← Szombatiskola
7. lecke
Ifjúság
Jó barátokat választani
2026. augusztus 9–15.
Memoriter
„Útba igazítja az ő felebarátját az igaz; de az istentelenek útja eltévelyíti őket.” Példabeszédek 12:25
Jó barátokat választani
Minden tanuló gondolja meg komolyan a társválasztás ügyét.
– Üzenet az ifjúságnak, 411. old.
I. RÉSZ
Egy időben Ellen White tizenkilenc éves fia, Willie a Battle Creek-i főiskolára járt. Szülei távol voltak az otthonuktól, éppen Kaliforniában alapították, illetve erősítettek meg már meglévő gyülekezeteket. Willie most először volt egyedül.
Magányosnak érezte magát, és azt hitte, nincsenek igaz barátai.
Éreztél-e már valaha így? Ha igen, akkor érdekelhet téged, hogyan jelenthet a magány áldást számunkra. Willie édesanyja így magyarázta ezt el a fiának egy levélben:
„A nyugtalanság, a honvágy vagy a magány jó hatással lehet rád. Mennyei Atyánk meg akar tanítani téged arra, hogy Benne találd meg azt a barátságot, szeretetet és vigasztalást, amely betölti a legkomolyabb reményeidet és vágyaidat.” Manuscript Releases, 11. köt., 357. old.
A magány megtanít minket arra, hogyan legyünk Isten barátai. Jézus azt mondta:
„Titeket pedig barátaimnak mondottalak.” Jn 15:15
Az Istennel való barátság sok problémát megold az életünkben. Egyrészt tompítja a magány erős érzését, amely gyakran vezet problematikus barátságokhoz.
Dániel bizonyára teljesen egyedül érezte magát, amikor erőszakkal elhurcolták az otthonából és szolga lett Nabukodonozor palotájában. Ott sok intelligens és barátságos fiatal élt, könnyű lett volna barátokat szereznie. Érdekes tehát, hogy amikor a Biblia Dániel barátairól beszél, csak hármat sorol fel.
„Ekkor Dániel haza méne, és elmondá e dolgot Ananiásnak, Misáelnek és Azariásnak, az ő társainak: hogy kérjenek az egek Istenétől irgalmasságot.” Dán 2:17, 18
Dániel közeli barátai az ima és az elvek emberei voltak. A harmadik fejezetben olvashatsz a hűségükről és az engedelmességükről, amikor Dániel nem volt a közelükben, hogy bátorítsa őket.
Figyeld meg, amikor Dániel kereste ezeket a fiatalembereket, a házában találta őket. Bárkivel lehetünk barátságosak. Dániel például barátságos volt Ariókkal, Melzárral és Aspenázzal. Jézus barátságos volt a bűnösökkel. Az emberek különböző neveket adtak neki, s az egyik ilyen a következő volt: „vámszedők és bűnösök barátja” (Lk 7:34).
Azonban mind Dániel, mind Jézus nagyon válogatósak voltak, amikor a közeli barátaikat választották ki – azokat az embereket, akiket még a családtagjaiknál is közelebb engedtek magukhoz.
„Útba igazítja az ő felebarátját az igaz; de az istentelenek útja eltévelyíti őket.” Péld 12:25
Közeli barátaink nagy befolyást gyakorolnak ránk, legyen az jó vagy rossz. Mózes azt írja, hogy leginkább a közeli barátok képesek rávenni minket a bűnre.
„Ha testvéred (…) vagy a te fiad vagy leányod, vagy a kebleden lévő feleség, vagy lelki-testi barátod titkon csalogat (…), ne engedj néki, és ne hallgass reá.” 5Móz 13:6, 8
Könnyebb azoknak helyesen cselekedni, akik gondosan választották ki a társaikat, mint azoknak, akik nem figyeltek oda arra, milyen társaság veszi körül őket.
Vannak olyan barátaid, amilyenek Dániel barátai voltak? Olyan barátaid, akik rendszeresen imádkoznak és olyankor is jót tesznek, amikor mások rosszat?
Ha van legalább egy ilyen barátod, ragaszkodj hozzá!
