Szüntelen veszély LESELKEDIK RÁNK

A nagy csalódást követő megpróbáltatások nemcsak az idősebb hívők, hanem a fiatalok hitét is megpróbálták. Az e heti lecke középpontjában Uriah Smith áll, aki egyike az említett fiataloknak. Uriah Smith mindössze három éves volt, amikor tévedésből kalomellel kezelték a betegségét. A mérgező anyag sajnálatos módon krónikus fekélyt okozott a bal lábán, amit négyéves korában térd fölött amputálni kellett, ráadásul érzéstelenítés nélkül! Később Smith műlábat tervezett magának, és még szabadalmat is kapott találmányára. Volt egy innovatív gomb a sarkán, amellyel hajlítani tudta a térdét. Emiatt csak úgy tudott járni, ha közben enyhén sántított. 1844-ben a Smith család elfogadta az advent üzenetet. Közvetlenül a nagy csalódás előtti napokban tömegek támadtak meg egy sátoros összejövetelt, ahova Uriah is rendszeresen járt, majd azt a hamis pletykát terjesztették, hogy egy millerita összejövetelen szerzett sérülés miatt veszítette el a lábát. A csalódást követően az ifjú Smith elvesztette érdeklődését a vallás iránt, és tudományos tevékenységekbe merült. Azt tervezte, hogy a Harvard Egyetemen fog tanulni, de a család pénzügyi helyzete és apja halála szertefoszlatta ebbéli reményeit. Szülővárosa mindössze 25 mérföldre volt Washingtontól, New Hampshire-től, itt építették az első hetednapi adventista gyülekezetet. A gyülekezet befolyása a családjára is hatással volt, és húszéves korában hallott először bibliai magyarázatot a nagycsalódásra. Gondos bibliatanulmányozás után úgy döntött, hogy megtartja a szombatot és hirdetni fogja a hármas angyali üzenetet.
Uriah Smith teljes szívvel belevetette magát az üzenet hirdetésébe, és csatlakozott a többi fiatal munkáshoz, akik a kiadónál dolgoztak. Mindössze két éven belül a Szemle állandó szerkesztője lett.
A fiatal munkások kreativitással fogadták az erőforrások hiányát. Vidámak maradtak az ijesztő megpróbáltatások és akadályok idején is. Magas volt például az élelmiszer ára, és a korlátozott ételválaszték humorforrássá vált a körükben. Smith előzékenyen mondta el egyik barátjának, hogy bár nincs kifogása a bab egymás után háromszázhatvanöt alkalommal való elfogyasztása ellen, mégis tiltakoznia kell, amennyiben rendszert csinálnak ebből az étrendből.
A nyomdagépet kézzel működtették. Egy könyv elkészítéséhez nagy nyomtatott papírlapokat kellett hajtogatniuk, vágniuk és ragasztaniuk – kézzel. Egy munkás cipészárral szúrt lyukakat a könyv különböző részeibe, hogy el tudják végezni a könyvkötést, amit varrás révén valósítottak meg. Smith úgy fejezte be a könyveket, hogy egy szintezőléc és egy zsebkés segítségével körülvágta az oldalakat. Ezután buzgó imával szétosztották a könyveket.
Smith nehézségeit tovább fokozta, hogy tehetséges testvére, Annie, 1855-ben tuberkulózisban elhunyt. Némelyek megkeserednek egy ilyen veszteség után. De a bölcs emberek, amilyen Uriah Smith is volt, kincsként őrzik azokat a megpróbáltatásokat, amelyek közelebb vezetik őket Jézushoz. Tudatában vannak annak, hogy Krisztus seregének katonái, és nem számíthatnak arra, hogy könnyű dolguk lesz a földi életben.

2Tim 2:3 „Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze.”
1Pt 4:16 „Ha pedig mint keresztyén szenved, ne szégyelje, sőt dicsőítse azért az Istent.”

Így történt, hogy egy fiatalember, akinek nehéz élete volt, hasznos emberré lett, akit Isten arra használt fel, hogy sokak életét megváltoztassa.
Mi is kövessük a példáját!

