Isten dicsőségére történjen minden!
Text de memorat
„Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére műveljetek” (1Kor 10:31).
E heti tanulmányunk
5Mózes 6:4-5; Márk 12:28-31; Apostolok cselekedetei 15:20; 1Korinthus 8; 9:1-6; 10:5-22 1Korinthus 8-10. fejezete befejezi a szexualitással kapcsolatos témakör tárgyalását (5-6. fejezet), ugyanakkor bevezeti Pál válaszait azokra a konkrét kérdésekre, amelyeket levélben tettek fel neki a korinthusiak (1Kor 7:1). Levele további részét ezek a válaszok határozzák meg. 1Korinthus 7. fejezetének átvezető jellege is arra utal, hogy az erkölcstelenség (5-7. fejezet), valamint a bálványimádás (8-10. fejezet) témái kapcsolatosak egymással. Az Újszövetség gyakran együtt is említi ezeket (lásd ApCsel 15:20, 29; 21:25; 1Kor 6:9; Ef 5:5; Kol 3:5; Jel 21:8; 22:15). 1Korinthus 5-7. fejezeteiben Pál általánosságban véve az erkölcstelenség problémájával foglalkozik, a 8-10. fejezetekben pedig a fő hangsúly a bálványimádásra kerül. Kijelenti, hogy a keresztényeknek mindkettőt feltétlenül kerülniük kell (1Kor 6:18; 10:14). Az elmúlt héten láttuk, hogy az ember elkerülheti a paráznaságot, amennyiben a Szentlélek temploma (1Kor 6:19-20). Ezen a héten pedig azt fogjuk látni, hogy a bálványimádást úgy kerülhetjük el, ha „mindent Isten dicsőségére” teszünk (1Kor 10:31, ÚRK).EGW idézet
A szentek szentje rejtett dicsőségének Krisztuson át kellett feltárulnia. Ő minden emberért elszenvedte a halált, és áldozata által emberek fiai arra lettek hivatva, hogy Isten fiaivá legyenek. A Krisztusban hívőknek fedetlen arccal, mintegy tükörben szemlélve az Úr dicsőségét, dicsőségről dicsőségre kell elváltozniuk. A kegyelem trónján, a szentek szentjében Isten dicsősége nyugodott, ma is nyitva áll mindenki számára, aki elfogadja Krisztust engesztelő áldozatul a bűnért, ezáltal kerülnek közösségbe Istennel. A kárpit kettéhasadt, az elválasztó falak leomlottak, a szertartások törvénye eltöröltetett. Krisztus vérének érdeme által megszűnt az ellenségeskedés.
Jézus Krisztus keresztjének, szenvedésének és a világért való halálának, feltámadásának és mennybemenetelének és a bűnösért való közbenjárásának az Atya előtt egyszerű története legyőzi és megtöri a kemény és bűnös szívet, majd bűnbánatra vezeti a bűnöst. A Szentlélek új megvilágításba helyezi a dolgot, és a bűnös rájön, a bűn valami nagyon gonosz dolog, hogy ilyen óriási áldozatba került, hogy engesztelést szerezzen… Milyen súlyos legyen a bűn, hogy Isten Fiának halálánál kisebb gyógyszer nem tudta megmenteni az embert vétkének következményeitől. Miért tette ezt az emberért? Azért, mert Isten szerette őt, és nem akarta, hogy elvesszen, hanem mindenki bűnbánatra jusson, higgyen Jézusban, mint személyes Megváltóban, és örök élete legyen. – Isten fiai és leányai, 228. o. (aug. 9.)
Isten Lelkének közvetítő munkája nem mentesít bennünket talentumaink és képességeink gyakorlásának felelőssége alól, hanem arra tanít meg, hogyan használjuk fel minden erőnket Isten dicsőségére. Ha emberi képességeinket Isten kegyelmének irányítása alá helyezzük, akkor képesek leszünk a földön a legnemesebb célokért munkálkodni. A tudatlanság nem növeli Krisztus egyetlen hitvalló követőjének alázatát vagy lelkiségét sem. Isten Igéjének igazságait minden értelmes kereszténynek értékelnie kell. Krisztust azok dicsőítik meg legnagyobb mértékben, akik értelmesen szolgálnak neki. A nevelés legfőbb célja az, hogy alkalmassá tegyen Istentől kapott erőinket úgy felhasználni, hogy közben bemutassuk a Biblia vallását és megdicsőítsük Istent. – A Szentlélek eljő reátok, 146. o.
1. Olvassuk el 1Kor 8:1-13 verseit! Miért állítja Pál egymással szembe az ismeretet és a szeretetet? Milyen összefüggésben hangzanak el a szavai? Mire utal az apostol?
Pál azzal érvel, hogy szeretet nélkül a tudás bajt okozhat (1Korinthus 8. fejezet). Milyen helyzetekben lehet rossz az ismeret, ha hiányzik mellőle a szeretet?