Ha pedig nincs, akkor döntsd el, hogy te jobb barátja leszel Istennek: naponta buzgón imádkozol és tanulmányozod a Szentírást! Miközben Isten barátaivá válunk, Ő bemutat minket a barátainak.
1. Érezted-e már valaha magányosnak magad, és volt-e honvágyad? Vajon milyen leckéket próbál az Úr megtanítani nekünk ilyen időkben? Jer 31:3, 14, 25
2. Milyen jellemvonásokra van szükség egy istenfélő barát esetében?
Gondosan mérlegeld a saját életedet! Választhatna-e téged valaki, aki ilyen jellemvonásokkal rendelkező barátokat keres? Miért igen, vagy miért nem?
II. RÉSZ
Jólét idején könnyű barátokat szerezni. A tékozló fiú rájött, hogy az emberek szeretnek gazdag és népszerű személyekkel barátkozni. Arra is rájött, hogy mindaddig nem tudjuk, kik az igaz barátaink, amíg szerencsétlenség nem ér minket.
„Minden időben szeret, aki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére.” Péld 17:17
Amikor Jób sikeres volt, úgy tűnt, hogy sok barátja van, akik mind tisztelik őt. De amikor mindent elveszített, a barátai is eltűntek mellőle. Talán nem tudták, mit mondjanak. Lehet, hogy csak egyszerűen nem törődtek vele. Talán néhányan titokban még örültek is.
„Csúfolóim a saját barátaim (…). Rokonaim visszahúzódtak, ismerőseim pedig elfelejtkeznek rólam. Megutált minden meghitt emberem; akiket szerettem, azok is ellenem fordultak.” Jób 16:20
Hárman mégis meglátogatták és vigasztalni akarták nyomorúságában. De nem voltak felkészülve arra a nyomorra, ami Jóbot körülvette. Még csak fel sem ismerték. (Lásd Jób 2:11, 12)
Senki sem lehet Jóbhoz hasonlóan sikeres anélkül, hogy féltékeny ellenségei ne lennének. De a legjobban az bántotta Jóbot, hogy az ellenségek hamis jelentései még a barátaira is hatással voltak. Jó szándékú barátai hamis vádjai csak fokozták megpróbáltatásait, ezért „nyomorult vigasztalóknak” nevezte őket (Jób 16:2).
Ám amikor elveszítette minden vagyonát és gyermekeit, barátai pedig elhagyták, Jób tudta, hogy Isten továbbra is mellette áll.
„Ímé, megöl engem! Nem reménylem; hiszen csak utaimat akarom védeni előtte!” Jób 13:15
1. „Ha megöl is engem, mégis benne bízom én;” (Az angol New International Version alapján)
Jób esete arra tanít minket, hogy még a közeli barátainkra sem támaszkodhatunk, és nem várhatjuk el, hogy mindig megértsenek minket. Egyedül Isten érthet meg minket tökéletesen.
Az Úr megbízható barát. Hallotta Jób imáit, látta a könnyeit (Zsolt 56:8), és a megfelelő időben válaszolt neki.
Ezután Jób azt tette a barátaiért, amit nekik kellett volna megtenniük érte. Imádkozott értük, és akkor valami csodálatos történt.
„Azután eltávolítá Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott vala az ő barátaiért, és kétszeresen visszaadá az Úr Jóbnak mindazt, amije volt.” Jób 42:10
Bár mindenkivel barátságosaknak kell lennünk, nem lehetünk mindenkivel barátok. Salamon figyelmeztetett, hogy olyanokká fogunk válni, amilyenek a legjobb barátaink.
„Ne tarts barátságot a haragossal, és a dühösködővel ne menj; hogy el ne tanuld az ő utait, és tőrt ne keress tennen magadnak.” Péld 22:24, 25
Pál ehhez hasonló tanácsa elég fontos ahhoz, hogy figyelmesen tanulmányozzuk, megértsük majd megfogadjuk.
„Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek.” 1Kor 5:11
A közeli barátaink alakítják a jellemünket akár jó, akár rossz irányba. Olyanokká válunk, mint ők.
