A PRÓFÉTÁK PRÓBÁJA

E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 13:1-5; Ézsaiás 8:20; Jeremiás 28:9, 15-17; Dániel 10:7-19; János 11:25; Apostolok cselekedetei 15:36-39

A gyémánt az egyik legértékesebb földi drágakő. Persze mást is el lehet úgy készíteni, hogy szinte azonosnak tűnjön a gyémánttal, de az értéktelen lesz. Hogyan állapítható tehát meg, hogy igaz vagy hamis a gyémánt? Próbának kell alávetni, ez a legjobb módja. Vannak olyan próbák, amiket akár otthon, néhány egyszerű eszközzel elvégezhet az ember, másokhoz professzionális szakértelem szükséges. A legtöbb próba önmagában nem bizonyító erejű, de ha a gyémánt több teszten is átmegy, bízhatunk valódiságában.
A gyémánt az egyik legkeményebb anyag a földön, erősségét részben az adja, hogy rendkívül magas hőmérsékletet, illetve óriási hőingadozást is kiáll. Az egyik próbája, hogy tűz fölött hevítjük, utána hideg vízbe dobjuk. A valódi gyémántnak semmi baja nem lesz, de a hamisítvány valószínűleg darabjaira törik.
A prófétaság ajándéka minden gyémántnál értékesebb, ám ha valaki állítja, hogy megkapta ezt az ajándékot, azt nem szabad egyből készpénznek venni. Próbára kell tenni. Ezen a héten megvizsgáljuk a bibliai prófétákat, hogy felfedjük azokat a bibliai elveket, amelyekkel megvizsgálható a hitelességük.

november 28. - Az erőszak megelőzésének napja

Hogyan fogjuk megkülönböztetni Isten igaz szolgáit a hamis prófétáktól, akikről Krisztus kijelentette: azért támadnak majd, hogy sokakat megtévesszenek? A jellemnek egyetlen próbája létezik – Jehova törvénye.
Az izraeliták vérjelet tettek az ajtófélfáikra, ezzel fejezték ki, hogy ők Isten tulajdonai. Isten mai gyermekei pedig így fogják viselni azt a jelet, amit az Úr elrendelt. Összhangban élnek Isten szent törvényével. Isten népének minden egyes tagjára egy jel kerül, amely épp olyan látható lesz, amilyen volt annak idején a zsidók ajtófélfára került jele, amely megóvta őket a pusztulástól. Isten ezt mondja: „És adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és ő közöttök.” (Ezék 20:12)… Ne engedjük magunkat becsapni. […]
Sátán ügynökei olyan borzalmak színterévé tették a Földet, amelyeket nyelv képtelen leírni. Háborút és vérontást robbantanak ki még a magukat kereszténynek valló nemzetek is. Isten törvényének a lábbal tiprása meghozta a biztos következményeket. Most nemcsak emberek között zajlik a küzdelem. Az egyik oldalon az élet fejedelme áll, aki az ember helyettese és kezeseként cselekszik, a másik oldalon pedig a sötétség fejedelme és a parancsnoksága alatt álló bukott angyalok állnak. […]
Ádáz küzdelem robbant ki azok között, akik hűségesek Istenhez, és azok között, akik gúnyt űznek törvényéből. Az egyház összefogott a világgal. Az Isten törvénye iránti tisztelet alá lett aknázva. A vallási vezetők emberi parancsolatokat tanítanak. Mint Noé napjaiban volt, úgy van ez napjainkban is. Vajon az a tény, hogy a hitetlenség uralkodik és lábbal tiporják Isten törvényét, arra késztetje majd azokat, akik eddig tisztelték, hogy kevesebb tisztelettel adózzanak iránta, és a Föld hatalmasaival egyesüljenek a törvény hatályon kívül helyezése érdekében? Az igazán hűségeseket nem sodorja el a gonoszság árja. Nem fognak gúnyt és megvetést szórni arra, amit Isten szentként különített el. Mindenki meg lesz próbálva, és csak két lehetőség van. Te melyik oldalon állsz? – That I May Know Him, 211. o.

Az a tény azonban, hogy Isten az Ige által kinyilatkoztatta akaratát az embereknek, nem teszi szükségtelenné Szentlelkének állandó jelenlétét és eligazítását. Ellenkezőleg! Megváltónk azért ígérte meg a Lelket, hogy szolgáinak feltárja az Igét; hogy a Lélek megvilágítsa és gyakorlativá tegye az Ige tanításait. És mivel Isten Lelke ihlette a Bibliát, a Lélek tanítása soha nem állhat ellentétben az Ige tanításával.
Isten nem a Biblia helyettesítésére adta – és nem is adhatja – Lelkét: hiszen a Szentírás világosan kijelenti, hogy Isten Igéje minden tanítás és ismeret próbája. János apostol így mondja: „Ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-e; mert sok hamis próféta jött ki a világba.” (1Jn 4:77) Ésaiás pedig kijelenti: „Vissza a tanításhoz és a kinyilatkoztatáshoz! Aki nem ezt mondja, annak nincs hajnala.” (Ésa 8:20) – A nagy küzdelem, 7. o.

A kivonulás idején az Úr kijelentést adott a népének a prófétaság ajándékáról: „Halljátok meg most a beszédemet! Ha valaki az ÚR prófétája közöttetek, annak megjelenek látásban, vagy álomban beszélek vele” (4Móz 12:6, ÚRK).
A prófétai üzenetnek vagy elhívásnak gyakran van természetfeletti része, mindenféleképpen túlmegy az ember egyszerű benyomásán vagy gondolatán. A próféta Isten közvetlen közlését kapja, általában prófétai álmokban vagy látomásokban (Ézs 1:1; Dán 8:1; ApCsel 9:10 stb.), amelyeket feltűnő fizikai jelenségek kísérhetnek.

Látomása során Dánielt minden ereje elhagyta, egyedül Isten erősítette őt meg. A környezetében lévők ugyan nem látták a látomást, de az isteni jelenlét olyan erővel hatott rájuk is, hogy rettegve elfutottak és elrejtőztek. Isten azért alkalmaz fizikai jelenségeket, hogy ezekkel is felhívja a figyelmet a prófétára, és a prófétai üzenet figyelmet kapjon.