Nem jutottunk ki a veszélyből még most sem. Aki a figyelmeztető üzenetet törekszik hirdetni a világnak, kegyetlenül megkísértetik, hogy olyan ösvényre lépjen, amelyen tagadja a hitét. – Bizonyságtételek, 5. köt., 592. old.

Sok évvel később Uriah Smith írt két könyvet. Az egyiknek Dániel, a másiknak pedig Jelenések könyve volt a címe. Az 1880-as évek elején az első hetednapi adventista könyvterjesztő, George King sürgette a kiadót, hogy egyesítsék a két könyvet. Biztos volt benne, hogy így sikeresebben tudja eladni az embereknek.
Így is történt. King javaslata hasznos volt, és az első adventista könyvterjesztők (napjainkban könyvevangélistáknak nevezik őket) ezresével adták el a Dániel és a Jelenések könyvét. Ennek a könyvnek köszönhetően sok lélek megtért.
„Világosságot kaptam, hogy a Gondolatok Dánielről és a Jelenések könyvéről, A nagy küzdelem, Pátriárkák és próféták című könyvek (…) magukba foglalják azt az üzenetet, amelyet minden embernek hallania kell, mert azt a különleges világosságot tartalmazzák, amelyet Isten nyilatkoztatott ki a népének. Isten angyalai előkészítik az utat az emberek szívében az említett könyvek számára.” – Colporteur Ministry, 123,124. old.

Hát nem volna csodálatos, ha egy próféta azt mondaná, hogy az általad írott könyv egyike annak a háromnak, amelyet árulniuk kell a könyvevangélistáknak?
Olvastad már Uriah Smith Dánielről és a Jelenések könyvéről szóló írását? Sokat tanulnál belőle! Ráadásul pontosabb elképzelésed lenne arról is, hogy milyen ember volt.
Ahogyan Isten művészi képességet adott az ősi szentély készítőinek, ugyanúgy Smithnek is tehetséget biztosított az illusztrációk készítéséhez, amelyek az egyházi kiadványokban jelentek meg.
1857-ben az ifjú Smith szerszámaival fametszeteket készített a Dániel és a Jelenések könyvében szereplő fenevadakról. Ezek a Szemlében felhasznált első illusztrációk közé tartoznak. Egy ideig Smith volt a Szemle egyetlen művészeti szerkesztője.
Azzal a tehetséggel is megáldotta az Úr, hogy érthetően és érdekesen írjon. Nemcsak illusztrációkat tudott készíteni, hanem a szavaival is tudott képeket festeni. Amikor a Iowában élők közül egyesek megtagadták a hitet és azt szajkózták, hogy az adventistáknak nem kellene sem Ellen White-ra hallgatniuk, sem kizárólag a Bibliát követniük, Smith a következőket írta:
„Tegyük fel, hogy egy utazásra készülünk. A hajó tulajdonosa ad nekünk egy útikönyvet, amely a teljes utunkra elegendő útmutatást tartalmaz, és biztonságban megérkezünk a célkikötőbe, amennyiben követjük az utasításokat.
Amikor felhúzzuk a vitorlát, kinyitjuk a könyvet, hogy megismerjük a tartalmát. A szerző általános elveket fektet le, amelyek biztos irányt nyújtanak nekünk a hajóút során, és a felmerülő esetekre is kitér, a teljes utazásunkra való tekintettel, beleértve annak végállomását. De arról is tájékoztat, hogy az utunk vége különösen veszedelmes lesz. A part jellegzetességei folyamatosan változni fognak a futóhomok és a vihar miatt. »De erre az útszakaszra biztosítottam számotokra egy kormányost, aki olyan utasításokat ad majd, amilyeneket a körülmények és a fennálló veszély megkíván, és engedelmeskednetek kell neki.«
Ezzel az útmutatással érjük meg az előre beharangozott veszélyes időt, és megjelenik a kormányos is, az ígéret szerint. De a legénység egy része fellázad ellene, amikor felajánlja a szolgálatait. »Rendelkezünk az útmutatásokkal, és ez elég nekünk. Egyedül erre támaszkodunk. Nem akarunk tőled semmit.«
Ki hallgat tehát az eredeti könyvre? Azok, akik elutasítják a kormányost, vagy azok, akik engedelmeskednek a könyvben írottaknak? Ítéljétek meg ti!”
Ez egy jó kérdés. Segítsen az Úr minket, hogy ilyen jól szemléltessük az igazságokat és tanuljunk a Smith által illusztrált leckéből!