„Titokzatos az a kapocs, amely összeköti az emberi szíveket, és annak mélységével arányos lesz a befolyás, amellyel jó vagy rossz hatással lesz ránk. Nem tudatosan befolyásoljuk a másikat, de az érzések, ízlések és elvek szorosan összekeverednek. Ahogy a viasz megőrzi a pecsét alakját, úgy az elme is megőrzi az (...) asszociáció által keltett benyomásokat.” – The Bible Echo, 1893. december 15.
Válasszunk jó barátokat magunknak, és váljunk mi magunk is jó barátokká!
Fogalmazd meg a saját szavaiddal, miért olyan fontos körültekintőnek lennünk, amikor barátokat választunk!
Péld 22:24, 25 elmondja nekünk, miért ne barátkozzunk dühös emberekkel. Írd át ezt a verset a saját szavaiddal, és foglald bele, miért nem jó olyan emberekkel barátkoznunk, akik tisztességtelenek, engedetlenek, lusták, stb.!
III. RÉSZ
A barátságok gyakran felszínesek és könnyen véget érnek. Az igaz és tartós barátságok ritkábbak, mint azt gondolnánk. Gyakori, hogy egy-egy „barát” épp akkor tűnik el, amikor a legnagyobb szükség lenne rá.
Ellen White gyermekként élte át a barátok elvesztését, miután balesete után vonzó arca elvesztette korábbi szépségét.
„Mily múlandónak [tűnt] fiatal barátaim barátsága! Pedig ezek az osztálytársak olyanok voltak, mint az emberek általában. Vonzotta őket a csinos arc, a szép ruha, de mikor a balszerencse megfoszt valamit, a törékeny barátság elhidegül vagy meg is szakad. De mikor Megváltómhoz fordultam, megnyugtatott. Buzgón kerestem az Urat bajomban, és vigaszt nyertem. Biztos voltam benne, hogy Jézus engem is szeret.” – Bizonyságtételek, 1. köt., 12. old.
Bár vannak felszínes barátok, léteznek hűségesek is. A Biblia bemutat nekünk néhány valódi és tartós kapcsolatot. A leghíresebb talán Dávid és Jonathán barátsága.
Ez azon a napon kezdődött, amikor Dávid megölte Góliátot. Jonathán ott volt, és valószínűleg emlékezett arra az időre, amikor Isten felhasználta őt a filiszteusoktól való szabadulásra (lásd 1Sám 14). Látta, hogy Dávid osztozik az Úr iránti buzgalmában, bátorságában és elkötelezettségében.
„A Jonathán lelke egybeforrt a Dávid lelkével, és Jonathán úgy szerette őt, mint a saját lelkét.” 1Sám 18:1
Barátságuk azután is folytatódott, hogy Jonathán apja, Saul király, féltékeny lett Dávidra, és meg akarta öletni. Nem egyszer segített megmenteni Dávid életét. Amikor Saul üldözte, megpróbálta bátorítani a barátját.
„Felkele Jonathán, a Saul fia, és elment Dávidhoz az erdőbe, és megerősíté az ő kezét az Istenben.” 1Sám 23:16
Saul király megpróbálta eltölteni Jonathánt a saját gyűlöletével, féltékenységével és irigységével. Dühében egyszer azt mondta a fiának, hogy sohasem lehet király belőle, hacsak meg nem ölik Dávidot (lásd 1Sám 20:31). Jonathán barátsága azonban őszinte volt, és nem volt hajlandó részt venni apja gyilkossági kísérleteiben.
„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” Róm 8:38, 39
Ez a mély barátság csak akkor ért véget, amikor Jonathán meghalt egy csatában. Dávid mélyen gyászolta közeli barátja elvesztését. Ez a körülmény szintén arra emlékeztet minket, hogy az Istennel kötött barátságunk a legjobb és a legfontosabb, hiszen sem a halál, sem a távolság nem választhat el minket Tőle.
Később Dávid abban mutatta meg a Jonathán iránti hűségét, hogy gondoskodott Jonathán fiáról, Méfibósetről. Jonathán hűségesnek bizonyult, amikor Dávidnak kevés barátja volt, és Dávid is bebizonyította, hogy kettejük barátsága nem csupán az ő kényelmét szolgálta. Hűséges maradt és tisztelte Mefibósetet, még a saját asztalánál is helyet adott neki.