A látható jelenségek mutatják egy természetfeletti erő megnyilvánulását, de ez nem jelenti automatikus azt, hogy Istentől ihletett a jelenséget tapasztaló személy. Sátán is képes természetfeletti jeleket tenni. A prófétai szolgálatot nem elég egyetlen bizonyítékkal hitelesíteni. A fizikai jelenségen túl a prófétákat próbára kell tenni. A természetfeletti megnyilvánulások nem számítanak az igaz prófétai ajándék próbakövének. Az összes bibliai próbában meg kell felelnie annak, aki igazoltan Isten hírnöke. Sajnos a történelem tele volt hamis prófétákkal (lásd Mt 7:15).

A Lélek az egész evangéliumi korszak során Isten Igéjével összhangban végzi munkáját. A Szentlélek mind az Ó, mind az Újtestamentum írása idején a szent kánonban foglalt kinyilatkoztatásokon kívül is adott eligazítást. A Biblia elmondja, hogy egyes emberek miként kaptak intést, dorgálást, tanácsot és eligazítást a Szentlélek által olyan dolgokban, amelyek nincsenek feljegyezve a Szentírásban. Említés történik különböző korok prófétáiról, akiknek a kijelentéseiből semmit sem jegyeztek fel. A szentírási kánon lezárulása után a Szentlélek továbbra is tanította, intette és vigasztalta Isten gyermekeit.
Jézus ezt ígérte tanítványainak: „Ama vigasztaló… a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.” „Mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra…, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.” (Jn 14:26; 16:13) A Szentírás világosan tanítja, hogy ezek az ígéretek korántsem korlátozódtak az apostolok idejére, hanem minden korban érvényesek voltak Krisztus egyházára. A Megváltó így bátorítja követőit: „Tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:20) Pál pedig kijelenti, hogy a Lélek ajándékait és megnyilatkozásait „a szentek tökéletesbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére” kapta a gyülekezet:
„Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére.” (Eféz 4:12–13)
Az apostol így imádkozott az efézusi hívőkért: „A mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében; és világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége…, és mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk.” (Eféz 1:17–19) Az isteni Lélek szolgálata – az értelem megvilágosítása és a Szentírás mélységes dolgainak megértése – volt az az áldás, amelyet Pál itt az efézusi gyülekezetnek kért.
A Szentlélek csodálatos pünkösdnapi megnyilatkozása után Péter arra buzdította az embereket, hogy térjenek meg, és keresztelkedjenek meg Krisztus nevében bűneik bocsánatára. Majd pedig ezt mondta: „Veszitek a Szentlélek ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (Csel 2:38–39)
Az Úr Jóel próféta által megígérte, hogy Isten nagy napjának eljötte előtt a Szentlélek különlegesen fog megnyilatkozni (Jóel 2:28). Ez a prófécia részben már teljesedett a Lélek pünkösdnapi kiáradásakor, de a teljes megvalósulás, az isteni kegyelem kiteljesedése, az evangéliumhirdetés végső eseményeit fogja kísérni. – A nagy küzdelem, 8–9. o.

Az emberek sokszor ellentmondanak önmaguknak és megtéveszthetnek, de Isten nem hazudik (lásd 4Móz 23:19). Ez következetesen megmutatkozik a próféták által küldött üzeneteiben is, változatlan igazsága érvényesül.

Mindig a Bibliához kell viszonyítani mindent, amikor valaki ihletettségre hivatkozik. A próféták próbaköve, hogy kijelentéseiket össze kell vetni a Bibliával. Igaz próféta soha nem mond ellent a bibliai igazságnak, nem csökkenti annak értékét és nem is irányítja másra a figyelmet. Pontosan ezért annyira fontos ismerni a Szentírást annak, aki követni szeretné az Urat, és nem akarja, hogy hamis tanítók vagy hamis próféták félrevezessék.
Az Ószövetségben az egymást követő próféták gyakorta rávilágítottak és visszamutattak a korábbi prófétai írásokra, jelezve, hogy az a saját szolgálatukban is mérvadó. Későbbi bibliai próféták újabb részleteket közöltek Isten tervéről, a megváltás útjáról, és sosem mondtak ellent az Istentől korábban kapott alapelveknek és fogalmaknak.

Az Ószövetségben a megváltási terv megértésének alapját a közvetlenül Isten által kijelentett első prófécia, 1Móz 3:15 verse képezi. Az áldozati rendszer példával mutatta be ezt a tervet, de a részletek, hogy Isten Báránya, Jézus Krisztus hogyan jön el, él és hal meg az emberért, a későbbi próféciákban lépésről lépésre vált egyre világosabbá. A bibliai feljegyzésekből kiderül, hogy Isten fokozatosan bontakoztatja ki az igazságot, amikor népe képes megérteni azt. Így minden új generáció idején egyre mélyülhet az igazság megértése. Ezt jelenti az „igazság kibontakozása” vagy a „progresszív igazság” kifejezés. Vagyis a későbbi nemzedék általában az előzőeknél mélyebben értheti meg Isten igazságát.
Van viszont egy döntő pont, amit nem lehet eléggé kiemelni: az igazság új kinyilatkoztatásai soha nem mondanak ellent annak, amit Isten korábban kijelentett!

