A TEREMTŐ SZÓL
2026. szeptember 26. – október 2.
Memoriter
Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, Akit tett mindennek örökösévé, Aki által a világot is teremtette (Zsid 1:1-2).
A TEREMTŐ SZÓL Szombat, szeptember 26.
E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:27-28; 1Mózes 3:1-8,14-24; 2Mózes 19:16-22; Lukács 15:11-32; János 10:27-30
A digitális technológia lehetővé teszi, hogy láthassuk távollévő rokonainkat és barátainkat, ami nagyszerű, de mennyivel jobb a személyes találkozás! Különleges, amikor együtt vagyunk, átöleljük egymást és szemtől szemben beszélgetünk.
Az e heti tanulmány arra emlékeztet, hogy Isten a vele való személyes, szemtől szembeni kapcsolatra teremtett bennünket, embereket. A bűn azonban már régen megtörte ezt a meghitt kapcsolatot. Isten módot adott arra, hogy helyreállítsa a kapcsolatot szeretett teremtményeivel és szólhasson hozzánk. A legismertebb isteni kapcsolatteremtés az emberiséggel a nagy gonddal kiválasztott közvetítők, a próféták által történik, akik bemutatják az Úr üzeneteit. Sok – de nem az összes – prófétának megtaláljuk az írásait a Bibliában.
Isten azt tervezi, hogy végül helyreállítja bennünk a bűn által összetört képét. Erről szól a megváltási terv: helyreállításról, ami akkor válik teljessé, amikor Isten megteremti az „új eget és új földet… amelyekben igazság lakozik” (2Pt 3:13).
Azonban addig is szól hozzánk, továbbra is próféták által.
október 3. - A misszióra való odaszentelődés szombatja
EGW idézet
Isten szava… olyan mű, amely igazán jelenti meg a dolgokat. Megtaláljuk benne a Föld legnagyobb embereinek harcait, legyőzetéseit és győzelmeit is, és fényt derít létünk kötelességeire és rendeltetésünk nagy kérdésére. A látható világot a láthatatlantól elválasztó függönyt fellebbenti, és megláthatjuk benne a jó és a gonosz küzdelmét, kezdve a bűn első megjelenésétől egészen az igazság végső diadaláig. Ez nem más, mint Isten jellemének kinyilatkoztatása. Isten Igéjének alázatos kutatása közben kapcsolatba kerül az ember a Magasságossal. Az ilyen tanulmány nemcsak kifinomítja és nemesbíti a jellemet, hanem elmélyíti, megerősíti a szellemi képességet is.
A Bibliának megelevenítő hatása van az élet minden területén, mert a nemzet és társadalom jólétének szegletkövét mutatja meg. Olyan szabályok ezek, amelyek építik a társadalmat, oltalmazzák a családot, s amelyeknek hiányában nem érhet el az ember ebben az életben, sem társadalmi hasznosságot, sem megbecsülést, sem igaz boldogságot: az örök életet pedig nélkülük még remélni sem lehet! Nincs a földnek olyan kérdése, az emberi életnek olyan problémája, amelyre a Biblia ne adná meg a feleletet. Isten Igéjének tanulmányozása és annak követése nagyobb elmékkel, tündöklőbb tehetségekkel örvendeztetné meg a világot, mint amilyeneket az emberi filozófia adhatott. Ilyen előkészület mellett bővelkednénk olyan jellemszilárd emberekben, akik dicsőségére lennének az Istennek és áldására a világnak.
Az embernek a tudományok kutatása által is istenismeretre kell jutnia. Mert hiszen a valódi tudomány nem más, mint a Teremtő kézjegye az anyagi világon. A kutatások mindig újabb tanúbizonyságát adják Isten bölcsességének és hatalmának. A természet könyve és az írott Ige helyes megértése egyaránt Istennel ismertet meg bennünket, mert mindkettő azokra a bölcs és jóságos törvényekre oktat, amelyek által cselekszik az Úr. – Krisztusi élet, 115. o.
KOMMUNIKÁCIÓ AZ ÉDENBEN Vasárnap, szeptember 27.
1Mózes 12. fejezete beszéli el a teremtés történetét. Isten csodaszép világot teremtett, és a teremtés koronájaként oda helyezte Ádámot és Évát. Az ember különbözött minden más földi teremtménytől, mert
„Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette” (1Móz 1:27, ÚRK) őket. Ez kizárólag az emberre vonatkozóan hangzik el, és nem a madarakra vagy más állatokra utalva. Tehát minden tekintetben bővelkedő életre alkotta meg az embert, hogy megtapasztalja a szeretet összes formáját, és Istennel kapcsolatot tartva éljen.
Azt is olvassuk 1Móz 2:18-23 verseiben, hogy Isten Ádámnak teremtette Évát, mert ahogy mondta: „Nem jó az embernek egyedül lenni” (1Móz 2:18). Tehát az ember kezdettől fogva társas lény. Ma a szociológusok azt tanítják, hogy minden emberi kapcsolatnak számos haszna van a fizikai és mentális jólétünkre nézve, a magány viszont gyilkos lehet.
Nem csoda hát, hogy Éva megteremtése után Ádám így kiáltott fel:
„Ez már csontomból való csont és testemből való test. Asszonyember legyen a neve, mert férfiemberből vétetett” (1Móz 2:23, ÚRK). Az egy férfi és egy nő házasságban történő egyesülése lett az első társadalmi intézmény, amit Isten szerzett az embernek, hogy teljes körű kapcsolatot és közösséget biztosítson. Nem meglepő tehát, hogy Sátánnak mindig is az volt az egyik fő célja, hogy tönkretegye az eredeti családi szövetség alapvető dinamikáját.
1. Olvassuk el 1Móz 1:27-28, 1Móz 2:15-17 és 1Móz 3:9 verseit! Milyen volt a kommunikáció Isten és ember között az Éden kertjében?
Ádám és Éva szemtől szemben beszélgettek Istennel. Intelligens emberként képesek voltak társalogni vele és hallgatni tanításaira. Csodaszép kertjének sáfáraiként egyre több ismeretre és gyakorlatra tettek szert, miközben gondját viselték az állat- és növényvilágnak. Minden nap „hűvös alkonyatkor” (1Móz 3:8) különleges időt tölthettek el az Úr társaságában. Főként a szombat napjának – ami teremtő munkájának fontos része – kellett az Isten és gyermekei közötti kommunikáció különösen megszentelt idejének lennie (1Móz 2:23; 2Móz 20:8-11). Ősszüleink azon a napon rendkívüli módon tapasztalták Isten szeretetét és gondviselését.