Jonathán története arra tanít, hogy csak azokat válasszuk közeli barátainknak, akik elkötelezettek az Úr iránt. Dávid története pedig megtanít arra, hogyan válhatunk olyan emberekké, akiket mások nyugodtan választhatnak a barátjuknak.
Isten nemcsak a barátunk akar lenni, hanem be is akar mutatni minket a barátainak. Amikor Péter kijelentette, hogy a tanítványokkal együtt mindent hátrahagyott azért, hogy Krisztust kövesse, Jézus így szólt:
„Bizony mondom néktek, senki sincs, aki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az evangéliumért, aki százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon pedig örök életet.” Mk 10:29, 30
Isten a gyülekezeten keresztül köt össze minket a barátaival. Különleges terve van arra vonatkozóan, hogy istenfélő barátokat küldjön az életünkbe a szombatiskolán, a gyülekezeten és az imaórákon keresztül. Ezért biztat minket arra, hogy aktívan vegyünk részt a gyülekezet életében és a missziómunkában.
„El nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképpen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget.” Zsid 10:25
Néha azt gondoljuk, hogy a közeli barátainknak korunkbelieknek kell lenniük. Jonathán azonban valószínűleg 20-25 évvel idősebb volt Dávidnál, és kettejük barátságát gyakran állítják példaképül számunkra. A fiataloknak erős befolyásuk lehet a gyülekezet fiatalabb tagjaira nézve, és bátorítást nyújthatnak, ha a gyülekezet idősebb tagjaival barátkoznak.
Azok, akik csak saját társadalmi szükségleteiket igyekeznek kielégíteni az egyház bevonásával, gyakran csalódnak. De azok, akik mások szükségleteit igyekeznek kielégíteni, mindig áldásban részesülnek. (Lásd ApCsel 20:35; Péld 11:25)
Nem igazán értjük, milyen sok jót tehetünk másokért apró figyelmességek és bátorító szavak által. Még Pál apostolnak is sokat segített a hívőkkel való találkozás, amikor rabként, láncra verve utazott Rómába.
„Onnét is az atyafiak, mikor a mi dolgainkat meghallották, nékünk előnkbe jövének (…). És mikor Pál meglátta őket, hálákat adván az Istennek, bátorságot vőn.” ApCsel 28:15
Bár Jézus egyedül ment a keresztre, társaságot akar nyújtani nekünk, és csodálatos barátokat biztosított nekünk a Szentírásban.
Isten Igéjével a kezében minden emberi lény – bárhová vetné is sorsa – olyan közösségnek örülhet, amilyet csak választ. A Biblia lapjain az emberiség legnemesebb és legkiválóbb képviselőivel beszélgethet és hallgathatja az Örökkévaló hangját, amint az emberekhez szól. Miközben azokat a témákat tanulmányozza és azokon gondolkodik, „amikbe angyalok vágyakoznak betekinteni” (1Pt 1:12), az ő társaságukat élvezheti. Már itt, ezen a földön is a menny légkörében élhet, átadhatja elkeseredett és megkísértett embertársainak a remény gondolatait és a szentség utáni vágyat. Ő maga pedig egyre közelebb és közelebb kerülhet az örökkévaló világ küszöbéhez, míg annak kapui megnyílnak és ő is beléphet oda.
„Ott senki sem lesz idegen számára. Azoknak a hangja köszönti, akik – bár láthatatlanul – már itt, a földön is társai voltak, akiket már megismert és megszeretett. Aki Isten Igéje által már itt, a földön közösségben élt a mennyel, otthon fogja érezni magát mindazokkal, akik ott élnek majd.” – Nevelés, 127. old.
Milyen bátor dolgokat tehetnél Istenért, amelyek egyúttal istenfélő barátokat vonzanának hozzád? (Ne felejtsd el, hogy az apró dolgok a legfontosabbak!)
Milyen szolgálati lehetőségek hozhatnának kapcsolatba más emberekkel a helyi gyülekezetedből – olyanokkal, akik szintén szeretik Istent és Neki akarnak szolgálni?
További tanulmányozásra: Üzenet az ifjúságnak, 403–432. old.