Isten halandó emberekre bízta Igéjének összeállítását. Az Ige, mely az Ó és az Újszövetség könyveiből áll, az elveszett világ lakóinak szánt útjelző. Isten örökül hagyta az embernek, hogy az irányelvek tanulmányozása és betartása által egyetlen léleknek se kelljen eltévednie a mennybe vezető úton.
A Bibliát, amely bár Istent nevezi meg szerzőjének, emberi kezek írták. Különböző könyveinek sokféle stílusában számos író számtalan jellemvonása tükröződik. A kinyilatkoztatott igazságok sora „Istentől ihletett” (2Tim 3:16), de emberi nyelven szólal meg. A végtelen Isten – Szentlelke által – fényt hintett szolgái értelmébe és szívébe. Álmokat és látomásokat adott, szimbólumokat és képeket mutatott. Azok pedig, akiknek az igazságot kinyilatkoztatta, e gondolatokat emberi szavakba öntötték.
Az Úr a tökéletlen beszéd hangján szól az emberekhez. Azért tesz így, hogy a föld lakói – elsatnyult érzékeik és homályos, földi befogadó készségük ellenére is – képesek legyenek szavai megértésére. Ebben mutatkozik meg Isten leereszkedése, aki ott találkozik az emberrel, ahol az éppen van. Az egyszerűségében tökéletes Biblia nem ad választ Isten nagy eszméire, mert a végtelen eszme nem fejezhető ki pontosan a gondolat véges eszközével. Sokan úgy gondolják, hogy a Biblia kifejezései túlzottak, valójában azonban még ezek az erős kifejezések is megtorpannak a gondolat nagyszerűsége előtt, melyet közvetíteniük kell, noha az író a lehető legkifejezőbb nyelvezetet választotta a legmagasabb iskola igazságainak közvetítésére. – The Faith I Live By, 10. o.

Néha fáklyafénynél, a föld mély, sötét üregeiben, türelmes, lankadatlan munkával, versről versre, fejezetről fejezetre másolták a szent iratokat. Így haladt a munka tovább, és Isten kinyilatkoztatott akarata tiszta aranyként tündökölt. Hogy az érte elviselt próbák miatt mennyivel fényesebben, tisztábban és erőteljesebben fénylett, azt csak azok tudták felmérni, akik ezt a munkát végezték. Mennyei angyalok vették körül ezeket az állhatatos munkásokat.
Papok és főpapok megkísérelték az igazság Igéjét a tévelygés, az eretnekség és a babona omladékai alá temetni. De az igazság a sötét századokon át is romlatlanul megmaradt. Nem az ember bélyegét, hanem Isten kézjegyét viselte magán. Egyes emberek fáradhatatlanul munkálkodtak, hogy a Szentírás világos, egyszerű mondanivalóját elhomályosítsák, és azt a látszatot keltsék, hogy a Szentírás ellentmond önmagának. De akárcsak a bárka a hullámzó mélység felett, Isten szava is átvészeli a vihart, amely pusztulással fenyegeti. Miként a bánya gazdag arany és ezüst érceket rejteget a felszín alatt, és mindenkinek le kell ásni, aki fel akarja tárni értékes tartalékait, a Szentírásban is ott vannak az igazság kincsei, amelyek csak a buzgó, alázatos, imádkozó kutatónak tárulnak fel. Isten a Bibliát tankönyvként adta az egész emberiségnek – gyermeknek, ifjúnak és felnőttnek –, hogy minden életkorban tanulmányozzák. Igéjét önmaga kinyilatkoztatásaként adta. Minden újólag felismert igazság a szerzője jellemének egy-egy újabb kitárulkozása. A Szentírást Isten azért adta, hogy tanulmányozása nyomán az ember közelebbi kapcsolatba kerüljön Teremtőjével, és világosabb képet kapjon akaratáról. A Szentírás az Isten és ember közötti kapcsolat eszköze. – A nagy küzdelem, 69. o.

1Jn 4:1-3 próbájával, hogy valaki hisz-e Jézus testet öltésében, gyorsan kitűnnek azok, akik prófétának mondják magukat, de más világvalláshoz tartoznak, vagy állításuk szerint kapcsolatban állnak a lelki világgal, mégsem fogadnak el semmilyen vallást. Aki „nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől” (1Jn 4:3).
Amikor János ezeket leírta, olyan hamis tanítókra gondolt, akik azt állították, hogy Jézus valójában nem volt ember, csak embernek látszott. Ez a próba azonban még tovább is mutat. Nemcsak arról van itt szó, hogy a prófétának el kell ismernie: Jézus valóságos személy volt, aki a földön élt. A legtöbb keresztény ezt hiszi Jézusról. János abban a korban egy sajátos helyzettel foglalkozott, de prófétai szavai, amelyek abban a konkrét helyzetben és azok között a körülmények között szükségesek voltak, a későbbi nemzedékek számára is fontos igazságokat közölnek.

Az igaz prófétáknak hinniük kell, hogy Jézus testet öltött Isten volt, ugyanakkor valóságos ember is. A vele kapcsolatos teljes igazságot el kell fogadniuk – küldetését, bűntelen életét, engesztelő halálát, feltámadását és főpapi szolgálatát, amit a mennyben végez, valamint második eljövetelét. Ez több annál, mint hogy az ember értelmileg elfogadja Jézus földi életét. Jézusnak kell állnia a próféta tanításainak középpontjában, nem lehet csupán egy adalék. A próféta üzeneteinek Jézussal való üdvözítő kapcsolatra kell vezetnie az embereket.
A Szentlélek ihlette prófétai szó Isten spotlámpája, ami eloszlatja bennünk a sötétséget, míg Jézus, a Hajnalcsillag fel nem kel a szívünkben. A prófétaság ajándéka Jézussal köt össze bennünket, folyamatosan rá mutatva.
A Jézust magasra emelő próféták nem próbálnak saját követői tábort építeni, sem magukat előtérbe tolni (ApCsel 4:12). Készségesen szolgálnak, nem használják ki azokat, akikhez küldte őket Isten. Ugyanakkor, amint a következő részben látni fogjuk, Isten prófétái is emberek voltak, mint mi, bűnösök, akiknek szükségük volt az evangélium jó hírére.