Isten elvárja, hogy folyvást virrasszunk, imádkozzunk; mert az ördög csapdát állított ösvényünkre, s akkor bukunk belé, amikor és ahol a legkevésbé számítunk rá. Ha nem virrasztunk és imádkozunk abban az órában, az ellenség fogságba ejt, és súlyos veszteség ér bennünket. – Bizonyságtételek, 2. köt., 397. old.

Jézus az elveszett bárány történetéből rajzolt szemléltető példát: „Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.” (Lk 15:7)
A csapdákat mindig elrejtik, Sátán pedig úgy álcázza a kísértéseit, hogy ne ismerjük fel azokat. Smith rejtett csapdákkal szembesült.
Isten látomást adott Ellen White-nak 1889-ben azért, hogy megmentse. A prófétanő azonnal írt neki.
„Tegnap éjfélkor ébren voltam, és súlyos teher nehezedett a lelkemre érted. Láttam, hogy egy olyan ösvényen haladtál, amely szinte észrevétlenül, de eltért a helyes úttól. Egy nemes személyiség állt mellettem, aki ezt mondta: »Uriah Smith nem áll még a szakadék szélén, de olyan úton halad, amely hamarosan a szakadék szélére fogja vezetni, és ha nem figyelmeztetik még most, akkor rövid időn belül már túl késő lesz. Most még átgondolhatja a lépteit. Vakon sétál az ellenség kifeszített hálójába, de nem érez veszélyt, mert a világosság sötétséggé, a sötétség pedig világossággá válik a szemében.«” – The Ellen G. White 1888 Materials, 336. old.

Smith írt néhány fontos cikket és egy könyvet a Prófétaság Lelkének értékéről. Idővel azonban megváltoztak a nézetei, amit nem vett észre. Két kategóriába kezdte sorolni Ellen White írásait. Azokra az írásokra, amelyekkel kapcsolatban elismerte, hogy ihletettek, illetve azokra, amelyeket csupán véleménynek és puszta emberi nézetnek tartott.
Ez egy nagyon vonzó megtévesztés, amely minden személynek felhatalmazást ad annak eldöntésére, mit fogad el és mit utasít vissza, illetve hogy mi fontos és mi lényegtelen az ihletett írásokban. Hogyan várhatta volna el Isten, hogy népe a próféták tanításaitól függjön, ha írásaik az igazság és a tévedés keverékei lettek volna?
Smithnek időbe telt észrevennie a tévedését. De amikor észrevette, nagyon elszomorodott amiatt, hogy kételkedett Ellen White bizonyságtételében és másokat is összezavart. Sajnos nem tudta teljesen helyrehozni a kárt. Az egyház egyik ellensége megjelentette Smith egyik levelét, amelyben a kételyeiről írt, és belefoglalta egy adventisták ellen szóló könyvbe. Smith semmit sem tehetett azért, hogy visszavonja írását.
Sohasem szabad úgy éreznünk, hogy nem vagyunk veszélyben – olyankor sem, amikor Isten csodálatos módon használ fel minket a munkájában. Sátán szereti megtéveszteni a leghasznosabb embereket, és a leggyengébbeket is szívesen támadja. Isten tanácsa azonban megmentette Smitht. Ma is arra van szükségünk, hogy Isten tanácsoljon minket, és megmutassa nekünk a ránk leselkedő veszélyt.

1. Gondoljunk arra a tízen- és huszonéves fiatalokból álló csoportra, amely olyan komolyan elkötelezte magát Isten ügye mellett, hogy sok dolgot ért el! Vessük össze őket a legtöbb mai fiatallal, akik idejüket és energiájukat nagyon hétköznapi vagy rossz dolgokba fektetik (sport, számítógépes játékok, vásárlás, stb.)!
Melyikhez tartozol a két csoport közül?

