Én lelkem áldjad Istent és dicsérd drága szent nevét; és számon tartsd, hogy itt lent mily áldást hullat rád az ég. Ő hordta bűnöd terhét és nagy gyöngeséged és érted adva éltét szent oltalmába vett. A lelked sasként szárnyal és élted megújul: Az Úr tesz törvényt majdan, s az ősrossz elpusztul.
Megismertette vélünk nagy irgalmasságát az Úr; Szent oltalmában élünk és jóságának árja hull. A bűnöst el nem hagyja, mert szív szerint ítél és irgalmának napja csak áldást hintve kél. A megbocsátó jóság a mélyből felemel és bűneinknek árját a tenger nyeli el.
Mint gyermekének atyja, az Isten nékünk megbocsát, s hogy éljünk, értünk adta az üdvösségnek zálogát. Ő tudja, hogy mily gyarlók, mily porszemek vagyunk; Mint sárgult őszi lombok mind hullunk, hervadunk; Az életünk e földön oly könnyedén elszáll, mint játszi röpke szellő, mely gyorsan messze jár.
Mily irgalommal teljes mi megtartó nagy Istenünk, mert szent karjába felvesz és így tesz jóra jót velünk. S ki féli most és áldja az Úr örök nevét, azt üdvösségre várja a menny, a fényes ég. Te angyalkar, zengd ott fent az Úr dicsőségét, én lelkem áldjad Istent, és hirdesd szent nevét.
Most hála légyen néked Ó! Istenség, szent Háromság és áldd meg azzal néped, mit Lelked irgalomból ád. Ím mindig bízunk benned, Ó! légy sziklavárunk és töltsd ki áldott Lelked, hogy véled járhassunk! Ez óra áldást adjon, mely hódolatra hív, hogy hálát zengve mondjon majd áment minden szív.