Holnapután

Gondolkoztunk már azon, hogy leginkább mire van szükségünk, miközben a világ észveszejtő sebességgel suhan át a 21. századon? Mi kell a mai embernek legfőképpen? Ha éheznénk, valószínűleg étel kellene. Ha hajléktalanok volnánk, akkor egy otthon lenne az. Amennyiben betegség kínozná a szervezetünket, gyógyszere volna szükségünk. Amikor magányosak és csüggedtek vagyunk, szeretetre vágyunk. Létezik olyan valami, ami mindennél inkább segít bármit átvészelni, amivel csak szembekerülünk? Létezik olyasmi, amitől szinte szárnyra kelhetünk? Az emberek az egész világon mindenütt reménységre vágynak. Ezért is mondják, hogy „Olyan a remény az ember lelkének, mint a tüdőnek az oxigén”.
A remény felpezsdíti a lelket. A meglévő dolgokról a jövő felé tereli a figyelmünket. Gyertya a sötétben. Bátorítást ad az elkövetkezendőkhöz. Felemeli az emberi lelket, és segít, hogy talpon maradjunk az előttünk álló kihívásokkal szemben. Mi a reménység? Hogyan határozhatnánk meg? Az a megfoghatatlan képesség, ami az élet nehézségein túl a szebb holnap felé tekint. Segít céltudatos életet élni ma, annak tudatában, hogy egy új nap érkezik. A legjobbat várja az élettől, még akkor is, ha éppen a legrosszabb dolgokon megyünk keresztül. Túltekint az előttünk álló dolgokon, az elkövetkezendőkre figyel. Mindig hiszi, bizalommal várja a mai nap sötétsége után a holnap fényesebb felkeltét.
Az idősebb Plinius, a római államférfi mondta egyszer: „A remény oszlopa tartja a világot.” Igaza volt. Remény nélkül a világunk a pusztulás felé száguldana, a társadalom alapjai széthullanának, mi pedig néma kétségbeesésben tengetnénk napjainkat.
Mostanában olvastam egy történetet az 1991 júliusában kiadott Bits and Pieces [Darabkák] c. motivációs könyvecskében. Az írás egy kisfiúról szól, aki súlyos égési sérülésekkel kórházba került. Egy nagyváros iskola rendszerében olyan programot fejlesztettek ki, amely segít, hogy a gyerekek lépést tarthassanak a tananyaggal akkor is, ha hosszabb időt kórházban kell tölteniük. A programban részt vevő egyik pedagógus egy átlagosnak tűnő hívást kapott. Kérték, hogy látogasson meg egy gyereket. Leírta magának a fiú nevét és a szobaszámát, majd röviden beszélt a gyerek tanárával, aki elmondta: – Épp a főneveket és a mellélneveket vesszük most az osztállyal, és igazán hálás lennék, ha segítene, hogy a fiú ezt megértse, így nem maradna le nagyon a többiektől!
A pedagógus aznap délután el is ment a kórházba. Senki sem említette neki, hogy milyen csúnyán megégett a gyerek és mekkora fájdalmai vannak. Annyira felkavarta a fiú állapota, hogy szinte akadozva mondta:
– Azért küldtek az iskoládból, hogy a főnevekkel és a melléknevekkel segítsek. Amikor végeztek, a tanárnő úgy érezte, nem sokat tudott tenni.
Másnap azonban az ápoló megkérdezte tőle: – Mit tett a fiúval?
A tanárnő azt hitte, hogy valami rosszat tett, és mentegetőzni kezdett.
– Nem, nem! – mondta az ápoló. – Félreértett. Aggódtunk a fiúért, de tegnap óta teljesen megváltozott. Elkezdett küzdeni, és reagál a kezelésre. Mintha eldöntötte volna, hogy életben akar maradni.
A gyerek két héttel később elmondta, hogy a pedagógus érkezése előtt egészen reményvesztett volt. Viszont egy gondolat mindent megváltoztatott: „Csak nem küldenének tanárt egy haldokló fiúhoz, hogy segítsen a főnevekkel és a melléknevekkel, nem igaz?” Az égési sérülést szenvedett gyereknek leginkább reménységre volt szüksége. A remény arra késztet, hogy várjuk a holnaputáni napot. Élénk színekkel festi le a jövőt, nem sötét fellegekkel árnyalja.