Krisztus testet öltése a titkok titka. Krisztus egy volt az Atyával, mégis… hajlandó volt lemondani magas pozíciójáról, arról, hogy Ő egyenlő az Atyával. Hogy megvalósíthassa az elbukott emberiség megmentésére vonatkozó szeretetteljes tervét, csontunkból való csonttá és testünkből való testté lett.
Milyen nagy az ellentét Krisztus istensége és a betlehemi jászolban fekvő tehetetlen csecsemő között! Hogyan tudnánk áthidalni a távolságot a hatalmas Isten és egy tehetetlen gyermek között? És mégis, a világok Teremtője, Ő, akiben az istenség teljessége volt testileg, a jászolban fekvő tehetetlen csecsemőben nyilvánult meg. Sokkal magasabb rendű, mint bármelyik angyal, méltóságban és dicsőségben egyenlő az Atyával, és mégis az emberiség köntösét viselte! Az istenség és az emberiség titokzatos módon egyesült, ember és Isten eggyé vált.
Már az is kimondhatatlan megalázkodás lett volna, ha Isten Fia akkor veszi fel az emberi természetet, amikor Ádám még ártatlanságban élt az Édenben. Ám Jézus akkor öltötte magára természetünket, amikor az emberiséget már négyezer éve gyengítette a bűn. Csakúgy, mint Ádám minden egyes gyermeke, elfogadta az átöröklés törvényének következményeit. Hogy melyek voltak ezek a következmények, földi őseinek történetében mutatkozik meg. Ilyen örökséggel jött el, hogy osztozzon fájdalmainkban és kísértéseinkben, s hogy számunkra a bűntelen élet példáját nyújtsa
Azok, akik azt állítják, hogy Krisztus nem tudott bűnbe esni, nem tudják elhinni azt sem, hogy Ő valóban emberi természetet öltött magára. De vajon Krisztus valóban meg volt kísértve – nem csupán Sátán által a pusztában, hanem egész élete alatt – gyermekkorától kezdve érett férfi koráig?
Üdvözítőnk emberi természetet öltött magára annak minden gyarlóságával együtt. Ezzel annak lehetőségét is felvállalta, hogy enged a kísértésnek. Nincs olyan fájdalom vagy megpróbáltatás, amit el kellene viselnünk, amelyet Ő nem élt volna át. – The Faith I Live By, 48. o.

Krisztus isteni léte nem mérhető meg vagy becsülhető fel emberi számításokkal. A testet öltése előtti létezése sem fejezhető ki számokban.
Lényét tekintve Krisztus a szó legnemesebb értelmében Isten volt. Öröktől fogva Istennel volt, Isten volt mindenek felett és mindörökké áldott. Jézus Krisztus, Isten Fia öröktől fogva létezett, az Atyától különálló, mégis vele egységben levő személyként. Ő volt a menny felülmúlhatatlan dicsősége. Ő volt a mennyei lények bölcs Fejedelme, akinek joggal hódoltak az angyalok.
Ő egyenlő volt a végtelen és mindenható Istennel. – The Faith I Live By, 46. o.

A hegyi beszédben (Máté 5-7. fejezet) Jézus felvázolta a keresztény gyülekezet alapját. A prófétai szolgálat ennek az alapnak a része. Jézus óvott a hamis tanítóktól: „Az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Mt 7:20) – mondta.
A gyümölcs minőségét csak egy bizonyos idő után lehet megítélni. Látva a próféta jellemét, és megfigyelve, milyen eredményre vezetnek az üzenetei, tudhatjuk, hogy Istenhez vezeti az embereket, vagy inkább elfordítja őket tőle.

A próféta automatikusan nem lesz sem bűntelen, sem csalatkozhatatlan. Ott van Jónás meg Pál példája és Péter hibái vagy jellemgyengesége. Egyedül Isten tökéletes, a hírnökei nem. Hozzánk hasonlóan a prófétáknak szintén voltak fogyatkozásaik, de az életük irányának egyértelműen Isten felé kell vezetnie, és nem közömbösíthetik a szolgálatukat olyan életmóddal, ami ellentétes az általuk képviselt üzenettel.
Egyetlen próféta sem tudja maradéktalanul követni Jézus példáját, de az igaz próféta elkötelezett Isten országának elvei és életformája mellett (Mt 7:16-20). Aki Isten hírnökének vallja magát, de az élete éles ellentétben áll az általa hirdetett üzenettel, arra gyanakodva kell tekinteni.
A prófétai hivatás nehéz, mégis sok próféta a szolgálatának „jó gyümölcsét” mutatta. Mózes például vezette Izrael népét a pusztában (5Móz 34:10-12). Aggeus hűsége a második templom építésének elkezdésére bátorította Júda népét, amit tizenkilenc évre abbahagytak (Agg 1:12). Ézsaiás rendíthetetlen szolgálata négy júdeai király idején át tartott, viharos időben vezette őket, és a Messiásra mutatott (Ézs 39:5-6; Ézs 53:4-6). Nem feledkezhetünk meg Dániel szívből jövő bűnvallomásáról (Dán 9:15), vagy Jeremiás könnyek között tett kijelentéséről sem (Jer 9:1). Annak dacára, hogy gyakran üldözték, bántalmazták őket, mindig őszinte szeretetet tanúsítottak Isten és népe iránt, ez fémjelezte gyümölcsöző szolgálatukat.

Akik egyesülnek Krisztussal, azoknak meglátszik ez a lelkületükben, szavaikban és a tetteikben is. A bizonyságtevés mit sem ér, ha a jó gyümölcsök nem mutatkoznak meg szavakban és cselekvésben. Egység, közösség egymással és Krisztussal – ez az élő szőlőtő minden egyes vesszejének a gyümölcse. A megtisztult, újjászületett léleknek határozott és érthető bizonyságot kell tennie. […]
Isten megismerése a kifejezés szentírási értelmében azt jelenti, hogy egyek vagyunk vele szívben és gondolatban, hogy tapasztalatból ismerjük Őt, és tiszteletteljes közösséget ápolunk vele mint Megváltóval. Ez a közösség kizárólag őszinte engedelmesség által érhető el. Ahol hiányzik ez a közösség, ott a szív semmilyen értelemben sem lehet az Isten temploma, mivel az ellenség irányítja őt, és valósítja meg terveit az emberen keresztül. Az ilyen ember – függetlenül a hitvallásától vagy az állításaitól – nem a Szentlélek temploma.
A tapasztalat a gyümölcstermés által válik teljessé. Aki nem terem jó gyümölcsöket szavakban és tettekben, a magasztos és nemesbítő elv ereje által, az haszontalan fának bizonyul. A gyümölcs, amelyet terem, nem lehet kedves Isten előtt. Az az állítás, hogy ismeri Krisztust, valójában hazugság és ámítás. […]
Krisztus szeretetének fényében az evangélium egy nyitott könyv. Ez az az igazi világosság, amelyet Krisztus elhozott a világnak. A Megváltó igazi tanítványai pedig befogadták ezt a szeretetet. […]

Ha követjük Krisztus önzetlen szolgálatának példáját, kisgyermekekként bízva érdemeiben, és engedelmeskedve parancsolatainak, akkor elnyerjük Isten tetszését. – Our Father Cares, 310. o.