Nehéz ma az Édentől többezer évre elképzelnünk, milyen is lehetett az élet a bűneset előtt. Hogyan emlékeztet még most is Isten eredeti teremtésére a természet világa?
EGW idézet
Eredeti tökéletességében minden teremtett dolog Isten gondolatát fejezte ki. Ádámnak és Évának édeni otthonukban az egész természet Istenről beszélt, és telve volt mennyei tanítással. Szemükkel érzékelték a bölcsességet, szívükkel pedig felfogták, mivel Istennel társalogtak teremtett művei által… A bűn megrontotta és beszennyezte a földet, de a föld megátkozott állapotában is sok szépséget őriz. […]
A természet szépségei szüntelenül beszélnek hozzánk. A nyitott szívet meg tudja hatni Isten szeretete és dicsősége úgy, ahogy megmutatkozik az Ő kezeinek műveiben. A figyelmes fül meghallhatja és megértheti mindazt, amit Isten mond a természet által. Tanítás található a napsugárban és olyan természeti jelenségekben, amelyeket Isten helyezett a szemünk elé. A zöld rétek, a délceg fák, a rügyek és a virágok, az égen utazó felhő, az eső, a csobogó patak, a Nap, a Hold és a csillagok az égen – mind-mind arra szólítanak, hogy figyeljünk oda és emlékezzünk. – The Faith I Live By, 25. o.
Isten művei a szeretetéről és hatalmáról tanúskodnak. Ő hívta életre a világot mindazzal együtt, ami rajta van. Isten szereti a szépet. A számunkra teremtett világban nemcsak azt biztosította, amire szükségünk van a kényelmünkhöz, hanem szépséggel töltötte be még az eget és a földet is. […]
A teremtő energia, amely életre hívta a világot, még ma is munkálkodik a mindenség és a természet működésének fenntartásában. Isten keze vezérli a bolygókat és azok rendezett mozgását a világűrben. A Föld nem saját erejéből járja évről évre a Nap körüli pályáját, és nem magától hozza létre mindazt, amivel megajándékoz bennünket. Isten szava irányítja a természet elemeit. Ő borítja be az eget felhőkkel, és készít esőt a föld számára. Ő teszi termékennyé a völgyeket, és „füvet sarjaszt a hegyeken” (Zsolt 147:8). Hatalmának köszönhetően virágba borul a természet, zöldellni kezdenek a falevelek, és nyílnak a virágok. A teljes természet arra hivatott, hogy bizonyságot tegyen Isten munkájáról. Ádám és Éva édeni otthonában a természet tele volt istenismerettel és mennyei tanításokkal. Figyelmes fülük jól ismerte a bölcsesség hangját. A bölcsesség szólt a szemhez, és eljutott a szívhez is, mivel magával Istennel beszélgethettek a teremtett világ közepette. Mihelyt azonban a bűntelen emberpár áthágta a Magasságos törvényét, Isten arcának dicsősége eltávozott a természetről. A természetet most a bűn torzítja el. De az általa kapott isteni tanítások még nem törlődtek ki teljesen; és a természet még most is Alkotójáról beszél, ha helyesen kutatják és értelmezik. – Counsels to Parents, Teachers, and Students, 185–186. o.
REJTŐZKÖDÉS ISTEN ELŐL Hétfő, szeptember 28.
Az Isten szeretet (1Jn 4:8), ezért nem akart „robotembereket” alkotni. A szeretet magában foglalja a választás lehetőségét. Ádámot és Évát szabad akaratúnak kellett megteremteni, máskülönben nem tudtak volna szeretni, igazán szeretni. Tehát Ádám és Éva szabadon dönthetett, hogy engedelmeskedik a Teremtőnek, vagy nem. A szabad választás valóságára az a parancs mutat rá, hogy ne egyenek a jó és a rossz tudásának fájáról (lásd 1Móz 2:15-17). Mi értelme lenne a figyelmeztetésnek, ha már eleve nem állt volna szabadságukban, hogy egyenek arról a fáról?
„Ősszüleink számára, bár Isten ártatlannak és szentnek teremtette őket, nem volt kizárva a vétkezés lehetősége. Isten szabad erkölcsi lényeknek alkotta őket, akik értékelni tudják jellemét – bölcsességét és jóságát –, kívánalmainak méltányosságát, és szabadságukban állt, hogy engedelmeskedjenek vagy megtagadják az engedelmességet. Társaloghattak Istennel és a szent angyalokkal… A döntés lehetősége nélkül engedelmessége nem lett volna önkéntes, hanem kikényszerített” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 22– 23. o.).
2. Miért próbált Ádám és Éva elrejtőzni a Teremtő elől, miután nem engedelmeskedtek neki? Lásd 1Móz 3:1-8 (vö. Jer 23:24; Zsid 4:13)?
1Mózes 3. fejezete rettenetes jelenetet ír le – Ádám és Éva bukását. A kígyó (Sátán) és Éva közötti, eposzba illő párbeszéd után ősszüleink engedtek a kísértésnek, hogy egyenek „a jó és gonosz tudásának fájáról” (1Móz 2:17), ami számukra tilos volt. Sátán élt a szavak, érzések és kellemesnek tűnő csábítás erejével, hogy meggyőzze Évát, aki azután rávette Ádámot, és így szembeszálltak Isten parancsával. Éva megjegyezte: „Jó az a fa eledelre”, „kedves a szemnek” és „kívánatos… a bölcsességért” (1Móz 3:6). Ellenállhatatlannak tűnt Sátán ígérete, miszerint olyanok lesznek, „mint az Isten: jónak és gonosznak tudói” (1Móz 3:5).
Valójában azonban Sátán beszéde tele volt hamissággal. Elhallgatta előlük engedetlenségük következményeit. Engedetlenségük után azonnal „megnyílt” a szemük, és észrevették, hogy „mezítelenek” (1Móz 3:7). Eltűnt róluk Isten öltözete – a világosság és dicsőség (Zsolt 104:12) –, ami az „istenképűséget” tükrözte. Többé már nem takarta be őket az, amit Isten addig biztosított nekik. Nem csoda hát, hogy Ádám és Éva elrejtőztek a Teremtő elől (mintha el lehetne bújni Isten elől). Azért próbáltak elbújni, mert a bűn bűntudatot kelt az emberben, aki ennek terhét érezve menekülni akar Isten színe elől.
