ÓSZÖVETSÉGI PRÓFÉTÁK

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 15:20; 1Királyok 19:1-16; 22:1-14; 2Királyok 22:11-14; Jeremiás 14:1-15; Jakab 5:17-18

A GPS segítségével tudják meg az autósok, hol járnak, merre tartanak, sőt a veszélyekről is kapnak figyelmeztetést. A menny felé tartó lelki utazóknak szintén szükségük van a lelki „navigációs rendszer” vezetésére most és a jövőben is. A múltban Isten ezt egyrészt az ószövetségi próféták szolgálata által biztosította. Beszédeikből, tanácsaikból, próféciáikból, verseikből és énekeikből sokat megtudhatunk próféták tucatjairól, akik Isten üzeneteit tárták a nép elé.
E heti tanulmányunkban az Ószövetség prófétáinak írásaival foglalkozunk, amelyek segítenek megérteni, hogyan nyilvánult meg a prófétaság ajándéka Isten e szolgáinak életében.
Amint látni fogjuk, ők is hozzánk hasonló, gyarló emberek voltak: időnként féltek, haragudtak és elcsüggedtek. Életük nem volt könnyű; tele volt kihívásokkal és nehézségekkel, akárcsak a miénk.
Mit tanulhatunk tehát abból, ha Isten különleges elhívásban részesült szolgái közül megnézünk néhányat?

október 17. - A Prófétaság Lelkének szombatja

Az Áron fiaitól származó Ezsdrás papi kiképzésben részesült; ezenkívül a médó-perzsa birodalom mágusainak, csillagjósainak és bölcseinek írásaiban is jártasságra tett szert. De nem volt megelégedve saját lelkiállapotával. Istennel teljes összhangra, bölcsességre vágyott, hogy véghez tudja vinni Isten akaratát. Ezért „szívből törekedett arra, hogy kutassa és teljesítse az Úr törvényét” (Ezsd 7:10).
Ez Isten népe történelmének, a próféták és királyok írásainak szorgalmas tanulmányozására késztette. A Biblia történelmi és költői könyveit kutatva akarta megtudni, miért engedte meg az Úr Jeruzsálem lerombolását és népe fogságba vitelét pogány földre.
Ezsdrás különös figyelmet szentelt annak, amit Izráel átélt az ábrahámi ígéret óta. Tanulmányozta a Sínai-hegynél és a hosszú pusztai vándorlás idején kapott eligazításokat. Mélyen érintette, amikor egyre jobban megismerte, hogyan bánik Isten a gyermekeivel, és megértette, mily szent a Sínaihegynél kapott törvény. Szíve ihletettséget nyert, tökéletesen megtért, és elhatározta, hogy megtanulja a szent történelmet. Ezt az ismeretet áldásul és világosságul akarta felhasználni népe számára. Közeledett egyes próféciák beteljesedésének az ideje, ezért szorgalmasan kutatta a világosságot, amelyet addig homály fedett.
Ezsdrás igyekezett szívében felkészülni arra a munkára, amely hite szerint előtte állt. Buzgón kereste Istent, hogy Izráelnek bölcs tanítója lehessen. Felkutatta azokat a rendeleteket, amelyek leírattak a választott nép kötelességeire vonatkozóan, és megtalálta az izraeliták ünnepélyes fogadalmát is, amellyel elkötelezték magukat, hogy mindent megtesznek és teljesítenek, amit az Úr mondott, és megtalálta az Úr azon ígéretét is, hogy engedelmességük jutalmaként megáldja őket. – To Be Like Jesus, 118. o.

Az Ótestamentum világosságot áraszt az Újtestamentumra, az Újtestamentum pedig az Ótestamentumra. Mindkettő Isten dicsőségének a kinyilatkoztatása Krisztusban. Ahogyan Krisztus megmutatkozott a pátriárkáknak, ahogy az áldozati szertartások is Őt jelképezik, ahogyan ábrázolja Őt a törvény, és ahogyan hirdették Őt a próféták, mind-mind az Ótestamentum gazdagságát képezik. Földi élete, halála és feltámadása, valamint a Szentlélek általi megjelenése révén Krisztus az Újszövetség kincse. Mind az Ó mind pedig az Újszövetség olyan igazságokat tár fel, amelyek folyamatosan a megértés újabb mélységeire vezetik el a szorgalmas kutatót. – Counsels to Parents, Teachers, and Students, 462–463. o.

A múlt héten megállapítottuk, hogy az Úr hatalmas munkát végzett Illés próféta által Izraelben, a heves ellenállás dacára is. Elképesztő volt, ami történt, és mégis… Mi lett az eredménye?

Illés lélegzetelállító diadalt aratott a Karmel-hegyen (1Királyok 18. fejezet). Isten hatalmasan cselekedett általa, amikor az Ótestamentumban lejegyzett egyik legmegdöbbentőbb csoda történt: Illés szavára szó szerint tűz szállt alá az égből (1Kir 18:38). Gondolhatnánk, hogy Isten embere rendkívül boldog lehetett ezután.

„Elég! Most, ó, URam, vedd el lelkemet, mert nem vagyok jobb atyáimnál” (1Kir 19:4, ÚRK). Úgy beszél, mint aki depressziótól szenved. Miért? Nem kis dolog, ami a Karmel-hegyen történt, de itt biztosan szó volt még másról is.
A megoldás talán ezekben a szavakban rejlik: „Sokat buzgólkodtam az ÚRért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni” (1Kir 19:10, RÚF). Úgy hangzik, mintha keseregne, a szolgálatát kudarcnak tartaná. Minden erőfeszítése ellenére a nép továbbra is hitehagyásban maradt – mintha ő egyedül szembeszállhatott volna az árral. A történtek között itt láthatjuk Isten szolgájának emberi természetét, törékenységét. Más szóval: „Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű” (Jak 5:17).