EGW idézet
Akinek szívébe kiöntetett Isten szeretete, az visszatükrözi azt a tisztaságot és szeretetet, ami Istenben van, és amit Krisztus képviselt világunkban. Akinek a szívében Isten szeretete van, az nem ellenséges Isten törvényével szemben, hanem készséges engedelmességet tanúsít minden parancsolata iránt; ez a kereszténység lényege. Aki mindenek felett szereti Istent, az szeretetet fog tanúsítani embertársai iránt, akik a teremtés és a megváltás jogán a Mindenhatóhoz tartoznak. A szeretet a törvény betöltése; és Isten minden gyermekének az a kötelessége, hogy engedelmes legyen parancsolatai iránt.
Isten törvénye, mely tökéletes szentség, a jellem egyetlen igazi próbaköve. A szeretet az engedelmességben mutatkozik meg, és a tökéletes szeretet kiűz minden félelmet. Akik szeretik Istent, pecsétjét viselik homlokukon, és az Ő cselekedeteit cselekszik. Akkor tudnák mindazok, akik kereszténynek vallják magukat, hogy mit jelent a gyakorlatban Istent szeretni!… Bárcsak lenne némi fogalmuk Isten tökéletes szentségéről, magasztosságáról és arról, hogy dicsősége betölti a templomot… Hatalmas befolyásuk lenne a körülöttük lévők életére és jellemére, ami kovászként hatna az emberek között, átalakítva őket Jézus hatalma által. Az erő Forrásához kapcsolódva sohasem gyengülne meg befolyásuk, hanem egyre növekedne. – Isten fiai és leányai, 51. o. (febr. 14.)
A hit nem tudatmódosító szer, hanem ösztönző erő. Ha a Golgotára néztek, nem fog ellankadni a szívetek, és nem késztet majd kötelességetek teljesítésének elmulasztására, hanem olyan hitet eredményez, ami a lélekből kitisztít minden önzést. […]
Isten gyermekeinek, különösen az Ő kegyelmében újonnan hívőknek, kétféle tévedéstől kell óvakodniuk. Elsősorban abban tévedhetnek, hogy saját cselekedeteiket tartva szem előtt azt gondolják, hogy önerőből képesek összhangba kerülni Istennel. Aki saját cselekedetei által próbál szentté válni és a törvényt megtartani, az a lehetetlennel próbálkozik… Csak Krisztus kegyelme szentelhet meg bennünket hit által.
A másik tévedés, ami nem kevésbé veszélyes, az, hogy ha az ember már hisz Krisztusban, többé nem kötelessége megtartani Isten törvényét, mivel csak kizárólag hit által válhatunk Jézus kegyelmének a részeseivé, és a cselekedeteinknek immár semmi köze sincs a megváltásunkhoz.
Itt azonban észre kell vennünk, hogy az engedelmesség nem csupán külső megnyilvánulás, hanem szeretetteljes szolgálat is. Isten törvénye az Ő természetét tükrözi, a szeretet nagy elvének a megtestesítője, következésképpen ez képezi Isten uralmának az alapját is mennyen és földön… A hit nem mentesíti az embert az engedelmesség alól, viszont a hit, és csakis a hit tesz bennünket Jézus Krisztus kegyelmének a részeseivé, és ez a kegyelem engedelmességre késztet.
Isten elvárja követőitől, hogy legyenek olyanok, mint Jézus volt emberi természetében. Az Ő ereje által kell olyan tiszta és nemes életet élnünk, amilyet az Üdvözítő élt. – The Faith I Live By, 93. o.
2. Olvassuk el 1Kor 9:1-6 verseit! Milyen példát ad ez a rész a szeretet nevében gyakorolt önmegtagadásra?
„Együnk és igyunk” (1Kor 9:4). Az étel és az ital itt általánosságban az anyagi segítséget jelenti. Apostolként Pálnak jogában állt pénzügyi támogatást kapni azoktól, akiknek szolgált. Kora más vallási vezetői is azt tették, ő azonban nem tartott rá igényt, sátorkészítésből élt meg (ApCsel 18:3).
„Keresztyén feleségünket magunkkal vigyük” (1Kor 9:5, ÚRK). Az apostolok, ha házasok voltak, misszióútjukra a gyülekezet költségén magukkal vihették a feleségüket. Misszionárius házaspár volt például Priscilla és Akvila (Róm 16:3) vagy Andronikus és Junia (Róm 16:7). Pál azonban nem volt házas (1Kor 7:8), de megnősülhetett volna, és akkor őt is elkísérhette volna a felesége a mindkettőjüknek járó támogatásból.
„Hogy ne dolgozzunk” (1Kor 9:6). Pál és Barnabás jogosult volt fizetségre a missziómunkája után (1Kor 9:4-6). Mesterségére nézve Pál sátorkészítő volt (ApCsel 18:3), az viszont nem ismert, hogy Barnabás mivel foglalkozott. Annyit tudhatunk, hogy kész volt eltartani magát, roppant nagylelkű ember lévén (ApCsel 4:36-37).
