Tejjel, mézzel áldott ország, vonzó táj, oly vágyott hon. Gondolatban szállok hozzád, szépséged magához von. Lesz-e részem annyi jóban? Látom-e majd új hazám? Ó, a biztos válasz megvan, elhangzott már Golgotán!
Tejjel, mézzel áldott ország, földi szemnek messze vagy. Üdvnek vágya von tehozzád, Fényed már nyugton nem hagy! Látlak-e oly csodás város? Látom-e gyöngykapuid? Képed tiszta, valóságos, Oly közel lát már a hit.
Üdv és szeretetnek földje, te letörlesz könnyeket. Végül békéd mind megérte azt a sok-sok küzdelmet. Látni vágylak, üdvnek földje, hol örök a szeretet. Jézus, gyűjts Magadhoz egybe, lássuk áldott művedet.
Jézus vérén visszaváltott, népek otthona már kész. Milyet emberszem nem látott, s föl nem ér a véges ész! Lesz-e részem annyi jóban, ámul szemem fényeden? Kérdem ezt, s a szívem megdobban: Nem lesz más, csak kegyelem!