EGW idézet
Az ember teremtésekor nemes testi és lelki tulajdonságokat és képességeket kapott. Tökéletes, Istennel összhangban élő lény volt. Gondolatai tiszták, céljai szentek voltak. De az engedetlenség megrontotta ezeket az erőket és tulajdonságokat, s a szeretet helyét az önzés foglalta el. A bűn következtében az ember természete annyira legyengült, hogy saját erejéből képtelen volt a gonosz hatalmának ellenállni. Sátán foglya lett, és az is maradt volna örökké, ha Isten a szeretetétől ösztönözve, közbe nem lép. A kísértőnek az volt a szándéka, hogy Istennek az emberrel való, már a teremtésnél meglévő tervét keresztezze, s ezáltal fájdalmat és romlást hozzon a világra. Nem riadt vissza még attól sem, hogy minden rosszat az isteni teremtés következményének tűntessen fel.
Bűntelen állapotában az ember a legbensőbb és legboldogítóbb összeköttetésben állt azzal, akiben van a „bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve” (Kol 2:3). A bűnbeesés után azonban az ember többé nem lelte örömét a szentségben, és mindinkább elrejtőzött Isten jelenléte elől. A meg nem újult szív ma is hasonló állapotban van. Miután nem él összhangban Istennel, nem is talál örömet a vele való közösségben. A bűnös nem tudna örülni Isten jelenlétének, visszariadna a szent lények társaságától. Még ha szabadon léphetne is be a mennybe, nem volna öröm számára. Az ott uralkodó önzetlen szeretet, amely a legszorosabb összeköttetésben áll Isten végtelen szeretetével, nem találna visszhangra szívében. Gondolatai, érdekei és indokai épp az ellentétét képeznék azoknak, amelyek a menny ártatlan lakóinak szívét uralják. Zavaró hang lenne a menny összhangjában. – Jézushoz vezető út, 17. o.
Isten hív, hogy bűntudatunk terhével és szívünk bánatával jöjjünk hozzá. A bűn arra késztet, hogy féljünk Istentől. Amikor vétkezünk, próbálunk elrejtőzni előle. Ám bármi bűnt is követtünk el, Isten arra bátorít, hogy jöjjünk hozzá Jézus Krisztus által. Csak úgy szabadulhatunk meg a bűneinktől, ha azokat Isten elé visszük. Amikor Isten megdorgálta testvére meggyilkolása miatt, Kain elismerte bűnösségét, mégis elmenekült Isten elől, mintha ezzel megszabadulhatna a bűnétől. Ha bűntudatának terhével Istenhez siet, megbocsátásban részesülhetett volna. Amikor a tékozló fiú felismerte bűnét és nyomorúságát, így szólt: „Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz” (Lk 15:18). Megvallotta bűnét, így apja visszafogadta őt.
Ha szeretnénk Isten akarata szerint imádkozni, akkor meg kell vallanunk a bűneinket egymásnak. Ha szóval vagy tettet vétettem a félbarátom ellen, neki kell megvallanom. Ha ő vétett ellenem, neki kell megvallania nekem a bűnét. A lehetőségekhez mérten a vétkezőnek kell jóvátennie a dolgokat, utána pedig bűntudattal megvallani bűnét Istennek, hiszen az Ő törvényét átlépte. Ha vétkezünk a testvérünk ellen, Isten ellen vétkezünk, és tőle kell bocsánatot kérnünk. Bármit is követtünk el, ha megbánjuk, és hiszünk Krisztus engesztelő vérében, bűnbocsánatot nyerünk… Az Istenhez való közeledésnek csupán egy módja van. Imáink csak egyetlen név által juthatnak fel hozzá – az Úr Jézus, a mi védőügyvédünk, neve által. – That I May Know Him, 260. o.
ISTEN KERESI AZ EMBERT Kedd, szeptember 29.
1Móz 3:9-10 verseiben látjuk, hogy Isten kezdeményezett, Ő indult bűnbe esett gyermekei keresésére. A „Hol vagy?” kérdés pusztán retorikai volt, hiszen pontosan tudta, mit tett Ádám és Éva, illetve hol voltak. A bűn viszont elvágta a közte és az első emberpár közötti kommunikáció megszokott fonalát. Isten első célja az volt, hogy helyreállítsa a párbeszédet gyermekeivel, találkozzon velük és reményt adjon nekik kétségbeesett helyzetükben. Az 1Móz 3:9 versében szereplő héber qárá’ („hív”, „szólít”) szó gyakran vonatkozik arra, amikor Isten azért szól, hogy beszélgetést kezdeményezzen népével.
3. Olvassuk el Lk 15:11-32 szakaszát! Hogyan tükrözi ez a példázat az 1Móz 3:9-10 részében történteket?
Isten feltétel nélküli szeretetének bizonyítéka, hogy kereste Ádámot és Évát. Soha nem mond le rólunk (lásd Lukács 15. fejezet). Messzire elmegy azért, hogy újból elinduljon a párbeszéd közöttünk, még ha mi rejtőzködünk is. Jézus keresztre feszítése előtt, amikor Péter háromszor megtagadta, az Úr „hátrafordulva rátekintett Péterre” (Lk 22:61, ÚRK). Szavak nélkül is „szólt” Péterhez, kapcsolatba akart lépni barátjával, aki rosszat tett. Figyeljük meg 1Móz 3:11–13 verseiben, hogyan változtatta meg a bűn egy csapásra Ádám és Éva kapcsolatát! Ahelyett, hogy bevallották volna saját bűnüket, mást kezdtek hibáztatni. Ádám Évát okolta, közvetetten pedig Istent, hiszen tőle kapta Évát: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem arról a fáról, azért ettem” (1Móz 3:12, ÚRK). Éva a kígyóra hárította a felelősséget engedetlenségéért: „A kígyó ámított el engem, azért ettem” (1Móz 3:13, ÚRK). Amikor Isten először kérdezte őket a bűnükről, egyikük sem vállalta a felelősséget. Ugyan mi változott hatezer év alatt?
Tény, hogy a bűn minden emberre hatott. Jól bemutatja Pál apostol az állapotunkat Róm 7:15-24 verseiben, amikor részletezi, mennyire fájdalmas, hogy az ember szeretné azt tenni, ami jó, mégis éppen az ellenkezőjébe esik: „Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök” (Róm 7:15, RÚF). Vajon ki ne ismerné ezt?
Mindannyian megtört emberek vagyunk, akik sorra olyasmit teszünk, amiről tudjuk, hogy nem kellene. Szabadulásunk egyedüli reménysége „a mi Urunk Jézus Krisztus” (Róm 7:25). Ezért keres bennünket Isten folyamatosan, hogy Jézushoz vezessen, aki egyedül képes az Ő képére formálni bennünket és megmenteni a bűn által okozott pusztítástól.
EGW idézet
Jézus rátekintett a csüggedtekre, a fájó szívűekre, a reményvesztettekre, és azokra, akik földi örömökkel próbálták elnémítani a lélek sóvárgását. Meghívta őket, hogy nála nyugalmat találjanak.