1Kor 9:7-11 szakaszában Pál jobban kifejti a 6. vers gondolatát, hogy rámutasson, jogukban állt volna anyagi juttatást kapni a gyülekezettől (1Kor 9:11-12). „Így rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek” (1Kor 9:14, ÚRK; vö. 1Tim 5:18). „De mi nem éltünk ezzel a jogunkkal” (1Kor 9:12, ÚRK) – jelentette ki. Például említi magát az önmegtagadás (1Kor 9:1-18), és úgy érvel, hogy Korinthusban azt az evangélium hirdetéséért tette ezt (1Kor 9:19-23).Van valami, amihez talán jogod lenne, mégis jobb azt elengedned, hogy eredményesebb legyen a bizonyságtételed az Úrról?
EGW idézet
Isten Igéje arra tanít, hogy legyünk kedvesek, gyöngédek, irgalmasok és előzékenyek. Ápoljátok Krisztus szeretetét! Minden cselekedetetek hordozza ennek a szeretetnek a kézjegyét. Akik nem Krisztus szavait szólják, és nem az Ő tetteit cselekszik, azok nem az Ajtón át próbálnak bejutni a mennybe.
Ne törekedjetek rideg, keresztényietlen méltóságra, mert az nem hívő élet és nem kereszténység. A Krisztus arcáról áradó fényre van szükségetek, ami azt eredményezi, hogy a ti arcotokról is az Ő szeretetének világossága ragyogjon. Tegyétek félre kőkemény méltóságotokat. Isten sosem mondta, hogy ilyennel kellene rendelkeznetek. Szívetek töltekezzen be Krisztus szeretetével, és akkor az arcotokról krisztusi kedvesség fog sugározni. […]
Némelyek, bár a szent dolgokban végeznek szolgálatokat, mégsem hisznek Istenben vagy az Ő hatalmában. Erejüket megfeszítve, saját elméleteik alapján próbálják megszerezni az üdvösséget. Ó, mennyire siralmasak és hiábavalóak a megtéretlenek azon próbálkozásai, amelyekkel igyekeznek ellenállni az őket visszahúzó gonosz áramlatoknak! Ezek az emberek azért erőtelenek, mert nem Istenben bíznak. […]
Isten minden jó adomány örök forrása. Akik Őrá tekintenek és benne bíznak, azok ilyennek ismerik Őt. Akik mennyei Atyjukhoz ragaszkodva szolgálnak, azok hiszik, hogy betartja ígéreteit. Az Úr öröme költözik a szívükbe, és örömük teljes lesz. – This Day with God, 266. o.
Azokkal a tulajdonságokkal kell bírnunk, melyek Krisztus jellemének teljességét alkották – magunkévá kell tennünk szeretetét, türelmét, önzetlenségét és jóságát. Ezekre a tulajdonságokra a jóságos szív jóságos cselekedetei révén lehet szert tenni…A keresztények úgy szeretik a körülöttük élőket, mint drága lelkeket, akikért Krisztus meghalt. Nem létezhet szeretet nélküli keresztény, mert „Isten a szeretet”. „Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.” Ez az a gyümölcs, melyet vissza kell adnunk Istennek.
Az Úr mindnyájunknak segítséget nyújt, ahol erre a leginkább szükségünk van az én legyőzésének hatalmas munkája során. Legyen a jóság törvénye ajkaidon és a kegyelem olaja a szívedben! Ennek csodás eredményei lesznek. Gyengéd, együtt érző és udvarias leszel. Szükséged van erre a kegyelemre. A Szentlelket be kell fogadnunk és be kell engednünk az életünkbe, hogy átformálhassa jellemünket; akkor mintegy szent tűz tömjénként száll fel Istenhez, mint az emberi lélek gyógyítója, nem pedig annak kárhoztatója. Ábrázatunk az isteni képmást tükrözi vissza…Isten minden szolgálatában álló lélektől azt kívánja, hogy a megszentelt élet parazsáról gyújtsa meg tömjénezőjét. A közönséges, harsány szavak, melyek oly könnyedén hagyják el ajkunkat, mind visszaszorulnak, és az emberen keresztül Isten Lelke szólal meg.
Miközben Krisztus jellemét szemléljük, az Ő hasonlatosságára változunk el. Egyedül Krisztus kegyelme képes megváltoztatni a szívet, hogy az Úr Jézus képmását tükrözhessük vissza. Isten arra szólít minket, hogy őhozzá legyünk hasonlatosak – tiszták, szentek és szeplőtelenek. Az isteni képmást kell magunkon hordoznunk. – Isten fiai és leányai, 102. o. (ápr. 5.)
3. Olvassuk el 1Kor 10:7-11 verseit! Milyen bűnöket követett el Izrael a pusztában? Miért számítanak még súlyosabbnak a bűneik, tekintettel a kiváltságaikra?
A Biblia kijelenti: Isten nem enged annál erősebb kísértést az életünkben, mint amit el tudunk viselni, sőt „a kísértéssel együtt a kimenekülést is megadja majd” (1Kor 10:13, ÚRK). Miért tűnik mégis úgy, hogy túl könnyű bűnbe esni?
