myBible logó myBible
Fiókom
← Szombatiskola
9. lecke Felnőttek

A VÁROS, AMINEK ZŰRZAVAR A NEVE

2023. május 20–26.

Memoriter

„Ezek a Bárány ellen viaskodnak, és a Bárány meggyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és az ő vele való hivatalosok és választottak és hívek is” (Jel 17:14).

A város, aminek Zűrzavar a neve Szombat, május 20.

A jelenések könyve két asszony szimbólumával foglalja össze a nagy küzdelem témáját: az egyik a 12. fejezetben a napba öltözött nő, a másik pedig a bíborba és skarlátba öltözött nő a 17. fejezetben.
Jelenések 12. fejezetében találjuk a napba, vagyis Krisztus ragyogó dicsőségébe öltött asszony meglepő szimbólumát, aki hűséges ahhoz, akit igazán szeret, Jézushoz. Nem szennyezik be a hamis tanítások romlottságai. A Biblia egészében a tiszta asszony jelképezi Jézus menyasszonyát, az igaz egyházat. Jer 6:2 versében a próféta kijelenti: „A szép és elkényeztetett asszonyhoz tettem hasonlóvá Sion leányát.” A „Sion leánya” vagy a hűséges asszony kifejezés Isten népére vonatkozik (lásd még Hós 2:19; Ef 5:25-32).
Ezzel szemben a hitehagyást a Biblia a paráznasághoz vagy a házasságtöréshez hasonlítja (Jak 4:4). Ezékiel így kesergett Izrael lázadása és hűtlensége miatt: „Te házasságtörő asszony! férje helyett idegeneket fogad el” (Ez 16:32)!
A heti tanulmányunkban A jelenések könyvében szereplő két asszonynyal fogunk foglalkozni, és még mélyebben megvizsgáljuk az igazság és a tévedés közötti küzdelmet. 

Május 27. – Az etnikai csoportok napja

EGW idézet:

A „Babilon” kifejezés a „Bábel” szóból ered, és zűrzavart jelent. Babilon a Szentírásban a hamis vagy hitehagyó vallások különböző formáit jelöli. A Jelenések könyve 17. fejezetében Babilont egy asszony ábrázolja. A Biblia ezzel a képpel az egyházat szimbolizálja: az erényes asszony a tiszta egyházat, a gonosz asszony pedig a hitehagyó egyházat jelképezi. – A nagy küzdelem, 381. o.

A Jelenések sorrendben közölt ünnepélyes üzenetei fő helyet foglaljanak el Isten népe gondolkodásában. Ne kösse le más a figyelmet. Rohan a drága idő. Fennáll a veszély, hogy sokan megfosztják magukat az időtől, amelyet arra kellene fordítaniuk, hogy hirdessék Isten üzenetét a bukott világnak. Sátán örül, ha látja, hogy más köti le őket, holott az örök valóságokról szóló igazságok tanulmányozásával kellene foglalkozniuk.
A legkomolyabb bizonyságtételt, Krisztus bizonyságtételét kell közölnünk a világgal. A Jelenések könyvén a legdrágább, legmagasztosabb ígéretek és a legfélelmetesebb, komoly figyelmeztetések húzódnak végig. Akik állítólag ismerik az igazságot, kutassák fáradhatatlanul az Úr Jánosnak adott bizonyságtételét. Nem találgatás ez, sem álokoskodó ámítás, hanem a jelen és jövő jólétünkhöz elengedhetetlen igazságokat tartalmazza. Mi köze a polyvának a búzához? – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 8. köt., 302. o.

Amint a világtörténelem végéhez közeledünk, különösképpen kell foglalkoznunk az utolsó időket érintő próféciákkal. Az újtestamentumi iratok utolsó könyve tele van igazságokkal, csak meg kell értenünk őket. Sátán sok ember lelki látását annyira elhomályosította, hogy örülnek, ha bármilyen indokkal elkerülhetik a Jelenések könye tanulmányozását. Krisztus azonban szolgája, János által kinyilatkoztatta, hogy mi lesz az utolsó időben, és ezt mondta: „Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, amelyek megírattak abban.” (Jel 1:3)
„Az pedig az örök élet – mondta Krisztus –, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17:3) Miért van az, hogy nem látjuk meg ennek az ismeretnek az értékét? Miért nem égnek izzón szívünkben ezek a dicsőséges igazságok, egész lényünket áthatva? Miért nem hirdetjük őket remegő ajakkal?
– Krisztus példázatai, 133. o.

Szüntelenül tudatában kell lennünk annak, hogy az idő rövid. A törvénytelenség egyre inkább terjed. Az igazak világosságként lettek a világba helyezve. Általuk kell megmutatkozzon Isten dicsősége a világnak. Szemeitek előtt folyton lebegjenek a jövendő ünnepélyes eseményei: a vizsgálati ítélet és Krisztus Urunk visszajövetele. Családotokkal együtt készüljetek erre a napra! – This Day With God, 322. o.
 


 

Két, egymással ellentétes rendszer Vasárnap, május 21.

1. Olvassuk el Jel 12:17 és 17:14 verseit! Hogyan mutatja be az Írás Isten egyházát? Hogyan viszonyul hozzá Sátán?

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Az évszázadok során Istennek mindig volt egy népe, akik hűségesek maradtak hozzá. Jel 12:17 verse „Isten parancsolatainak” megőrzőiről, az ő hűségükről szól, akiket Jel 17:14 így nevez: „a hivatalosak, a választottak és a hűségesek” (Jel 17:14, ÚRK).

2. Olvassuk el Jel 14:8 és 17:1-2 verseit! Milyen komoly bejelentést tesz az angyal? Mit tett Babilon, amivel ezt előidézte?