Kedvesen biztatta a küszködőket: „Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.” (Mt 11:29)
Krisztus e szavakat minden emberhez szólta. Mindegyikük megviselt, megterhelt, akár tudja, akár nem. Mindenkire nehezednek olyan terhek, amelyeket csak Krisztus tud levenni róluk. A bűnteher a legsúlyosabb nyűg. Megsemmisülnénk, ha egyedül kellene hordanunk. De a bűntelen lény a helyünkbe lépett, és „az Úr mindnyájunk vétkét őreá veté” (Ésa 53:6).
Bűneink terhét Jézus hordozta. Leveszi-e terhet fáradt vállunkról. Nyugalmat ad nekünk. A gond és fájdalom terhét is Ő hordozza. Hív, hogy adjuk át neki minden gondunkat, mert Ő szívén visel minket.
Idősebb testvérünk az örökkévalóság trónjánál van. Szemmel tart minden egyes lelket, aki mint Megváltójára tekint rá. Tapasztalatból ismeri az emberiség gyengeségeit, tudja, mire van szükségünk, és hogy miben áll a kísértések súlyos volta. Hiszen Ő „megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt” (Zsid 4:15). Jézus őrködik feletted, Isten remegő gyermeke! Sátán megkísért? Jézus megszabadít. Gyenge vagy? Ő megerősít. Tudatlan vagy? Ő megvilágosít. Megsebeztek? Ő meggyógyít. Az Úr, aki „elrendeli a csillagok számát”, „meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket” (Zsolt 147:4, 3).
Bármi aggaszt és bánt, ügyedet tárd az Úr elé, és akkor erőt kapsz a próbák elviseléséhez. Szorult helyzetedből és nehézségeidtől való szabadulásra is módot találsz. Minél gyengébbnek és tehetetlenebbnek érzed magad, annál erősebb leszel az Ő erejében. Minél súlyosabbak a terheid, annál áldottabb lesz a nyugalom, amikor átadod ezeket a terheket a teherhordozónak.
A körülmények barátokat szakíthatnak el egymástól. A széles tenger háborgó hullámai köztük és köztünk csapkodhatnak. De semmilyen körülmény, semmilyen távolság nem választhat el bennünket a Megváltótól. Bárhol vagyunk, mellettünk van, hogy támogasson, megőrizzen, védelmezzen és bátorítson. Krisztus jobban szereti megváltottait, mint az anya gyermekét. Kiváltságunk, hogy megnyugodjunk szeretetében, és ezt tudjuk mondani: „Bízni fogok Őbenne, mert az életét adta értem.” Az emberi szeretet változékony, de Krisztus szeretete nem változik. Amikor segítségért kiáltunk hozzá, Ő kinyújtja kezét, hogy megmentsen bennünket. – Lift Him Up, 97. o.
Ahogyan a Szentírásban feltárul a mennyei igazság, úgy tükröződik vissza a természetben is, és az általa teremtett világon keresztül megismerhetjük a Teremtőt. Így a természet egy hatalmas tankönyvvé válik, amelyet a bölcs tanítók a Szentírással egyetemben használhatnának fel arra, hogy a tévelygőket visszavezessék Isten nyájához. Tanulmányozva Isten műveit, a Szentlélek meggyőzi az elmét. Ez nem a logikai érvek által nyújtott meggyőződés, és ha az elme nem sötétült el túlságosan ahhoz, hogy megismerje Istent, ha a szem nem gyengült meg annyira, hogy ne lássa meg Őt, és a fül nem fáradt meghallani az Ő hangját, akkor az ember mélyebb értelemre fog jutni, és az írott Ige magasztos, lelki igazságai bevésődnek a szívébe.
Az Istent nem ismerő pogányok tanításának leghatékonyabb módszere alkotásainak bemutatása. Ezáltal minden módszernél könnyebben megérthetik a különbséget saját kezük által készített bálványaik, és az igaz Isten, a menny és a Föld Teremtője között. – To Be Like Jesus, 24. o.
KIŰZETÉS A KERTBŐL Szerda, szeptember 30.
Ádám és Éva bűnének az egyik legkétségbeejtőbb következménye az Istentől való elszakadás volt. Az Úr kiűzte őket a kertből, többé már nem beszélhettek szemtől szemben vele. Emlékezetesek Ézsaiás próféta szavai az ember szomorú állapotáról: „Vétkeitek választottak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedték el előletek arcát” (Ézs 59:2, ÚRK). Igaz, hogy Ádám és Éva továbbra is Isten gyermeke maradt, ám a bűn következményét nem lehetett elkerülni, ezért el kellett hagyniuk az Édent. Engedetlenségük után már semmi nem maradt változatlan.
4. A bűn sokféleképpen változtatott az emberiségen (lásd 1Móz 3:14-24). Konkrétan hogyan tette mássá az Istennel való kapcsolatunkat (lásd még 2Móz 19:16-22)?
A bűn teljes mértékben megváltoztatta az emberi életet, úgy, ahogy azt elképzelni sem tudjuk, mert mi csak a bűn világát ismerjük. A bűn következtében „átkozott” lett a föld, „tövist és bogáncskórót” terem. Az ember megismerte a fájdalmat, „verítékével” dolgozik meg az ételéért, aztán meghal, visszatér a porba. A bűn megannyi emlékeztetője közül a halál a legfélelmetesebb. Ugyanakkor a bűn miatt az Istennel való, szemtől szembeni beszélgetés lehetőségét is elveszítettük. Isten azonban megígérte Ádámnak és Évának, hogy megoldást biztosít a bűn okozta pusztítás visszafordítására. Ősszüleink a bűnesetet követően már nem láthatták Istent, nem beszélhettek vele közvetlenül, mégis reménnyel hagyták el az Édent a jelenre és a jövőre nézve. Isten megtette a kezdő lépést, és beszélt nekik a megváltási tervről. 1Móz 3:15 versét „ősevangéliumnak” nevezzük, ami a történtek ellenére reményt adott nekik (és nekünk). Az eljövendő Messiás ígéretében a jelenre vonatkozóan szerepelt az ellenségeskedés/harc a bűnnel, a jövőre nézve pedig az ember megváltásának reménye. Az, hogy Isten ruhát adott Ádámnak és Évának, mielőtt elhagyták az Édent, egy szimbolikus tett volt, ami jövőbeli megváltásukra mutatott. Jézus későbbi halála és feltámadása által helyreáll az Istennel való bensőséges kapcsolat (Jn 14:13). Vagyis már ott, az Édenben, közvetlenül a bűn belépése után, az emberiség reményt és ígéretet kapott arra, hogy Isten majd végleg megoldja a bűn problémáját. Amint megjelent a bűn, elhangzott a Megváltó eljövetelének ígérete.