Azt gondolná az ember, hogy miután Illés olyan rettenthetetlenül bátor volt, és olyan tökéletesen győzött királyon, papokon és népen, többé már nem vehet erőt rajta a csüggedés, és senki nem tudja őt megfélemlíteni. De ő – aki Isten szerető gondoskodásának sok bizonyságát tapasztalta – nem volt mentes az emberi gyengeségektől, és ebben a sötét órában hite és bátorsága elhagyta… Ha ott marad, és Isten erejével, benne elrejtőzve, rendíthetetlenül kitart az igazság mellett, senki sem árthat neki. Az Úr megbünteti Jézabelt, és ez újabb csodálatos győzelmet jelent Illés számára. […]
Mindenkit érnek keserű csalódások, és olykor mindenkit hatalmába kerít a csüggedés; amikor fájdalom az ember sorsa, és nehéz hinnie, hogy Isten még mindig jóságos segítője földi gyermekeinek; amikor annyira gyötrik a bajok, hogy inkább kívánja a halált, mint az életet. Ilyenkor sokan elengedik Isten kezét, és a kétely rabságába, a hitetlenség fogságába esnek. Ha ekkor megnyílna lelki szemük, és felfognák Isten intézkedéseit, megmentésükön fáradozó angyalokat látnának, akik lábukat az örök hegyeknél is erősebb alapra helyezik. És akkor új hit, új élet ébredne bennük. […]
Van biztos orvosság a csüggedtek számára: a hit, az ima és a munka. A hit és tevékenység napról napra növekvő biztonságérzetet és megelégedést ad… A legsötétebb napokban se félj! Akkor sem, ha a látszat nagyon ijesztő. Higgy Istenben! Ő tudja, mire van szükséged. Nála van minden hatalom. Szeretete és könyörülete végtelen, kimeríthetetlen… Szükségletük szerinti erőt ad szolgáinak. […]

Elhagyta-e Isten Illést a megpróbáltatás órájában, amikor prófétája úgy érezte, hogy Isten és ember elhagyta? Semmiképpen! Most sem szerette kevésbé, mint akkor, amikor imájára válaszként tűz lobbant az égből és fénnyel árasztotta el a hegytetőt. – Conflict and Courage, 213. o.

Illés ugyan titokban menekült a Hóreb hegyére, de Isten tudott róla. A sötétség hatalmai szorongatták, de a fáradt és csüggedt próféta nem maradt magára a velük vívott küzdelemben. […]
Isten megkérdezte megpróbált szolgáját: „Mit csinálsz itt, Illés? Én küldtelek a Kérith-patakjához, azután a sareptai özvegyhez. Majd megbíztalak, hogy térj vissza Izráelbe, és állj a bálványimádó papok elé a Kármelen. Én öveztelek fel erővel, hogy vezetni tudd a király hintóját Jezréel kapujáig. De ki mondta neked, hogy sietve menekülj a pusztába? Mi dolgod van itt?” […]
Sok múlik a becsületes és őszinte emberek kitartó munkálkodásán. Sátán mindent megtesz azért, hogy keresztezze Isten szándékát, amelyet az engedelmesek által akar megvalósítani. Egyesek figyelmét eltereli nemes és szent küldetésükről… Másokat pedig ellenvetésekkel és üldözéssel csüggeszt el, hogy megfutamodjanak a szolgálat elől… Isten minden egyes gyermekéhez, akit a lelkek ellenségének sikerült elhallgattatnia, ez a kérdés hangzik: „Mit csinálsz itt?” Megbíztalak, hogy menj el széles e világra, hirdesd az evangéliumot, és készíts fel egy népet Isten napjára. Miért vagy itt? – Conflict and Courage, 214. o.

Izrael korai történelmében találunk bizonyítékot hamis próféták működésére (5Móz 18:20), ezért Isten nem hagyta népét útmutatás nélkül azzal kapcsolatban, hogy kik az igaz próféták.
Az Istentől jövő kinyilatkoztatást és inspirációt nyerő igaz próféták hűen, pontosan és becsületesen adták át Isten üzeneteit, még akkor is, ha emiatt népszerűtlenné váltak a hatalmon lévők szemében.

Sokat elárul egy királyról, ha ezt mondja egy prófétáról: „Én gyűlölöm őt, mert sohasem prófétál nekem jót, hanem csak rosszat” (1Kir 22:8, RÚF), persze ez még többet elmond a prófétáról! Nyilván olyan ember volt, aki még a királynak sem félt elmondani az igazságot. Általában nem így szokták elnyerni az uralkodó kegyét.
Mikeás egyedül állt ki négyszáz hamis prófétával szemben, amikor elmondta az üzenetét. Kijelentette az Istentől jövő igazságot, függetlenül attól, hogyan fogadják majd, pedig a gonosz Akháb király és felesége, Jézabel kedvéért még az Úr nemleges üzenetének megváltoztatására is rá akarták őt kényszeríteni (1Kir 22:13-14).

Számos példát találunk a Bibliában arra, hogy milyen volt a próféták élete. Ebben a történetben Sault elküldte az apja, hogy keresse meg elveszett szamarait. Saul szolgája javasolta, hogy ne hagyják abba a keresést, mivel „az Isten embere itt van ebben a városban. Tisztelik ezt az embert” (1Sám 9:6, RÚF). A Sámuel prófétáról adott jellemzés jól mutatja, hogy milyen tulajdonságokat vártak el az emberek Isten prófétáitól. A Szentírás „Isten emberének” nevezi az igaz prófétákat, akiket részben azért választott ki az Úr, hogy bemutassák a jellemét. Viszont az, hogy „Isten emberei” közül némelyek próféták, még nem jelenti azt, hogy hibátlanok lennének.