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

János az 1. század vége felé írta meg A jelenések könyvét. Ekkorra Babilon ősi városa romokban hevert, por lepte. Már hosszú évszázadokkal azelőtt elpusztult, hogy az apostol leírta a könyv üzeneteit.
A jelenések könyve Babilon városát a végidei Babilon előképeként, szimbólumaként jeleníti meg. Próféciáiban ez jelképezi a hamis vallási rendszert, amelynek az ókori Babilonhoz hasonló jellemzői vannak. Az ősi Babilon vezérelvei húzódnak meg a mai, lelki Babilon struktúrája mögött.
Jel 17:1-6 szakaszában egy bíborba és skarlátba öltözött nő vonul végig a korszakokon, egy vörös fenevadat megülve. A Biblia paráznának nevezi, mert elhagyta igaz szeretőjét, Jézus Krisztust. János apostol ilyen szemléletes képet fest egy hitehagyóvá lett vallási rendszerről, amely komoly befolyással bír a világban. Figyeljük meg, hogy ezzel a hatalommal
„paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai” (Jel 17:2). Megrészegedtek? Ez mindig negatívumként jelenik meg a Bibliában. Paráznaság? Ez a hamis tanításokat, hamis tanokat és gyakorlatokat szimbolizálja.
 

Vezetőkre és átlagemberekre egyaránt negatív hatást gyakorolt ez a hatalom. Mi jelent egyedüli védelmet számunkra (lásd Ef 6:10-18)?

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

EGW idézet:

Az Úr rövidesen megbünteti a világot gonoszságáért. Megbünteti a vallásos testületeket, amiért visszautasították a felkínált világosságot és igazságot. Hirdetnünk kell a világnak a három angyal együttes, fontos üzenetét. Ez legyen legfőbb kötelességünk. Akik valóban hisznek Krisztusban, azok nyíltan az Úr törvénye mellé állnak. A szombat a jel Krisztus és népe között, s nekünk a szombat megünneplésével kell láthatóvá tennünk a jelet. A szombat az Isten választott népét és a világot megkülönböztető jel. – A Te Igéd igazság, 7. köt., 949. o.

A Jelenések 17. fejezetében említett asszony (Babilon) „bíborba és skárlátba” öltözve jelenik meg, aki „megékesíttetett vala arannyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele utálatosságokkal… és az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak… anyja”…
Róma az a hatalom, amely oly sok századon át zsarnokoskodott a kereszténység uralkodóin. A bíbor és a vörös szín, az arany, a drágakövek és a gyöngyök elevenen ábrázolják a Szentszék fényűzését és a királyokét is túlszárnyaló pompáját. Egy hatalomra se illik rá ennyire pontosan az a kijelentés, hogy „részeg vala a szentek vérétől”, mint erre az egyházra, amely oly kegyetlenül üldözte Krisztus követőit. Babilon ellen még az a vád is felmerül, hogy törvénytelen viszonyt tart „a Föld királyai”-val. A zsidó egyház azért lett parázna, mert elfordult az Úrtól, és szövetségre lépett a pogányokkal. Rómát, amely világi hatalmak támogatását keresve hasonlóképpen megromlott, az Ige ugyanígy ítéli meg. – A nagy küzdelem, 382. o.

Az utolsó nagy csata két szembenálló sereget mutat. Az egyik oldalon az ég és Föld Teremtője áll. Az Ő oldalán állókon rajtuk a jele. Engedelmesek parancsolatai iránt. A másik oldalon a sötétség fejedelme áll a hitehagyást és lázadást választókkal. Komoly, félelmetes idő ez a gyülekezetnek. Az angyalok készen állnak Isten parancsára várva, hogy kitöltsék a világra a hét poharat. Pusztító angyalok kezdik el megtorló munkájukat, hiszen Isten Lelke fokozatosan vissza van vonva a világból. Sátán is gyűjti a gonoszság hadait, kimenve a Föld királyaihoz és az egész világra, hogy zászlaja alá gyűjtse őket, kiképezve a mindenható Isten nagy napjának viadalára. Az ördög a lehető legnagyobb erőfeszítéseket teszi az utolsó csatában való fölülkerekedésre. Alapvető elveket fognak előhozni, döntések születnek velük kapcsolatban. Hitetlenség lesz úrrá mindenfelé. Elszaporodott az istentelenség. A gyülekezet tagjainak hite egyénenként próbára kerül, mintha sohasem lett volna más személy a világon. – A Te Igéd igazság, 7. köt., 982–983. o.
 

A harag bora Hétfő, május 22.

3. Olvassuk el Jel 17:1-2, 15 és 18:1-4 verseit! Milyen messze ér el Babilon befolyása?

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

A bukott egyházi rendszer nemzetközi szinten, világszerte képes befolyásolni a népeket megtévesztéseivel. Sátán nagy haragra gerjed, mert az evangéliumot hirdetik „minden nemzetségnek és ágazatnak és nyelvnek és népnek” (Jel 14:6), „Isten országának ezt az evangéliumát hirdetik majd az egész világon” (Mt 24:14, ÚRK), ezért mindent megtesz, amit csak tud, hogy lekösse „a föld lakosainak” (lásd Jel 17:2) a gondolatait.
Jel 17:2 verse folytatja a magyarázatot a nagy Babilon titkáról, amikor kijelenti, hogy vele „paráználkodtak a föld királyai”. Mit jelent a paráznaság? Tiltott, törvénybe ütköző egyesülést, a bukott egyházi rendszerben az állammal való egyesülést jelent. Az igaz egyházi rendszerben az egyház Jézus Krisztussal egyesül. A bukott egyház a föld politikai hatalmainál keresi az erőt és a tekintélyt, az államtól várja rendeleteinek kötelezővé tételét. Nem Jézustól mint igaz Fejétől nyer erőt, hanem az állam pártfogására számít.
Jel 17:2 folytatja drámai bemutatóját: „Az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai.” Az Újszövetségben a tiszta szőlőlé Krisztus romlatlan, tiszta vérét jelképezi, amit megváltásunkért ontott a kereszten (Mt 26:27-29). „Ez a pohár az új szövetség az én véremben” (Lk 22:20, ÚRK) – mondja Jézus. Amikor az evangélium tiszta, új borát elferdítik, és Isten Igéjének tanításait felcserélik emberek, vallási vezetők tanításaival, az „Babilon bora” (lásd Mt 15:9).
Figyeljük meg azt is, hogy Isten kihívja népét Babilonból. Más szóval: bármennyire romlott és gonosz is legyen egy rendszer, a hatása olyan széleskörű, hogy a tagjai közé gyűjti, legalábbis egy időre Isten hűségeseit, akiket így nevez: „én népem” (Jel 18:4). Azonban eljön az idő, amikor Isten majd kihívja őket a romlott, rossz rendszerből, ami romlottsága, rosszasága miatt leomlik, és „ördögök lakhelyévé… és minden tisztátalan és utálatos madár börtönévé” (Jel 18:2, ÚRK) lesz.
 

