Embléma MyBible
Hitünk énekei
#248

Az Úr segíti harcom

Az Úr segíti harcom, ki lehet ellenem? Ha hozzá száll fohászom, kerül a rossz engem. Ha Jézus hű barátom és szeretete véd, míg híven benne bízom, nem árt az ellenség.
Már tudom s hittel vallom és nem kételkedem, ha Isten útját járom, Ő jó Atyám nekem. A bajban, vészben érzem, hogy oldalamra áll és semmi nem árt nékem, s a béke napja vár.
Én amire építek, az a megmentő vér, mit Jézus ontott értem sok súlyos bűnömért. Bár bennem s életemben most nincsen semmi jó, de így is elég nékem, mit ád a Megváltó.
Az Isten Lelke szól ma örvendetes szókat, ki mindeneknek adja a vigaszt, nyugalmat. Azt mondja: áll már készen az örök, szent Sion: Mit nem láthatott még szem, az vár ott egykoron!
A menny az örökségem, mit Istentől kapok: s ez marad osztályrészem, ha én meg is halok. És hullhat itt a könnyem, míg járom utamat, de megtart reménységben e boldog szent tudat.
Ha romba dől is minden, Te állsz, mint sziklavár; S Te szállást vettél bennem, sosem ér lelki kár! Sem szomjúság, sem éhség, sem tűz, sem fergeteg nem választ már el többé az Úrtól engemet!
Sem fájdalom, sem szégyen, sem kín, sem szenvedés, s most akármi is érjen, nincs semmi oly nehéz, mi elvonhatna Tőled, hűséges kebledről, mi elszakíthat végleg Te szent szerelmedtől.
A szívem tehát örvend és nem szomorú már, hisz örömzsoltárt zenghet, s csak napsugárban jár; Ki napja életemnek, az Úr már bennem él. S a menny lesz örökségem, mit Jézus megígért.
Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Betöltés…

Edit favorite
Áthelyezés kategóriába Jegyzet Color