Fedezzük fel újból a reménységet!
Hogyan találhatunk újból reménységet a világban, ami fölött mintha elveszett volna az irányítás? Hogyan találhatunk ismét reményt ott, ahol minden bizonytalannak tűnik? Van olyan biztos dolog a földön, amiben reménykedhetünk, amikor szökőárak, földrengések, tornádók, hurrikánok, járványok és világjárványok pusztítanak? A mostani koronavírus például rettenetes következményekkel jár. Az egész világon megfertőződtek az emberek, százezrek haltak meg. A helyzet szétzilálta a világgazdaságot. A munkanélküliségi ráta az egekbe szökött. Örökre megváltozott az életünk. Hol találhatunk reménységet? Hogyan láthatunk túl a mostani megpróbáltatásainkon a holnaputáni szebb jövő felé?
Milliók leltek reménységre, ígéretre és békére az Istennel való személyes kapcsolatban, illetve amikor a Biblia tanulmányozása által megismerték Őt. Rátaláltak Istenre, aki sokkal jobban szereti őket, mint azt el tudnák képzelni, aki erőt ad, hogy elképesztő bátorsággal szálljanak szembe a ma kihívásaival és a holnap megpróbáltatásaival. Ő a reménység Istene.
Dávid, a zsoltáros így kiáltott fel a kétségbeesés idejében: „Mert te vagy az én reménységem, oh Uram, Istenem” (Zsolt 71:5). Ott talált bátorítást, ahonnan mindannyian kaphatunk. A reménye azzal a hittel kezdődött, hogy a menny Istene nagyobb a gondjainál, a nehézségeinél, hatalmasabb minden olyan kihívásnál, amivel szembe kell néznie. Remény nélkül kell megmérkőznünk az élet nehézségeivel, ha nem ismerjük Istent, aki gondot visel rólunk, megérti a fájdalmunkat, meggyógyítja a sebeinket, aki egy nap majd legyőzi a gonoszság seregét, és új világot teremt. Az Úr jelenléte, feltétel nélküli szeretete és folytonos gondoskodása az, ami reménnyel tölt el minket.
A Biblia a reménység könyve
A Biblia reménységgel teli könyv. Hozzánk hasonló emberek történeteit mutatja be, akik időnként erősek voltak és nagy győzelmeket arattak Istenért, máskor gyengének bizonyultak és szégyenteljes kudarcot vallottak, de az Úr mindig ott volt, hogy reményt adjon nekik a holnapra. A „reménység” szó több mint százhuszonöt alkalommal fordul elő a Szentírásban. Pál apostol, aki rengeteg megpróbáltatást élt át, negyvennél is többször használja. Megverték, megkövezték, hajótörést szenvedett és börtönbe vetették, ő mégis reményteljes volt. A Rómában élő barátainak írt levelében kijelentette, hogy „A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által” (Róm 15:13, RÚF). Akkor telünk be „hitben teljes örömmel és békességgel”, ha Isten a reménységünk, aki nagyobb az összes gondunknál. Bízhatunk abban, hogy olyan Istenünk van, aki minden képzeletet felülmúló módon szeret és reménnyel tölt el bennünket. Nem kerülhetünk olyan helyzetbe, amit Ő ne lenne képes kezelni.
