Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak! Mikor még semmi hegyek nem voltanak, hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva, Te voltál és Te vagy, erős Isten és Te megmaradsz minden időben.
Az embereket Te meg hagyod halni és ezt mondod az emberi nemzetnek: Légyetek porrá, kik porból lettetek! Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapnak ő elmulása és egy éjnek rövid vigyázása.
Kimúlni hagyod őket oly hirtelen, mint az álom, mely elmúlik azontól, mihelyt az ember felserken álmából és mint a zöld füvecske a mezőben, amely nagy hamarsággal elhervad, reggel virágzik, este megszárad.
Midőn, Uram, haragodban versz minket, ottan meghalunk és földre leesünk, a Te kemény haragodtól rettegünk, ha megtekinted mi nagy bűneinket, titkos vétkünket ha előhozod és színed eleibe állítod.
Taníts meg azért minket kegyelmesen, hogy rövid voltát életünknek értsük és eszességgel magunkat viseljük! Ó! Úr Isten, fordulj hozzánk ismétlen! Míg hagyod, hogy éltünk nyomorogjon? Könyörülj már a Te szolgádon.
Tölts bé minket reggel nagy irgalmaddal, hogy jó kedvvel vigyük véghez éltünket, ne terheltessünk nyomorúságokkal! Vigasztalj minket és adj könnyebbséget és haragodat fordítsd el rólunk, mellyel régóta ostoroztatunk!
Szolgáidon láttassad dolgaidat, dicsőségedet ezeknek fiain! Add értenünk felséges hatalmadat, mi kegyes Urunk, ó! irgalmas Isten! Minden dolgunkat bírjad, forgassad, kezeink munkáit igazgassad!