EGW idézet
A Biblia önmagát magyarázza, igeverset igeverssel kell összevetni. A tanuló sajátítsa el, miként kell a Bibliát összefüggő egészként szemlélni, és meglátni a részek közötti kapcsolódási pontokat. Ismerje meg a Szentírás hatalmas, központi témáját, Isten eredeti célját a világgal, a nagy küzdelem kezdetét és a megváltás művét! Meg kell értenie az elsőbbségért egymással versengő két elv jellegét, és meg kell tanulnia, miként ismerje fel azok működését a történelemben és a próféciákban, egészen a kiteljesedésig. Ismerje fel, hogyan hat a nagy küzdelem az ember életének minden szakaszára, hogyan alkalmazza egyik vagy másik egymásnak feszülő elvet ő maga is minden tettében; és akár akarja, akár nem, már most eldönti, kinek az oldalára áll ebben a küzdelemben.
A Biblia minden egyes Igéje Istentől ihletett és igen hasznos. Az Ószövetség is megérdemli ugyanazt a figyelmet, amit az Újszövetség. Az Ószövetség tanulmányozása során ott is forrásokat fogunk találni, ahol a felületes olvasó csak sivatagot lát.
A Jelenések könyve Dániel könyvével együtt szintén komoly tanulást igényel. Minden istenfélő tanító fontolja meg, mennyire fontos megérteni és másoknak is bemutatni az örömhírt, hogy Megváltónk személyesen jött el szolgájához, Jánoshoz megismertetni vele „Jézus Krisztus kijelentését, amelyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniük hamar” (Jel 1:1). Senkit sem szabad, hogy elcsüggesszen e könyv tanulmányozása közben a látszólag rejtélyes jelképek sokasága. „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.” (Jak 1:5)
„Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, amelyek megírattak abban; mert az idő közel van.” (Jel 1:3)
Amikor a Bibliát igazán megszereti a tanuló, és ráébred arra, milyen hatalmas tér nyílik meg előtte, ahol értékes kincseket találhat, akkor vágyakozik arra, hogy minden alkalmat megragadjon Isten Igéje alaposabb megismerésére. A tanulmányozás idejét nem fogja korlátozni egy bizonyos helyre és időpontra. Ez a folyamatos tanulás pedig a legjobb módja annak, hogy az Írások iránti szeretetünk még tovább mélyüljön. A tanuló tartsa mindig magánál Bibliáját, és amikor csak alkalma adódik, olvasson el egy igeverset belőle és gondolkodjon rajta! Amikor az utcán sétál, a pályaudvaron várakozik vagy valakit vár, használja ki az időt, és kutasson újabb kincsek után az Ige tárházában! – Nevelés, 190–191. o.
4. Olvassuk el 1Kor 10:5-22 szakaszát! Miért kell óvakodnunk a bálványimádástól?
Nemcsak egy kőszobor lehet bálvány, az ember bármit bálványozhat. Van olyan bálvány, amit el kell távolítani az életedből?
EGW idézet
A szent történelemben sok példát találunk arra, milyen eredményeket hoz az igazi nevelés. Számtalan nemes lelkű embert mutat be, akinek a jellemét maga Isten formálta, s élete áldásul szolgált felebarátaik számára, és aki Isten képviselőjeként szolgált a világban. Köztük van József és Dániel, a legnagyobb államférfiak, Mózes, a legbölcsebb törvényadó, Elizeus, az egyik leghűségesebb reformátor és Pál, aki a legkitűnőbb tanító volt, természetesen Jézuson kívül, aki úgy szólt, ahogyan ember még nem beszélt.
Józsefet és Dánielt nagyon fiatal korban szakították el otthonukból, és vitték fogságba idegen földre. Éppen, hogy átléptek a serdülőkorból a felnőttkorba. Különösen József volt kitéve olyan kísértéseknek, amelyek bármely lépésnél megfordíthatták jövőbeni sorsát. Atyja otthonában elkényeztetett gyermek volt, Potifár házában rabszolga, majd ura bizalmasa és jobb keze, ügyintéző, tanult férfi, megfigyelő, kapcsolattartó; a fáraó börtönében politikai fogoly, akit igazságtalanul ítéltek el a jóvátétel vagy a felmentés reménye nélkül, majd egy hatalmas válság kezdetén a nemzet felkért vezetője. Mi tette őt képessé arra, hogy végig megőrizze hűséges becsületességét? […]
József horgonya az Isten hűsége és a Láthatatlanba vetett hit volt.
Ebben rejlett erejének forrása. […]
Bölcsességükkel és igazságos magatartásukkal, mindennapi életük tisztaságával és nemes voltával, odaadásukkal és az emberek ügyei iránti érdeklődésükkel – habár azok bálványimádók voltak – József és Dániel hűek maradtak a gyermekkorukban megtanult elvekhez, hűségesen ragaszkodtak Istenükhöz, akinek képviselőiként éltek az idegenben. […]
Micsoda életmű ezektől a nemes héber ifjaktól! […]
Ugyanezeket a magasztos igazságokat, amelyeket rajtuk keresztül kinyilatkoztatott az Úr, a ma élő fiatalok és gyermekek által is szeretné bemutatni. József és Dániel története jól példázza azt, mit fog tenni azokért a gyermekeiért, akik átadják magukat neki, és teljes szívvel törekednek teljesíteni akaratát. – Conflict and Courage, 366. o.