Krisztus szolgáinak dolgozniuk kell a felsőbb társadalmi osztályokhoz tartozókért, de ez nem jelenti az, hogy társulniuk kell a földi tiszteletnek örvendő emberekkel, vagy bennük kell bízniuk a hatalom és a siker érdekében. Az Úr gyakran készségessé teszi a felelős pozíciókat betöltő emberek szívét arra, hogy előjogokban részesítsék azokat, akik megőrzik Isten parancsolatait. De amikor szolgái elhagyják Istent, keresve a világi emberek elismerését, akkor a hatalmat gyengeségre cserélik.
Felettébb ünnepélyes munka vár ránk, amelynek a fontosságát csak azon világosság által érthetjük meg, amely Isten Igéjéből ragyog múltunkra és jelenünkre. Ki tartja meg szilárdan a szenteknek mindenkorra adatott hitet? Ki az, aki az „Íme, itt van!” vagy „Íme, ott van!” kiáltások közepette megingathatatlan bizalmat tanúsít Isten Igéje iránt? Jelenünk hite köt össze bennünket a múlttal, és a jövőre irányítja tekintetünket.
Értékes leckéket tanulhatunk Elizeus próféta tapasztalatából. Elizeust az Úr választotta Illés segítőjéül, és küldetésében hűségesnek bizonyult minden próba és bármilyen tapasztalat ellenére. Kész volt megtenni bármit, amit az Úr parancsolt. Nem próbálta kikerülni a szerényebbnek tűnő szolgálatot, hanem ugyanolyan hűséget tanúsított mind a kisebb, mind pedig a nagyobb feladatok teljesítésében. Mindig kész volt szolgálni bármilyen helyzetben, amit az Úr mutatott neki, még ha kellemetlen is volt az emberi természete számára. De minden lépése során a szolgálat és az alázat leckéit tanulta meg. […]
„És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a te benned való léleknek kettős mértéke én rajtam.” (2Kir 2:9) Nem kért világi tisztességet, sem magas beosztást a földi hatalmasságok között. Annak a Léleknek a kettős mértékére vágyott, amely annak adatott, akit Isten azzal készült megtisztelni, hogy felviszi őt a mennybe. Tudta, hogy semmi más, csak egyedül az Illésen megnyugvó Lélek kettős mértéke teheti őt alkalmassá arra, hogy betöltse az elődje helyét, ugyanis Illés kora olyan tapasztalataival és bölcsességével rendelkezett, amilyet semmilyen módon nem lehetett átadni a fiataloknak. […]
Ha ezt a kérdést hozzád intézték volna, mit válaszolsz? Mi a szíved leghőbb vágya, miközben elkötelezed magad Isten szolgálatára? – The Upward Look, 331. o.

A próféták kellemes és kellemetlen helyzetekben egyaránt szóltak a királyokhoz. Izrael népe ezt mondta, amikor királyt kívántak (1Sám 8:4-22): „Tégy valakit királyunkká, hogy ő ítéljen fölöttünk, amint minden népnél szokás” (1Sám 8:5, ÚRK). Milyen komoly, bár szomorú példa ez arra, hogy milyen veszély leselkedik minden korban Isten népére: szeretnének olyanok lenni, mint a környezetükben élők. Fogalmuk sem volt róla, hogy a kérésükkel mit szabadítanak magukra, bár kaptak figyelmeztetést Istentől a próféta által (1Sám 8:11-18). A kívánságukra Sámuel, noha előbb figyelmeztette őket, nem sokkal később felkente Izrael első királyát, akit a bibliai történelem Saul királyként ismer.
1-2 Királyok és 1-2 Krónikák könyveiben láthatjuk, hogyan uralkodtak Izrael és Júda királyai. A szent történelem tanúsága szerint jóval több volt a gonoszul cselekvő uralkodó, mint aki Isten szemében kedves dolgot tett. A próféták egyik fő feladata az volt, hogy segíteniük kellett visszavezetni a hűtlen királyokat az Isten törvénye iránti engedelmességre. Emiatt sokszor fenyegették, bántalmazták, sőt meg is ölték őket azok az uralkodók, akik elfordították a népet Istentől (1Kir 18:4-19; 2Krón 24:20-22).
A próféták a papokkal is kapcsolatban álltak. Mózes, Isten prófétája kente fel Áront és fiait Izrael első papjainak (3Móz 8:10-13). A papok időnként feddő üzenetet kaptak Istentől a prófétákon keresztül (Hós 6:9; Mal 2:1-3). Ennek az egyik legkimagaslóbb példája Éli és a családja, akikre bűnös szokásaik miatt hangzott ítélet (1Sám 2:27-36). Rendkívül szigorú feddések hangzottak el a különleges kiváltságokkal bíró emberek között eluralkodott romlottság miatt.
A próféták a nép tanítói voltak (2Krónika 34. fejezet). Istentől jövő üzeneteket vittek papoknak, királyoknak és a népnek (Jer 5:31; Ez 22:26). A környező nemzetekhez is szóltak, felvázolták előttük Isten rájuk vonatkozó tervét. Ez a téma ismételten előkerül az ószövetségi próféták üzeneteiben (Ézs 60:1-3; 62:1-2). Hűségesen át kellett adniuk az Istentől jövő üzeneteket, és időnként utasítást kaptak, hogy írják le és őrizzék meg a kijelentéseket (2Krón 13:22). Nagyon is emberek voltak a próféták – férfiak és nők – (minden gyarlóságukkal együtt), de az ima és az Ige emberei voltak, akik szolgálták Istent és népét (2Kir 22:15-17; Jer 42:4).

Illés azt gondolta, hogy Izráelben egyedül csak ő imádja az igaz Istent. De az Úr, aki olvas mindenkinek a szívében, elárulta a prófétának, hogy sokan vannak még, akik a hitehagyás hosszú évei alatt hűségesek maradtak […]
Sok tanulságot vonhatunk le abból, amit Illés a csüggedés és látszólagos kudarc napjaiban tapasztalt. Felbecsülhetetlen tanulságok ezek Isten szolgái számára korunkban is, az igazságtól való általános elfordulás korában. Napjaink hitehagyása hasonló ahhoz, ami a próféta korát jellemezte Izráelben. Az emberinek az isteni fölé helyezésével, a népszerű vezetők dicsőítésével, a mammon imádásával és a tudománynak a kinyilatkoztatás fölé helyezésével tömegek követik ma is Baált. Kétely és hitetlenség árasztja végzetes befolyását az emberek értelmére és szívére. Sokan az emberi elméleteket Isten kinyilatkoztatásai helyére teszik. Nyíltan tanítják, hogy eljutottunk abba a korba, amikor az emberi értelmet az Ige tanításai fölé kell emelni. Kimondják, hogy érvénytelen Isten törvénye, az igaz élet mennyei normája. Az igazság ellenségének munkamódszere a megtévesztés. Ilyen eszközzel akarja rávenni az embert, hogy emberi rendelkezéseket állítson az isteni helyére, és felejtse el azt, amit Isten az ember boldogsága és üdvössége érdekében elrendelt.
Ez a hitehagyás, bármennyire elterjedt, mégsem egyetemes. Nem az egész világ helyezkedik szembe a törvénnyel, és nem mindenki él bűnben. Nem mindenki állt az ellenség oldalára. Istennek sok ezer gyermeke van… sokan vannak, akik az ész érvei ellenére is bíznak abban, hogy Jézus nemsokára eljön, és véget vet a bűn és halál hatalmának… Ezeknek az embereknek szükségük van azok személyes segítségére, akik megismerték Istent és Igéje erejét… Isten angyalai kísérik a Biblia igazságának ismerőit, amikor keresik azokat, akik az igazság világossága után sóvárognak… Nem hódolnak többé emberi szokásoknak, hanem bátran állást foglalnak Isten és törvénye mellett. – Conflict and Courage, 215. o.