Kenyér a mennyből
A hit fejezetei
Az első részben azt olvastuk, hogy Isten mannát küldött egy csoport éhes hívő táplálására az angolai Nambában uralkodó szárazság idején. Nem volt élelmük és módjuk sem arra, hogy hozzájussanak, ezért hittel imádkoztak, és arra kérték Istent, hogy tartsa be ígéretét: kenyeret és a vizet biztosít számukra. Isten mannát adott nekik, a misszió vezetője pedig küldött belőle a dél-afrikai gyülekezet adminisztrátorainak.
„Még mindig van manna Nambában” – számolt be Elias lelkész, a misszió elnöke.
„Tényleg?” – kiáltott fel a Gospel Outreach munkatársa, „Emlékszem, tizenöt éves koromban olvastam a történetet! Szeretném látni ezt a helyet.”
2010. november 4-én, vasárnap egy gyülekezeti tag elvitte a Gospel Outreach munkatársát, Gerson Pires de Araujót és feleségét négykerék-meghajtású járművén az angolai Nambába. A három órás út első felét aszfaltozott úton tették meg, de az utolsó részében egyszerű kocsinyomok alapján tájékozódtak.
Amikor végre megérkeztek, megláttak néhány gyülekezeti tagot a közelben. De Araujo professzor üdvözölte őket.
„Azért jöttünk, hogy megnézzük azt a helyet, ahol olyan gyakran hull manna az égből” – mondta.
„Ma reggel már lehullott a manna” – válaszolta az egyik tag. „Szerintem van még belőle. Menjenek a gyülekezet mögé, ott találják.”
A látogatók a gyülekezet mögé siettek, és meglátták, hogy apró, pattogatott kukoricára emlékeztető fehér dolgok hevernek elszórtan a mezőn. Pontosan olyan volt az íze, amilyennek a Biblia írja. Könnyek gördültek le Mrs. de Araujo arcán, miközben megkóstolt néhány darabot. „Micsoda kiváltság látni, megtapintani és megkóstolni, amit Izrael népe evett 3500 évvel ezelőtt!” – jelentette ki meghatottan.
Ezt követően körültekintően és tudományosan elemezték a helyzetet. De nem találtak lehetséges természetes okokat a jelenségre.
Ezután interjúkat készítettek a gyülekezet tagjaival.
„Mindig hullott manna Nambában?”
„Nem” – válaszolta az egyik tag. „Akkor hullott először, amikor nagy szárazság volt. A polgárháború idején, amikor nem tudtak élelemhez jutni, újra hullott. Miután a lázadók birtokba vették az ingatlant, többé nem hullott.”
„Hogyan hull a manna?” – kérdezték a látogatók.
„Senki sem látta lehullani. Hajnalban egyszerűen ott van.”
„Mondják meg nekünk, mikor kezdett el újra hullani?”
„A hosszú háború után a kormány úgy döntött, hogy visszaadja nekünk az ingatlant. Azért jöttünk, hogy újjáépítsük. Amikor megérkeztünk, természetesen nem volt mit enni. Ekkor kezdett el újra hullani a manna. Láthatják, hogy most épp a burgonyát takarítjuk be. Most kevés manna hull.”
„És nincs is szükségük sokra, igaz?”
„Így van” – fejezték ki egyetértésüket a helyiek.
Amikor visszatértek Brazíliába, de Araujo professzor elvitte a manna egy részét a Campinas Egyetemre, hogy Brazília legrangosabb kutatóközpontjában elemezzék.
Az egyetem Kémiai Intézetében dolgozó Dr. Marcos Eberlin és munkatársa, Marcos Pudenzi érdeklődését annyira felkeltették az anyag szokatlan forrása, hogy hajlandóak voltak ingyenes tömegspektrum elemzést végezni. Az eredmények azt mutatták, hogy a manna többnyire egyszerű szénhidrátokból állt. Kis mennyiségű fehérje is volt benne, illetve kálium, kalcium, foszfor és vas, amelyekre mind szükség van ahhoz, hogy a szervezet fenn tudja tartani az elektrolitegyensúlyát és képes legyen a fontos életfunkciók betöltésére. Arra a következtetésre jutottak, hogy az anyag „jó tápanyagforrást biztosít, ami megfelel a mannával kapcsolatos elvárásoknak”.
