Az ember, akinek négy hívő barátja volt
2026. október 11–17.
Memoriter
„A testvéri szeretetben egymás iránt gyöngédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek." (Róma 12:10, ÚRK)
Reményre és segítségre van szükség Vasárnap, október 11.
A HÍVŐ BARÁTOK JÉZUSHOZ VISZNEK ENGEM, AKINEK VAN HATALMA MEGGYÓGYÍTANI A TESTEMET ÉS MEGBOCSÁTANI A BŰNEIMET.
A HÉT SZAVA - BARÁT: Olyan személy, akit jól ismerünk és szeretünk vele lenni. Valaki, akiben megbízunk, mert segítőkész és hűséges. Egy jó barát a másik ember szükségleteit teszi első helyre. Jézus azt mondja nekünk, hogy Ő a Barátunk. (János 15:13-15)
A tanulmány alapja: Máté 9:1-8, Mark 2:1-12 és Lukács 5:17-26; Ellen G. White: Jézus élete, "Megtisztíthatsz engem" c. fejezet.
Nem tudta mozgatni a kezét, nem tudta mozgatni a lábát. Valójában ez a kapernaumi ember alig tudott megmozdulni. A teste lebénult. Ahogy telt az idő csak csendben feküdt az ágyán, másra nem volt képes. Sok ideje volt gondolkodni az életéről és a döntéseiről. Tudta, hogy akkor lesz a legjobb élete, ha Isten útját választja. De ő nem Isten útját választotta. Most már igazán nagyon megbánta. Sajnálta, hogy fájdalmak között él és nem tud mozogni. De még jobban sajnálta azt, hogy a bűnt választotta, ami ahhoz vezetett, hogy megbetegedett. A szíve tele volt bűntudattal és megbánással. Kérte az orvosokat és a papokat, hogy segítsenek neki, de ők csak fenn hordták az orrukat és távoztak. Tévesen úgy hitték, hogy a szenvedése Isten büntetése a bűnei miatt, ezért elkerülték. Micsoda kegyetlenség! Bárcsak eszükbe jutott volna, hogy Isten egyáltalán nem ilyen. A Biblia azt mondja: „Van-e olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt...? (...) abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, minden vétkünket a tenger mélyére dobja!" (Mikeás 7:18-19)
Ez az ember az ágyán feküdt és azt kívánta, bárcsak megváltozhatna az élete. A bűntudat miatt szomorú volt, és úgy érezte, csapdába esett. Mit mond a Biblia, mit kellene tenni az embernek? És mit fog tenni Isten válaszként? Olvassuk el! Ézsaiás 55:7
Ő ugyanezt meg fogja tenni érted is. Jézus szeret megbocsátani nekünk, és megváltoztatni minket!
GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!
• Mit mondtál volna a lebénult embernek, ha ott lettél volna?
• Milyen érzés neked tudni azt, hogy Isten a tenger legmélyére akarja dobni a bűneidet?
TEVÉKENYSÉG: Vízfestékkel készíts egy elvont rajzot egy papírra! Merítsd bele a papírt vízbe és nézd, ahogy eltűnik! Ez Istennek melyik ígéretére emlékeztet?
IMA: Köszönd meg Istennek végtelen szeretetét és megbocsátását!
A remény növekedése Hétfő, október 12.
A jó hír terjedt Kapernaum utcáin, és felerősítette az izgatottságot. Jézus újra a városban van! Mindenki tudta, hogy ez mit jelent: csodákat, gyógyulást, csodaszép történeteket Isten országáról, vigasztalást és reményt.
Ez remek hír volt a lebénult ember számára! A négy barát rohant, hogy elmondják neki. Még levegőt venni is alig volt idejük, miközben elmondták neki, hogyan gyógyította meg Jézus a betegeket. Még a leprások is meggyógyultak! A négy hívő barát hitt Jézusban. Őt is biztatták, higgye el, hogy a csodatevő Tanító őt is meg tudja gyógyítani. Az ember kezdett reménykedni... majd újra kihunyt benne a remény. Eszébe jutottak rossz döntései, és szégyellte magát. Mi van, ha Jézus nem akar a közelemben lenni? Mi van, ha úgy bánik velem, mint a papok és az orvosok? Mi van, ha elküld? Isten így bánna vele vagy bármelyik gyermekével? Olvassuk el Ézsaiás 41:10-ben Isten válaszát!