Isten megparancsolta Nátán prófétának, hogy dorgáló üzenetet adjon át Dávidnak. Az üzenet a maga szigorúságában rettenetes volt. Kevés uralkodónak adhattak át ilyen feddést úgy, hogy a dorgálónak ne kellett volna az életével fizetnie. Nátán megingathatatlanul továbbította Isten ítéletét, és tette ezt olyan mennyei bölcsességgel, hogy elnyerte a király rokonszenvét, felébresztette lelkiismeretét, és kimondatta önmaga feletti ítéletét. […]
Ez a tapasztalat rendkívül fájdalmas volt Dávid számára, mégis a leghasznosabbnak bizonyult. Ha nem lett volna a tükör, amelyet Nátán tartott elé, és amelyben oly tisztán magára ismert, Dávid továbbment volna bűne felismerése nélkül, és ez a pusztulását okozta volna. Bűnösségének tudata hozta meg lelke számára a szabadulást. Más fényben látta meg önmagát, úgy, ahogyan az Úr látta őt, és amíg csak élt, bánta ezt a bűnét. – Conflict and Courage, 179. o.

A Szentírásban bőséges bizonyíték van arra, hogy Isten nőket is elhívott prófétának. (Lásd a héber nebi’áh [2Móz 15:20] és a görög prophétisz [Lk 2:36] szavak használatát!) Mik 6:4 Mirjámot is említi Mózes és Áron mellett, mint akiket Isten elküldött a néphez. Prófétanőnek nevezi az Írás, aki diadaléneket énekelt, miután az izraeliták átkeltek a Vörös-tengeren (2Móz 15:20-21). Viszont férfi társaihoz hasonlóan ő sem volt mentes a hibáktól, ami kitűnik Mózessel és etióp feleségével szembeni szégyenletes viselkedéséből – amiért aztán meg is kapta méltó büntetését (lásd 4Móz 12:1-10).
Debórának, Izrael egyik bírájának történetében újabb próféta munkájába pillanthatunk bele (Bír 4:1-4). Világos bizonyíték mutatja, hogy Debóra (Bír 4:4) kijelentést kapott Istentől (Bír 4:4-9, 14-22). Győzelmi éneke (Bír 5:2-31) Istent dicsőíti közbelépéséért. Az ének üzenetének mély teológiai jelentősége volt a nemzet számára a történelemnek abban az idejében.

Jósiás király fő tanácsosai Hulda „prófétanővel” konzultáltak (2Kir 22:14; 2Krón 34:22), miután felolvasták a „törvénykönyvet” (2Kir 22:8) – valószínűleg Mózes ötödik könyvét – a királynak, aki ennek hallatán „megszaggatta ruháit” (2Kir 22:11, ÚRK). Ez nyilván rendkívül komoly dolog volt, a király annak is vette, ezért mentek az emberei azonnal Huldához. A prófétanő üzenetet kapott Istentől arról, hogy közeleg az ítélet Júda felett. Jósiás reformjai Hulda prófétai üzeneteiből következtek, így elfordult Isten ítélete a népről.

Egyetlen apostol, egyetlen próféta sem állította, hogy teljesen bűntelen. Emberek, akik Isten közvetlen közelében éltek, akik inkább feláldozták életüket, mintsem tudatos bűnt kövessenek el; emberek, akiket Isten mennyei világossággal és erővel tüntetett ki, valamennyien beismerték természetük bűnös voltát. Nem bíztak a testben, nem állították, hogy igazak, szentek, hanem egyesegyedül Krisztus érdemeire, igazságosságára támaszkodtak.
Így tesz mindenki, aki Krisztust szemléli. Minél közelebb férkőzünk Jézushoz, minél jobban felismerjük jellemének tisztaságát, annál világosabban látjuk, hogy milyen undorító a bűn, és annál kevésbé hajlunk önmagunk magasztalására. Lelkünk állandóan Isten után vágyódik; komolyan és őszintén beismerjük bűneinket, és szívből megalázkodunk előtte. Keresztényi tapasztalatunk minden további lépésénél bűnbánatunk mélyül. Tudni fogjuk, hogy alkalmasságunk egyedül Krisztusban rejlik, és valljuk az apostollal együtt: „Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó.” „Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nékem megfeszíttetett a világ és én is a világnak.” (Róm 7:18; Gal 6:14) – Az apostolok története, 561. o.

Jósiás felnőttkora kezdetétől törekedett királyi hatalmának előnyeit felhasználva felemelni Isten szent törvényének alapelveit. Most, amikor Sáfán, az írnok, felolvasott neki a Törvény könyvéből, felfigyelt az abban rejlő kincsre, és annak szoros kapcsolatát azzal, amit reformmunkájában annyira szeretett volna megvalósítani birodalmában. Elhatározta, hogy az Ige tanácsának fényében fog járni, és mindent megtesz, ami hatalmában áll, hogy megismertesse azt a néppel is, és vezesse őket a menny törvénye szerinti hódolat és szeretet gyakorlásában.
Vajon lehetséges volt-e a szükséges reformok bevezetése? A füle hallatára felolvasott könyv alapján felismerhette, hogy Izráel már elérte az isteni béketűrés határát: Isten hamarosan megbünteti azokat, akik nem tisztelték nevét. Az Úr haragja már fel is gerjedt népe ellen. Jósiás bánattal és félelemmel eltelve, megszaggatta ruháit és lelki gyötrelmében megalázkodott Isten előtt, megbocsátást keresve a megátalkodott nemzet bűneire.
Abban az időben Jeruzsálemben, a templom közelében élt Hulda prófétanő. A király nyugtalanító balsejtelmektől indítva hozzá küldött, mert eltökélte, hogy ha lehetséges, megkérdezi az Urat e választott küldöttén keresztül, hogy módjában áll-e megmenteni a bűnös Júdát most, a pusztulás határán.
A helyzet súlyossága és a prófétanő iránti tisztelete arra indította, hogy a királyság első emberei közül válassza ki küldötteit. „Menjetek el” – parancsolta nekik –, „kérdezzétek meg az Urat én érettem és a népért és az egész Júdáért, e könyvnek beszédei felől, amely megtaláltatott; mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedett ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, amint megíratott nékünk.” (2Kir 22:13) – A Szentlélek eljő reátok, 268. o.

