztunk, hogy az Úr nyisson meg további utakat számomra. Hiram Edson, aki Rochestertől keletre, mintegy negyven mérföldnyi távolságra lakott, úgy döntött, hogy nem vesz részt az összejövetelen, de a felesége ihletést érzett, hogy mégis előkészítse a ruháit szombat reggel. A családi áhítat közben Hiram késztetést érzett, hogy Rochesterbe menjen. „Menj Rochesterbe, várnak téged!” „Mit jelenthet ez?” – kérdezte a feleségétől. „Nem tudom, miért kellene Rochesterbe mennem.” A nap folyamán ahányszor imádkozott, mindig érezte a késztetést: „Menj Rochesterbe!” Végül megkérdezte a feleségétől: „Van előkészítve ruhám? Az az érzésem, hogy néhány hétig távol leszek.” A felesége biztosította róla, hogy minden készen áll az útra. Szombaton naplemente után vonatra ült és Rochesterbe ment. Érkezésekor így szólt White lelkészhez: „Nem terveztem, hogy eljövök erre a találkozóra, de ma erős késztetést éreztem, hogy mégis idejöjjek, tehát itt vagyok. Mi a feladatod számomra?” „Szeretnénk, ha vennéd az öreg Charlie-t és a kocsit, és elvinnéd Loughborough testvért egy hathetes körútra dél-nyugat New Yorkban, hogy elkezdje prédikálni az üzenetet” – mondta White lelkész. Hétfőn vettük White lelkész lovát és kocsiját, és Edson testvérrel elindultunk egy hathetes utazásra. Orangeportba érve első szombatunkat az ottani hívőkkel töltöttük. Az erős hóvihar lehetetlenné tette, hogy továbbmenjünk a kocsival, ezért vasárnap építettünk egy szánkót, és azzal folytattuk utunkat. 1852 karácsonyának előestéjén hatalmas hóviharban értünk Buffaloba. Egész addig még soha nem volt nagykabátom, ezért Edson testvér megállt egy ruhaboltnál, és vásárolt nekem egyet. Ezután továbbmentünk Fredoniába, és néhány napig ott tartottunk összejöveteleket. Onnan Potter County-ba mentünk, és útközben meglátogattunk néhány elszigetelt csoportot. State Line-ban Lewis Hacket elintézte, hogy vasárnap délután és este egy nagy iskolaépületben prédikáljak. Mivel a délelőtti órákat már lefoglalta egy másik lelkész, elhatároztuk, hogy részt veszünk, és eltoljuk a mi összejövetelünk kezdési időpontját. Mivel a lelkész végül nem jelent meg, a közösség megkért, hogy én prédikáljak. Amikor a pulpitushoz léptem, az emberek nagyon furcsán néztek rám, de nemsokára komoly érdeklődéssel figyeltek. Délután és este zsúfolásig megtelt a terem. Amikor hétfő reggel betértem Hacket úr cipőboltjába, észrevettem a meghívóm egy másolatát, melyben a várost az előadásaimról értesítette. Ez megmagyarázta az emberek korábbi furcsa pillantásait. A meghívón ez volt olvasható: „A rochesteri J.N. Loughborough az iskolában tart beszédet délután kettőkor és hétkor. Gyertek, és hallgassátok meg, mert akik fenekestől felforgatták a világot, szintén idejönnek. Ők ellentmondanak a pápa szabályainak és állítják, hogy van egy jobb út, Isten parancsolatai és Jézus hite.” „Így értesítetted a várost?” – kérdeztem. „Most már értem, miért néztek olyan furcsán az emberek, amikor először kiálltam eléjük.” Amikor elindultunk hazafelé a Genesee folyón Rochesterbe, sietnünk kellett, mert a hó gyorsan olvadt. Szombatra megálltunk egy hívő családnál. A családfő nagyon szeretett volna prédikálni, de nem bátorítottuk, mert úgy éreztük, hogy túlságosan könnyedén veszi az életet. A felesége vágta a fát a vacsorafőzéshez, míg ő egy kényelmes fotelben üldögélt keresztbe tett lábakkal és lelkesen énekelt arról a könnyű életről, amely a mennyben várja. Az egyik szakaszt különösen kedvelte: „Ott semmi dolgunk nem lesz, csak sétálunk Jeruzsálemben.” Éneke jelentésével azt szemléltette, hogy nem szeretne dolgozni vagy fáradozni a földön.

Isten azt szeretné, ha alázatosság és kedvesség, Krisztus jellemének megkülönböztető jellemvonásai az Ő követőinek életében is megmutatkoznának. A Megváltó mindenkit meghív: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.”