Az elemzés eredményét kísérő levélben Dr. Eberlin kifejtette személyes következtetését: „Boldogok azok az emberek, akiknek Istene az Úr.”
Ha szeretnél többet megtudni a Gospel Outreach szervezetről, vagy arról, hogyan segíthetsz Isten Igéjének terjesztésében a 10/40 földrajzi ablak északi szélességén, látogass el a goaim.1.org oldalra, vagy hívd a következő telefonszámot: 1-509-525-2951.
Két különböző osztály
Történelmi kapcsolat
A társasági összejövetelek akkor válnak a leginkább hasznosakká és tanulságosakká, ha az együtt találkozók szívében izzik Isten szeretete és azért találkoznak, hogy gondolatokat osszanak meg egymással Isten szavával kapcsolatban; vagy azért, hogy módszereket találjanak Isten munkájának előmozdítására, és azt tervezik, hogy jót tegyenek az embertársaikkal. Ha szívesen látják a Szentlelket ezeken az összejöveteleken, és nem tesznek vagy mondanak semmit, ami elszomorítaná, akkor Isten felmagasztaltatik, a találkozáson résztvevők pedig felfrissülnek és megerősödnek.
De vannak más jellegű társasági összejövetelek is, ahol túl gyakran látni a külsőségességet, gőgöt, jókedvet és könnyelműséget. Szórakozásra irányuló vágyukban az a veszély fenyegeti a résztvevőket, hogy megfeledkeznek Istenről, és ennek következtében olyan dolgok történnek, amelyek sírásra késztetik az angyalokat. Az élvezetek színtere válik ideiglenes paradicsomukká. Mindannyian átadják magukat a vidámságnak és a jókedvnek. A szemek csillognak és az arc kipirul, de a lelkiismeret alszik. Az ilyesfajta lelkesedés és ihlet nem mennyei eredetű. Teljesen erről a földről való. A menny angyalai szomorúan nézik azok feledékenységét, akikért Krisztus olyan sokat tett. Amikor eléri a betegség és a halál azokat, akik pusztán a saját örömükért éltek, túl későn veszik észre, hogy nincs olaj a lámpásaikban, és teljesen alkalmatlanok arra, hogy befejezzék életük történetét.
A társasági összejöveteleken folytatott beszélgetések hangneme elárulja a szívek célját. A könnyelmű beszéd, az ostoba szellemeskedés, amellyel csak nevettetni akarnak, nem képviseli helyesen Krisztust. Azok, akik kimondják ezeket a beszédeket, nem szívesen szembesülnének a saját szavaikról készült feljegyzéssel. Rossz benyomást keltenek a hallgatókban, és szégyent hoznak Krisztusra. Ó, bárcsak figyelemmel őrködnének a fiatalok a szavaik felett! Általuk fognak megigazulni vagy megítéltetni. Ne felejtsd el, hogy Jézus melletted van, bárhová is mész, és figyeli a tetteidet és a szavaidat! Szégyellnéd, ha meghallanád a hangját, amint hozzád szól, és tudnád, hogy hallja a beszélgetéseidet?
Gondolj egy másik jelenetre! Egy város utcáin sok ember gyűl össze egy kerékpárverseny alkalmából. Néhányan a társaság tagjai közül azt vallják, hogy ismerik Istent és Jézus Krisztust, akit elküldött. De ki gondolná az izgalmas jelenet szemlélői közül, hogy a résztvevők Jézus szelíd és alázatos követői? Ki gondolná róluk, hogy idejüket és fizikai erejüket Isten ajándékának tekintik, amelyet meg kell őrizni az Ő szolgálatára? Vajon a verseny résztvevői belegondoltak abba, hogy halál lehet a sietség eredménye? Imádkoztak-e az angyalok védelméért, mielőtt elkezdték? Istent nem dicsőítik meg azok az összejövetelek, amelyeken megfeledkeznek Róla, de annak, aki az élet játékát játssza az emberek lelkéért, nagyon tetszik, ha evilági dolgok kötik le a fiatalok figyelmét.
