Már keresztem vállra vettem, s érted mindent elhagyok. Mindenem vagy, Tied lettem, Jézus, míg e szív dobog. Vágyat, célt a múltnak adtam, nincs már bennem vak remény, gazdag mégis én maradtam: Isten és a menny enyém.
Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; Sorsom próbál és sanyargat: Édes csenddel vár az ég. Nincsen bú, mely könnyet adjon, míg szerelmed van velem, nincs öröm, mely elragadjon, hogyha nem Benned lelem.
Lelkem, teljes üdv a részed, hagyd a bút s a gondot el; Légy vidám, ha meg-megérzed: Tenni kell még, s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, milyen Atya mosolya: Lásd, Megváltód meghalt érted: Mit bánkódnál, menny fia?
Kegyelemből dicsőségbe szállj, hited majd szárnyat ad, s az örök menny fénykörébe bevezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, elszáll vándor-életed, üdvösséggé lesz reményed, égi látássá hited.