Mint ragyog a keresztény belső világa, Bár kivülről testét a nap elsüté, Mit nekik adott az egeknek királya, Azt kivülök senki még nem ismeré. Mit senki sem érez, mit senki sem kérdez, Az diszíti őket s vezeti erényre. Az segíti őket oly isteni fényre, S a világ csodálkozik mindezeken.
A földön járdalnak, de élnek az égben, A földet ők védik, bár erőtlenek. A zajnak dacára, elélnek békében, Mit óhajtnak szegények, mindent nyernek, Ők bánatban állnak és örömben járnak, Miként ha elhalt volna külső érzékök, És mégis hitben vagyon belső életök, Mert várják a jutalmát majd oda fenn!
Ó Jézus, te lelkeknek elrejtett élte, Te belső világunk égi pompája, A lélekkel egybekelni igyekvél te, Rútítsa bár a kereszt álorcája! Rossz néven nevezve, kevéssé ismerve, Elrejtve itt Krisztussal járnak Istenben, De ott nála nyilván élhetnek a mennyben, Lakhelyük lesz majd az új Jeruzsálem.