A reménység, amiben nem csalódhatunk
Krisztusban reménykedhetünk. Nincs olyan nehéz helyzet, amiben nem találnánk nála reménységet. Egy régi angol gyülekezeti ének szerint „Jézus közel van, amikor szükségem van rá… pont amikor a legnagyobb szükségem van rá”. Krisztus váltott meg bennünket, Ő, aki megteremtett és aki a gondunkat viseli. Kétszeresen is az övéi vagyunk. Amikor tökéletes teremtményei fellázadtak az akarata ellen az Éden kertjében, Isten szeretete utat készített. Van remény Ádám nemzetségének! Jézus a Bárány, „aki megöletett, e világ alapítása óta” (Jel 13:8). A menny megváltási terve visszhangzott az egész világegyetemen át. Jézus Krisztus, Isten Fia otthagyta a mennyet, lejött a lázadó bolygóra, hogy a világok megszámlálhatatlan sokasága előtt bemutassa Isten szeretetét és eleget tegyen az igazság követeléseinek. Jézus győzelmet aratott ott, ahol Ádám elbukott. Élete és halála bemutatja az Atya szeretetét. Eleget tett a törvény követeléseink, és ellenállt Sátán legádázabb kísértéseinek. Tökéletes életet élt, mint ahogy nekünk kellett volna, és a nekünk járó halállal halt meg. „…a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Róm 6:23, RÚF). Végtelen szeretetéből kegyelem, megbocsátás és irgalom árad. Billy Graham találóan fogalmazott, amikor azt mondta: „Isten irgalma és kegyelme ad reményt, úgy ránk, mint a világunkra nézve.” Egy ének is szól erről: „A reménységem alapja nem más, csakis Jézus vére és igazsága.”
Krisztusban remélhetjük: a bűneink nem túl nagyok ahhoz, hogy Ő megbocsássa azokat, a kísértéseket le tudjuk győzni, illetve képesek leszünk felülkerekedni a kihívásainkon, és a holnapunk szebb lesz a mai napnál. Krisztus azonban még többet, sokkal többet kínál annál a bizonyosságnál, hogy ma velünk van. Azt a reménységet ajánlja nekünk, miszerint várhatjuk az eljövendő világot. Bízhatunk a visszajövetelében. Pál apostol csodálatosan összekapcsolja Jézus első földre jövetelét, amikor eljött a megváltásunkért és a második adventet, amikor majd hazavisz bennünket. Fiatal barátjának, Titusznak írt bátorító levelében az apostol kijelenti, hogy „várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik” (Tit 2:13-14, RÚF). Jézus egyszer már eljött, akkor azért, hogy bemutassa az Atya szeretetét és a törvény alapján jogot szerezzen a megváltásunkhoz. Másodjára is eljön majd, hogy magához vegye megváltott tulajdonát.
Remény a holnaputánra
Murdo Ewen MacDonald amerikai tábori lelkész hadifogságba került Németországban. Elmondta, hogyan értesült a normandiai partraszállás híréről. A D-napon kora hajnalban felébresztették, szóltak neki, hogy beszélni akar vele egy skót férfi a brit hadifogolytáborból. MacDonald a két tábort elválasztó szögesdrót kerítéshez sietett. A skót férfi, aki titkos rádiókapcsolatban állt a BBC-vel, kelta nyelven csak két szót mondott neki, ami azt jelentette, hogy: „Itt vannak!” MacDonald visszaszaladt az amerikai táborba, vitte a hírt: „Itt vannak! Itt vannak!” Ebből mindenki tudta, hogy a szövetségesek partra szálltak Normandiában. Elképesztő volt az üzenet fogadtatása. A férfiak ugrándoztak, ölelkeztek, még a földön is hemperegtek. Kívülről nézve ugyan még foglyok voltak, de belülről már felszabadultak. Ilyen a reménység, ami képes megváltoztatni az életünket. Egy nap mi is megszabadulunk majd a bűn és a szenvedés fogolytáborából. Azt fogjuk kiáltani, hogy: „Itt van! Itt van!” A Biblia telis-tele van a legnagyszerűbb reménység hírével: Urunk visszatér! A Szentírás több mint ezerötszáz helyen szól Krisztus visszajöveteléről. Az Újszövetség huszonöt versenként ezt hangsúlyozza. Minden olyan ószövetségi próféciára, ami Jézus első adventjére vonatkozik, nyolcat találunk, ami Krisztus második, dicsőséges eljöveteléről szól. A következőkben csak néhány példát emelünk ki a Biblia reményteli ígéreteinek a sorából, amelyek Krisztus közeli visszatérésére mutatnak.