Bármit tesz Isten, azt Sátán igyekszik hamisítani. Igaz ez a prófétákra is. Izraelben igaz és hamis próféták is működtek, ezért volt fontos tudni, hogy mi a különbség közöttük.

Jeremiás 14. fejezetében Isten ítéletet mondott Júdára, erről szólt a Jeremiásnak adott üzenet. Az ítélet kard (háború), éhség és járvány formájában következik be. A korabeli hamis próféták ellentmondtak Jeremiás üzenetének. Ő világosan fogalmazott velük kapcsolatban: „Erre az ÚR azt mondta nekem: Hazugságot prófétálnak a próféták az én nevemben. Nem küldtem őket, nem parancsoltam nekik, nem is szóltam hozzájuk. Hazug látomást, varázslást, hiábavalóságot és szívükből jövő csalárdságot jövendölnek nektek” (Jer 14:14, ÚRK).
A hamis próféták megátalkodottak, mert prófétai állításaik forrásai gyakran a hamis „istenek”, amiket imádnak (Jer 23:13-14). Isten kijelenti:
„Nem küldtem őket, nem parancsoltam nekik, nem is szóltam hozzájuk” (Jer 14:14, ÚRK). A „saját szívük csalárdságát prófétálják” (Jer 23:26, ÚRK). Ezékielt arra szólította Isten, hogy prófétáljon „Izráel prófétái ellen, akik prófétálnak… önnön szívökből” (Ez 13:2).
A hamis próféták általában követik a népszerű elgondolásokat. Ez volt a helyzet 1Királyok 22. fejezetében is, amikor négyszáz „próféta” gyűlt össze Akháb király parancsára (1Kir 22:6). Egyhangúlag azt tanácsolták a királynak, hogy induljon harcba Rámót-Gileád ellen. Miután meghallgatták Asera prófétáinak tanácsát, Akháb megbeszélést tartott Jósáfáttal, Júda királyával, aki arra kérte Akhábot, hogy kérdezze meg Mikeás prófétát: menjenek-e harcolni vagy sem. „A követ pedig, aki elment volt, hogy elhívja Mikeást, szóla néki, mondván: Ímé a próféták egyenlő akarattal jót jövendölnek a királynak: szólj, kérlek, te is úgy, mint azok közül egy, és jövendölj jót” (1Kir 22:13).
Valószínűleg Mikeásra is hasonló nyomást gyakoroltak, hogy hazudjon, mint Asera hamis prófétáira, de Mikeás nem engedett a tömegnyomásnak, hanem megvárta, hogy Isten közölje vele, amit mondania kell (1Kir 22:14).

Hogyan fogjuk megkülönböztetni Isten igaz szolgáit a hamis prófétáktól, akikről Krisztus kijelentette, hogy sokakat elhitetnek majd? A jellemnek egyetlen próbaköve van: Jehova törvénye.
Az izraelitáknak vérrel kellett meghinteniük az ajtófélfát, így fejezték ki azt, hogy Isten tulajdonai. Hasonlóképpen Isten mai időben élő gyermekei is hordozni fogják azt a jelet, amelyet Isten elrendelt számukra. Arra törekednek, hogy összhangban éljenek szent törvényével. Isten minden gyermekére jel kerül, éppoly valóságosan, amint annak idején a héberek otthonának ajtóira, ami megóvta őket az általános pusztulástól. Isten mondja: „És adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és ő közöttök.” (Ezék 20:12)… Ne hagyjuk magunkat becsapni. […]
Sátán ügynökei olyan borzalmak színhelyévé változtatták a földet, amelyeket emberi nyelv képtelen leírni. Háborúkat és vérontást szítanak a magukat kereszténynek valló nemzetek. Isten törvényének semmibe vétele meghozta gyümölcsét. A most zajló nagy küzdelem nemcsak az emberek között zajlik. Egyik oldalon az élet fejedelme áll, aki az emberiség helyetteseként lép fel, a másik oldalon pedig a sötétség fejedelme, a bukott angyalok élén. […]
Ádáz küzdelem dúl majd az Istenhez hűséges emberek és azok között, akik megvetik az Úr törvényét. Az egyház egyesítette erőit a világgal. Az Isten törvénye iránti tiszteletet megvetették. A vallási elöljárók parancsait tanítják hittanokként. Ahogyan Noé napjaiban történt, úgy lesz napjainkban is. De vajon, a hűtlenség és a törvényszegés terjedése arra készteti majd a hűségeseket, hogy kevésbé tiszteljék Isten törvényét, és annak érvénytelenítése végett egyesüljenek a földi hatalmasságokkal? Az igazán hűségeseket nem fogja tudni elsodorni a gonoszság áradata. Nem fogják megvetni és gúnyolni azt, amit Isten szentként tett félre. Mindenki meg lesz próbálva. Csak két út létezik. Te melyik oldalon állsz? – That I May Know Him, 211. o.

