Ó! világ, nézd, az Élet a keresztfán függ érted és meg kell halnia. Lásd, mint hordozza terhét, a gúny, az átok szennyét, az örök Isten szent Fia!
Ó! jöjj és nézd csak jól meg, a teste csupa folt, seb és vérverejtékes; S a sebzett drága szívből ím sok-sok fohász száll föl, s mily fájdalmas és mélységes!
Ki bántott, drága Mester, hogy tele vagy rút sebbel, s a szíved megremeg? Hisz bűnt Te sose tettél, Te soha nem vétettél, Ó! miért is bántak így veled?
Csak én okoztam néked sok gyötrő szenvedésed, nagy súlyos vétkemmel; Ez vitt a keresztfára, s a szenvedések árja ó! mit tett drága szíveddel!
Hogy válladra Te vetted a kőnél súlyosb terhet, mit bűnöm okozott; Te átkozottá lettél és áldássá így tettél, mert balzsammá lett nagy kínod.
Ím nincsen bennem érdem, s Te kezes lettél értem az én sok bűnömért; És akárhogyan fájt is, Te eltűrted a gúnyt is és koronád sok tövisét.
A tartozásom oly nagy, mert szeretettel hordtad a sorsom szíveden; De ez csak arra késztet, hogy szolgáljalak Téged és néked adjam mindenem.
Ó! mit tehetnék érted, míg itt e földön élek, Úr Jézus, Te áldott? Ez egyet megígérem, hogy őrzöm hűn e szívben sok szenvedésed s halálod.
És bármerre is járjak, e szívben öröm árad, mert rád emlékezem: Ki szeretet vagy s béke, az ártatlanság tükre, s az örök hűség énnekem.
Jól mutatja a tükröm, mily nagy a vétkem, bűnöm, s hogy Istent sérti meg; Hogy nyomán mennyi bánat és mennyi vér, könny támad, s hogy Jézus miért szenvedett.
Már látom, mit kell tennem: a szívem ékesítem szent szelídségével és szeretettel bánok még azzal is, ki bántott sok rossz cselekedetével.
Ha gonosz nyelvek bántnak, ha jó híremnek ártnak, én mindazt eltűröm; És bosszút sosem állok, sőt mindent megbocsátok, mert ebben lelem örömöm.
A kereszt legyen sorsom, hogy győzzek bűnön, rosszon, sok rút szenvedélyen; És minden kívánságom, mit drága igéd vádol, ó! segíts, Jézus, elvetnem.
A gúnyt Te értem tűrted és értem hullt a könnyed, Úr Jézus, fenn a fán; Majd így juthatok végre a szentek seregébe az üdvösségnek nagy napján.