Mi a szerepük a hármas angyali üzenet hirdetőinek abban, hogy Isten eszközeiként kihívják Isten népét Babilonból?

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

EGW idézet:

Heves a harc. Hallatlan jelentőségű kérdések állnak előttünk, sőt tapossák sarkunkat. Könyörögjünk Istenhez, hogy a négy angyal tartsa viszsza a Föld négy szelét, hogy ne ártsanak és ne is pusztítsanak, míg nem közöltük a világgal az utolsó figyelmeztetést. Majd tevékenykedjünk imánk szerint. Semmi se gyengítse a jelen igazság erejét. Legyen a jelen igazság a felelősségünk. A harmadik angyal üzenetének meg kell tennie a magáét: olyan népet válasszon ki az egyházakból, akik az örök igazság alapzatán vetik meg lábukat.
Üzenetünk az élet vagy halál üzenete, s hagynunk kell, hogy annak látsszon, ami: Isten nagy hatalmának. Hirdessük azt teljes elsöprő erejével, akkor az Úr majd hatásossá teszi. Kiváltságunk nagy horderejű dolgokat elvárni, még Isten Lelkének megnyilvánulásait is. Ez az a hatalom, mely meggyőzi, megtéríti az embereket. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., 61. o.

Sátán ugyanazt az ámító hatalmat fogja gyakorolni az emberek gondolkodásán. Képzett ügynököket állít munkába, és hajszol sürgős, erőteljes tevékenységre. Az élet Fejedelme elleni küzdelemben az emberi eszközök hadseregét szervezi, hogy megdöntse Isten törvényét, vagyis Isten trónjának alapzatát. Az ősellenfél csodadolgokat fog művelni, kápráztató magyarázatokkal előáll, hogy megerősítse az embereket abbeli hitükben, hogy ő valóban az, aminek mondja magát – a világ fejedelmének; sőt mi több, övé a győzelem. Az Istenhez hűségesek ellen fogja fordítani seregeit, noha fájdalmat, nyomorúságot, gyötrelmet  okozhat nekik, mégsem tudja beszennyezni lelküket. Bár lesújthatja Isten népét, amint Krisztust is súlyosan bántalmazta, mégsem érheti el, hogy Krisztus kicsinyei közül akár egy is elkárhozzon. Isten népe ezekben az utolsó napokban várhatja, hogy a harc legnagyobb forgatagába kerüljön bele, hiszen a látnok szava mondja: „Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadakozzék magva maradékával, akik megtartják Isten parancsolatait és náluk van Jézus Krisztus bizonyságtétele.” – A Te Igéd igazság, 4. köt., 1153. o.

Az Isten népe előtt álló gyötrelmes idő megingathatatlan hitet igényel. Meg kell mutatniuk, hogy imádatuknak Ő az egyedüli tárgya, és semmilyen áron, még az életük árán sem lehet őket rábírni arra, hogy akár egy kicsit is kiegyezzenek a hamis imádattal. A hűséges szív számára az örök Isten Igéje mellett bűnös, halandó emberek parancsai elvesztik jelentőségüket. Az igazságnak engedelmeskednek, legyen bár börtön, száműzetés vagy halál a következménye…
Sátán a gonoszság minden seregével sem tudja elpusztítani Isten leggyengébb szentjét sem. Hatalmas erejű angyalok megoltalmazzák őket, és az érdekükben Jahve kinyilatkoztatja önmagát, mint az „istenek Istene”, aki mindenképpen meg tudja menteni a benne bízókat. – Próféták és királyok, 512–513. o.

Titok, a nagy Babilon Kedd, május 23.

4. Mit tudhatunk meg Jel 17:4-6 verseiből erről a bűnös rendszerről?

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Amint láttuk, Jelenések 17. fejezete bemutatja a hitehagyóvá lett vallási rendszert, ami az ószövetségi Babilon számos tanítását bevezette a kereszténység köreibe.
„Ahhoz, hogy megértsük Babilon természetét, vissza kell mennünk az első rá utaló bibliai feljegyzésig, Mózes első könyvéig. Sineár földjén, a síkságon kezdődött, Mezopotámia déli térségében, a mai Irak déli részén. Ott volt Babilónia. Ott építették fel Bábel tornyát, az emberi önteltség, magabízás és Istentől való függetlenedés (1Móz 11:1-4) szimbólumát” (Ángel Manuel Rodriguez: The Closing of the Cosmic Conflict: Role of the Three Angels’ Messages. 43. o.).
Az Isten szavával való nyílt szembehelyezkedés motiválta az ősi Babilon területén Bábel tornyának építését. Az építők a saját dicsőségüknek akartak emlékművet állítani, de Isten összezavarta a nyelvüket. „Azért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az ÚR az egész föld nyelvét” (1Móz 11:9, ÚRK) – olvashatjuk 1Mózes beszámolójában.
Annyira bűnös ez a rendszer, hogy ilyen képet fest róla az Írás: „részeg volt Jézus tanúinak és a szenteknek vérétől” (Jel 17:6, ÚRK). Szörnyűséges képek ezek Babilon romlottságáról (lásd még Ézs 49:26).
A lelki Babilon lényegében emberi tanításokon alapuló, emberi gondolatokra épített és emberi hagyományok által támogatott vallást jelent. Egyfajta ember-alkotta vallás, amit talán briliáns vallási vezetők alakítottak ki, csakhogy az evangélium erejével és a Jézus által, nem erőszakra, hanem szeretetre épített egyházzal szemben.
A jelenések könyve bemutatja ezt a két vallási rendszert. Az első teljes bizalmat tanúsít Jézus iránt és az Igére támaszkodik, a második emberi tekintélyben bízik, emberekre, vallási tanítókra hagyatkozik. Az egyik Krisztus-központú hit, ami az üdvösség tekintetében teljes egészében ráhagyatkozik Krisztus kegyelmére, áldozatára és engesztelésére. A másik a hit humanista megközelítése, amely az üdvösség kérdésében felváltja a Krisztusra való hagyatkozást az egyház tradícióinak követésével.
 