Isten hangja Igéjén át szól hozzánk. Sokféle hangot fogunk hallani; de Krisztus azt mondta, hogy óvakodjunk azoktól, akik azt mondják: „Íme, itt a Krisztus, vagy amott.” De akkor honnan fogjuk tudni, hogy nem igazságot hirdetnek, ha nem állítunk mindent a Szentírás mellé? Krisztus figyelmeztetett minket, hogy óvakodjunk a hamis prófétáktól, akik az Ő nevében és Krisztusként jönnek hozzánk. […]
Közeleg az idő, mikor Sátán csodákat tesz majd a szemetek láttára, azt állítva, hogy ő Krisztus; és ha lábatok nem áll szilárdan Isten igazságán, eltávolodtok alapoktól. Az egyetlen biztonság számotokra az, ha az igazságot úgy keresitek, mint az elrejtett kincset. Kutassátok, mintha kincseket keresnétek a földben, menjetek mennyei Atyátok elé Isten Igéjével, a Bibliával, és mondjátok: „Világosíts meg engem, taníts meg arra, hogy mi az igazság.” Mikor Isten Szentlelke beköltözik szívetekbe, hogy az igazságot a lelketekbe vésse, nem hagyjátok majd egykönnyen távozni. – To Be Like Jesus, 117. o.

Amint láttuk, az ószövetségi próféták életéből kiviláglik, hogy sosem volt könnyű dolga Isten hírnökeinek. Ellen G. White hasonló nehézségekkel szembesült, mint a bibliai próféták. Múlt pénteken szót ejtettünk arról, hogy betegeskedő, félénk fiatal lányként hívta el Isten. Felettébb nyugtalanította ez az elhívás, amit később egy második látomás is megerősített. Így írt erről:
„Nagyjából egy hét múlva az Úr egy újabb látomást adott, és megmutatta, hogy milyen megpróbáltatásokon kell átmennem. El kell mondanom az embereknek, amit kijelentett nekem, közben nagy ellenállásba fogok ütközni és lelki gyötrelmeket élek át… Ez a látomás különösen nyomasztott. Betegeskedtem, és még csak 17 éves voltam… Buzgón imádkoztam, hogy Isten tegye ezt a terhet valaki másra, de csak ezt a világosságot kaptam: »Tudasd az emberekkel, amit közöltem veled!« Képtelen voltam megbékélni azzal, hogy ki kell mennem az emberek közé. Természetemből adódóan kevés volt az önbizalmam… Vágyakozva gondoltam a sírra. Jobban kívántam a halált, mint hogy felvállaljam a súlyos felelősség terhét” (Ellen G. White: Spiritual Gifts. 2. köt. 35–36. o.). Felfigyeltél rá, hogy Ellen Harmon (White) inkább a halált választotta volna, mint a prófétai elhívást? Hosszú imádságok és más hívők bátorítása után mégis elfogadta, és élete hátralévő részét arra szentelte, hogy „[az Ő] késztetését” kövesse (lásd Ellen G. White: Spiritual Gifts. 2. köt. 38. o.).

Ő vált a későbbi Hetednapi Adventista Egyház legbefolyásosabb hangjává, úgy belül, mint kívül. Mindezzel együtt Ellen Harmon (White) ember volt, a maga hibáival és fizikai megpróbáltatásaival, családi gondokkal és emberi konfliktusokkal. Viszont az a nagy tanulság, hogy Isten olyan embereket választ, akik bár nem tökéletesek, de készek szolgálni Őt. A Szentlélek vezetésével Ellen G. White prófétai szolgálata bátorította és bátorítja a hívőket, a bibliai igazsághoz kapcsolva őket. 1860-ra már vezető szerepet töltött be a szárnyait bontogató hetednapi adventista közösségben és missziójában a hármas angyali üzenet hirdetésével a világban. A hívők Isten útmutatását követve 1863-ban megszervezték a Hetednapi Adventista Egyházat. A későbbi évtizedekben Ellen G. White prófétai hangjának befolyása érezhető volt a globális adventista egészségügyi és oktatási rendszerek megalapításában. Szolgálatának legfontosabb részét azonban az írásai jelentik, amelyek mintegy százezer oldalt tesznek ki. Ellen G. White ihletett írásai világszerte ma is tovább végzik bizonyságtevő szolgálatukat.

További – angol nyelvű – információ: https://whiteestate.org/absg/3

A pénteki tanulmányhoz kapcsolódó kiegészítő kérdések a Biblia mindennapi tanulmányozására ösztönöznek. Javasoljuk, hogy a szombatiskola elején vagy végén beszéljétek meg ezeket, lehetőleg röviden. Ebben a negyedévben a kérdések a Biblia és a Nevelés című könyv Viață și Sănătate Kiadó által 2021-ben és 2026-ban publikált, átdolgozott, nyomtatott kiadása alapján készültek.

Zsoltár 58

Zsoltár 59

Zsoltár 60

Zsoltár 61

Zsoltár 62

Zsoltár 63

Zsoltár 64;

Ellen G. White, Nevelés,

6. fejezet A prófétaiskolák

7. fejezet A Biblia hőseinek élete  (egészen az „Igaz és becsületes férfiak” alcímig)

Általános áttekintés

Múlt heti tanulmányunk a prófétai elhívatás lényegét tárgyalta. Az előttünk álló héten a prófétaság ajándékának Ószövetségben feltáruló jellemzőit elemezzük, hogy ezáltal jobban megértsük Ellen White hírnöki munkásságát. Az Ószövetség profetikus könyvei a Bibliában nagyjából ugyanakkora helyet foglalnak el, mint az egész Újszövetség. Üzeneteik időszerűek voltak, és nagy jelentőséggel bírtak a sokszínű közönség számára. Sokat tanulhatunk az ószövetségi próféták tapasztalataiból és szolgálatából, és ezekből a tanulságokból kiindulva Ellen White prófétai szolgálatát is jobban megérthetjük.