Négy barátja biztatására ez az ember úgy döntött, az sem számít, ha nem gyógyul meg, mert a megbocsátás volt az, amire a szívében leginkább vágyott. Látnia kell Jézust! A barátai mosolyogtak. A remény már most elkezdte megváltoztatni a barátjukat. Alig várták, hogy megláthassák, mit fog tenni érte Jézus. Isten szava így szól: „Mindig szeret a barát." (Példabeszédek 17:17)
A lebénult ember számára áldást jelentettek a jóbarátai, akik szerették Istent, és törődtek vele. Nem ítélték el, a legjobbat akarták neki. Tudták, mire van szüksége, és biztatták, hogy higgyen Jézusban. Mi is választhatunk ilyen jóbarátokat, és elhatározhatjuk, hogy mi is ilyen jó barát leszünk valaki számára. „Van ember, aki bajba juttatja felebarátait, de van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél." (Példabeszédek 18:24)
MISSZIÓS KIHÍVÁS: Hívj meg valakit egy közös szombati tevékenységre, például áhítatra, egy étkezésre, egy sétára a természetben!
GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!
• Hogyan mutatta meg a négy barát, hogy ők valóban jó barátok?
• Mikor biztattak téged a barátaid, hogy higgy Jézusban? Emlékszel olyan esetre, amikor te tudtad ugyanezt megtenni egy barátodért?
TEVÉKENYSÉG: Olvasd el újra Ézsaiás 41:10-et! Válaszd ki a kedvenc részedet ebből a versből, majd készíts belőle ígéretkártyát, vagy készíts hozzá illusztrációt egy bibliai alkalmazás segítségével!
HITBELI BESZÉLGETÉSEK: Mondj el egy olyan esetet, amikor egy barátod bátorított, hogy higgy Jézusban, és hogy ez milyen változást idézett elő az életedben!
IMA: Köszönd meg mennyei Atyánknak a jóbarátokat, akik szeretik Istent! Kérd Őt, segítsen, hogy te is jóbarátja legyél másoknak!
Négy hittel teli barát Kedd, október 13.
Az emberek tömegesen igyekeztek bezsúfolódni Péter házának minden kis részébe. Még többen ágaskodtak a nyitott ajtóknál és ablakoknál. Úgy tűnt, mindenki Jézus közelében akar lenni. A gazdagok, a szegények, a magasak, az alacsonyak, a kíváncsiak, a hitetlenek. Senki nem akart kimaradni. A lebénult ember is úgy döntött, nem akar kimaradni. Megkérte négy jóbarátját, hogy vigyék oda Jézushoz. Örömmel vették fel a matracát, és odavitték Péter házához. De amikor megérkeztek, nem tudtak átjutni a zsúfolt sokaságon. Újra és újra megpróbálták, de hasztalan. A tömeg nem engedte be őket. Jézus annyira közel volt, és mégis annyira messze. Ekkor a barátoknak támadt egy ragyogó ötlete. A férfi mosolygott és bólintott. A barátai felvitték őt a lépcsőn. Letették, majd gyorsan munkához láttak, ástak, húztak, vontak, emeltek. Mit csináltak a tetőn? Olvassuk el! Lukács 5:19
A meglepett tömeg felnézett és látták... a napfényt... négy mosolygó arcot, majd egy matracot, rajta egy embert, akit lassan leeresztettek a tetőről! Egyre lejjebb eresztették, míg végül ez az ember ott feküdt Jézus lábánál. A barátok fentről nézték Jézust, miközben a barátjuk kérlelő tekintettel nézett fel Jézusra. „Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: Fiam, megbocsáttattak a te bűneid." (Márk 2:5) Jézus már tudta, hogy ez a négy barát hitt Benne, de most mindenki láthatta, hogy a hitüket a gyakorlatba is átültették. Segítettek a barátjuknak, reményt adtak neki, és lehetővé tették, hogy az ő hite is növekedjen. Jézus pedig azt adta az embernek, amire a legnagyobb szüksége volt. Bűnbocsánatot kapott!