Hogyan védhetjük meg magunkat Babilon burkolt hatásaitól, mint például attól, hogy hajlamosak legyünk csak önmagunkra támaszkodni, nem pedig kizárólag Istenre?

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

EGW idézet:

Amint a Föld újra benépesedett, az emberek újrakezdték az Istennel szembeni  ellenségeskedésüket.  Átadták  ellenséges  érzületeiket  utódaiknak, mintha az emberek félrevezetésének művészete és fogásai, valamint ez a természetellenes háború szent hagyaték lenne.
Ez az összefogás Isten elleni lázadásból született. Sineár síkságának lakosai nem Isten dicsőségére, hanem a maguk naggyá tételére alapították meg országukat. Ha sikerrel jártak volna, erős hatalom tartotta volna kézben a gyeplőt, eltörölve az igazságosságot, és új vallást vezetve be. A világ megromlott, lehanyatlott volna. A vallásnak hamis eszmékkel elegyítése bezárja az ajtót a béke, boldogság és biztonság előtt. Ha ezeket a téves elméleteket megvalósították és tökéletesítették volna, elterelnek az Isten utasításai iránti hűségről.
Isten törvényét semmibe vették, el is felejtették volna. Az első nagy lázadó ihlette elszánt emberek ezzel ellene szegültek a terveikbe és gonosz útjukba való bármi beleavatkozásnak. Az isteni elvek helyébe önző szívüknek megfelelő törvényeket állítottak volna, hogy meg tudják valósítani terveiket. – A Te Igéd igazság, 1. köt., 1091. o.

Akik győzelemre törekednek, az ellenség kísértéseivel szembesülnek. Sátán próbálja megrontani azokat az elveket, amelyeket igyekeznek megőrizni azok, akik az Isten által eléjük állított magas mércét szeretnék elérni. A kísértő örül, ha téves elgondolások felé tudja vezetni a lelkeket, mígnem a nevüket kitörlik az élet könyvéből, és a gonoszok közé soroltatnak. Csak úgy győzhetünk, ahogy Jézus Krisztus is győzött – teljes szívvel engedelmeskedve Isten összes parancsolatának. Az igazi vallás a parancsolatok iránti engedelmességet jelenti.
Minden megmentett léleknek le kellene mondania saját terveiről, és azon az úton járnia, amelyre Krisztus vezeti. Tudását alá kell vetnie Krisztusnak, hogy Ő tisztítsa, nemesítse meg az elmét. Ez akkor valósul meg, amikor helyesen fogadjuk a krisztusi tanításokat. Ó, mily nagy szükségünk van hozzá közeledni, hogy még jobban megismerjük Őt! Mélyrehatóan tanulmányozzuk az Ő tervét, az akaratát kell teljesítenünk, és teljes szívvel kérdeznünk: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” – This Day With God, 322. o.

Magunkra kell öltenünk a teljes fegyverzetet, s úgy kell szilárdan helytállnunk. Az Úr megtisztel minket, mert harcosainak választott. Küzdjünk hát  bátran  érte,  minden  lépésnél  fönntartva,  ami  helyes. A lélek jólétéhez elengedhetetlen a mindenben való erősség. Amint hajlamaid fölötti győzelemért küzdesz, az Úr Szentlelkével segít minden cselekedetedben körültekintőnek lenned, hogy ne adj ürügyet az ellenségnek gonoszt szólni az igazságról. Öltsd magadra mellvédként azt az Isten által védelmezett igazságosságot, életszentséget, melyet mindenkinek előjoga viselni. Ez védelmezni fogja lelki életedet.
Ha rajtunk a mennyei fegyverzet, látni fogjuk, hogy az ellenség támadásainak nincs hatalma rajtunk. Isten angyalai járnak körülöttünk védelmezve minket. – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1119. o.
 

Hívás elköteleződésre Szerda, május 24.

A jelenések könyve sürgetve hív, hogy kötelezzük el magunkat, amit a két nő szimbóluma foglal össze. Időnként úgy tűnik, hogy Isten népe vereséget szenved az igazság és a tévedés közötti kozmikus küzdelemben, Isten azonban megígéri: egyháza végül győztes lesz.

5. Hasonlítsuk össze Mt 16:18 és Jel 17:14 verseit! Mit ígért meg Jézus a tanítványainak egyházával kapcsolatban?

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Az egyház Krisztusra és Igéje tanításaira épül. Az egyházat Krisztus Lelke vezeti. Amint láttuk, Babilon viszont emberi tanításokban és hagyományokban gyökerezik. Minden olyan vallási vezető, aki emberi elgondolásokkal vagy tradíciókkal helyettesíti Isten kinyilatkoztatott akaratát, vagy afölé helyezi azokat, egyszerűen a babiloni zavart táplálja.
Az ókori Babilon napjaiban az állam és az egyház egy volt. Amikor Nabukodonozor király a templomában trónolt a királyi székén, úgy tartották, hogy az istenek nevében beszélt. Egy alkalommal a babiloni király az igaz Istennel szembeszegülve egyetemes rendeletet adott ki, amelyben minden alattvalóját hódolatra kényszerítette. Megparancsolta, hogy a szavára mindenki boruljon le. Sokatmondó szimbóluma ez annak, amivel az utolsó napokban szembesül majd Isten hűséges népe, akik nem hajlandóak imádni a hamis képet (lásd Dániel 3. fejezete).
A föld történelmének végnapjaiban egy egyházi-állami rendszer emelkedik fel, a lelki Babilon, amelynek lelki vezetője azt állítja, hogy Isten nevében szól. Szavait Isten kijelentéseiként, parancsait pedig isteni parancsokként hirdetik. Évszázadokon át a római főpapok hangoztatták, hogy a földön ők képviselik Istent. XIII. Leó pápa 1894. június 20-i enciklikájában kifejtette: „A földön mi birtokoljuk a Mindenható Isten helyét.” The Ferraris Ecclesiastical Dictionary hozzáteszi: „A pápa méltósága olyan nagy, annyira magasztos, hogy már nem csupán ember, hanem mintha Isten volna, Isten helytartója.” Pál apostol így ír erről a hatalomról: „Aki ellene veti és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy imádat tárgyának tartanak, annyira, hogy maga ül be Isten templomába, isten gyanánt mutogatva magát” (2Thessz 2:4, ÚRK).
 