Krisztus visszajövetelére mutató bibliai jövendölések
Énók tette az első említést azzal kapcsolatban, hogy Krisztus visszatér a földre. Neki nincs ugyan könyve a Bibliában, ám Júdás rövid újszö vetségi levele, ami közvetlenül A jelenések könyve előtt található, meg említi Énokot, aki éppen az egész világra kiterjedő özönvíz előtt élt. Isten a mennybe vitte ezt az igaz embert, amikor háromszázhatvanöt éves volt. Ne lepődjünk meg Énók életkorán, mert az özönvíz előtt sok bibliai szereplő több mint hétszáz évet élt, sőt némelyek, mint Ádám és Matuzsálem is, megélték a kilencszáz éves kort! A teremtéskor Isten hatalmas életerőt adott Ádámnak, úgy alkotta meg, hogy örökké élhessen, Énok életének háromszázhatvanöt éve tehát jóval alulmúlta a kor átlagos élettartamát. Énók azok előképe lett, akik Jézus eljövetelekor a mennybe emelkednek. A Bibliában a következőt találjuk azzal kapcsolatban, amit Énók megjövendölt Krisztus visszatéréséről: „Ezekről prófétált Énók, aki Ádámtól számítva a hetedik volt, amikor így szólt: »Íme, eljött az Úr szent seregeivel«” (Júd 14, RÚF). Háromezer évvel Jézus első adventje előtt kijelentette: a Messiás nemcsak azért jön, hogy szenvedő szolgaként meghaljon a bűneinkért, hanem győztes királyként is megjelenik majd, megszabadít bennünket a bűnös világból, és elpusztít minden gonoszságot.
A zsoltáríró, Dávid így tesz bizonyságot: „Jön a mi Istenünk, nem hallgat. Előtte emésztő tűz, körülötte hatalmas szélvihar” (Zsolt 50:3, RÚF).

Ézsaiás próféta reménységre buzdít mindannyiunkat. Eljön a nap, amikor Krisztus visszatér, és akkor örökre vereséget szenvednek az oly nagy pusztítást végző sátáni seregek. Ézsaiás próféta könyve 35. fejezetében ez áll: „Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten és megfizet, megszabadít benneteket!” (4. vers, RÚF). A bibliai próféták reménységben éltek, nem elkeseredésben. Egészen új holnapot láttak a nehézségeken, megpróbáltatásokon és bajokon túl, amelyekkel az életben szembesültek. Prófétai szemmel és isteni meglátással a jövőbe pillanthattak. Teljes mértékben bíztak abban, hogy Krisztus visszatér, és többé nem lesz bűn, szenvedés, szívfájdalom, bánat, betegség, sem halál.
Jézus ígérete
Jézus arról biztosította a követőit, épp mielőtt a mennybe ment volna, hogy: „Vissza fogok jönni!” Bízhatunk a visszatérésében, mint ahogy abban is, hogy kétezer éve itt élt a földön. Jók a kilátásaink! Teljes bizonyossággal cseng a fülünkben visszatérésének az ígérete. A Megváltó bátorította a tanítványait: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14:1-3, RÚF).
Krisztus vigasztaló szavai ígéretet tartalmaznak. Megígérte, hogy viszszajön, és erre számíthatunk. Második adventjének várása nem csalóka feltételezéseken, nem is hiú ábrándon vagy emberi elméleteken alapszik, hanem Isten Igéjének változhatatlan, megbízható, biztos ígéretein. A második eljövetel arra a nagy igazságra mutat, hogy az egész történelem a dicsőséges csúcspont felé halad. Van célja az életünknek. Jó irányba haladunk, és találkozunk majd azzal a valakivel, aki tudja a végső választ az élet összes kérdésére. E meggyőződés nélkül nem nagyon van miért élni.
Jézus szavai visszhangoznak az évszázadok során: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek…!” Hagyjunk fel az aggodalmaskodással! Semmi okunk félni!

Nem csak ez a világ létezik. Kapaszkodjunk meg az Ő ígéretében, bízzunk a szavában! „…higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem… elmegyek helyet készíteni a számotokra… És… ismét eljövök.” Felemeli a lelkünket Krisztus közeli visszajövetelének ígérete, bátorsággal tölt el, felvidítja a napunkat, beragyogja az éjszakánkat és könnyebbé teszi az előttünk álló akadályok legyőzését.