[Sátán] Legutolsó csalása az lesz, hogy hatástalanná teszi Isten Lelkének bizonyságtételeit: „Amikor nincs mennyei látás, a nép elvadul (elvész).” (Péld 29:18) Sátán mesterien fog munkálkodni, hogy különböző módokon és eszközökön keresztül megingassa Isten maradék népének bizalmát az igaz bizonyságtételekben. Hamis látomásokat hoz majd közénk, hogy félrevezessen és összekeverje a hazugságot az igazsággal. Az emberek kiábrándításával azt akarja elérni, hogy tekintsenek fanatizmusnak mindent, ami a látomásokkal kapcsolatos. De az őszinte lelkek az igaz és a hamis szembeállításával képesek lesznek különbséget tenni közöttük.
Semmi nincs rombolóbb hatással a lélek tisztaságára, igaz és szent istenfogalmára és vélekedésére az örökkévaló dolgokról, mint szüntelen valami olyat szemlélni és magasztalni, ami nem Istentől való. Ez beteggé teszi a szívet és lealacsonyítja az értelmet. A tiszta igazság a befogadó jellemére tett felemelő, nemesítő és megszentelő hatás által visszavezethető az isteni forrásra. A minden igazság szerzője így imádkozott Atyjához: „De nemcsak őértük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem. Hogy mindnyájan egyek legyenek, amint Te énbennem… Atyám, és én Tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk: hogy elhiggye a világ, hogy Te küldtél engem.” (Jn 17:20–21) – Maranatha, 158. o. (május 30.)

Általában azt tartják prófétának, aki megmondja, mit hoz a jövő, de a szolgálatuknak ez csak az egyik része, mert még sokkal több tartozik hozzá. A próféták visszavezetik az embereket Isten Igéjéhez, tanácsolnak, figyelmeztetnek és bátorítanak.

A beteljesedett próféciák is a próféták próbájának számítanak. Az igaz próféta jövendölésének pontosan teljesednie kell: „Ha a próféta az ÚR nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be az a dolog, azt az igét nem az ÚR mondta. Elbizakodottságból mondta azt a próféta, ne félj tőle” (5Móz 18:22, ÚRK)! Ennek a próbának az alkalmazása némi kihívást jelenthet, mert bizonyos próféciák feltételhez kötöttek, vagyis nem teljesednek automatikusan a próféta szavai szerint.
Jónás esete példa erre, amikor Ninivének mondott figyelmeztetést. A prédikációja elég rövidnek és lényegre törőnek tűnik: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive” (Jón 3:4). Mégsem következett be, amit hirdetett. Miért nem?

A feltételes próféciák teljesedése attól függ, hogyan reagálnak az emberek Isten üzenetére. Ha megváltoztatják a hozzáállásukat, viselkedésüket, a megjövendölt esemény talán nem következik be. Ninive lakói komolyan vették Jónás figyelmeztetését, megváltoztak, ezért Isten nem pusztította el a várost (Jón 3:10). A későbbi generációk azonban megfeledkeztek erről a próféciáról, Ninive újból a gonoszság, kegyetlenség útjára tért, és akkor Isten pusztítása utolérte őket. Isten ismeri a jövőt, mi azonban nem. A döntéseink nagy mértékben meghatározzák a jövőnket.

Az emberiség krónikáiban a nemzetek növekedése, birodalmak felemelkedése és bukása mindig úgy jelenik meg, mint ami az ember akaratától és bátorságától függ. Ezekből a leírásokból úgy tűnik, mintha az események alakulását nagy részt a hősök hatalma, törekvése vagy becsvágya határozná meg. Isten Igéjében azonban a függöny elgördül, és világosan láthatjuk, hogy az emberi érdekek, hatalmi törekvések és szenvedélyek keresztülkasul futó szövevénye alatt és fölött egyaránt a mindenható, kegyelmes Isten munkálta csendesen és türelmesen saját akaratát és terveit. […]

A nemzetek harca és háborgása közepette Ő irányítja a föld ügyeit, aki a kerubok fölött ül.
A nemzetek, amelyek egymás után elfoglalták elrendelt helyüket a megszabott időben, önkéntelenül is tanúskodtak arról az igazságról, amelynek értelmével maguk nem voltak tisztában. […]
A történelem, amit a nagy Vagyok jelölt ki Igéjében, láncszemet láncszem után kapcsolva a jövendölések láncában az örökkévalóságtól kezdve az örökkévalóságig, elmondja nekünk, hogy hol vagyunk most a korszakok sodrában, és mi várható a jövőben. Mindaz, amit a prófécia megjövendölt egészen a jelen ideig, beteljesedett, ezért biztosak lehetünk abban, hogy ami még ezután következik, szintén maradéktalanul teljesedik a maga rendjén. […]
Ezeket a nagyszerű igazságokat tanulja meg idős és fiatal egyaránt! Tanulmányozzuk, miként valósította meg Isten céljait a történelem folyamán a nemzetek életében, miként történik ez majd az eljövendő eseményekben, hogy a látható és láthatatlan dolgok valódi értékét felmérhessük; hogy megtanuljuk, mi az élet igazi célja, s hogy a dolgokat az örökkévalóság fényében szemlélve mindent a legigazabb, legnemesebb értelemben alkalmazzunk. Ha ilyen módon megtanuljuk országának alapelveit és annak állampolgáraivá válunk, akkor Jézus eljövetelekor készen leszünk arra, hogy belépjünk vele oda.
Ez a nap már közel van. Túlságosan kevés időnk van arra, hogy megtanuljuk a leckéket, elvégezzük a munkát, és jellemünk is átalakuljon. – Nevelés, 173, 178, 184. o.

Mennyei helyeken, „Isten ígéreteinek kertje” című fejezet, 125. o. (április 28.)