Az előzőekben megállapítottuk, hogy Isten hűséges népe ott van „Babilonban” is, tehát miért kell körültekintőnek lennünk, amikor erről beszélünk? Miért nem szabad az egyes embereket megítélni, miért beszéljünk inkább a rendszerről?

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

EGW idézet:

Isten egyházát nem emberi hatalom és képesség alapította, ezért elpusztítani sem tudja. Nem az ember erejéhez mért sziklára épült az egyház, hanem Krisztus Jézusra, a korszakok Sziklájára, „…és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta” (Mt 16:18). Ha Isten jelen van, ügye állandó és szilárd lesz. „Ne bízzatok az előkelőkben; egy emberben sem” (Zsolt 146:3) – szól hozzánk az üzenet. „A megtérés és higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek.” (Ésa 30:15) Isten dicsőséges műve, amely az igazság örök elveire épült, soha nem semmisül meg, hanem egyre jobban megacélosodik, „nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura” (Zak 4:6). – Próféták és királyok, 595. o.

Isten egyháza a gonoszsággal folytatott hosszú küzdelme legsötétebb napjaiban kinyilatkoztatásokat kapott Jahve örökérvényű szándékáról. Isten a jelen megpróbáltatásain túl megláttatja a jövő győzelmeit és örömeit, amikor a harc már véget ér, és a megváltottak belépnek az ígéret földjére. A dicső jövő látomásait, az Isten keze által rajzolt jeleneteket tartsa egyháza nagy becsben ma, amikor a korszakok küzdelmének záró jelenetei gyorsan peregnek, és a megígért áldások nemsokára a maguk teljességében megvalósulnak.
Az egyház sok vigasztaló üzenetet kapott a régi prófétáktól. „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet” (Ésa 40:1) megbízatással Isten Ézsaiásnak csodálatos látomásokat is adott, amelyek századok során a hívőknek reménységet és örömet adtak. Isten megvetett, üldözött, elhagyatott gyermekeinek minden korban a menny biztos ígéretei adtak erőt. Hit által tekintettek a jövőbe, amikor Isten teljesíti egyházának adott ígéretét: „Örökre fenségessé teszlek, és örvendezővé nemzedékről nemzedékre.” (Ésa 60:15) – Próféták és királyok, 722. o.

Minden léleknek meg kell értenie, hogy Krisztus a személyes Megváltója, s akkor a szeretet, a lelkesedés és a kitartás láthatóvá fog válni az életében…
Krisztust sosem szabad szem elől téveszteni. Őróla mondták az angyalok: „nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből”. Jézus, a drága Messiás! Biztonság, segítség, oltalom és béke van Őbenne. Szétoszlatja kételyeinket, Ő a mi legforróbb reménységünk. Micsoda értékes gondolat, hogy valóságosan az isteni természet részeseivé válhatunk, és győzhetünk, amint Krisztus is győzött! Jézus minden elvárásunk teljesítője. Ő képezi énekeink dallamát, Ő az aszott földön az árnyat nyújtó Szikla. A szomjazó lélek számára élő Víz. Ő a mi menedékünk a viharban. Ő a mi feddhetetlenségünk, szentségünk és megváltásunk. Ha Jézus a mi személyes Megváltónk, dicsőíteni fogjuk Őt, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el bennünket. – Reflecting Christ, 21. o.
 

Babilon: a bálványimádás központja Csütörtök, május 25.

Van még egy nyomravezető jel, ami világosan azonosítja a „Nagy Babilon” (Jel 17:5, ÚRK) titokzatos nevet. A babiloni vallás bálványimádó volt.

6. Olvassuk el Jer 50:33-38 és 51:17, 47 verseit! Mit tudhatunk meg ezekből a versekből az ősi Babilon bálványimádó szokásairól? Hogyan felelt erre Isten? 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Jeremiás 50-51. fejezetei megjövendölik Babilon pusztulását a médek és a perzsák által. Babilon hanyatlásának egyik oka a bálványimádás volt. A babiloniak úgy hitték, hogy a szobrok jelképezik az isteneiket. Vallási gyakorlatukban szentnek tekintették az istenségeiket ábrázoló szobrok imádását. Hitük szerint az istenek templomokban éltek a szobraikban, ugyanakkor a természeti erőkben is, amelyeket megszemélyesítettek. A bálványszobrok elrablása vagy elpusztítása szerintük az isteni patrónus elvesztését jelentette. Az újbabiloni korszakban a káldeus fejedelem,
II.    Marduk-apla-iddina Mezopotámia déli lápvidékére menekült Babilon isteneinek szobraival, hogy megmentse azokat az asszír Szanhéribtől (lásd Jane R. McIntosh: Ancient Mesopotamia: New Perspectives. Santa Barbara, CA, 2005, ABC-CLIO, Inc. 35–43. o.).
A bibliai próféták az élettelen szobrok imádatát szembeállították a Teremtő Isten tiszteletével, aki él és életet ad (Jer 51:15-16, 19).
 