Figyeljünk néhány fontos kifejezésre a szakaszban, amelyek erőt adnak nekünk! „Az én Atyám házában sok hajlék van” – mondja Jézus, ami alatt ezt érti: „Rengeteg a hely az örök országomban. Nem vagyunk hely szűkében. Mindenki elfér.”
János apostol is ezt visszhangozza a Biblia utolsó könyvében, Jel 7:9 versében: „Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből” (RÚF). A mennyben van hely mindannyiunk számára. Krisztus áldozata elegendő mindenkire nézve. A Golgota keresztje megváltást kínál mindazoknak, akik készek elfogadni. Jézus biztosította a tanítványait, hogy mindannyiuknak van hely a mennyben, és visszajön értük. Mit jelent az, hogy helyet készít nekünk? Minden bizonnyal nem azt, hogy építészmérnökként utasítgatja az angyalokat, hogyan is építsék a mennyei hajlékokat. Krisztus felment a mennybe, és az Atya megerősítette, hogy elfogadta az áldozatát. Az egész emberiség előtt kitárultak a menny kapui.
Jézus arról biztosít bennünket, tekintettel a nagy küzdelemre, ami a világegyetemben dúl a jó és a rossz között, hogy kegyelme és kereszthalála árán örökké együtt élhetünk vele. A végső mennyei ítéletben Ő lesz a pártfogónk, a védőügyvédünk. Dániel próféta könyvének 7. fejezete mutatja be ezt a kozmikus bírósági eljárást. Tízezerszer tízezer mennyei lény gyülekezik Isten trónja körül. Az egész világegyetem előtt nyitva állnak a menny könyvei, és mindenki feszült figyelemmel nézi az eseményeket. Az egész emberiség sorsa dől el ekkor. Egyesek örökre megváltást nyernek, mások örökre elvesznek. Jézus előlép az ítélethozatal során, és kijelenti, hogy mindazok, akik őszinte hittel elfogadták az áldozatát és kegyelme által megváltoztak, jogosulttá, alkalmassá válnak a mennyre. Dániel próféta örömittasan kijelenti, hogy „igazságot szolgáltatott a Felséges szentjeinek” (Dán 7:22, RÚF). Remény tölthet el bennünket, mert Krisztus, aki meghalt értünk, értünk él. Túláradhat bennünk az öröm, mert Ő ismét eljön értünk!
A tanítványok győztesen haltak meg, reménységben
Gondoljunk a tanítványok halálára! Általában úgy tartják, hogy mindannyian mártírhalált haltak, kivéve Jánost, ez utóbbit biztosan tudjuk.
Heródes lefejeztette Jakabot, aki korábban ezt írta reménnyel teljesen: „Legyetek tehát türelemmel testvéreim, az Úr eljöveteléig” (Jak 5:7, RÚF). A martírhalál veszélye sem törte meg a lelkét, nem vette el a reménységét.
Pétert valószínűleg Kr. u. 66-ban Néró római katonái feszítették keresztre, fejjel lefelé. Reménységben halt meg. Ezek az ő szavai: „De az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik” (2Pt 3:13, RÚF).
Pál apostol évekig sínylődött egy dohos római börtönben, majd minden valószínűség szerint nagyjából ugyanakkor fejezték le, mint amikor Péter mártírhalált halt, Néró idején, Kr. u. 66-ban. Mégis tele volt reménnyel, illetve bizonyossággal, és az elkövetkezendőkre tekintett. Hitte, hogy Krisztus legyőzte a sírt, és ígérete szerint egy nap majd visszatér, megszabadítja a halál fogságából. Krisztus bátor tanítványa Isten igéjének ígéreteibe kapaszkodott. Hitte, hogy „maga az Úr… leszáll az égből: és feltámadnak először, akik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk” (1Thessz 4:16-17). Az apostol nem vereséget szenvedett, megtört emberként halt meg. Krisztus visszajövetelének ígérete lelkesítette, reménységben halt meg.