Hasonló küzdelmei voltak a hetednapi adventistáknak is a kezdetektől egészen a jelenkorig Ellen G. White prófétai ajándékának elfogadását illetően, mint a bibliai prófétáknak. Miután Ellen G. White megkapta első látomását 1844 decemberében, voltak, akik kétségbe vonták állításait. A szombatünneplő adventisták (a későbbi hetednapi adventisták) ennek hatására sorakoztatták fel érveiket Ellen G. White prófétai ajándéka mellett.
Először is, teológiailag igazolták a prófétaság ajándékának folyamatosságát a végidőig. Az érvelés szerint a Biblia elismeri a prófétaság ajándékának modernkori megjelenését. Jóel 2. fejezete, Jel 12:17 verse és hasonló szentírási szakaszok alapján elmondható, hogy a prófétaság ajándéka megnyilvánul „az utolsó napokban”, ez lesz Isten végidei népének
„azonosító jele”. Másodszor, az adventisták a korai időkben felismerték, hogy Ellen G. White ajándéka pozitív hatást tett a hívőkre. Például prófétai közlései segítettek az 1840-es évek végén a szombatkonferenciák résztvevőinek egységre jutni, miután bizonyos bibliai tanításokban nem értettek egyet. Ajándéka folyamatosan „jó gyümölcsöt” termett a későbbi évtizedekben, írásai pedig azóta is meghatározóak a hetednapi adventista hitközösségben. Az Ellen G. White szolgálatát alátámasztó harmadik érv a látomásainak természetfeletti elemeivel kapcsolatos. Látomás közben, amint már szó volt róla, természetfeletti jelenségek történtek – számára azelőtt ismeretlen tényekről és körülményekről számolt be, jövőben bekövetkező eseményekről beszélt, a természetesnél sokkal nagyobb erőt fejtett ki, és nem tudta irányítani vagy befolyásolni, hogy mikor kap látomást és hogy az mennyi ideig tart stb.
Továbbra is ezekkel az érvekkel támasztjuk alá Ellen G. White prófétai ajándékának érvényességét, amelyek megalapozottak, de ezek mellett igen erős „bizonyítékot” találunk akkor is, ha személyesen olvassuk írásait. Dávid, a zsoltáros így biztatott: „Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr” (Zsolt 34:8)! Csak akkor tudjuk értékelni Ellen G. White prófétai állításait, ha imádkozva olvassuk az írásait.
Jó kiindulási pont az egyik kisebb, de méltán népszerű könyve, a Jézushoz vezető út. Ezt követheti az öt kötetből álló Korszakok küzdelme, ami nyomon követi a nagy küzdelem témáját Mózes első könyvétől A jelenések könyvéig. Írásai, amelyeket számos nyelvre lefordítottak, elérhetőek nyomtatásban és elektronikus formában (lásd EGWWritings.org; magyarul: whitekonyvtar.hu).

További – angol nyelvű – információ: https://whiteestate.org/absg/9

A pénteki tanulmányhoz kapcsolódó kiegészítő kérdések a Biblia mindennapi tanulmányozására ösztönöznek. Javasoljuk, hogy a szombatiskola elején vagy végén beszéljétek meg ezeket, lehetőleg röviden. Ebben a negyedévben a kérdések a Biblia és a Nevelés című könyv Viață și Sănătate Kiadó által 2021-ben és 2026-ban publikált, átdolgozott, nyomtatott kiadása alapján készültek.

Zsoltár 100

Zsoltár 101

Zsoltár 102

Zsoltár 103

Zsoltár 104

Zsoltár 105

Zsoltár 106;

Ellen G. White, Nevelés,

14. fejezet A tudomány és a Biblia

15. fejezet Üzleti alapelvek és módszerek

Általános áttekintés

A próféták megvizsgálása, ellenőrzése bibliai parancs, melynek célja annak megállapítása, hogy akik Isten nevében szólnak, összhangban vannak-e az Ő igazságával. János arra buzdítja a hívőket, hogy „próbálják meg a lelkeket, ha Istentől vannak-e”, elismerve a hamis próféták létezését (1Jn 4:1). Hasonlóképpen 1Thesszalonika 5:20–21 versei is arra szólítják fel a keresztényeket, hogy ne vessék meg a próféciákat, hanem vizsgáljanak meg mindent, és ami jó, azt tartsák meg. E szakaszok rámutatnak a helyes ítélőképesség fontosságára, és hangsúlyozzák, hogy a prófétákat a Szentírás iránti hűségük, szolgálatuk gyümölcsei és isteni elhívásuk bizonyítékai alapján kell megítélni. Ez a mérce egyaránt vonatkozik a bibliai prófétákra és mindazokra – így Ellen White-ra is –, akik vallják magukról, hogy rendelkeznek a prófétaság ajándékával, ezért alapos, imalelkületben végzett vizsgálatot igényelnek. A négy alapvető kritérium – a Szentírással való összhang, a Krisztus-központú bizonyságtevés, a jövendölések beteljesedése, valamint a próféta élete és szolgálata gyümölcsei – mellett további szempontok is segíthetnek a prófétaság ajándékának megítélésében.

Magyarázat

1.    A prófétákat négy bibliai alapelv szerint kell értékelni.
A teljes Szentírás beszámol arról, hogy az idők során hamis próféták jelentek meg, akik megtévesztő, Isten igazságának ellentmondó üzeneteikkel félrevezették Isten népét (Jer 23:16-17; Ez 13:3; Mt 7:15). Jelenlétük miatt sürgősen szükségessé vált, hogy minden prófétát megvizsgáljanak, és megkülönböztessék az igazakat a hamisaktól (1Jn 4:1). A hamis próféták gyakran azt hirdették, amit az emberek hallani akartak, nem pedig azt, amit Isten mondott. Hamis reményeket keltettek, és bálványimádást terjesztve, másokat bűnre vezettek (5Móz 13:1-5; 2Pt 2:1–3). Válaszként Isten a következő egyértelmű bibliai vizsgálati kritériumokat határozta meg a próféták megítélésére, azonosítására: a Szentírás iránti hűség (Ézs 8:20), a jövendölések beteljesülése (5Móz 18:21-22), a Krisztusra összpontosító bizonyságtétel (1Jn 4:2; Jel 19:10) és a próféta életének és szolgálatának gyümölcsei (Mt 7:16-20). Ezek az elvek Isten népének védelmét szolgálják, biztosítván azt, hogy csak azokat fogadják el az Ő hírnökeiként, akiket valóban Ő hívott el és ihletett meg (ld. Michael Campbell: The Tests of a Prophet, Ministry, 2022. augusztus, 22–24. o., https://www. ministrymagazine.org/archive/2022/08/The-tests-of-a-prophet).
 