Az egykor komoly keresztény, aki világi mulatságokon vesz részt, veszélyes terepre merészkedik. Elhagyja a menny létfontosságú légköre által uralt környékét, és egy ködös légkörbe merül. Az ünneplés céljából rendezett összejövetelek és mulatságok sok esetben szégyent jelentenek Krisztus vallására nézve. Aki kapcsolatban marad Istennel, nem tud részt venni ilyen alkalmakon. Nem kedvesek számára a szavak, amelyeket hall, mert nem Kánaán nyelvén szólnak. A beszélők nem mutatják annak bizonyítékát, hogy a szívük Istennek énekel.
Azok, akik jellemüket és vallási tapasztalatukat mesterségesen magukra erőltetik, szívesen gyűlnek össze az élvezet és a szórakozás kedvéért, és befolyásuk másokat is magával ragad. Néha olyan fiatal férfiakat és nőket vesznek rá a szórakozásra, akik megpróbálnak Biblia szerinti keresztények lenni. Mivel nem akarnak különcök lenni, és természetüknél fogva hajlamosak mások példáját követni, olyan személyek befolyása alá vetik magukat, akik talán sohasem tapasztalták Isten érintését sem az elméjükben, sem a szívükben. Ha imádságos lélekkel megvizsgálták volna az isteni mércét, hogy megtudják, mit mond Krisztus a keresztény fáján termő gyümölcsökről, akkor felismerték volna, hogy ezek a mulatságok valójában olyan lakomák, amelyek megakadályozzák az emberi lelkeket abban, hogy elfogadják a Bárány menyegzőjére szóló meghívást.
Néha megtörténik, hogy a szórakozóhelyekre látogató fiatalokat, akiket gondosan megtanítottak az Úr útjára, elragadja az emberi befolyás csillogása, és ragaszkodni kezdenek azokhoz, akik világi jellegű oktatásban és képzésben részesültek. Egész életen át tartó rabságra adják a fejüket azáltal, hogy olyan személyekkel vannak kapcsolatban, akik nem rendelkeznek a krisztusi lelkület díszével. Azok, akik igazán szeretik és szolgálják Istent, félnek a világ szintjére süllyedni és azok társaságát választani, akik nem Krisztust tették királlyá a szívük felett. Bátran kiállnak Krisztus mellett, még akkor is, ha ez az önmegtagadás és az önfeláldozás útját jelenti.
Krisztus fáradságos és áldozatos életet élt értünk, és mi nem tagadjuk meg magunkat érte? Vajon az értünk tett engesztelés és a megigazítás nem méltó arra, hogy elfoglalják az elménket? Ha a fiatalok megragadják a Biblia tárházában található kincseket, ha a bűnbocsánatról, a békéről és az örökkévaló igazságosságról elmélkednek, amelyek megkoronázzák az önmegtagadó életet, akkor nem vágynak majd kétes izgalomra vagy szórakozásra.
Krisztus örül, amikor a fiatalok gondolatait az üdvösség témája foglalkoztatja. Maradandó vendégként lép a szívükbe, és örömmel, valamint békével tölti be őket. Krisztus szeretete az emberi lélekben olyan, mint egy vízforrás, amely az örök életből fakad és amelyből élő patakok származnak, ezek pedig életet és dicsőséget visznek mindenhová. Akikben megvan ez a szeretet, örömmel beszélnek azokról a dolgokról, amelyeket Isten készített az Őt szeretőknek.
Az örökkévaló Isten különbséget tett szent és bűnös, megtért és megtéretlen között. Ez a két osztály nem olvad egymásba észrevétlenül, mint a szivárvány színei, hanem annyira elkülönülnek egymástól, mint a dél és az éjfél. Isten népe nem léphet biztonságban bensőséges kapcsolatba azokkal, akik ismerik az igazságot, de nem gyakorolják azt. Jákób pátriárka így kiáltott fel, amikor fiai bizonyos tetteiről beszélt: „Tanácsukban ne légyen részes lelkem, gyűlésükkel ne egyesüljön dicsőségem.” Úgy érezte, hogy saját becsülete csorbulna, ha köze lenne a bűnösökhöz és tetteikhez. Arra figyelmeztet minket, hogy kerüljük még a rossz dolgokkal való azonosulás látszatát is, nehogy beszennyezzen minket a gonosz. A Szentlélek hasonló figyelmeztetést intéz hozzánk Pál apostolon keresztül: „És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat.”