7. Olvassuk el 2Móz 20:4-6 és Zsolt 115:4-8 verseit! Mit tanítanak a bálványimádást illetően?

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

A lelki Babilonnal kapcsolatos problémák gyökerei ugyan mélyebbre hatolnak annál, hogy az ember egyszerűen meghajol a fából és kőből faragott szobrok előtt, de valóban van párhuzam az ókori és a lelki Babilon között, mert az utóbbi vezette be a bálványimádást az istentiszteletébe. A szobrok imádata a második parancsolat megszegését jelenti, mivel korlátozza a Szentlélek lehetőségét, hogy örökkévaló dolgokkal hasson az emberek gondolataira, Isten fenséges voltát pedig az élettelen szoborra szűkíti le. A szobrok tiszteletét a 4. században vezették be a kereszténységbe, hogy így tegyék a pogány népesség számára elfogadhatóbbá azt. Sajnálatos módon gyakran olyan szentséget, tiszteletet tulajdonítanak a szobroknak, képeknek, ami egyedül Istent illeti, ettől válik ez a gyakorlat lelkileg lealacsonyítóvá.

EGW idézet:

A bálványimádás és mindazok a bűnök, amelyek ebből következtek, utálatosak voltak Isten előtt. Ezért megparancsolta népének, hogy ne vegyüljön el ezekkel a népekkel, és „ne cselekedjék az ő cselekedeteik szerint”, és ne feledkezzenek meg Istenről. Megtiltotta nekik a bálványimádókkal való házasságkötést, nehogy a szívük elforduljon tőle. Éppen olyan szükséges volt akkor, mint most is, arra ügyelni, hogy Isten népe tiszta legyen, „szeplő nélkül megtartva magát a világtól” (Jak 1:27). Szabadnak kell lennünk a világ lelkületétől, mert az ellentétben áll az igazsággal és a jogossággal. Isten azonban nem azt akarta, hogy népe az önigazultság zártkörűségében éljen, kirekesztve magát a világból, semmiféle befolyást sem árasztva többé arra.
Mesterükhöz hasonlóan a tanítványoknak is a világ világosságává kell lenniük minden korszakban. Az Üdvözítő ezt mondta: „Nem rejthetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak” – a ház a világ. Azután hozzáteszi: „Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5:14–16) Éppen ez az, amit Énókh, Noé, Ábrahám és Mózes cselekedtek. – Pátriárkák és próféták, 369. o.

A szívek vizsgálója mindennemű bálványimádástól szeretné elfordítani népét. Isten szavának, az élet áldott könyvének kellene feküdnie azokon az asztalokon, melyek most tele vannak díszekkel. Költsétek pénzeteket olyan könyvekre, melyekből világosságot nyerhettek a jelenvaló igazságra nézve… Ragadjátok meg az Úr szavát, mint a végtelen bölcsesség és szeretet kincsét. Az Ige az az útmutató, mely megmutatja a menny felé vezető utat. Rámutat a bűnbocsátó Megváltóra, és így szól: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.” (Jn 1:29)
Bárcsak alázatos szívvel és az Istennek alávetettség lelkületével kutatnátok a Szentírást! Bárcsak úgy vizsgálnátok szíveteket, mintha meggyújtott gyertyával kutatnátok még a legvékonyabb szálak után is, mely világi szokásokhoz köt benneteket, és elfordítja figyelmeteket Istentől! Kérleljétek Istent, hogy mutasson rá minden olyan gyakorlatra, mely elvonja tőle gondolataitokat és érzéseiteket! Isten a jellem zsinórmértékeként adta törvényét az embernek. Ez által a törvény által felismerhetitek és legyőzhetitek minden jellemhibátokat. Elszakíthatjátok magatokat minden bálványtól, a kegyelem és igazság aranybilincsével pedig Istenhez köthetitek magatokat. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 318. o.

Noé nemzedékében nem volt minden ember bálványimádó a szó szoros értelmében. Sokan Isten imádóinak vallották magukat. Azt állították, hogy bálványaik Isten különböző megnyilatkozásai, melyek által a nép jobb megértésre juthat a mennyei lényekkel kapcsolatosan. Ezek az emberek azon csoport élén álltak, akik elutasították Noé prédikálását. Mivel tárgyakkal próbálták ábrázolni Istent, az elméjük elvakult Isten magasztosságával és hatalmával szemben, így többé már nem foghatták fel szent jellemét és változhatatlan elvárásait.
Az ember sosem fog magasabbra jutni annál, amit felfog az igazsággal, a feddhetetlenséggel és a szentséggel kapcsolatosan. Ha elméje és egész lénye nem tud felülkerekedni a földi természeten, ha hit által nem képes csodálni Isten végtelen bölcsességét és szeretetét, akkor egyre mélyebbre süllyed. A hamis imádók emberi tulajdonságokkal és szenvedélyekkel öltöztették fel isteneiket, s így jellemük egyre inkább a bűnös emberi természethez hasonult. – Conflict and Courage, 50. o.
 

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA Péntek, május 26.

Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. köt., „Minden egyén vagy Krisztus, vagy Sátán seregébe áll” című alfejezet.

„A Jelenések 14. fejezetében azt az üzenetet találjuk, hogy Babilon leomlott. Babilon azokra a vallási szervezetekre vonatkozik, amelyek valamikor tiszták voltak, de megromlottak. Ezt az üzenetet, mivel az ítéletre való figyelmeztetés után következik, az utolsó napokban kell hirdetni. Tehát nem vonatkozhat csupán a Katolikus Egyházra, mert ez az egyház már hosszú századok óta bukott állapotban van” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 331. o.).
Dániel 3. fejezetében a három héber története, akiknek az ősi Babilonban megparancsolták, hogy „imádjátok az arany állóképet, amelyet Nabukodonozor király állíttatott” (Dán 3:5), annak szimbóluma, modellje, ami a végidőben a lelki Babilonban fog megtörténni, amikor szintén kényszerítik az embereket a hamis „állókép” vagy szobor imádatára (lásd Jel 13:15, 14:9,11; 16:2; 19:20; 20:4). Milyen érdekes, hogy éppen a két parancsolat egyikének – a második parancsolatnak (2Móz 20:4-5) – a megszegésére akarták rávenni a három hébert, amire ez a hatalom törekedett, nevezetesen, hogy megváltoztassa „az időket és a törvényt” (Dán 7:25).
Még melyik parancsolatot bolygatták meg? Természetesen a negyediket, ami az imádat kérdésének a lényegét érinti, ahogy láttuk már és még a későbbiekben is látni fogjuk. Ennek a végső krízis idején is központi szerepe lesz, amikor az a kérdés, hogy imádjuk-e azt, aki teremtette „az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék” (2Móz 20:11; lásd még Jel 14:7), vagy pedig a fenevadat és annak képét imádjuk.

