Történelmi kapcsolat
Tiszteld atyádat és anyádat” – így hangzott a Sínai-hegyen adott parancsolatok egyike. Ez az egyetlen a tíz közül, amelyhez egy ígéret is kapcsolódik: „hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked.” Jézus Isten Fia volt, a bibliai feljegyzésben mégis azt olvassuk, hogy földi szüleinek, Józsefnek és Máriának, Galilea alázatos földműveseinek vetette alá magát. Azt tette, amit mondtak neki, még akkor is, ha a rá bízott feladat ellenkezett azzal, amit az érzései diktáltak.
Figyeld meg az engedelmesség természetét és szükségességét! Nem tanítják meg mindig a gyermekeket erre a fontos leckére. Nem sürgetik őket arra, hogy tudatosítsák a helyes indíttatásból való engedelmesség kötelességét és az engedetlenség bűnét. A gyermekeknek meg kell tanulniuk alávetni magukat a szüleiknek; képezni és nevelni kell őket. Senkiből sem lehet jó ember, aki nem tanulta meg készségesen átengedni akaratát először a szüleinek, majd Istennek. Csak azok lesznek alkalmasak a vezetésre, akik megtanultak engedelmeskedni.
Az engedelmesség leckéjének megtanulásával a gyermekek könnyítenek a szüleik terhein, és ezáltal nemcsak őket tisztelik meg, hanem egy magasabb tekintéllyel rendelkező Személyt is. „Tiszteld atyádat és anyádat” – ez egy pozitív parancs. Azok a gyermekek, akik tiszteletlenül bánnak szüleikkel és figyelmen kívül hagyják kívánságaikat, nemcsak meggyalázzák őket, hanem megszegik Isten törvényét is. Minél korábban és minél nagyobb mértékben alávetik akaratukat szüleik akaratának, annál kevésbé fog nehezükre esni, hogy engedjenek Isten követelményeinek. Senki sem reménykedhet Isten szeretetében és áldásában, aki nem tanul meg engedelmeskedni parancsolatainak és szilárdan kiállni a kísértés ellen.
Gyermekek! Akaraterőre vágytok, de nem olyan akaraterőre, amely nem tűri a tanácsot és nem hallgat a tapasztalat útba igazítására. Ha vannak öcséid és húgaid, ne mutass nekik példát arra, hogyan legyenek engedetlenek a szüleitekkel szemben! Befolyásod vagy a helyes útra fogja terelni őket, ahol békét és biztonságot találnak, vagy sérülést fog okozni nekik. Ha az engedetlenség és a hiúság útját követed, gondolkodj el őszintén és józanul, majd fordulj vissza az útról! Hagyd abba a vétkedet és a rossz dolgok cselekvését, és az Úr megbocsát és megáld. Eltávolítja a gonoszságot, amely átkot hozna rád.
Törekedj arra, hogy hasznos legyél! Segítsd a szüleidet azzal, hogy törődő és megfontolt leszel! Végezd el a hozzád legközelebb álló feladatokat, abban a sorrendben, amelyben következnek! Türelmes, vidám lelkülettel tedd meg azokat! A család része vagy, akinek gondozása munkát és költségeket jelent. Készen kell tehát állnod arra, hogy panasz nélkül elvégezd a rád eső részt. Ne ráncold össze a homlokodat és ne idegeskedj, ha rád bíznak egy feladatot, hanem vidáman hordozd az apró terheket, mentesítve ezzel a szüleidet. Ezek nem mások, mint egyszerű, otthoni, mindennapi kötelességek. Nagyon kicsiknek és jelentékteleneknek tűnhetnek, de valakinek el kell végeznie őket.
Ha szorgosan sürögsz körülöttük és szívből örülsz, mert tehetsz valamit a szüleidért, áldás leszel az otthonodban. Nem is tudod, milyen sok jót tehetsz azzal, ha mindig vidám vagy és keresed a lehetőségeket arra, hogy segíts.
Az élet apróbb kötelességeihez való hűség által olyan tapasztalatokat szerezhetsz, amelyek alkalmassá tesznek a nagyobb felelősségek viselésére. Ne feledd, hogy a jellemed még nem tökéletes, de nap mint nap építhetsz rajta az örökkévalóság számára. Alakítsd jellemedet az isteni mintának megfelelően! Szőj belé kedvességet, készséges engedelmességet és szeretetet. Neveld magad szelídségre és csendes lelkületre, mely értékeket Isten nagy becsben tartja.
Fejleszd a rokonszenvet, arcod legyen felhőtlen, és mindig nyújts segítő kezet azoknak, akiknek szükségük van rá! A csekélynek tűnő, szeretetteljes cselekedetek hűséges végrehajtását feljegyzik a mennyei könyvekbe. Isten nem követ el hibát, pontosan feljegyez minden cselekedetet, amely a dicsőségére szolgál. Haladjatok lépésről lépésre az engedelmesség alázatos útján, és az ítélet nagy napján dicsőséges jutalomban lesz részetek. Hosszú életetek lesz a gyönyörű földön, amelyet az Úr, a ti Istenetek ad nektek.
– The Youth’s Instructor, 1884. szeptember 24.