2.    A négy alapvető próba mellett további bibliai ellenőrző kritériumok alkalmazhatók a prófétaság ajándékának igazolására.
A prófétai tanúsítvány négy alapvető kritériuma szilárd bibliai keretet határoz meg a megkülönböztető képesség érvényesítéséhez. Vannak azonban egyéb ismérvek is, amelyek további egyértelműsítő elemet kínálnak a prófétai kijelentések értékelése érdekében.
A prófétai elhívás és megbízatás próbája. Az egyik legszembetűnőbb és legfontosabb szempont egy próféta megítélésekor az adott személy elhívatása és megbízatása körülményeinek megvizsgálása. A Szentírásban az igazi próféták egyértelmű elhívást kaptak Istentől, amit gyakran a természetfeletti tapasztalat, a közvetlen utasítás vagy az isteni üzenet hirdetésére kapott megbízatás jelez. Ez a próba különbözik a Szentírás iránti hűség próbájától, mivel a prófétai szolgálat eredetére összpontosít, nem pedig az üzenet tartalmára. Mózes (2Móz 3:1-12), Ézsaiás (Ézs 6:1-8), Jeremiás (Jer 1:4-10) és Pál (ApCsel 9:1-19) életében volt egy olyan sorsválasztó pillanat, amikor Isten egyértelműen elkülönítette őket a hírnöki szolgálatra. Egy igazi próféta nem egyszerűen magára vállalja ezt a szerepet – Isten hívja és küldi el őt (ld. Abraham J. Heschel: The Prophets, 2. rész, 1962, 206–226. o.).
A bátorság és az igazság iránti rendíthetetlen elkötelezettség próbája. Egy másik vizsgálati kritérium a prófétának az Isten üzenete közvetítésekor tanúsított bátorsága és következetessége. A bibliai próféták nem az emberek elvárásai szerint alakították üzeneteiket, és az üldöztetés réme sem tántorította el őket küldetésüktől. Az igazat mondták, még akkor is, ha az népszerűtlen volt, vagy veszélybe sodorta az életüket. Ez a vizsgálati kritérium különbözik a próféta életét és gyümölcseit vizsgáló kritériumtól, amely az erkölcsi jellemet méri. Voltaképpen ez a próba azt vizsgálja, hogy a próféta az ellenállás dacára is kitart-e küldetése végzésében; Jeremiás, Illés és Keresztelő János bátorsága a legjobb példa erre (Jer 20:7-9; 1Kir 18; Mt 14:3-12). Ezzel szemben a hamis próféták gyakran arra törekedtek, hogy a vezetőknek tetszenek, a népnek hízelegjenek, vagy békéről kommunikáljanak akkor, amikor háborúság uralkodott az országban (Jer 6:14;23:16-17). Az elutasítás vagy üldöztetés ellenére is rendíthetetlen küldetéstudat az isteni elhívás tanúsítványa.
Természetfeletti jelek és bizonyítékok. Bár a csodák önmagukban nem igazolják egy próféta hitelességét – hiszen a hamis próféták is képesek jeleket és csodákat tenni (Mt 24:24) –, vannak olyan helyzetek, amikor Isten természetfeletti jelekkel erősíti meg prófétái elhívását. Ez a megerősítés nem azonos a jövendölések beteljesülésével, amely az idő múlásával támasztja alá a próféták hitelességét. Ez által a próba által megvizsgáljuk, hogy Isten igazolja-e vagy sem a próféták munkáját olyan cselekedetekkel – például gyógyításokkal, látomásokkal és egyéb csodás jelekkel –, amelyek megerősítik az isteni beavatkozás tényét. Illés harca Baál prófétáival (1Kir 18:20-40), Mózes csodái Egyiptomban (2Móz 7-12), vagy Pál elragadtatása a harmadik égig (2Kor 12:1-4) jól szemléltetik, hogy Isten néha természetfeletti megerősítést ad prófétáinak. Ez a bizonyíték azonban mindig a többi bizonyítékkal együtt mérlegelendő, mivel a természetfeletti események önmagukban nem igazolják a próféták hitelességét.
Az építő jelleg és a lelki haszon próbája. Negyedik kritériumként azt is meg kell vizsgálnunk, hogy a próféta üzenete építi-e, bátorítja-e, erősíti-e a hívők közösségét. Pál 1Korinthus 14:3 versében rámutat arra, hogy a prófétálás a hívők épülését, intését és vigasztalását szolgálja. Ez a próba különbözik a Krisztus-központú bizonyságtevés vizsgálatától, mivel nem csak az üzenet doktrinális tartalmára, hanem inkább annak gyakorlati hatására összpontosít. Az igaz prófécia bűnbánatra, hitre és lelki növekedésre hív, a hamis próféták ezzel szemben gyakran zavart, megosztottságot vagy lelki közönyt idéznek elő (Ez 13:22; 2Pt 2:1–3). Bár egy igaz próféta olykor figyelmeztetéseket is közvetít, szolgálata végső soron meggyőződéshez és lelki megújuláshoz vezet, nem pedig kétségbeeséshez vagy önfelmagasztaláshoz.