Naponkénti tanulmányozásra: Zsolt 8–14; Ellen G. White: Az imádság, 22. fej., folytatás az „Isten válaszol a betegekért mondott imákra” bekezdésig
 

1.    Mi felett uralkodik az ember?      

 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

2.    Mivel dicsekszik a gonosz?      
 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

3.    Mi hull a gonoszokra?      
 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

4.    Kik eszik meg a népet, mintha kenyeret ennének?     
 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

5.    Hogyan imádkozzunk a betegekért?  

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

TANÍTÓI MELLÉKLET Péntek, május 26.

E heti tanulmányunk két egymással szembenálló vallási rendszert mutat be, az egyiket a napba  (Jel 12), a másikat a bíborvörös ruhába öltözött asszony jelképezi (Jel 17). Az ellentétek feltárják a két rendszer közötti különbségeket. Az első rendszer Isten Igéjén alapszik, középpontjában Jézus Krisztus áll. A második rendszer az emberi értelemre épül, emberek, vallási vezetők állnak a középpontjában. Éles ellentét feszül az igazság és a hazugság, a kegyelem általi és a cselekedetek általi üdvösség, az Isten parancsolatainak való engedelmesség és az emberi rendeletek iránti készség között.
Azonosítani fogjuk a lelki Babilon jellegzetességeit. Jelenések 17. fejezete paráznaként mutatja be, aki elhagyta igazi kedvesét, Jézus Krisztust. Bíbor színű fenevadon ül, annak politikai hatalmát képviselve. Ahelyett, hogy Jézustól és az Ő Igéjétől kölcsönözte volna tekintélyét és hatalmát, ennek a világnak a királyaihoz fordul segítségért. Furcsa hitelvekkel teli borospoharat nyújt át nekik. Ahogy az alkoholos bor tompítja a lelkiismeretet, az értelmet és az ítéletet, a hamis doktrínák is befolyásolják a gondolkodásunkat, hogy ne tudjuk többé megkülönböztetni a bibliai igazságokat a hamisságoktól.
Babilon lelki tulajdonságainak feltárásakor leginkább két fő jellegzetességre fogunk összpontosítani. Az első tulajdonság Babilon emberi bölcsességtől és vezetéstől való függősége az isteni akarat megállapítását illetően. Jézus mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam.” Jézus a teljes igazság eredete. Bármely igazság, mely vallási vezetőktől származik, annak eredete Isten Igéje kell, hogy legyen. A második tulajdonság, amelyet ezen a héten tanulmányozni fogunk: a lelki Babilon a teljes bálványimádás központja. Az Ószövetségben a bálványok gyakoriak voltak a babiloni imádatban. Jézus azonban azt kéri, hogy közvetlenül imádjuk Őt, nem bálvány vagy valamely helyettesítő által. Ebben a leckében Jézust újra egyháza legfelsőbb Vezetőjeként fedezzük fel.

Jelenések 12:17 verse, e heti tanulmányunk egyik alapszövege, a „maradékról” (Károlinál: „egyebekkel [az ő magvából valókkal]”), „Isten parancsolatainak megőrzőiről” beszél. A maradék fogalma több helyen is feltűnik a Bibliában, de legfőképpen az Ószövetségben. A tartalom kifejezésére három szó is alkalmas a héber nyelvben, jelentésükben árnyalatnyi különbségek vannak. Szó szerint ekképpen fordíthatóak: „ami vagy aki megszabadul (valamiből, valakitől)”, „ami megmarad”, „akik megmaradnak”.
Elemezzünk röviden néhány ótestamentumi példát, amelyben a maradék fogalma megjelenik. Jákob családja – „az élő mag” (szó szerint fordítva: „a maradék”) – József védelmét élvezte Egyiptomban. Illés Istenhez kiáltott, hogy ő az utolsó megmaradt hűségese ezen a földön. Itt is a maradék fogalmát kifejező szó szerepel. Az Úr megígérte, hogy megtart magának Babilonban egy hűséges maradékot, amely megemlékezik róla mint Istenéről, és dicsőíti az Ő nevét. Az Adventista Bibliakommentárban ezt olvassuk a „maradékról”: „Az Ószövetségben a »maradék« szó értelemszerűen az izraeliták – Isten népe – egymást követő nemzedékeit jelentette. Az emberek többsége újra és újra a hitehagyás bűnébe esett, de minden esetben volt egy hűséges »maradék«, amely a szent ígéretek, valamint az Ábrahámmal kötött és a Sínainál megerősített szövetségből származó előjogok és felelősségek kizárólagos örököse volt. Ez a »maradék« volt az a hivatalosan választott csoport, amelyért Isten úgy döntött, hogy elküldi a Messiást, s amely által elhatározta, hogy a pogányok számára is elviszi az evangéliumot. Nem szétszóródott, Istenhez hűséges emberekből állt ez a közösség: intézményesített entitás, látható szervezet volt, isteni megbízással ezen a földön” (Adventista Bibliakommentár, 7. köt., 814. o.; kiegészítő jegyzet Jelenések 12. fejezetéhez).
Napjaink maradéka, melyről a Jelenések könyvében olvashatunk, nem esik bele a hitehagyás bűnébe, nem kompromittálja a bibliai igazságot, hanem hűséges marad Istenhez, és Jézusba kapaszkodik a föld utolsó és legnagyobb válságának idején. Jelenések 12:17 verse szerint „megharaguvék a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az  ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele.” János itt feltárja előttünk, hogy a Krisztus és Sátán közötti végső összecsapás a Krisztus iránti hűség és a parancsolatainak való engedelmesség körül zajlik. A 13. rész hangsúlyozza, hogy ez a konfliktus felerősödik, majd leleplezi Sátán stratégiáját. A tengerből feljövő fenevad és a földből támadó fenevad egyesíti erejét a sárkányéval, hogy megsemmisítsék Isten népét. A 14. fejezet Isten utolsó üzenetét mutatja be ebben a jó és gonosz közötti kozmikus háborúban. Ez a szakasz is Isten hívő maradékára történő utalással ér véget (Jel 14:12).