Magyarázat

1.    A próféták e rendkívüli lelki ajándék birtokosaiként is emberek maradtak.
Az Ószövetség profetikus hagyománya Mózessel kezdődik, aki Isten közvetlen szószólójaként tevékenykedett: közreműködött a Jahve és Izrael közti szövetség megőrzésében, és közbenjárt a nép érdekében (2Móz 33:11; 5Móz 34:10). Istennel való különleges kapcsolata – lehetősége volt „szemtől szemben” beszélgetni Vele! – meghatározta a prófétai tekintély mércéjét. Mózes után Sámuel töltötte be a prófétai tisztséget, az ő korában valósult meg a bírák adminisztrációjából a monarchikus berendezkedésre történő átmenet. Bíróként és prófétaként Sámuel Isten szószólójaként szolgált a királyok előtt. Saul és Dávid felkenetése a legjelentősebb események közé tartozott (1Sám 9:15-17;16:1-13), mely szintén megalapozta a próféta szerepkörét: Isten vezető és helyreigazító hangja Izrael elöljárói számára.
Illés bevezette a szövetség védelmezőjeként fellépő ügyész szerepét. Mózessel ellentétben – aki gyakran közbenjárt Izrael érdekében –, Illés közvetlenül számon kérte a népet és vezetőit, azzal vádolva őket, hogy hűtlenek a szövetséghez. Kármel-hegyi beszéde – „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, kövessétek azt!” (1Kir 18:21) – jól szemlélteti ügyészi szerepét. Illés az ítéletről szóló üzeneteket reményt keltő szavakkal ötvözte, felszólítva Izrael népét a bűnbánatra és a Jahvéhoz való visszatérésre. Új korszakot nyitott, mely előkészítette a terepet a későbbi próféták számára, akik üzenetüket a királyokhoz és a néphez egyaránt eljuttatták (ld. Willem A. VanGemeren: Interpreting the Prophetic Word, 28–38. o.).
Az Istentől rájuk ruházott tekintély dacára a próféták továbbra is esendő emberek maradtak. Mózes kételkedett a beszédkészségében (2Móz 4:10), Sámuel sajnálkozott Saul kudarca miatt (1Sám 15:35), Illés pedig kétségbeesett, sőt, Jézabel fenyegetései miatt önnön halálát is kívánta (1Kir 19:4). E küzdelmek mind azt bizonyítják, hogy a próféták fennkölt hivatásuk ellenére is félelemnek, kételynek, érzelmi zavaroknak kitett emberek voltak. Ekképpen nyilvánul meg Isten kegyelme: átlagos képességű embereket is felhasznál rendkívüli üzenetei közvetítésére.
2.    Az Ószövetség prófétái meghatározott mintát követtek.
5Mózes 18:15-19 szakasza bemutatja a próféta szerepét, kiemelve annak legfontosabb vonatkozását: Isten kiválasztott hírvivőjének hivatását. Az igazi prófétát közvetlenül Jahve hívja el, nem saját ambíciója révén lesz valaki próféta. Ez az isteni elhívás elengedhetetlen, mivel a próféta feladata Isten szavait hirdetni, nem a sajátjait. Számos próféta – mint például Mózes, Ézsaiás, Jeremiás vagy Ámos – kezdetben ellenállt ennek az elhívásnak, mert alkalmatlannak érezte magát, vagy attól tartott, hogy elutasításban lesz része. Végül mégis elfogadták a felkérést, nem tudtak szembeszegülni azzal az ellenállhatatlan erővel, amely Isten szavának továbbadására, leírására kényszerítette őket (ld. Jer 20:9).
Az igazi próféta a szövetség közösségéből származik, egy az atyafiak közül (5Móz 18:15), ami biztosítja a kapcsolatot Isten népével. Jahve bárkin keresztül megszólalhat – Bálám szamarát is „szóra bírta” (4Móz 22:28-30) –, mégis általában saját hívő közösségéből hív el prófétákat, akik hírnökként szolgálnak, és úgy továbbítják Isten parancsait, hogy személyes véleményüket kizárják a közlés folyamatából. A „hírnök” és a „küldött” szó a legjobban tükrözi ezt a szerepet, mivel a próféták Isten tekintéllyel bíró üzenetét közvetítik, és elvárják, hogy az emberek meghallgassák (ld. Eric J. Tully: Reading the Prophets as Christian Scripture, 58–62. o.).
További tanulmányozásra ajánljuk (angol nyelven): Edward J. Young:
My Servants, the Prophets, 1952, 20–37. o.
3.    Az igaz prófétákba vetett bizalom; az igaz és a hamis próféták megkülönböztetése
Az Ószövetség egyértelmű kritériumokat határoz meg az igaz és a hamis próféták megkülönböztetésére. Egyrészt, az igaz próféta üzenetének be kell teljesülnie (5Móz 18:21-22), és összhangban kell lennie Isten parancsaival, előmozdítva ezzel a kizárólag Jahvét megillető imádatot (5Móz 13:1-5); másrészt, még ha jel vagy csoda is kíséri a próféta beszédét, vagy teljesül az általa jövendölt esemény, hamis prófétával van dolgunk, ha szolgálata bálványimádásra vezeti az embereket, vagy eltávolítja őket az Istennel kötött szövetségtől. Az igaz próféták sosem mondanak ellent Isten Igéjének, életük szentségről és feddhetetlenségről tesz bizonyságot. Ezzel szemben a hamis prófétákat elítélték erkölcstelen viselkedésük miatt (Jer 23:14).
Az igaz próféták gyakran szembesültek ellenállással és elutasítással, mivel üzeneteik feltárták a bűnt, és isteni ítéletet helyeztek kilátásba, ellentétben a hamis prófétákkal, akik megnyugtató, de megtévesztő üzenetekkel vezették félre a népet (Jer 6:14). Az igaz próféta tekintélyét a beteljesült próféciák, az Isten törvényéhez való hűség, az erkölcsi integritás, a korábbi kinyilatkoztatásokhoz való következetes igazodás, valamint az a hajlandóság erősíti meg, hogy nehéz igazságokat is kimondjon, akkor is, ha azok népszerűtlenné teszik.
4.    A nők jelentős szerepet játszottak az Ószövetségben a prófétaság ajándékának megnyilvánulásában.
Húlda munkássága szemléletesen bemutatja, milyen jelentős szerepet töltöttek be a nők az ószövetségi prófétai szolgálatban. Amikor a templomban megtalálták a „Törvény könyvét”, Jósiás isteni útmutatást kért. Egyeztetett Húldával, noha Jeremiás is aktív volt abban az időben (2Krón 34:22). Jósiás döntéséből egyértelműen következik, hogy Húlda nagy tekintélynek és tiszteletnek örvendett, köztudott volt, hogy Jahve igazi prófétája. Két jövendölés által közvetített üzenete egyszerre mondott ítéletet és villantotta fel a remény. Egyrészt, megerősítette, hogy az 5Mózes 28. fejezetében megfogalmazott átkok a széles körben gyakorolt bálványimádás miatt le fognak sújtani Júda népére (2Krón 34:24-25), másrészt viszont biztosította Josiást, hogy alázatossága és bűnbánata megkíméli őt attól, hogy szemtanúja legyen a bekövetkező katasztrófának (2Krón 34:26-28).
Húlda szolgálata tanúsítja: Isten olyan hiteles üzeneteket bízott az Ó-testamentumi korban élő prófétanőkre, amelyek útmutatást nyújtottak a nemzet vezetőinek. Bár jövendölése nem tárt fel új tantételbeli igazságokat, Húlda a Szentírást alkalmazta az akkori helyzetre, megerősítve Isten szövetségének ítéletre és irgalomra vonatkozó elveit. Élete és szolgálata azt a tiszteletre méltó szerepet tükrözi, amelyet a nők – Isten igazságának fontos hírnökeiként – az ószövetségi próféciák átadásában betölthettek.
5.    Ellen White-nak és az Ószövetség igaz hírnökeinek a prófétaság ajándékával kapcsolatos tapasztalatai
Ellen White-nak a prófétaság ajándékával kapcsolatos tapasztalatai számos vonatkozásban hasonlítanak az Ószövetség prófétáinak tapasztalataihoz. 1844 decemberében kapott második látomásában előrelátta a megpróbáltatásokat, amelyekkel szembe kell néznie, és eleinte ellenállt Isten felkérésének, de a kapott felszólítás szavait képtelen volt elhessegetni magától: „Mondd el másoknak is, amit kinyilatkoztattam neked!” (Ellen G. White: Spiritual Gifts, 2. köt., 36. o.). Félénk és visszahúzódó természetű lévén, rettegett a gondolattól, hogy nyilvánosan megossza látomásait. Imádkozott és barátai bátorítását kérte, mivel nyomasztotta a felelősség terhe.
Egy imatalálkozó alkalmával a következő sorsfordító tapasztalatról számolt be: „Miközben imádkoztam, az engem körülvevő sűrű sötétség hirtelen eloszlott, és egy ragyogó, tűzgolyóhoz hasonlító fény közeledett felém. Amikor rám szállt, minden erőm elhagyott. Úgy tűnt, mintha Jézus és angyalai jelenlétében lennék. Majd ismét hallottam a felhívást:
»Mondd el másoknak is, amit kinyilatkoztattam neked!«” (uo., 2. kötet, 37. o.). Bár megerősítette ez a tapasztalat, továbbra is alázatért imádkozott, rettegett attól, hogy az önmagasztalás bűnébe essen. Elragadtatásában tudomására jutott, hogy betegség sújtja, ha teret enged a büszkeségnek. Ez a pillanat megerősítette elhatározásában, hogy igennel válaszoljon Isten hívására.
Évtizedeken átívelő szolgálata során Ellen White „hírnöknek” nevezte magát. Isten üzeneteinek továbbadását nevezte feladatának, hivatalos tisztség betöltésére nem vágyott. 1903-ban így írt erről: „1844-től mind a mai napig üzeneteket kaptam az Úrtól, és továbbítottam azokat népének. Ez az én feladatom és megbízatásom: átadni az Úrtól nyert világosságot, átvenni és továbbadni az Úr üzeneteit. Nincs más tisztségem, mint üzenetet hozó hírnökként megjelenni az emberek előtt!” (Bizonyságtételek, 8. köt., 237. o.).
Kivételes lelki ajándékai ellenére Ellen White tudatában volt emberi korlátainak. Küzdelmei a bibliai próféták tapasztalatait tükrözték, akik szolgálatuk során félelemmel, kételyekkel és szenvedéssel szembesültek. Következetesen kerülte az öndicsőítés bűnét, és végig arra törekedett, hogy hűségesen közvetítse Isten üzeneteit, még akkor is, ha azok kortársai kritikáit vonták maguk után.
Mind az ószövetségi próféták, mind Ellen White tapasztalataiból nyilvánvaló, hogy a prófétaság ajándékának birtoklása igen komoly elhivatottságot jelent, amely gyakran személyes megpróbáltatásokkal jár. Bár rendkívüli munkára lettek kiválasztva, Isten hírnökei továbbra is emberek maradtak, akiknek Isten erejére kellett támaszkodniuk küldetésük teljesítéséhez.