TEVÉKENYSÉG: Köss zsineget egy kis törölköző négy sarkára, és tegyél bele egy játékbabát vagy könyvet! Állj fel egy székre és ereszd le a földre! Mennyire lenne könnyű egy embert leereszteni a földre a tetőről?
IMA: Olvasd el az aranyszöveget! (Róma 12:10) Imádkozz lehetőségekért, hogy ilyen barát lehess!
GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!
• Hogyan végződött volna a történet, ha a lebénult embernek nem lettek volna jóbarátai, vagy a barátai nem hittek volna Jézusban?
• Olvasd el Lukács 6:31 versét! Mennyire követték a barátok ezt a tanácsot?
A bűneid meg vannak bocsátva! Szerda, október 14.
A zsúfolt házban teljes csend állt be. Jézus épp most mondta ezeket a gyönyörű szavakat, amire az ember vágyott: „a bűneid meg vannak bocsátva!" (Máté 9:2, EFO) Abban a pillanatban megváltozott. A bűntudat, a bánkódás és a reménytelenség eltűnt belőle, a helyét átvette a békesség és az öröm. Hálásan mosolygott Jézusra. A Biblia azt mondja nekünk, hogy amikor Jézushoz jövünk bűnbocsánatért, akkor Ő megtisztítja a szívünket, mintha új emberek lennénk. „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre." (2Korinthus 5:17) Ennek az embernek a szíve meggyógyult, megbocsátást nyert, új emberré lett. Az emberek bámulattal néztek Jézusra. Nem értették teljesen, de Jézus épp azt mutatta meg nekik, hogy egyedül az Ő megbocsátása tudja meggyógyítani a bűntudattól szenvedő bűnös ember fájó szívét. A sokaságban azonban nem mindenkiben keltett jó benyomást. Néhányan komoran néztek, és magukban morgolódtak. Kik voltak ők és mit gondoltak? Olvassuk el! Márk 2:6,7
Jézus olvasott az arcukról, és tudta, mi van a szívükben. Tudta, hogy nem akarják elhinni, hogy Ő Isten Fia. Nem hitték el, hogy meg tudja bocsátani a bűnöket, és bizonyára azt gondolták, hogy nem kellene megbocsátani ennek az embernek! De Jézus megmutatta, hogy minden ember bűnös, és Ő szeret megbocsátani mindenkinek. Ez valahogy nem illett bele az ő önző, büszke gondolkodásukba. Jézus azt mondta: „Miért gondoltok gonoszt szívetekben?" (Máté 9:4)
Az írástudók és a farizeusok nem válaszoltak. Elutasították a lehetőséget, hogy elgondolkodjanak arról, ki is Jézus, és hogy ők is bocsánatot nyerjenek a bűneikre. Az értelmük zárva volt és a szájuk is csukva maradt. Bárcsak engedték volna, hogy a Barátjuk legyen, akkor Jézus meg tudta volna nyitni a szívüket!
GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!
• Mit érezhetett a lebénult ember, amikor Jézus megbocsátotta a bűneit?
• Miről maradtak le aznap az írástudók és farizeusok?
TEVÉKENYSÉG: Menjetek el sétálni a természetbe vagy valami csendes helyre, és kérjétek Isten bocsánatát! Képzeljétek magatok elé, ahogy mosolygós arccal ezt mondja: „a bűneid meg vannak bocsátva!" (Máté 9:2, EFO)
IMA: Köszönjétek meg Jézusnak, hogy ő a legeslegjobb barát!
Megbocsátva és meggyógyulva! Csütörtök, október 15.