Mit éreztél, miután valami helytelen dolgot tettél? Bűntudatot? Szégyent? Hogyan őrzött meg Istenbe vetett hited az evangéliumi ígéretekkel együtt attól, hogy egészen hátat fordíts a hitnek?
EGW idézet
Az ártatlan Ádám közvetlen közösségben volt Alkotójával. De a bűn válaszfalat emelt Isten és ember közé. Csak Krisztus engesztelő halála tudta áthidalni a szakadékot, és lehetővé tenni, hogy a menny az üdvösség áldásában részesítse a Földet. Az ember még mindig el volt szakítva Teremtője közvetlen közelségétől, de Krisztus és az angyalok által Isten kapcsolatot tartott vele.
Ezáltal fontos eseményeket nyilatkoztatott ki Ádámnak az emberiség történelméből, kezdve az Édenben elhangzott ítélettől az özönvízig és tovább Isten Fiának első adventjéig. Ádám azt is látta, hogy míg Krisztus áldozata elégséges az egész világ megváltásához, sokan inkább a bűnös életet választják, mint a megtérést és engedelmességet. Az egymást követő nemzedékek során fokozódik a bűn, és átka egyre súlyosabban nehezedik az emberiségre, az állatokra és a földre. Az ember korát megrövidíti saját bűnös életmódja; termete, erkölcsi és szellemi állóképessége elkorcsosul, mígnem a föld megtelik mindenféle bajjal. Az étvágy és a szenvedélyek kielégítése miatt az ember képtelen a megváltás tervének csodálatos igazságait értékelni. Krisztus mégis híven ragaszkodik ahhoz a szándékához, amiért elhagyta a mennyet, továbbra is érdeklődést tanúsít az ember iránt, és kéri, hogy rejtse el benne gyengeségét és fogyatékosságait. Ő kielégíti azok szükségleteit, akik hittel hozzá fordulnak. Mindig kevesen lesznek, akik megőrzik az istenismeretet és makulátlan tisztaságukat az eluralkodó romlottság közepette.
Az áldozati szertartásokat Isten azért rendelte el, hogy az embert folytonosan emlékeztesse bűnére; hogy általa ismerje el vétkességét, és vallja meg hitét a megígért Megváltóba. E rendtartásnak tudatosítania kellett az elbukott emberiséggel azt az ünnepélyes igazságot, hogy a bűn okozta a halált. Az első áldozat bemutatása végtelenül fájdalmasan érintette Ádámot. Fel kellett emelnie a kezét egy olyan élet kioltására, amit csak Isten adhatott. Ekkor látott először halált. Ha engedelmeskedett volna Istennek, nem halt volna meg sem ember, sem állat. Amikor megölte az ártatlan áldozatot, megremegett arra a gondolatra, hogy bűne miatt fog Isten szeplőtlen Bárányának vére hullani…
Csodálta azt a végtelen jóságot, amely ilyen váltságdíjat ad a bűnös megmentéséért. Egy reménycsillag fénylett fel a sötét és rettenetes jövőn, és ez már nem volt teljesen vigasztalan. […]
Krisztus meghalt az ember megváltásáért, és ezzel nemcsak elérhetővé tette az embernek a mennyet, hanem az egész világegyetem előtt igazolta, hogy miért bánt Isten és Fia a lázadó Sátánnal úgy, ahogy cselekedett. – Lift Him Up, 324. o.
ISTEN HÍRNÖKEI Csütörtök, október 1.
5. Hogyan szólt Isten az emberekhez a bűn betörése után? Mit mondanak erről a következő igék? 4Móz 12:6; Jn 10:27-30; Jn 14:7-9; Róm 1:19-20; 2Tim 3:16-17; Zsid 1:1-2
Isten a bűn jelenléte dacára számos módot talált a bűnbe süllyedt emberekkel való kommunikálásra. Önkinyilatkoztatásának egyik módja a teremtés által történt. A természet világa hatalmas erővel mutatja be csodatetteit. A tudósokat ámulatba ejtik az univerzum csodái és még az élet „legegyszerűbb” formáinak is a bonyolultsága. Ám a természetben meglátszanak a bűneset következményei is, amire a legfőbb példa minden élő halála.
Isten a próféták által is szólt az emberiséghez – olyan embereken keresztül, akiket hírnökeiül választott. Beszélt például Noéval, Ábrahámmal, Mózessel és Dániellel és kinyilvánította népére vonatkozó akaratát. Prófétáinak az üzenetei lényegében arra emlékeztetnek, hogy nem felejtette el gyermekeit, továbbra is velünk van. Egyes próféták írásai a Szentírás részeként most is elérhetők, mások azonban nem írtak bibliai könyveket. Ugyanakkor sok prófétai kijelentést megtalálunk a Szentírásban (2Tim 3:16-17). A Biblia Isten kinyilatkoztatása. A saját szavaiból tudjuk meg, hogy ki is Ő, láthatjuk meg rendíthetetlen szeretetét és fedezhetjük felvezetését az életünkben.
Továbbá a Biblia által értjük meg azt is, hogy kik vagyunk, honnan származunk és merre tartunk. Ott találjuk meg Istennek az életünkre vonatkozó célját.
Isten közlésének legeredményesebb módja azonban Jézus Krisztus által történt, akit nekünk már a Biblia nyilatkoztat ki. Az Édenben Isten kereste Ádámot és Évát, és Krisztus is azért jött, hogy „megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Lk 19:10). Kijelentette: „Aki engem látott, látta az Atyát” (Jn 14:9). Élete, halála és feltámadása által beteljesítette az ígéretet, amit Ádám és Éva kapott az Édenben. Eljött, hogy meghaljon helyettünk, így nekünk örök életünk lehessen általa.
Jézus mennybemenetele után a Szentlélek vezet el bennünket „minden igazságra”, és „a bekövetkezendőket kijelenti” nekünk (Jn 16:13, ÚRK).
Jézus személye, szeretete, jelleme és önfeláldozása bemutatja, hogy milyen valójában az Atya Isten. Mennyire vigasztal ez minket?
EGW idézet
Csak úgy készülhetünk fel Jézus eljövetelére, ha már itt, a Földön megismerjük Istent. (…) Erőteljes tanításaival és tetteivel Krisztus a legtökéletesebben mutatta be Őt. Íme, mit mond Krisztus az ihletett evangélista révén? „Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki Őt.” (Jn 1:18) „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni.” (Mt 11:27) Ezek a kijelentések rámutatnak arra, hogy fontos Jézus jellemét tanulmányoznunk. Csak Krisztus megismerése által ismerjük meg Istent.