Mindaz, amik vagyunk és amik lehetünk, Isten tulajdona. Az összes életterülettel kapcsolatos nevelést, fegyelmezettséget és hozzáértést csak az Ő érdekében kell felhasználnunk… Az Úr azt várja el sáfáraitól, hogy függetlenül a rájuk bízott összeg nagyságától, tegyenek meg minden tőlük telhetőt. A menny jóváhagyását nem az emberre bízott menynyiség vagy a megvalósítások nyerik el, hanem az Isten iránti hűség és a szeretetteljes szolgálat. Ezek nyomán hangzik majd el a mennyei áldás: „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.” Ez az örömteli jutalom azonban nem várat magára addig, mígnem belépünk Isten városába, hanem a hűséges szolga már itt, ebben az életben részesülhet az előízéből. – To Be Like Jesus, 91. o.
5. Olvassuk el Mk 10:17-22 és 12:28-31 verseit! Mi a közös e két szakaszban? Hogyan vonatkozik ez arra a helyzetre, amiről 1Korinthus 10. fejezete számol be?
Hogyan tanulhatjuk meg úgy szeretni a másikat, ahogy önmagunkat?
EGW idézet
Isten azt akarta, népe értse meg, hogy egyedül Őt kell imádniuk, és amikor legyőzik a körülöttük levő bálványimádó népeket, ne tartsanak meg semmit az általuk imádott ábrázolásokból, hanem teljesen semmisítsék meg azokat. Ezen pogány istenségek közül sok nagyon értékes és művészi munka volt, amely megkísérthette azokat, akik látták az Egyiptomban általánossá vált bálványimádást, hogy tiszteljék bizonyos mértékig ezeket az élettelen tárgyakat. Az Úr tudatni akarta népével, hogy e nemzeteket bálványimádásuk vezette minden gonoszságra, azért az izraelitákat használja majd fel eszközül megbüntetésükre és isteneik megsemmisítésére. […]
„És határodat a veres tengertől a filiszteusok tengeréig vetem, és a pusztától fogva a folyóvízig: mert kezeitekbe adom annak a földnek lakosait, és kiűzöd azokat előled.” […]
Isten az engedelmesség feltétele mellett adta ígéretét népének. Ha teljes szívvel szolgálnának az Úrnak, nagy dolgot cselekedne értük.
Miután Mózes megkapta az Úrtól a végzéseket, és leírta őket a népnek az engedelmesség feltételével kapott ígéretekkel együtt, az Úr így szólt hozzájuk: „Jöjj fel az Úrhoz te és Áron, Nádáb és Abihu, és az Izráel vénei közül hetvenen, és hajtsátok meg magatokat előtte távolról. És csak Mózes közeledjék az Úrhoz, amazok pedig ne közeledjenek, és a nép se jöjjön fel vele. Elment azért Mózes, és elbeszélte a népnek az Úr minden beszédét és minden rendelését; az egész nép pedig egyező szóval felelt, mondván: Mindazokat a dolgokat, amelyeket az Úr parancsolt, megcselekesszük.”
A Tízparancsolatot nem Mózes írta. Ő azokat a végzéseket írta le, amelyeket Isten akarata szerint meg kellett őrizniük, valamint az ígéreteket az engedelmesség feltétele mellett. Elolvasta azokat a népnek, és ők megígérték, hogy engedelmeskednek mindazon szavaknak, amelyeket az Úr szólt. Mózes ekkor beírta ünnepélyes ígéretüket egy könyvbe, és áldozatot ajánlottak fel az Úrnak a népért. „Azután vette a szövetség könyvét, és elolvasta a nép hallatára; azok pedig mondták: Mindent megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk.” – To Be Like Jesus, 341. o.
Egyiptomba érkezve eladták Józsefet Potifárnak, a királyi testőrség főhadnagyának, és az ő szolgálatában maradt tíz évig. Itt rendkívüli kísértéseknek volt kitéve. Bálványimádók közé került. A hamis istenek tiszteletéhez minden királyi pompát igénybe vettek, és ezt az akkori világ legcivilizáltabb nemzete támogatta gazdagságával és kultúrájával. De József megőrizte egyszerűségét és Isten iránti hűségét. […]
Az a feltűnő siker, ami Józsefet a gondjaira bízott dolgokban kísérte, nem közvetlen csoda eredménye volt, hanem munkáját, gondosságát és szorgalmát Isten az áldásával koronázta be. József Isten kegyének tulajdonította sikerét, és még bálványimádó gazdája is elismerte, hogy ez a titka páratlan sikerének. Állhatatos, jóra használt erőfeszítés nélkül nincs eredmény. Istent megdicsőítette szolgájának becsületessége. Szándéka volt az, hogy a benne hívők erkölcsi tisztasága és egyenessége feltűnően különbözzön a bálványimádókétól – hogy a mennyei kegyelem fénye átragyogjon a pogányság sötétségén. – Conflict and Courage, 74. o.
