Szüntelen szólítlak: Jövel, hűtlen fiam, nehogy végül elveszítselek! Jövel a keblemre, kedves szavad halljam, tékozló fiam, én szeretlek! Tudom, mennyire fájt: Elgyötört az ínség, lelked mélyén sok sebed sajog! Elég a kegyelmem: nálam van segítség, sebeidre vérem balzsamod.
Éretted szenvedtem, és sok testvéredért: Sebeimmel gyógyuljatok meg! Önként földre jöttem, nem is kérded: miért? Azt se: Uram, miért kereszted? Ezért fáj úgy nekem: Hívlak, s nem jön válasz, volt-e értelme halálomnak? Elragadtak Tőlem, visszautasítasz s holnapod keserű könnypatak!
Testvér, hallod-e még Jézus hívó szavát, érzed-e szívének melegét? Halogatni veszély, jövendőbe ki lát? Jobb ma elfogadni kegyelmét! Holnap késő lehet, időd, mint a hullám, egyre nő, de mindjárt mélybe hull! Ma még nyitva a menny, holnap zárva talán, jöjj, amíg esdekel fenn az Úr!