Alkalmazás

1.    A lelki hanyatlás időszakában a próféták megtérésre szólították az embereket. Az élet mely területein lenne szükség ma is prófétai jelenlétre?
2.    Rendelkezünk-e olyan szívvel, amely meghall(gat)ja Isten üzenetét, és válaszol is rá, ahelyett hogy ellene szegülne, ahogy Izrael népének számos tagja tette?
3.    Milyen tanulságokat vonhatunk le a próféták életéből a kitartás, a hit és az engedelmesség tekintetében?
4.    Isten gyarló embereket használt fel arra, hogy teljesítsék küldetését. Hogyan befolyásolja ez az igazság azt, ahogy saját gyengeségeinkre és korlátainkra tekintünk, amikor Istent szolgáljuk?
5.    Voltak próféták, akik eleinte ellenálltak a megbízatásnak, Isten azonban meggyőzte őket. Éreztétek-e már valaha, hogy Isten feladattal bízott meg titeket, de ti mégis haboztatok? Minek köszönhetően vállaltátok el végül az Isten által nektek szánt feladatot?
6.    Az Ószövetség hamis prófétái gyakran azt mondták az embereknek, amit hallani akartak, nem pedig azt, amit hallaniuk kellett volna (Jer 6:14). Hogyan győződhetünk meg arról, hogy nem vigasztaló üzeneteket, hanem valóban az igazságot keressük?
7.    Húldához hasonlóan hogyan alkalmazhatjuk Isten Igéjét jelenlegi helyzetünkre, és irányíthatunk másokat is az igazság felé?
8.    Ellen White eleinte ellenállt a megbízatásnak, ahogyan Mózes és Jeremiás is. Éreztétek-e már, hogy Isten olyan feladattal bíz meg, ami kimozdít a komfortzónátokból?
9.    Ellen White nem prófétának, hanem hírnöknek tartotta magát, aki arra összpontosított, hogy Isten üzeneteit közvetítse, nem pedig arra, hogy címet követeljen magának. Milyen értelemben volt hírnök? Mire tanít szolgálatban tanúsított alázatossága?