További tanulmányozásra: Szemelvények Ellen White írásaiból, 1. köt., A bizonyságtételek elfogadása fejezet 

Miután Daniel* már egy ideje a gyülekezetbe járt, a tagok meggyőződtek róla, hogy komolyan keresi az igazságot, és nyitottabbak lettek vele szemben. De volt egy másik probléma is. A lelkész nem mehetett el hozzá Bibliát tanulmányozni, és amikor Daniel a gyülekezet felé tartott, fennállt a veszélye annak, hogy felfigyelnek rá és nagy kavarodást kelt a muszlim közösségben, sőt még az életét is veszélybe sodorja.

Daniel akkoriban a saját üzletét vezette ezermesterként. Minden elromlott készüléket meg tudott javítani, és mindenféle műszaki munkát el tudott végezni. Így hát munkaruhába öltözött, és szerszámosládájával a kezében elindult a gyülekezet felé, azt színlelve, hogy meg kell javítania valamit. Ily módon elkerülhette a gyanút, és találkozhatott a lelkésszel, akivel együtt tanulmányozta a Bibliát. Daniel egyik barátja is érdeklődni kezdett a Biblia iránt, és idővel ő is csatlakozott hozzájuk. De később a rendőrök rájöttek, hogy mivel foglalkozik, és elkapták. Daniel napokig nem tudta, hol lehet a barátja, és a legrosszabbtól tartott. Amikor a barátja végül visszatért, megmutatta Danielnek az öt napon át tartó, folyamatos verés nyomait – zúzódások borították az egész testét a nyakától a derekáig. Daniel tudta, hogy ez vele is bármikor megtörténhet. Mindkét férfi hitét komolyan megpróbálták. De a félelem nem tántorította el őket a Jézusban talált szeretettől. Mindketten elhatározták, hogy követik az igazságot, függetlenül attól, mi lesz az ára. Daniel barátja végül az Egyesült Államokba költözött, ahol ma is él. Dániel számára egyértelmű volt: neki is el kell hagynia szülőhazáját, Iránt, ha előre akar lépni karrierjében, és az Urat akarja szolgálni. Törökországba utazott, ahol rátalált az adventista gyülekezetre. A Biblia további tanulmányozását követően megkeresztelkedett, és Isten családjának tagja lett egy idegen országban. De Istennek még ennél is nagyobb terve volt Daniellel. Jelenleg egy másik országban él, és a fárszi nyelven szóló AVR hűséges producere. Házas, két gyermeke van, és családjának minden tagja az Urat szolgálja. Amikor Dowell Chow, az AWR elnöke megkérdezte Danielt, hogy szerinte valóban hallgatják-e a honfitársai a fárszi nyelvű műsorokat, azt válaszolta, hogy a rendelkezésre álló új kommunikációs technológiák ellenére is számtalan iráni függ a rövidhullámú adásokon. Nemcsak információt, hanem lelki táplálékot is kapnak egy olyan országban, ahol szigorú iszlám törvények szerint élnek, és nagyon korlátozott hozzáférésük van a kormány által ellenőrzött hírügynökségeken keresztül kapott információkon kívüli forrásokhoz. Daniel megtalálta Jézusban a szeretet forrását, és magányos keresőből hirdetővé vált, akit tízezrek hallgatnak naponta a honfitársai közül. Az Adventista Világrádión keresztül osztja meg velük Isten szeretetének örömhírét. Dowell Chow a következőket írja: „Bár még mindig nehezek a körülmények Iránban, Daniel megindító bizonyságtételét ismerve meg vagyok győződve róla, hogy sok fársziul beszélő testvérünk fog csatlakozni a megváltottak seregéhez.” Milyen igazak a szavak, amelyeket Ellen White írt: „Véges értelem nem bírja teljesen felfogni az üdvösség értékét. Milyen hálásan emlékeznek majd a megváltottak s megdicsőültek a megváltásukban közreműködő emberekre! Akkor majd senki sem sajnálja az áldozatot, igyekezetet, türelmet, őszinte vágyakozást a körülötte lévők megtéréséért, s kitartó munkáját mindazokért, akik elvesztek volna, ha ő elhanyagolja kötelességeit és belefárad a jó cselekedetekbe.” (Maranatha, 330. old.)