Naponkénti tanulmányozásra
Jób 23–29; Ellen G. White: Étrend és táplálkozás, 23. fejezet, az „Állati zsír és vér” alcímtől az „Összegzés” alcímig 1. Ki perelne Istennel, és ki szabadulhatna meg a Bírájától örökre?Általános áttekintés
Képzeljünk el egy csoportot, amely egy nehéz hegyi túrára indul. Az útvonal lenyűgöző kilátóiról, ugyanakkor veszélyes szikláiról is híres. Az ösvény elején mindenki látja a figyelmeztető táblát: „VIGYÁZAT! Életveszélyes útszakasz! Maradjanak a kijelölt ösvényen!” Egyesek komolyan veszik a tanácsot, és nem térnek le a kijelölt gyalogútról. Mások azonban fittyet hánynak az útjelző tábla figyelmeztetésére, mivel vágynak az adrenalinlöketre, amit a veszélyes élmény biztosítana számukra. A harmadik csoportba tartozó túrázók ragaszkodnak ahhoz, hogy joguk van bármit felfedezni anélkül, hogy figyelniük kellene a tiltásokra. „Ez a mi túránk! Senki se mondja meg, hogy mit tegyünk!” Döntésük azonban nemcsak őket érinti, felelőtlenségük miatt mások is veszélybe kerülhetnek. A keresztény élet természetesen több, mint egy hegyvidéki túra. A fentebb vázolt három megközelítés azonban hitünk útját tükrözi. Pál 1Korinthus 10. fejezetében ezeket a megközelítéseket tárgyalja.A tanulmány témái
Pál súlyos bűnnek tartotta a bálványimádást. Az imádat kérdése a mindennapi életben is fontos szerepet játszik, mivel a bálványimádáshoz való közeledés bármely formája Isten vezetésének elutasítását jelenti, s mint ilyen, megnyitja az utat az erkölcsi és a lelki romlás előtt. Ebben az összefüggésben Pál több témát is kifejt: 1. Tanuljunk Izrael múltjából! Pál emlékezteti a korinthusiakat az izraeliták pusztában elkövetett bűneire: a bálványimádásra, az erkölcsi züllésre, Isten próbára tételére és a zúgolódásra. Az izraeliták lelki bukása figyelmeztetésként szolgál a hívők számára, hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat. 2. A bálványimádás veszélye: Pál arra buzdítja a hívőket, hogy kerüljék a bálványimádást, és ne vegyenek részt pogány szertartásokon, figyelmeztetvén őket, hogy az idolátria összeegyeztethetetlen az igaz Isten imádatával. 3. A keresztény szabadság és a felelősség kérdése (1Kor 10:23–30): Pál elmagyarázza, hogyan kell a hívőknek bölcsen élniük a szabadság lehetőségével, különösen amikor a bálványoknak áldozott ételek fogyasztásáról van szó. Az, hogy valami megengedett, még nem jelenti azt, hogy mindenki számára hasznos is. 4. Isten dicsőségére élni (1Kor 10:31–33): Pál azzal zárja üzenetét, hogy buzdítja a hívőket: minden döntésüket Isten dicsőségét szem előtt tartva hozzák meg, és cselekedeteikkel Krisztust tükrözzék.Magyarázat
1. Kontextus – imádati formák az I. századi Korinthusban: Az imádat fogalma nem volt idegen a korinthusiak számára. A modern nyugati társadalmakkal ellentétben az imádathoz abban az időben nem személyes magánügyként viszonyultak, a kereskedelem, a politika és a társadalmi élet ugyanis mind-mind összefonódott az imádattal. Az I. századi Korinthusban az imádati gyakorlatok áldozatbemutatásokat, közös étkezéseket, ünnepléseket, körmeneteket, egyes pogány kultuszokban pedig szexuális rituálékat foglaltak magukban. Korinthus fontos görög-római város volt, amely vallási pluralizmusáról és lakosai különböző istenek iránti hódolatáról volt ismert. A városban sok volt a templom és számos kultusz képviseltette magát, ami fontos és gazdag kereskedelmi központi státuszát igazolta, amelyre mind a görög, mind a római vallási hagyományok hatással voltak. Az első századi kozmopolita Korinthusban, az imádat sokféle formát öltött, az emberek sok istent imádtak. Bár a városoknak gyakran volt kedvenc istenük, polgáraik annak függvényében választottak maguknak istent, hogy opciójuknak köszönhetően milyen előnyökre tehettek szert. A Római Birodalom egész területén a jó polgároknak a római császárt is imádniuk kellett. Bár az istenek megválasztásába bizonyos fokú szabadságot élvezhettek, a császár imádásának megtagadása társadalmi és politikai következményekkel járhatott, mivel ezt a fajta imádatot a Róma iránti hűség megnyilvánulásának tekintették. A legtöbb templomban véres áldozatokat mutattak be (bikákat, kecskéket, madarakat), amelyeket