Krisztus, a mi képviselőnk, a lehető legmagasztosabb helyen tartózkodik. Amikor az Atya küldöttjeként lejött a Földre, saját kezébe vette az Isten által lehetővé tett megváltást. Az egész emberiséget megváltotta, mivel benne van az istenség teljessége. (…) Olyan csodálatosan mutatta be az Atyát, hogy még a farizeusok szolgáit is elbűvölte a jelenléte. (…) Miközben Isten dicsőségének Krisztus személyét övező meleg sugarait szemlélték, és miközben ajkáról hallhatták a kegyelmes szavakat, megszerették Istent. És amikor a farizeusok megkérdezték: „Miért nem hoztátok el Őt?”, a szolgák így válaszoltak: „Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember!” (János 7:45–46)
Jézust szemlélve a képmására változunk el, és méltóvá leszünk eljövetelére. Most kell felkészülnünk Urunk visszatérésére. Nem egy pillanat műve a felkészülés. Az ünnepélyes eseményre való felkészülésünk során kitartó munkát kell társítanunk az éber várakozáshoz. A kettő együtt tesz méltóvá Krisztusban. A munkának és az imádkozásnak úgy kell ötvöződnie, ahogy Krisztusban egyesült az emberi természet az istenivel. Az Úr gyermekei így dicsőítik Őt. A mindennapok elfoglaltságai között a hit bátorító és reményteljes szavait fogják szólni. Akaratukat és érzelmeiket odaszentelik Krisztusnak, így készülnek fel találkozni Urukkal, és amikor majd eljön, örömmel kiáltják: „Íme, Istenünk és Megváltónk, akit mi vártunk!” – Mennyei helyeken, 250. o. (augusztus 31.)
Isten hírnökeit mindenkor megvetették és üldözték, de éppen szenvedéseik által terjedt el az istenismeret. Minden egyes tanítványnak soraikba kell beállni és munkájukat végezni, tudván, hogy az ellenség semmit sem tehet az igazság ellen, hanem csak az igazságért. Isten azt akarja, hogy az igazság közismert legyen, és gondosan tudassák és megbeszéljék az emberek, még akkor is, ha ez a rájuk zúduló gyűlölet és megvetés árán történik is. Az emberek kedélyét fel kell rázni közönyükből. Minden harc, üldöztetés és minden erőfeszítés eszköz Isten kezében olyan lelkek felébresztésére, akik e nélkül tovább szunnyadnának.
Isten követőinek történetében hányszor igazolódott ez a tapasztalat! Az ékesen szóló és nemes Istvánt a Magas Tanács beleegyezésével megkövezték, de ez az evangélium ügyének semmit sem ártott. Viszont a mennyei fény, amely arcát beragyogta, s részvéte, amely halálakor mondott imáját áthatotta, olyan éles nyílvesszők voltak, melyek meggyőzték a Tanács álszenteskedő szolgáit, és meghódították Sault, az üldöző farizeust, aki Isten kiválasztott eszköze lett, hogy Jézus Krisztus nevét elvigye a pogányokhoz és Izráel gyermekeihez. Később pedig az idős Pál a római fogságából a következőket írta: „Némelyek versengésből prédikálják a Krisztust… azt hívén, hogy fogságom nyomorúságát így megnövelik. Csakhogy minden módon, akár színből, akár szívből a Krisztus prédikáltatik…” (Fil 1:16, 18). Pál elfogatása által olyannyira elterjedt az evangélium, hogy még a császár palotájából is számos lelket nyert meg Krisztusnak. Sátán fáradozásai ellenére is „az el nem múló mag”, Isten szava, amely örökké megmarad, magvetésként hull az emberi szívekbe. Isten gyermekeinek üldöztetése és meggyalázása által Jézus neve megdicsőíttetik, és lelkek menekülnek meg. – Isten fiai és leányai, 261. o. (szeptember 11.)
ELLEN G. WHITE Péntek, október 2.
További tanulmányozásra: Krisztusi élet, „A tiszta szívűek visszatükrözik Krisztust” című fejezet, 378. o. (december 30.)
Az isteni közlés nem korlátozódott a bibliai időkre. Amint a következő hetekben látni fogjuk, Isten állandóan szól az emberekhez, szavait Krisztus visszajöveteléig modern úton-módon hallatja. Ellen Gould Harmon White és az ikertestvére, Elizabeth 1827. november 26-án született a Main állambeli Gorhamben. Robert és Eunice Harmon nyolc gyermeke közül ők voltak a legfiatalabbak. Néhány évvel később a család Portland városába költözött, mert Robert Harmon ott akarta felvirágoztatni kalapos mesterségét. Ellent 9 éves korában olyan sérülés érte, ami hatott rá fizikailag, érzelmileg és emberi kapcsolatai tekintetében egyaránt. Az otthona közelében lévő parkban egy haragos osztálytársa megdobta egy kővel, ami az arcán találta el, emiatt hetekre félig öntudatlan állapotba került. Ez az eset azonnal véget vetett iskolai tanulásának, és egész életén át tartó egészségügyi gondokat okozott neki. Az arcsérülése okozta változással nagyon is tisztában volt, ezért egy időre visszahúzódóvá vált.
A fiatal Ellen Harmon ebben a bizonytalan helyzetben kezdett jobban elgondolkodni lelki sorsán. Félt Istentől, és úgy érezte, hogy nem méltó a mennyre. A félelmei erősödtek, amikor a Harmon család elfogadta Miller tanait Jézus közeli visszatéréséről. Ellen még azután sem érezte magát méltónak Isten szeretetére, hogy 1842-ben alámerítéses keresztségben részesült a Metodista Egyházban. Azt hitte, hogy „örökre elveszett” (Life Sketches of Ellen G. White. 29. o.; lásd még 20–31. o.). A kétségbeejtő gondolatok közötti őrlődés időszakában a fiatal Ellennek volt két álma, és ezeknek a hatására változni kezdett benne az Istenről alkotott kép. Azonban csak akkor értette meg és érezte igazán Isten szeretetét és kegyelmét, amikor találkozott Levi Stockmannal, a metodista prédikátorral. Úgy érezte, mintha Isten szólt volna hozzá nagy kétségbeesése idején. „Betöltötte a szívemet a hit – írta később. – Kimondhatatlan szeretetet éreztem Isten iránt, és Szentlelke tanúsította, hogy megbocsátotta a bűneimet. Megváltozott a nézetem az Atyáról. Már úgy tekintettem rá, mint kedves, gyengéd szülőre, nem mint szigorú zsarnokra, aki vak engedelmességet követel meg az emberektől. A szívem mély és heves szeretettel fordult felé” (i. m. 39. o.).
