Mindenkoron áldom az én Uramat, kitől várom én minden oltalmamat, benne vetem minden bizodalmamat mindenkoron dicsérem mint Uramat.
Igen vigad és örvend az én lelkem, az Istennek segedelmét hogy kérem, nyomorultak meghallják, azt örvendem, vigadjanak Istenben, arra intem.
Én mikoron Istenhez kiáltottam, kegyelmesen tőle meghallgattattam, Ő általa hamar megszabadultam, háborúságimban én megtartattam.
Lám Istennek angyala mind tábort jár, az istenfélő emberek körül jár, az Istentől azért, ki oltalmat vár, utaiban mindenütt az nagyon jól jár.
Segítségül azért Istent hívjátok, Ő jóvoltát kóstoljátok, lássátok, igen nagy jó, azt bizonnyal tudjátok, benne bízó emberek mind boldogok.
Tőle azért mindenkoron függjetek, akik szentek vagytok, Őtet féljétek, szükségtekben ti így nem szűkölködtök, Istennek javaival bővölködtök.
Nagyon kérlek legelőször tégedet, megtartóztasd gonosztól te nyelvedet, csalárdságtól oltalmazd ajakidat, meg ne csaljad te felebarátodat.
Csak Istenhez az igazak kiáltnak és Őtőle hamar meghallgattatnak és minden nagy ínségből, melyben vannak, Isten által azok megszabadulnak.
Igen közel az Úr Isten azoknak, töredelmes szívvel, akik óhajtnak, alázatos lélekkel földön járnak, sok nyomorúságból megszabadulnak.