*Álnév. 

Ha szeretnél többet megtudni az Adventista Világrádióról (AVR), vagy arról, hogyan segíthetsz Isten Igéjének rádióadásokon keresztül történő terjesztésében, látogass el az awr.org oldalra, vagy hívd a következő telefonszámot: 1-301-680-6304.

Mélyen érdeklődöm a fiatalok sorsa iránt, és nagyon vágyom arra, hogy lássam, amint keresztény jellemük tökéletesítésére törekszenek, szorgalmas tanulással és buzgó imával igyekszenek megszerezni az Úr elfogadható szolgálatához szükséges képesítést. Szeretném látni, hogy segítenek egymásnak a keresztény tapasztalat magasabb szintjének elérésében…

 Mindig lebegjen a fiatalok szeme előtt az út, amelyen Krisztus járt. Minden lépése győzelmet jelentett. Krisztus nem királyként jött a földre, hogy uralkodjon a nemzetek felett. Alázatos emberként jött el, hogy legyőzze a kísértést, ahogyan azt nekünk is meg kell tennünk, és tovább haladjon az Úr ismeretében. Életét tanulmányozva megtudhatjuk, hogy milyen sokat tesz Isten Jézus által a gyermekeiért. Meg kell tanulnunk, hogy bármilyen nagyok is lennének a megpróbáltatásaink, nem haladhatják meg azt, amit Krisztus viselt el azért, hogy megismerhessük az utat, az igazságot és az életet. Példájának megfelelő életvitelünkön keresztül kell megmutatnunk, hogy nagyra értékeljük értünk hozott áldozatát. A fiatalokat végtelen áron vásárolták meg, méghozzá Isten Fiának vérén. Gondoljunk az Atya abban megnyilvánuló áldozatára, hogy megengedte Fia kereszthalálát! Gondoljunk csak bele, hogy miről mondott le Krisztus, amikor elhagyta a mennyet és a királyi trónt, hogy minden nap áldozatot hozzon, majd pedig életét adja az emberekért! Gyalázatban és bántalmazásban volt része. Elviselt minden sértést és gúnyt, amivel a gonoszok illeték. És amikor földi szolgálata végéhez ért, elszenvedte a kereszthalált. Gondoljunk csak a kereszten való szenvedésére – a kezébe és a lábába vert szögekre, a gúnyra és a bántalmazásra azok részéről, akiknek a megmentéséért jött a földre és Atyja arcának elrejtésére. De Krisztus mindezek által lehetővé tette mindazoknak, akik üdvözülni akarnak, hogy olyan életük legyen, amely megfelel Isten elvárásainak. Ha odaadóbban tanulmányozzuk azokat a dolgokat, amelyeket a menny tett értünk, sokkal jobban tudjuk majd értékelni mindazt, amit Isten lehetővé tett számunkra. Túl sokba került a megváltásunk ahhoz, hogy könnyű dolognak tekintsük az üdvösséget, amellyel kapcsolatban az Ige arra utasít, hogy a tapasztalataink révén alakítsuk ki. Sohase érezd úgy, hogy nem szükséges különösebben foglalkoznod az iránnyal, amelyet követsz, mert nem léphetsz be a mennybe addig, amíg meg nem tanulod, hogy mit jelent Krisztus életét képviselni és amíg meg nem tanulsz Tőle függni. A sötétség hatalmai folyamatos győzelmet aratnak azok felett, akik nem szolgálják teljes szívükből az Urat, de mindazok, akik napról napra gyakorolják Krisztus erényeit, hatalmas győzelmet fognak aratni a gonosz felett. Sokunknak van szüksége arra, hogy megértsük, mit jelent a Bárány vére és a bizonyságtétel szava által győzni. Bizonyságtételünk nagyon sokat jelent. A teljes világegyetem előtt történik. Az a lélek, amely szóval vagy tettel meggyalázza Istent, a vesztes oldalra kerül. A sátáni erők ilyenkor előnyt nyernek, a világ pedig elveszíti azt a hatalmat, amelyet az illető gyakorolhatott volna, ha tisztelte volna Istent. Mindannyiunknak megpróbáltatásokkal kell szembenéznie. Mindenkinek van egy természet adta temperamentuma, amellyel meg kell küzdenie, de Krisztusnak kell azt alávetni. Az Úr megsegít mindenkit, aki megteszi mindazt, ami az