az isteneknek ajánlottak fel. Az áldozatok bemutatása után néha közös étkezésekre került sor, amelyeken az imádók az isteneknek felajánlott táplálékból fogyasztottak. Nyilvános ünnepeket is tartottak, amelyek keretében vallási szertartásokat gyakoroltak. Ilyen ünnep volt például a Poszeidón tiszteletére tartott isthmoszi játékok. Ezek keretében körmeneteket, lakomákat és előadásokat szerveztek. E rituálék egy része szexuális elemeket is tartalmazott, különösen a termékenység-istenek tiszteletére tartott imádati szertartások. Egyes kutatók szerint Aphrodité templomában a hódolók a rituális prostitúció szertartását gyakorolták (ld. Walter A. Elwell és Barry J. Beitzel: Corinth, Baker Encyclopedia of the Bible, 1988, 514. o.). Bár az imádat általában nyilvános volt, voltak olyan vallások, mint például Demeter és Perszephoné kultusza, melyek keretében titkos beavatási szertartásokra és imádati aktusokra került sor. Ez a kizárólagosság, amely a hétköznapi emberek számára elérhetetlen spirituális megvilágosodást ígért, kétségtelenül vonzó volt egy bizonyos társadalmi osztály számára. Míg a nagy templomokban nyilvános istentiszteleteket tartottak, sokan gyakorolták az egyéni imádkozást is, amint azt a régészek által feltárt lakások bálványszobrai és oltárai is bizonyítják. 2. A bálványimádás meghatározása: Egy olyan világban, ahol a bálványok mindenütt jelen voltak, és tisztelték, odaadással kezelték őket, mint az általuk képviselt istenek helyettesítőit, Pál kijelentése 1Korinthus 8:4 versében – „egy bálvány sincs a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy” – kétségkívül radikálisan hangzott. Pál nem fogadta el azt az elképzelést, miszerint a szobrok vagy bizonyos tárgyak (bálványok) önmagukban mágikus erővel rendelkeznének, ugyanakkor elismeri, hogy egyes hívők, különösen azok, akik nemrég tértek át a pogányságról, még mindig úgy tekintenek a megtérésükre, mint egyszerű istenváltásra. Ez a hozzáállás különösen a bálványoknak feláldozott ételek fogyasztásának kérdésében volt nyilvánvaló. 1Korinthus 10-ben Pál elmagyarázza ezt az új látásmódot („csak egy Isten van”), miközben erőteljes figyelmeztetést fogalmaz meg a bálványimádás ellen. Izrael népének történetét hozza fel példaként arra, hogy a bálványimádás nem csupán faragott képek („faragott képek”) imádását jelenti, ugyanis a bálványimádás magában foglalja az Isten iránti hűtlenség tényét, valamint azt a lelki veszélyt, hogy nem tanúsítunk szeretetet és felelősséget mások iránt. Az izraeliták megtapasztalták Egyiptomban Isten csodálatos szabadítását, de bálványimádásra vetemedtek, és elszenvedték Isten ítéletét. 1Korinthus 10:1–4 szakaszában felidézi azokat az áldásokat, amelyekben Izrael népének része volt: isteni vezetést kaptak felhő formájában; átélték a csodálatos menekülés tapasztalatát, amikor a tenger kettévált; majd naponta fizikai és lelki táplálékot kaptak: mannát az égből és vizet a sziklából (amit Pál a továbbiakban Krisztussal azonosít). Ezen áldások ellenére számos izraelita elbukott. Megharagították Istent azzal, hogy bálványimádásra hódoltak, ami megnyitotta az utat a nemi erkölcstelenség előtt (1Kor 10:5–10). Odajutottak, hogy magát Istent is próbára tették! Lázadásuk következménye a pusztulásuk volt. Pál a korinthusi hívőkre alkalmazza ezeket az eseményeket (1Kor 10:11-13). Izrael népének története figyelmeztetésként szolgál a bálványimádás veszélyeit illetően. Pál éberségre szólít fel, de nem félelemre vagy aggodalomra kiélezett éberségre, mivel Isten győzelmet adhat nekünk minden olyan dolog felett, ami terhet jelent számunkra. Pál ezután közvetlen parancsot ad: „Kerüljétek a bálványimádást” (1Kor 10:14). Kifejti, hogy bár a bálványoknak önmagukban nincs hatalmuk, viszont gonosz angyalok és a gonosz erő, az ördög, akikkel az ember közvetve hűséget fogad, amikor részt vesz a bálványimádásban (1Kor 10:20). Ez a valóság teszi a bálványimádó ünnepségeken való részvételt lelkileg veszélyessé. Pál figyelmezteti a hívőket, hogy nem ihatják egyszerre „az Úr poharát” és „az ördögök poharát” (1Kor 10:21), hangsúlyozva ezzel a bálványimádás és a kereszténység összeférhetetlenségét. 