Gondoljunk János apostolra! Forró olajjal teli üstbe vetették, és a kilencvenes éveiben Domitianus császár Pátmosz magányos szigetére száműzte. Ott mutatta be neki Jézus Krisztus látomásban a visszajövetelét. A Biblia utolsó könyvében, A jelenések könyvében írt erről az apostol. A szavai reménnyel teljesek: „Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen” (Jel 1:7, RÚF). Jézus visszajövetele nem titokban zajló esemény lesz. Amikor visszatér, minden szem meglátja Őt, fiatalok és idősek, tanultak és tanulatlanok, gazdagok és szegények egyaránt. Minden kultúrából, nemzetből, nyelvből, csoportból és országból meglátják majd, ahogyan megérkezik.
A jelenések könyve első és utolsó fejezete is bizonyossággal szól Krisztus visszajöveteléről. Jézus még ezt is ígéri a Biblia utolsó lapján, az utolsó könyv utolsó fejezetében: „Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint” (Jel 22:12, RÚF).
János kivételével az összes tanítvány mártírhalált halt, mégis mindannyian győztesek voltak. Hihetetlen megpróbáltatások közepette is hűségesek maradtak. Olyan békesség töltötte el őket, ami „minden értelmet meghalad” (Fil 4:7, RÚF). Krisztus Szavába kapaszkodtak. Hittek az ígéretében: „Vissza fogok jönni!” A Krisztus mennybemenetelekor elhangzott angyali üzenet visszhangzott a fülükben: „Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe” (ApCsel 1:9-11, RÚF).
Ne feledkezzünk el róla, hogy ekkor az angyalok Isten mennyei hírnökeiként megerősítették Krisztus ígéretét, bizonyságot tettek annak szó szerinti igazságáról! „Ez a Jézus” nem egy szellem volt, „húsa és csontja” (Lk 24:39, RÚF) is volt, hogy a saját szavaival éljünk. Ő majd „úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni”. Jézus valóban, szó szerint felment a mennybe, és a visszatérése is ugyanilyen valóságos lesz. Hamarosan eljön, hogy hazavigyen bennünket.
Nemsokára véget ér minden kihívás, nehézség és megpróbáltatás, amivel most nézünk szembe. Ragadjuk meg Jézus közeli visszajövetelének ígéretét, engedjük, hogy beteljünk reménységgel és békével! A Biblia a reménység könyve, mert holnapután is lesz nap. Vár ránk valami a mostani élet után. „Áldott reménység lángol szívünkben, remény az Úr adventjében” – mondja egy ismert keresztény ének. Ez a remény pedig elég ahhoz, hogy átvészeljük az élet minden nehézségét.

„És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden nemzetsége, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. És ő elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig” (Mt 24:30-31, RÚF).
A Szentírás vitathatatlanul egy szebb holnapra mutat. Azt ígéri, hogy Jézus Krisztus egy nap vissza fog jönni, a gonosz elpusztul és örökké igazság uralkodik majd. Nem lesz több bűn, betegség, sem szenvedés. Isten eltörli a betegségeket, a katasztrófákat és a halált. Eltűnik a gonoszság, a háború és az aggodalom. Pál apostol „a mi boldog reménységünk…” (Tit 2:13, RÚF) kifejezéssel utal erre a nagyszerű eseményre. Micsoda reménység! Jézus Krisztus visszatér! Nem a halálé az utolsó szó, hanem Jézusé! A szeretteink, akik Krisztusért éltek és benne haltak meg, egy nap, hamarosan feltámadnak majd a sírjukból, hogy szemtől szemben meglássák Őt. Nemsokára beteljesül a korszakok vágya. Jézus Krisztus visszatér, mi pedig, akik élünk, szemtanúi leszünk ennek a látványos, dicsőséges eseménynek, felemelkedünk a levegőbe, és találkozni fogunk vele. Minden idők legnagyszerűbb űrutazásán veszünk majd részt a világegyetem legcsodálatosabb helye felé tartva, hogy mindörökké együtt éljük Megváltónkkal.
Nem kell aggódnunk a jövő miatt! Nem kell engednünk, hogy belülről mardosson bennünket a félelem és elfojtsa az örömünket! Krisztus teremtett meg és váltott meg bennünket, Ő gondoskodik rólunk és tart meg minket. El fog jönni értünk, hogy magával vigyen minket. Ebben valóban érdemes reménykedni!