– The Youth’s Instructor, 1897. február 4.
MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK
Mikor hasznosak a baráti találkozók és összejövetelek?
Miről kellene beszélnünk, amikor a barátainkkal vagyunk?
A cikk részletezi, hogy a kerékpárverseny megfigyelése miért nem megfelelő tevékenység a keresztények számára. Hogyan alkalmazhatnád ezeket az elveket más sportok nézésére is, illetve az azokban való részvételre?
Miért veszélyesek a világi szórakozóhelyek?
Mi örvendezteti meg Krisztust?
Nem véletlen: juhok
A teremtés alapjai
Nem minden birka buta, és nem is tájékozódik mindegyik a „nyájszellem” alapján, ahogyan azt általános hírnevük alapján gondolhatnánk. Jó példa erre egy kivételesen intelligens, izlandi juhfajta, amit „vezérbárányként” emlegetnek.
Ezek a bárányok különleges, Istentől kapott képességgel rendelkeznek a világ egy hideg területén, amelynek köszönhetően nehéz körülmények között is haza tudnak vezetni egy egész nyájt. Kivételes veszélyérzékelési képességük sok állat és pásztor életét megmenti, amikor hirtelen hóvihar fenyegeti őket.
Néhány birka még annak a módját is megtalálta az angliai Yorkshire-ben, hogyan jusson át a szarvasmarhák áthaladását akadályozandó rácsokon: átgurult rajtuk! Észre volt szükségük ennek kigondolásához, mivel a földre fekvő és a hátán guruló birkának általában segítségre van szüksége a talpra álláshoz. De a rácsokon átguruló birkák talpra álltak, hogy a másik oldalon található finomabb növényzetből lakmározzanak.
Aztán ott van a pupilláik alakja. Ez szintén egy Istentől származó, nem véletlen ajándék számukra. A juhoknak vízszintes, rés alakú pupilláik vannak a macskák szemében látható függőleges rések helyett. Ez széles látószget biztosít nekik, így könnyen észrevehetik a ragadozókat. Csordaösztönük rögtön bekapcsol, mihelyt meglátnak egy lehetséges támadót. Az egymás társaságában tartózkodó juhok megfordulnak, és egyként állnak szembe az ellenséggel. Ez a támadóban természetesen gondolkodási szünetet vált ki.
Még az is, ami egy bárány születésekor történik, a Teremtő védelmét és gondoskodását mutatja. A méhlepénytől meg kell szabadulni, ezért az anyajuh elfogyasztja. Ennek két oka is van. Először is, a méhlepény szaga odavonzaná a ragadozókat, és sem az anyajuhnak, sem a kisbáránynak nincs más módja a menekülésre, mint a futás. De ezek a szelíd lények nem szaladnak valami gyorsan. A második ok: a méhlepény bizonyos hormonokat tartalmaz, melyek elfogyasztása stimulálja a méhét, hogy összehúzódjon, és visszanyerje korábbi méretét. Jól átgondolt terv, nem igaz?
Az anyajuh első teje nagyon különleges, hiszen olyan antitesteket tartalmaz, amelyek elengedhetetlenek az újszülött számára, de a bárány születését követő tizenhat órán belül el kell fogyasztani. Mindez egy nem véletlen ütemterv része, melyet az Alkotó gondolt ki.
Egy másik, nem véletlen képesség a birka fájdalomtűrése. Ha a juhok nem mutatják ki a fájdalmukat, kevésbé sebezhetőek a gyengéket és sérülteket kereső ragadozókkal szemben. De ha elolvasod, mit írnak róluk, kiderül, hogy egyesek képesek kiolvasni a szenvedést a szemükből.
Nem lehet nem gondolnunk az Úrra, akit „Isten Bárányaként” emlegetnek. Mindent tudott a szenvedésről, mégis ezt az utat választotta irántunk érzett szeretete miatt. Csodálatos arra gondolni, hogy egy nap majd megláthatjuk Őt!
A szerző, Juanita Kretschmar engedélyével.