1Kor 10:15–18 verseiben Pál rámutat arra, hogy amint az Úrvacsorán való részvétel a Krisztussal való egyesülést jelképezi, úgy a bálványoknak áldozott ételek fogyasztása is szentségtelen lelki kapcsolatot teremt. Bár a bálványoknak önmagukban semmi jelentőségük és erejük nincs, az imádatukon való részvétel, mint amilyen az áldozatok bemutatása is, a démonokkal való közösség megteremtését feltételezi. A bálványimádás nemcsak hamis istenimádat, hanem kapcsolatápolás a sötét erőkkel. A hívőknek egyedül Istennek kell elköteleződniük magukat (1Kor 10:21–22), és nem ihatnak egyszerre az Úr és a démonok kelyhéből. Pál 5Mózes 32:21 versét idézve figyelmeztet arra, hogy Isten nem tűri a felemás istenséget. Az apostol szerint a bálványimádás rosszabb, mint a hamis istenimádat: lelkileg veszélyes az Isten iránti elkötelezettségünket a Krisztusba vetett hittel. 3. „Antitestek kitenyésztése” a bálványimádás ellen: Noha Pál a bálványimádástól való teljes elszakadást szorgalmazza, 1Korinthus 10:23–33 szakaszában kifejti, hogy mi vezetett a gyülekezet bírálatához annak tisztasága megőrzése érdekében. Minden keresztény szabad, ugyanakkor felelősség is hárul rá. Olyan szempontok ezek, melyeket Pál gyakorlati érzékkel taglal, különösen azokkal az ételekkel kapcsolatban, melyeket bálványoknak áldozhattak fel, majd a piacon kínálták őket. A szeretet fontosabb, mint a szabadság (1Kor 10:23–24). Az önfeláldozásnak és a saját jogokról – sőt, a keresztény életmóddal kapcsolatos saját elképzelésekről – való lemondásnak kell lennie a követendő normának. Még ha valami nem is helytelen vagy tiltott a Biblia szerint, megtörténhet, hogy másoknak ártson. A hívőknek személyes szabadságuknál mások lelki javát kell előbbre valónak tartaniuk. A következő versekben (1Kor 10:25–30) Pál engedélyezi a piacon kapható húsok fogyasztását anélkül, hogy azok eredetét firtatná, viszont azt tanácsolja, hogy ne fogyasszanak belőlük, ha valaki határozottan azt állítja róluk, hogy előzőleg bálványoknak áldoztak fel azokat. Az ilyen ételek kerülése intézkedésként szolgált, hogy a hitben gyengébb meg ne botránkozzanak. Végül is a hívőknek életük minden területén Istent kell dicsőíteniük, miközben folyton bátorítják – nem pedig elcsüggesztik – felebarátaikat. Életük küldetése mások üdvössége kell, hogy legyen, nem pedig saját nézőpontjuk és jogaik érvényesítése (1Kor 10:31–33).Alkalmazás
Az I. századi Korinthus mélyen vallásos város volt, ahol a görög, római és keleti hitrendszerek elemei keveredtek egymással. Az imádatot sokféle módon gyakorolták. A korinthusi korai keresztényeknek ezekkel a pogány hatásokkal kellett megküzdeniük, miközben megőrizték Krisztusba vetett hitüket, ami arra késztette Pált, hogy komolyan foglalkozzon a bálványimádás, az erkölcsi tisztaság és a keresztény szabadság kérdésével. E témákat alapul véve beszéljétek meg az alábbi kérdéseket: 1. Pál emlékezteti a korinthusiakat Izrael népének múltbeli hibáira. Miért teszi ezt? Milyen tanulságokat vonhatunk le az Izrael tapasztalataiból? 2. 1Korinthus 10:12 versében figyelmeztetést kapunk: „Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék!” Hogyan óvhatjuk meg magunkat lelki utunkon a túlzott önbizalomtól? 3. Isten kiutat adhat, amikor kísértésbe esünk (1Kor 10:13). Tapasztaltál már ilyen beavatkozást az életedben? Hogyan bátorít ez az igevers? 4. Miközben felhívja a figyelmet a bálványimádás veszélyeire, Pál a bálványimádás felismerésének és leküzdésének alapelveit is bemutatja. Melyek a bálványimádás mai formái, amelyekkel a keresztények szembesülhetnek? Hogyan alkalmazhatók Pál bálványimádásra vonatkozó tanácsai ezekben a helyzetekben? 5. Pál mondja: „Minden szabad nékem, de nem minden használ” (1Kor 10:23). Hogyan tudjuk megkülönböztetni az életben a hasznost a haszontalantól? 6. 1Korinthus 10:31 versében Pál azt tanácsolja, hogy mindent Isten dicsőségére tegyünk. Hogyan valósulhat meg ez a gyakorlatban mindennapi életünk során? 7. Pál szerint fontos, hogy ne botránkoztassunk meg másokat (1Kor 10:32–33). Hogyan tudjuk egyensúlyba hozni személyes szabadságunkat mások iránti felelősségünkkel?Studiul 5, 25-31 iulie