A farizeusok hallgattak, mint a sír, Jézus pedig egyenesen rájuk nézett és feltett még egy kérdést. Mit kérdezett? Olvassuk el! Márk 2:9
Egyetlen farizeus sem tudott válaszolni. Jézus így folytatta: „Azért pedig, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön - így szólt a bénához: Neked mondom, kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!" (Márk 2:10)
Az ember azonnal talpra ugrott, teljesen meggyógyult! Teste új életre kelt, ő pedig feltekerte az ágyát, majd a hóna alá vette. Elindult az ajtó felé, és ezúttal a sokaság utat engedett neki. Csodálkozva dicsőítették Istent, és ezt mondták: „Ilyet még sohasem láttunk!" (Márk 2:12)
„Csodálatos dolgokat láttunk ma!" (Lukács 5:26)
Jézus bizonyította, hogy Ő Isten Fia! Van hatalma meggyógyítani az ember fájó testét, és a megbocsátás által bűnös szívét is. A meggyógyult ember hazafelé menet Istent dicsőítette! Isten meggyógyította, és ezt érdemes volt hangoztatni! Biztos lehetsz benne, hogy a négy barát is ott szaladt mellette, és dicsőítették Istent boldog barátjukkal együtt. Segítettek neki, hogy megtalálja Jézust, és most mind együtt örülhettek az új élet csodájának. Sokan mások, akik látták a csodálatos gyógyulást és hallották a történetét, ők is áldást nyertek általa. Ez az ember annak a bizonyítéka, hogy Jézus nem tolja el magától azokat az embereket, akik hibát követnek el. Nem hagyta figyelmen kívül fájdalmukat, ahogy a papok és az orvosok tették. Ehelyett Jézus hívta őket, megbocsátott nekik, hogy boldogok legyenek, és hogy új életet éljenek Vele. A legjobb Barátod, Jézus ugyanezt mindig meg fogja tenni érted is.
GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!
• Mit tudtál meg Jézusról?
• Mit gondolsz, Jézus először miért a szívét gyógyította megbocsátás által, a fizikai gyógyulás előtt?
TEVÉKENYSÉG: Zsoltár 9:2 így szól: „Hálát adok az Úrnak teljes szívemből, elbeszélem minden csodatettedet." Találj ki dallamot ehhez a vershez, és addig énekeld, amíg jól meg nem jegyzed! Képzeld el, ahogy a meggyógyult ember énekli ezt az éneket!
IMA: Köszönd meg Jézusnak a legnagyobb és legjobb csodát, amit ad neked: a megbocsátást!
Megtelt a ház dicsőítéssel Péntek, október 16.
Erős lábával egészen hazáig gyalogolt. A meggyógyított ember kitárta az ajtót, és továbbra is minden lépésnél dicsőítette Istent. Bűneit megbocsátották, meggyógyult és otthon van! A családja alig merte elhinni, amit láttak! Biztos azon tűnődtek, vajon ő tényleg ugyanaz az ember, akit ma reggel elvittek? Az egész család örömkönnyek között gyűlt köré. Nemrég még látták, hogy feküdt az ágyán szomorú, reményvesztett tekintettel, és mozdulni sem tudott. Teste most ragyogott az erőtől, szeme csillogott a boldogságtól, és közben Istent dicsőítve énekelt. Bizonyára a családja is csatlakozott hozzá a dicsőítésben. Jézus egy egészséges, boldog embert adott nekik a régi helyett. Ez az ember és a családja hálás szívvel kész volt az életét Jézus kezébe tenni. Semmi nem tudta megingatni a hitüket, semmi nem tudta elhomályosítani Jézus iránti hűségüket. Örömöt hozott szomorú otthonukba. Valóban a „bűnösök barátja" volt. (Máté 11:19)
GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!
• A Biblia így szól: „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért." (János 15:13) Senki nem halt meg a mai történetben. Akkor mit jelenthet az, hogy „életét adja" értük? Ha a lebénult ember barátaira és családjára gondolsz, szerinted mit jelent ez a bibliavers?
PÉNTEK ESTE
TAPASZTALATOK MEGOSZTÁSA ÉS DICSŐÍTÉS:
• Írd le a következőket egy-egy papírra: beteg ember, Jézus, négy barát, sokaság, család! Oszd ki a papírokat a családtagjaid között! Mindenki mondja el a történetet annak az embernek a szemszögéből, akit kapott!