erejében áll, és kész alázattal követni Őt. Bátorítson minket a gondolat, hogy Isten erős karjára támaszkodhatunk, és amíg az Ő erejére hagyatkozunk, nem szégyeníthetjük meg Őt. Most próba alatt állunk, de tegyük nyilvánvalóvá minden próba során, hogy az Úr oldalán állunk. Hálás vagyok azért, hogy senki esetében nem szükségszerű Krisztus megszégyenítése. Mindannyian elnyerhetjük a mennyországot, mindannyiunkat szívesen üdvözölne az Atya és a Fiú Isten városában, mindannyian megkaphatjuk a halhatatlanság koronáját. Az Úr a legmélyebb érdeklődéssel tekint minden küzdő lélekre. Mindegyiküket szereti, különben sohasem adta volna oda értük egyszülött Fiát. Amikor Krisztus felment az Atyához, nem hagyta segítség nélkül a követőit. A Szentlélek Jézus képviselőjeként, az angyalok pedig szolgáló lelkekként sietnek azoknak a segítségére, akik a nehézségek ellenére tovább vívják a hit jó harcát. Mindig emlékezz arra, hogy Jézus a segítőd. Senki sem érti olyan jól a jellemed sajátosságait, mint Ő. Vigyáz rád, és amennyiben hajlandó vagy engedni, hogy vezessen, biztosítani fogja, hogy jó befolyás vegyen körül, amely lehetővé teszi, hogy teljesítsd minden rád vonatkozó akaratát.
Földi életünk során az elkövetkező, mennyei életre készülünk. Hamarosan kezdetét veszi a vizsgálat, amelynek során minden a keresztény jellem tökéletesítésére igyekvő léleknek ki kell állnia Isten vizsgálati kérdéseit: Olyan példát mutattál, amelyet mások biztonságban követhettek? Úgy őrködtél a lelkek felett, mint akinek számot kell adnia róluk? A mennyei sereg érdeklődik az ifjúság iránt, és nagyon vágynak arra, hogy sikeresen kiálld a próbát, és a következő, helyeslő szavakat mondják majd neked: „Jól vagyon jó és hű szolgám (…) menj be a te uradnak örömébe.”
Hadd emlékezzenek a fiatalok arra, hogy az örökkévalóság számára kell kifejleszteniük a jellemüket, és Isten elvárja tőlük, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt ennek érdekében. Az idősebbek és tapasztaltabbak őrködjenek a fiatalabbak fölött, és ha látják, hogy kísértésbe esnek, hívják félre őket, és imádkozzanak velük és értük. Az Úr azt akarja, hogy felismerjük Krisztus értünk hozott nagy áldozatát és érdeklődést mutassunk azoknak az üdvössége iránt, akikért a földre jött. Ha a fiatalok keresik Krisztust, akkor Ő eredményessé fogja tenni az erőfeszítéseiket.
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek” – mondja a Megváltó. „Higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”
Krisztus helyet készít nekünk. Vajon nekünk is helyet kellene készítenünk Számára az otthonunkban, az iskolai életünkben és az istentiszteleti összejöveteleinken? Isten segít nekünk ebben. „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok. És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. (…) Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.”
Sokan túlságosan kishitűek vagyunk. Megadjuk magunkat a próba idején, és engedjük, hogy a csüggedés elszívja a lelki erőnket. Változtassunk ezen! Amikor teljes szívünkből szolgáljuk az Urat, saját és a mások tapasztalataiban is látni fogjuk Isten megmentő munkáját. Krisztus azért él, hogy közbenjárjon értünk. El akar pecsételni magának minket, és jellemünket isteni mintára szeretné átalakítani. El akar venni tőlünk mindent, ami az utunkban áll Igéje színvonalának elérésben. Azt akarja, hogy higgyünk Benne, forduljunk el a bűneinktől. A tökéletesség elérésére hív minket. Csak akkor tudjuk megvalósítani a ránk vonatkozó tervét, ha tanulmányozzuk az életét és követjük a példáját.
– The Youth’s Instructor, 1911. november 21.