Szintén ekkor értette meg Ellen White a „holtak állapotának” tanát, és fokozatosan felfogta, hogy nincs örökké égő pokol. Új felismerése Istenről és szeretetéről teljes mértékben megváltoztatta az alapállását. Amint a következő hetekben minden pénteki részben látni fogjuk, Ellen White mélyen megszerette Jézust, és élete hátralévő részében Őt szolgálta.
További – angol nyelvű – információ: https://whiteestate.org/absg/1
KIEGÉSZÍTŐ KÉRDÉSEK
A pénteki tanulmányhoz kapcsolódó kiegészítő kérdések a Biblia mindennapi tanulmányozására ösztönöznek. Javasoljuk, hogy a szombatiskola elején vagy végén beszéljétek meg ezeket, lehetőleg röviden. Ebben a negyedévben a kérdések a Biblia és a Nevelés című könyv Viață și Sănătate Kiadó által 2021-ben és 2026-ban publikált, átdolgozott, nyomtatott kiadása alapján készültek.
Ellen G. White, Nevelés
1. Mit szeret és mit gyűlöl az Úr?
2. Miért nem rendül meg Isten városa?
3. Miről elmélkedett a zsoltáros a templom belsejében?
4. Hova jutnak azok, akik sohasem látnak világosságot?
TANÍTÓI MELLÉKLET Péntek, október 2.
Általános áttekintés
1Mózes 2:4-25 szakasza szerint Ádám és Éva szoros, szemtől szembeni közösségben élt Istennel, de a tragikus bűnbeesés megbontotta ezt az egységet, és az első emberpár elvesztette Teremtőjével való közvetlen kapcsolatát. Isten azonban nem adta fel az ember keresését. Új kommunikációs lehetőségeket hozott létre, jelenlétét prófétákon, az írott Igén és Fián, Jézus Krisztuson keresztül osztotta meg az emberiséggel. Első tanulmányunk keretében kijelentjük, hogy bár Isten közlési módja a bukás után megváltozott, azon vágya, hogy továbbra is kommunikáljon az emberiséggel, soha nem szűnt meg. Ma is közösségre törekszik velünk a Szentírás által, amelyben a próféták és az apostolok egységes tanúbizonyságot tesznek Krisztusról. Az isteni kommunikáció mai megnyilvánulásaként, munkássága által Ellen G. White is Krisztusra utaló, a bibliai kinyilatkoztatást megerősítő tanúbizonyságot tett a világ számára.
Magyarázat
1. Ádám és Éva az Édenkertben tökéletes közösségben élt egymással, és szoros, szemtől szembeni közösségben Istennel.
Ádámot és Évát Isten egy olyan tökéletes világba teremtette, amely legmerészebb elképzeléseinket is felülmúlja. Az Édenkert volt Isten földi jelenlétének szent helye. Mivel a háromszemélyű egy Isten természeténél fogva kapcsolati lény, ezért az embert saját képmására teremtette, hogy ezáltal is e kapcsolati természetét tükrözze. Legnagyobb ajándéka a bűnbe nem esett emberiség számára az volt, hogy személyes közösségre léphetett vele. Ádám és Éva közvetlen, szemtől szembeni közösségben élvezhette Isten társaságát a tökéletes, édeni környezetben.
2. A bűn tönkretette az Édenben uralkodó tökéletes állapotot, és az emberiség elvesztette a szemtől szembeni kapcsolatot Istennel. Abban a pillanatban, hogy evett a tiltott gyümölcsből, az addig bűntelen Ádám és Éva egy új önismereti állapotot tapasztalt meg: „És megnyilatkozának mindkettőjüknek szemei, és észrevevék, hogy mezítelenek,” ezért „fügefa levelet aggatának össze, és körülkötőket csinálának maguknak” (1Móz 3:7). Az Istennel való szoros, tökéletes és közvetlen közösség felbomlott. Amikor „meghallák az Úr Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala” – amely élmény korábban határtalan örömöt szerzett nekik –, „elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között” (1Móz 3:8).
Richard Davidson így fogalmaz: „Amikor Isten az első emberpár bűnét követően a kertbe érkezik, olyan találkozót kezdeményez, amely »jogi eljárásként«, »Isten általi ítélethozatalként« értelmezendő. A jogi eljárást a »vádlottak« kihallgatásával kezdi. Ádám és Éva védekező, ugyanakkor vádló válaszaiból (1Móz 3:9-14) kitűnik a bűn miatt bekövetkezett szakadás az emberi – férj és feleség közötti –, valamint az Isten és ember közötti kapcsolatban. A jogi természetű kihallgatás és a bűnösség megállapítása után Isten megátkozza a kígyót és a földet (14. és 17. vers), majd ítéletet mond a férfi és a nő felett (16–19. vers)” (Flame of Yahweh: Sexuality in the Old Testament, 2007, 58–59. o.).
Isten „kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a kerubokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját” (1Móz 3:24). „Az Éden kertjét őrző kerubok többek puszta fegyveres őröknél: egyrészt Isten jelenléte mennybe történő visszavonulásának kezdetét jelzik, másrészt pedig rámutatnak arra, hogy kezdetét veszi Isten jelképek és hírnökök (angyalok) által képviselt földi jelenléte” (Dru Johnson: The Universal Story: Genesis 111, Craig G. Bartholomew és mások [szerk.], Transformative Word, 2018, 52. o.).
3. Amint a bűn belépett a világba, Isten kezdeményezte az elveszett emberiséggel való kapcsolat helyreállítását.
Az első emberpárt teljesen lesújtotta, hogy egy pillanat alatt rosszra fordult a helyzete. Miközben hallgatta, ahogy Isten átkot és ítéletet mond, a bűnös Ádám és Éva egy reményteljes ígéretre is felfigyelhetett. Ezen ítéletek közepette jelent meg a kegyelem evangéliuma: eljön majd egy megígért Mag, amely legyőzi a kígyót, és megvalósítja az emberiség üdvösségét. 1Mózes 3:15 verse a fejezet irodalmi középpontja, amely az evangélium hirdetésének legelső cselekményét örökíti meg.
Közvetlenül Ádám és Éva bűnbeesése után Isten bejelentette, hogy az összes jövőbeli isteni kinyilatkoztatás az eljövendő Megváltó személyére és küldetésére összpontosul, a Szentírás többi része ebből az ígéretből fakad. „Ez a lenyűgöző kijelentés Isten elhatározásáról, hogy ti. elküldi a kígyót (Sátánt) legyőző Magot az emberiség megváltásának biztosítása érdekében, az Ószövetség prófétai hangja felismerésének alapja és kulcsa” (Jiří Moskala: „The Prophetic Voice in the Old Testament: An Overview”, Alberto R. Timm és Dwain N. Esmond [szerk.]: The Gift of Prophecy in Scripture and History, 2015, 11. o.).