Az önimádatban, önfelmagasztalásban és büszkeségben gyengeség, de az alázatosságban erő rejlik. Ha csak magunkra gondolunk, nem tudjuk fenntartani méltóságunkat, de ha folyton Isten van gondolataink középpontjában, a Megváltónk és embertársaink iránti szeretet meglátszik rajtunk. Az Istentől való elszakadás és a büszkeség önfelmagasztalást eredményez és elfelejtjük, hogy az alázatosságban van az erő. Krisztus ereje nem éles, lélekromboló szavakban, hanem kedvességben nyilvánul meg. Ezért Ő a szívek hódítója. Meghív, hogy tanuljunk Tőle, aki szelíd és alázatos szívű. Krisztus élete legyen a példaképünk. Az Ő élete és munkája példázza, hogy milyen legyen a mi életünk és munkánk. Az Ő szolgálatában ne számítsunk világi elismerésre, mert a menny Fejedelme sem kapta meg ezt. „Utált és az emberektől elhagyott volt.” A Kálvária keresztjéről sugárzó fény minden büszke gondolatot alázatossá tesz. Akik teljes szívükkel keresik Istent és elfogadják az Általa felajánlott megváltást, megnyitják szívüket Jézus előtt. Nem keresik a maguk dicsőségét. Nem dicsekednek eredményeikkel, nem tulajdonítják maguknak képességeiket, hanem minden tehetségüket isteni ajándéknak tekintik, melyet az Ő dicsőségére használnak. Szellemi képességeiket akkor tartják értékesnek, ha felhasználhatják őket Krisztus szolgálatában. „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” Életükben és jellemükben mindent félretesznek, ami nem krisztusi. A bennük élő Krisztus megtisztítja a lelket az önzéstől és a bűntől. Új élet tölti be a száraz, erőtlen ágakat, és gyümölcstermővé válnak. A szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség láthatóvá válik életükben. A valódi nagyság soha nem önmagát magasztalja fel. A valóban nagy emberek alázatosak. Akik hasznos tudással töltötték meg elméjüket, képesek elfogadni saját hiányosságaikat. Nem önelégültek, hanem egy magasabb célra tekintenek. Isten és az emberek ellensége kihasználja a férfiak és nők jellemgyengeségeit. Ha valaki az önfelmagasztalás felé hajlik, különösen erre fekteti a hangsúlyt. Ha valaki hiú, Sátán azt mondja: Elküldöm ügynökeimet, hogy vegyék körül ezt az embert kísértésekkel. Elhitetem vele, hogy nagy jelentőségű személy. Úgy pusztítom el, hogy felmagasztalom erőfeszítéseit. Ezzel oda vezetem, hogy önmagában bízzon és saját elképzeléseinek gyér világosságában járjon. A világ egy ideig látszólag érdeklődést mutat az iránt, akit Sátán be akar csapni és a pusztulásba akar vezetni, de amikor elszakad Istentől, és az ellenség eléri célját, a világ már nem érdekelt személyében. Nehézségek érik, és Sátán örül e lélek pusztulásának. A megváltásnak nagy ára volt. Ez Isten ingyen ajándéka nekünk. Semmit nem adhatunk hozzá, és semmit nem vehetünk el belőle. Teljes és tökéletes. Krisztus egyikünknek sem mondja: Te önmagadban tökéletes vagy, tökéletesek a képességeid. Inkább azt: „Aki hisz a Fiúban, örök élete van.” Az ember jellemét nem vagyona, hanem szíve tisztasága, állhatatossága határozza meg. A jó és nemes cselekedetekkel felépített jellem olyan mű, amelyet a szent angyalok is tisztelnek. Halála után a másokért végezett jó cselekedetei által megmarad az emberek emlékezetében. Egy igaz keresztény nem gondolja többnek magát érdemeinél. Nem hajt földi tiszteletre és megbecsülésre. Krisztus iskolájának tanulói kedvesek, életüket krisztusi egyszerűség jellemzi. A fényűzés, a kényelem, a gazdagság nem vonzza őket, mert arra néznek, aki értük lett emberré és minden szenvedést eltűrt. Ő „a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt.” Az alázatos és csendes lélek jó cselekedetekkel tesz bizonyságot magáról. Ez különbözteti meg Isten népét a világtól. Együttérzésükkel, kedvességükkel, szelídségükkel és alázatosságukkal bizonyítják, hogy felvették Krisztus igáját és elfogadták a Szentlélek ajándékát. – The Youth’s Instructor, 1900. december 6.