Körülbelül 40 macskafaj létezik, de mindössze négy képes ordítani közülük. Ez az oroszlán, a tigris, a leopárd és a jaguár. A Teremtő különleges gégével áldotta meg őket, amely lehetővé teszi, hogy nagyon erős hangokat hallassanak. Egy oroszlán ordítása akár nyolc km távolságból is hallható. Egy ilyen nagy és erős macska több száz kg-ot is nyomhat. Robusztus válla, erős mellső végtagjai, hosszú, éles karmai és rövid, erőteljes állkapcsa van. A legnagyobb macska, a tigris csaknem 350 kg-t nyom, és akár 3 m hosszú is lehet, amelyből 1 m-t a farka tesz ki. A házi macskák dorombolnak és gyakran lábaik dagasztó mozdulata által fejezik ki az elégedettségüket. Ez a mozgásforma már közvetlenül a cica születése után kezdetét veszi – nem véletlenül, hiszen az anya dögönyözése serkenti a tej áramlását. Nem véletlen, hogy a macska hallásának felső tartománya megegyezik a patkányok és egerek által kiadott hangok frekvenciájával. A macska tökéletesen hallja az emberi fül hallótávolságán kívüli patkányokat és egereket, és ilyenkor vadászösztöne átveszi az irányítást. Nem véletlen, hogy a macska füle olyan hajlékony. El tudja fordítani egy bizonyos irányba, mialatt a másikat ellenkező irányba fordítja. A zsákmány megtalálásához egy macska számára fontosabb a hallás, mint a szaglás. De minden érzékszervét használja a vadászat során. Minden macska részesült egy másik lenyűgöző eszközben, amelyet szintén nem véletlenül adott nekik a Tervező. Késként, kanálként és fésűként szolgál. Lehet, hogy te magad is érezted, ha valaha is megnyalt egy macska. Nyelvüket apró tüskék borítják – merev, hátrafelé néző, húsos horgok, amelyek keratint tartalmaznak. A horgok fésűként működnek a tisztálkodás során. A nagy vadmacskák nyelvén található horgok nagyobbak, és arra használják, hogy leválasszák a zsákmányuk húsát a csontról. Nem véletlenül tűnik úgy, mintha a macska állandóan tisztogatná magát. A nyalogatás eltávolítja a lehullott szőrt és a parazitákat, serkenti a bőrváladékot a szőrszálak gyökerénél, ami segít bundája vízállóságának megőrzésében, továbbá szabályozza a testhőmérsékletet azáltal, hogy hűti a testet, mialatt a nyál elpárolog. Szőrszálait ilyenkor gereblyeszerű nyelvéhez igazítja, hogy megőrizze a hőt és szükség esetén távol tartsa a hideget. Gerince hihetetlen – de nem véletlen – hajlékonyságának köszönhetően a macska végig tudja nyalni a teljes testét, leszámítva a fejét és az arcát, melyeket úgy ápol, hogy a mancsait mosdórongyként használja. De térjünk vissza az oroszlánokhoz és az ordításukhoz! Minden oroszlánnak jellegzetes az ordítása, amelyet a többi oroszlán felismer és meg tud különböztetni. Miután egy oroszlán elhagyja a csoportját, azért ordít, hogy kapcsolatot teremtsen a többiekkel. Erre válaszul a többi oroszlán is ordítani kezd, és ez segít megtalálnia a csoportot. El tudjuk képzelni, hogy remeghet a föld, amikor az oroszlánok csoportos üvöltésbe kezdenek? Ezek a hangok arra is alkalmasak, hogy figyelmeztessék az esetleges betolakodókat arra, hogy egy büszke állat területére léptek. Mi is kiadhatunk egy bizonyos hangot, ha elveszettnek érezzük magunkat vagy veszélyt érzékelünk. Ez nem más, mint az imádság ahhoz a Teremtőhöz, aki sohasem hagy magunkra minket. Nem véletlen az ígéret sem, amit a Szentírásban találunk. (Lásd Zsid 13:5,6.)