Érdekességként említjük meg, hogy 1Mózes 3:9 versében a „szólítá” (Károli) igével fordított héber szó ugyanaz az ige, amellyel Isten a prófétákat szolgálatra hívja (Ézs 51:2). Noha a könyv írója a kifejezést itt az ítélet kontextusában használja, a szóban a kapcsolat és a viszony fogalma is felsejlik.
4. A bűnbeesés után Isten különböző csatornákon, végül pedig Jézus Krisztus személyén keresztül megnyitotta a kommunikációt a bűnös emberiséggel.
Mivel a halandó emberek már nem láthatták és hallhatták Istent közvetlenül, az isteni üzeneteket emberi képviselőkön keresztül kapták. Zsidókhoz írt levél 1:1 verse szerint Isten „sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által”. Évszázadokon át olyan szószólókon keresztül kommunikált népével, mint Noé, Énok, Ábrahám, Izsák, Jákob, Mózes, Sámuel, Dávid és a kanonikus próféták. Ezeknek az embereknek „sok rendben és sokféleképpen” adott kinyilatkoztatásokat, például álmok, látomások, teofánia, isteni beszéd és angyalok révén. Kinyilvánította akaratát továbbá az Urim és a Tumim, valamint különböző csodák és jelek által is. Ezek azok a kommunikációs csatornák, amelyeken keresztül Isten az Ószövetség idején kapcsolatot tartott fenn az emberekkel.
Isten azonban „ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által”, olvassuk Zsidók 1:1–2 verseiben. Az Ószövetség szavai továbbra is Isten Igéjének tekintélyével bírnak, de azokat Jézus Krisztusban való beteljesülésük fényében kell olvasnunk. Krisztus Isten legfőbb és végleges kijelentése. „A régi kinyilatkoztatás töredékesen, epizodikusan jutott el az emberhez, s emiatt hiányos és részleges volt. Az új kinyilatkoztatás azonban az Atya Isten csúcsrevelációjában, az Ő Fiában, Jézus Krisztusban teljesedik ki, akiben az Ószövetség összes isteni kinyilatkoztatása összpontosul, s amely minden más kinyilatkoztatást felülmúl” (William G. Johnsson: „Hebrews”, Ángel M. Rodriguez [szerk.], Andrews Bible Commentary, 2022, 1824–1825. o.).
5. Megtérése tapasztalata felkészítette Ellen White-ot arra, hogy a prófétaság ajándékának jelenkori, Krisztusközpontú megtestesítője legyen.
A bibliai időket követően a prófétaság ajándéka semmit sem ad hozzá az Újszövetséghez, hanem megerősíti annak Krisztusról szóló bizonyságtételét. A fiatal Ellen White megtérésének története megalapozta azt a Jézus Krisztus iránti szeretetet és odaadást, mely egész életét meghatározta. Ellen White a mennyei Atyát a szeretet Isteneként látta, aki Fia megváltó munkáján keresztül akarja megmenteni az embereket. Ez a nézőpont volt prófétai szolgálatának központi gondolata, kedvenc témája pedig Isten atyai szeretete.
„Mindaz a szülői szeretet, amely az emberek szívében nemzedékről nemzedékre él, a gyöngédség forrásai, melyek az ember lelkében megnyíltak, jelentéktelen csermelyek csupán Isten végtelen, kimeríthetetlen szeretetének határt nem ismerő óceánjához képest. Nyelv el nem mondhatja, toll le nem képes írni, elmélyedhetsz abban életed minden napján. Szorgalmasan kutathatod a Szentírást, hogy megértsd. Segítségül hívhatod összes Isten adta erődet és képességedet abbeli igyekezetedben, hogy felfoghasd a mennyei Atya szeretetét és irgalmasságát, de azután még mindig megmarad a végtelenség. Mégsem értheted meg Isten szeretetének mélységét, amely abban nyilvánul meg, hogy halálra adta Fiát a világért. Ezt még az örökkévalóság sem lesz képes teljesen kijelenteni nekünk. Mégis, ha tanulmányozzuk a Bibliát, és elmélkedünk Krisztus életéről és a megváltás tervéről, ezek a hatalmas témák egyre inkább feltárulnak előttünk” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, 5. köt., 740. o.).
Alkalmazás
Az alábbi kérdések célja a témák csoporton belüli megbeszélésének gazdagabbá tétele. Válaszd ki ezek közül azokat a kérdéseket, amelyek mélyreható elemzésre ösztönzik a résztvevőket!
1. A bűnbeesés előtt Ádám és Éva úgy beszélgettek Istennel, hogy Alkotójukat nem takarta fátyol (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 50. o.). Milyen lehetett az Édenkertben bármiféle elválasztó fátyol nélkül, szemtől szemben közösségben lenni a Mindenhatóval?
2. Az „ismerni” héber szó az intellektuális ismereten és megértésen túl a kapcsolati és tapasztalati ismeretet is jelöli. E meghatározás fényében hogyan ébredt Ádám és Éva annak tudatára, hogy „mezítelen” Isten előtt (1Móz 3:7)?
3. Hogyan változtatta meg a bűn az Isten és az ember közti kommunikációt?
4. Mit jelent számunkra ma az, hogy Isten jelenlétében élünk, még ha nem is látjuk Őt szemtől szemben?
5. Hogyan ápolhatunk nap mint nap mélyebb személyes kapcsolatot Istennel, ahogyan erre egykor Ádámnak és Évának lehetősége volt az Édenkertben?
6. Mit jelent az, hogy a teljes Szentírás az 1Mózes 3:15 versében található első evangéliumi ígéretre épül? Hogyan tér vissza időnként ez a téma a Bibliában?
7. A Zsidókhoz írt levél 1:1–2 szakasza kijelenti, hogy régen Isten a prófétákon keresztül szólt az emberiséghez, a napok végén viszont a Fián keresztül teszi mindezt. Hogyan rajzolja meg Jézus élete és tanítása a legvilágosabb képet Istenről?
8. Milyen módon kommunikál velünk Isten ma? Hogyan lehetünk figyelmesebbek az Ő hangjára?
9. Ellen G. White egyik kedvenc témája Isten atyai szeretete. Megváltozik-e az életre és a hitre vonatkozó szemléletünk, ha Isten szeretetéről elmélkedünk, és ha igen, hogyan?