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK

1. Mi Krisztus két megkülönböztető jellemtulajdonsága?

2. Miben rejlik gyengeség, és miben erő?

3. Hogyan tarthatja meg az ember valódi méltóságát?

4. Miben rejlik Krisztus ereje?

5. Mi tesz alázatossá minden büszke gondolatot?

6. Jellemezd azokat, akik megnyitják szívüket Jézusnak!

7. Jellemezd az igazán nagyokat! 

8. Mit tesz Sátán, amikor észreveszi, hogy valaki hajlik az önfelmagasztalásra?

9. Hozzáadhatunk valamit a megváltás ingyen ajándékához, amelyért Isten végtelen árat fizetett?

10. Mi jellemzi Krisztus iskolájának tanulóit?

11. Mi különbözteti meg Isten népét a világtól?

Egy májusi késő délután volt. A Luzeiro I egy nyolctagú csapatot vitt, lassan haladva felfelé a Solimoes folyón. Számos, teljesen elárasztott falu mellett mentünk el. Az Amazonas újra kilépett medréből, és többezer ember otthonát öntötte el.

Az egyik helyen, a jobboldali parton észrevettem egy csoportot, akik vadul integettek. Miután elhagytuk őket, arra gondoltam, talán minket akartak odahívni. Megkértem a kapitányt, hogy forduljon vissza, és a falu közelében kikötöttünk. Néhány perc múlva egy kis motoros kenu húzott csónakunk mellé és meghívtak, hogy lépjünk be otthonukba, melyet most teljesen elöntött a víz. Amint a kis kenu felért a ház mellé, egy egész mosolygó család fogadott. „Üdvözlünk, lelkész” – köszöntöttek. Mosolyogva válaszoltam. „Nem vagyok lelkész, orvos vagyok” – válaszoltam nekik. Mindannyian körém gyűltek és betessékeltek a házba. Megtudtam, hogy ők a környék úttörő adventista családja. Az apa, Genico úr, gyermekeivel az oldalán elmondta, mennyire meglepődtek, amikor megláttak egy Luzeiro csónakot elhaladni, ezért hívtak be. Gyorsan elmondták mennyire hiányolták a régi Luzeiro-t, amely mindig ellátta orvosi segítséggel a családokat, de a lelkész mindig nagyon nehezen tudott eljutni a falujukba. Könnyes szemmel osztották meg velem a Luzeiro-val átélt sok emléküket, és a sok segítséget, amit kaptak. Abban a pillanatban nagyon elégedettnek és boldognak éreztem magam, hogy eljöttünk ebbe a távoli közösségbe a Luzeiro-val. Ugyanakkor hálát adtam Istennek, hogy a Luzeiro program célja megvalósult. Miközben a család pátriárkájával beszélgettem és a szemébe néztem, felismertem, hogy szürkehályogtól szenved. „Genico úr, ön jól lát?” – kérdeztem. „Ó, doktor úr, egyáltalán nem látok jól. Ezen a héten akartam valami módot találni, hogy Manausba menjek és keressek egy szemorvost, de nem lesz könnyű” – válaszolta. Egy rövid vizsgálat után beajánlottam az egyik manausi önkéntesünkhöz, aki szemorvos volt. Ezután az egész családot megvizsgáltam, hagytam nekik gyógyszereket és egyenként imádkoztam értük. Boldog szívvel távoztam. A Solimoes folyó erős áramlatai miatt kénytelenek voltunk a part közelében haladni. Sok helyen meglepetten tapasztaltuk, mekkora ereje van a víznek, máshol pedig olyan áramlatokba kerültünk, amelyek egy nagy hajót is eltérítenének. Amikor az egyik ilyenbe kerültünk, a víz azonnal oldalra csapott, és a kapitány alig tudta úgy kormányozni a járművet, hogy az ellenálljon a víz erejének. Minden ilyen alkalommal aggódtam, és mindig kértem az Urat, hogy vezessen angyalaival. Több száz ilyen ponton haladtunk át, és hálát adok Istennek, hogy biztonságosan célhoz értünk. Életünk folyóján is mindig készenlétben kell állnunk, hogy amikor eljön a próba ideje, áramlata ne tudjon eltéríteni Isten útjáról, hanem a Megváltó felé tudjunk fordulni, és ne süllyedjünk el. Ennek érdekében a legnagyobb Kapitány, Jézus Krisztus kezébe kell helyeznünk életünket. Ha nem Rá bízzuk magunkat, akkor a veszélyek készületlenül érnek és lelkileg elsüllyedünk.

Ricardo Faria orvos, aki önkéntesként nyújt orvosi ellátást az Amazon Lifesavers (Amazonasi Életmentők) projekt keretén belül. Az Outpost Centers International (OCI) tagja. Szolgálatáról többet is megtudhattok az 1-423-236-5600 telefonszámon, vagy a www.amazonlifesavers.org honlapon.