3.    A bibliai kritériumokat Ellen White prófétai szolgálatának vizsgálatakor is alkalmaznunk kell.
Ellen White esetében a négy alapvető kritérium – a Szentíráshoz való hűsége, jövendölései beteljesedése, bizonyságtevésének Krisztus-központúsága, valamint életének és munkásságának gyümölcse – erőteljes bizonyítékot képvisel szolgálatának prófétai jellegét illetően.
További tanulmányozásra (angol nyelven): A négy alapvető bibliai vizsgálati kritérium Ellen White prófétai szolgálatára történő alkalmazásának elemzéséhez ld. Gerhard Pfandl: The Gift of Prophecy: The Role of Ellen White in God’s Remnant Church, 2008, 58–64. o., https://egwwritings. org/read?panels=p13965.381&index=0.
A prófétai elhívás és megbízatás próbája. Ellen White nem saját kezdeményezésből vállalta a prófétai szerepet. Tizenhét éves korában, az 1844-es millerita csalódást követően kapta első látomását, amelyben látta, amint Jézus visszatérésének várói egy keskeny ösvényen haladnak az Új Jeruzsálem felé. Kezdetben vonakodott elfogadni prófétai elhívását, mivel méltatlannak érezte és fizikailag is gyengének tartotta magát. Miután azonban több látomást is kapott Istentől, és hívőtársai is bátorították, elfogadta ezt a szolgálatot. Jeremiáshoz hasonlóan (Jer 1:6-10) eleinte tiltakozott, saját gyengeségére hivatkozva; akárcsak Ézsaiás (Ézs 6:5-8), ő is mély lelki tapasztalatban részesült, mely meghatározta küldetését; és miként Pál esetében (ApCsel 9:1-19), az ő szolgálata is egy isteni beavatkozás nyomán bontakozott ki. Elhívását a korai adventhívők is megerősítették; közülük sokan tanúi voltak látomásai során átélt tapasztalatainak és annak a befolyásnak, melyet az üzenetei révén gyakorolt az adventmozgalomra.
A bátorság és az igazság iránti rendíthetetlen elkötelezettség próbája. Ellen White sosem vonakodott attól, hogy nehéz és népszerűtlen igazságokat hirdessen. Feddte a bűnt, bírálta az önelégültséget és a kényelmességet, valamint reformra szólította fel a közösséget az életvitel, az egyházvezetés és a személyes megszentelődés terén. Tekintet nélkül a következményekre, Illés (1Kir 18) és Keresztelő János (Mt 14:3-4) példáját követve kész volt fellépni az igazságtalanság ellen. Azon készsége, hogy az elé gördített akadályok dacára is kiállt az igazság mellett, a mindenkori prófétai modellt igazolja (ld. Gilbert M. Valentine: The Prophet and the Presidents, 2011. A könyv Ellen White-nak a Hetednapi Adventista Egyház korai vezetőségére gyakorolt befolyásáról szól.).
Természetfeletti jelek és bizonyítékok. Bár Ellen White nem csodákra alapozta elhívásának igazolását, prófétai tapasztalatai számos természetfeletti elemet tartalmaztak, úgymint: látomások során jelentkező fizikai megnyilvánulások, múlt- és jövőbeli események ismerete (ld. Herbert Douglass: They Were There: Stories of Those Who Witnessed Ellen White’s Prophetic Gift and Believed, 2005). Bár a bibliai csodák nem tekinthetők a próféta kizárólagos ismertetőjelének, ezek a természetfeletti jelenségek szorosan emlékeztetnek Dániel (Dán 10:8-17) és Ezékiel (Ez 3:12-15) tapasztalataira, akik látomásaik során szokatlan fizikai állapotokat éltek át.
Az építő jelleg és a lelki haszon próbája. Ellen White prófétai küldetésének egyik legmeggyőzőbb bizonyítéka írásainak az emberek lelki életére és az adventmozgalomra gyakorolt hatása. Üzenetei lelki ébredéshez és reformhoz vezettek, könyvei és prédikációi pedig számtalan embert hívtak Isten iránti mély elköteleződésre, komoly imaéletre és Szentírás iránti hűségre. Prófétai szolgálata összhangban áll 1Korinthus 14:3 tanításával, amely szerint az igaz prófécia építi, inti és vigasztalja az embereket. Írásai ma is „gyümölcsöt” teremnek, erősítik és bátorítják a hívőket szerte a világon, alátámasztva prófétai szolgálatának hitelességét.
További tanulmányozásra (angol nyelven): Denton E. Rebok: Believe His Prophets, 1956, 7–9. fejezet. Rebok a fent bemutatott nyolc vizsgálati kritérium mellett további bizonyítékokat tár fel, melyek alátámasztják Ellen G. White prófétai hitelességét, https://egwwritings.org/read?panel-s=p654.582&index=0.

Alkalmazás
1.    Miért elengedhetetlen, hogy próbára tegyük a prófétákat, ahelyett hogy személyes érzéseink vagy a többség véleménye alapján fogadnánk vagy utasítanánk el őket?
2.    Milyen veszélyeknek tesszük ki magunkat, ha a prófétákat nem a Szentírás alapján vizsgáljuk meg? Tudsz olyan példát említeni, amikor egy magát prófétának valló személy megtévesztette az embereket?
3.    Hogyan alkalmazhatjuk ezeket a próbákat, amikor magukat prófétaként feltüntető emberekkel találkozunk?
4.    Milyen szerepet játszik az isteni elhívás és megbízatás egy igazi próféta hitelesítésében? Hogyan különböztethetjük meg az önjelölt prófétát attól, akit valóban Isten hívott el?
5.    Miért elengedhetetlen, hogy alapos értékelésnek vessük alá a természetfeletti jeleket? Hogyan téveszthetnek meg a csodaszerű megnyilvánulások, ha nem a bibliai elvek fényében értékeljük őket?
6.    Hogyan segít az építés elve megkülönböztetni az igazi prófétát a hamistól? Milyen hatása kellene, hogy legyen egy igazi próféta üzenetének az egyházra és minden egyes emberre?
7.    Milyen mértékben egyezik Ellen White prófétai elhívása az isteni elhívás bibliai modelljével? Hogyan reagált kezdetben Ellen White az elhívásra, és milyen hasonlóságok vannak az ő tapasztalata és Jeremiás próféta vagy Pál apostol tapasztalata között?
8.    Hogyan építette, alakította Ellen White az egyházat és a hívők életét? Írásai miként befolyásolják ma is a lelki növekedést és a missziómunkát?
9.    Hogyan erősítheti a bibliai vizsgálati kritériumok tanulmányozása és alkalmazása abbéli hitünket, hogy Isten a prófétai szolgálaton keresztül vezet minket?