• Mondd el az aranyszöveget, és oszd meg a családoddal, hogy mit jelent ez az ige neked!
• Énekeljétek el a következő éneket: „Záporként hull majd az áldás" („Showers of Blessing", hymn 195). Beszéljétek meg a családoddal, mit tehetnétek, hogy kifejezzétek a barátságotokat mások felé! Tervezzétek meg, hogyan valósítjátok meg a tervet! Ha nem ismeritek a fenti énekeket, akkor tanítsd meg a családodnak a Zsoltár 9:2 éneket, amit tegnap kitaláltál!
CSALÁDI NAPLÓ:
• Olvasd el Jeremiás 17:7 versét! Kire vonatkozhat ez a vers az e heti történetben?
• Melyik a kedvenc részed ebben a történetben? Miért?
• Hogyan jellemeznél egy jóbarátot, aki szereti Jézust?
• Mit tudtál meg Jézus megbocsátásáról?
IMA: Mondj egy dicsőítő imát!
A SZÜLŐKHÖZ: Isten észreveszi és értékeli fáradhatatlan erőfeszítéseidet, hogy gyermekedet Istenhez akarod vezetni. „A szükség idejében másokért végzett szeretetteljes, készséges szolgálat az, amely becses Isten előtt." (Ellen G. White: Üzenet az ifjúságnak, 406. o.)
Barátokat vezetni Jézushoz Szombat, október 17.
A gyönyörű álom, amelyben Jézust látta, újra és újra eszébe jutott. Ellen mosolyogva idézte fel irgalmassággal teli tekintetét. Tudta, hogy Jézus kétségkívül szereti őt. Az álom pont akkor érkezett, amikor a fiatal lánynak legnagyobb szüksége volt rá. Ellen Harmon, aki később Ellen White lett, egyházunk egyik alapítója és vezetője, ekkor egyedül érezte magát és mélységesen elcsüggedt. Fájdalmaktól szenvedett és gyakran betegeskedett, ezért azt gondolta, hogy Isten könyörtelen, és őt bünteti. Ellen azt hitte, hogy ő nem elég jó Istennek. Isten azonban megmutatta neki, hogy milyen Jézus valójában, aki a Barátja és Megváltója. Jézus szeretete és kedvessége azonnal megváltoztatta Ellent. „A szívem teljesen megtelt békességgel és Isten iránti szeretettel." Annyira más volt, mint az a lehangoltság, amit előtte érzett. Ellen visszahúzódó volt, de leírta, hogy nem tudta magában tartani azt, amit megismert az igaz Istenről! Mindenkinek el akarta mondani a Jézus szeretetéről szóló történetet. Különösen azoknak akart segíteni, akik szomorúak voltak vagy elcsüggedtek a bűn súlyos terhe alatt. A barátaira gondolt. Nagyon szerette volna, ha megismerik Istent! Nem mindig volt könnyű, de Ellen mindent megtett, hogy jó barát legyen, és megismertesse Jézust a barátaival. Különleges alkalmakat szervezett nekik. Néhány barátja hiú volt, és nem gondolt másokra. Amikor hallották, ahogy Ellen Istenről beszél, tündérmesének tűnt számukra, és nem igazán akartak rá hallgatni. Ellen azonban nagyon szerette volna, hogy a barátai megismerjék Istent. Néhány éjszakát ébren töltött, és imádkozott értük. Hosszú hónapokig folytatta ezt, míg végül mind átadták a szívüket Jézusnak. Azok a barátok, akik szeretik Istent, az emberek közül ők állhatnak legközelebb hozzánk. Amikor Isten ott van a szívünkben, akkor mélyebbek és tartalmasabbak a barátságaink, mert az ő útja szerint akarunk élni, és bátorítani akarjuk egymást.
A történet alapja: Ellen G. White, Christian Experience and Teachings of Ellen G. White, copyright © 1922 Pacific Press Publishing Association. Engedéllyel használva és adaptálva.