Babilon feltárt titka
A 12. fejezetben szereplő asszonnyal, Isten igazi földi egyházának jelképével ellentétben, János a 17. fejezetben bemutatja a bíborba és skarlátba öltözött asszonyt, aki egy vörös színű fenevadon ül. Ennek az aszszonynak – aki az egyház és az állam egységének szimbóluma – neve is van, amely a homlokára van írva: „Titok, a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld utálatosságainak anyja.” Ellen White a következőket írta erről A nagy küzdelem c. könyvében: „Az első angyalt egy második követi, ezt hirdetve: »Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város, mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek« (Jel 14:8). A »Babilon« szó a »Bábel« szóból ered, és zűrzavart jelent. Babilon a Szentírásban a hamis vagy hitehagyó vallások különböző formáit jelöli. Jelenések 17. fejezetében Babilont egy asszony ábrázolja. A Biblia ezzel a képpel az egyházat szimbolizálja: az erényes asszony a tiszta egyházat, a gonosz asszony pedig a hitehagyó egyházat jelképezi” (381. o.).
A teljes Szentírásban Babilon Isten népének elnyomóját képviseli. Babilon a tévelygés városa, a hitehagyás központja, az Isten elleni lázadás és a parancsolatokkal szembeni engedetlenség jelképe. Istennek az ótestamentumi Babilonra vonatkozó ítéletei Isten végidei ítéletét képviselik. Isten utolsó napokban élő népe számára Babilon bukásának története tele van tanulságokkal. Emlékeztek a történet részleteire: Babilon megtámadta Jeruzsálemet, és sok ifjú zsidót vitt magával rabként, köztük Dánielt is. Círus, a Kelet királya végül hadat indított Babilon ellen, kiszabadította a zsidó foglyokat, és megengedte nekik, hogy hazatérjenek Jeruzsálembe, és az igaz Istent imádják.
A vég idején Isten népét újra kínozni és üldözni fogja egy vallási elnyomó hatalom, a „nagy Babilon” (Jel 17:5). A Jelenések könyve megjövendöli, hogy lesz egy társadalmi káosszal, politikai válsággal, természeti katasztrófákkal és gazdasági összeomlással jellemzett korszak, amikor Jézus visszajön, hogy győzelmet arasson a világ elnyomó hatalmai felett, és megszabadítsa népét. A trónért vívott küzdelemből győztesként kerül ki, és uralma örökké tartani fog a világegyetemben. Népe elkíséri a végtelen űrben tett utazásban, hogy az Új Jeruzsálemben is imádhassa Őt.

Ellentét a Jelenések két asszonya között
•    Az erényes, napba öltözött asszony a Jelenések 12. fejezetében Krisztus igazságának dicsőségével van felékesítve. A tisztátalan asszony Jelenések 17. részében bíborban és skarlátban jelenik meg, őt a tévelygés és az emberi hagyományok „ékesítik”.
•    Az erényes asszony fején csillagkorona díszeleg, küldetésében az apostoli tanítások vezetik. A tisztátalan asszony ékszerei aranyból, drágakövekből és gyöngyökből készültek. Különcködő gazdagságát a díszeivel hangsúlyozza, hogy ily módon hassa meg és vonzza magához az embereket.
•    Az erkölcsös asszony lába alatt van a hold, s az erejét a prófétai szóból nyeri. A parázna asszony vörös színű fenevadon ül, erejét az államtól, a világ politikai hatalmaitól kölcsönzi.

Emberi elöljáró vagy isteni vezető
Amikor Nabukodonozor a templomában a királyi trónusán ült, istenként beszélt. Úgy tartották, hogy amikor parancsolt, valamely isten hangja szólalt meg. Az utolsó napokban újból kialakul az egyház és az állam egysége (az úgynevezett lelki Babilon), amelynek lelki vezetője azt állítja majd magáról, hogy úgy beszél, mint Isten. Tekintélyéről azt tartják majd, hogy az maga Isten Szava. Pál apostol a következő szavakkal leplezi le ezt a hatalmat: „Aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát” (2Thess 2:4). Babilon lelki vezetője azt állítja, hogy beszéde magában hordozza a menny Istenének tekintélyét. Ez a leírás a leginkább a pápaság hatalmára illik.

Babilon, a bálványimádás központja
Babilon volt a bálványimádás központja. Krisztus azonban magához hív bennünket. A faragott képek korlátozzák a Szentlélek munkáját, így nem vésheti elménkbe az örökkévalóság gondolatait. Ezeket a faragott képeket sokszor olyan tulajdonságokkal ruházzák fel, amelyek egyedül az Istenéi. Nincs szükségünk arra, hogy szentek képei által közeledjünk Megváltónkhoz. Jézus a mi Közbenjárónk és Főpapunk.
Babilon magába foglalja az összes hitehagyott vallási hatalmat, amely eltávolodott Isten Igéjének világos tanításaitól.


E heti tanulmányunk több, mint elméleti szöveg az igazi egyház azonosságáról és Sátán stratégiájáról, melyet Isten népének megsemmisítése érdekében alkalmaz. Legalább három gyakorlati tanulság felett elmélkedjünk: Jézus és az Ő Igéje az egyedüli védőeszköz az előttünk álló válságban. Horgonyozzunk le Jézusban és a Szentírásban! Jézus és az Ige a mi biztos védelmünk, bevehetetlen menhelyünk az előttünk álló válságban. Ennek ismerete néhány létfontosságú kérdést vet fel: Életem teljesen el van rejtve Krisztusban? Miből tudhatom ezt biztosan? Tőle függök életem minden napján? Ha nem, mi ennek az oka? Szívem a mennyei vagy a földi dolgokhoz kötődik (Kol 3:1–2)? Mit tehetek a prioritásaim megváltoztatása érdekében, ha azok nem Isten akaratát tükrözik?
Védelmünket az előttünk álló válságban az szolgálja, hogy elménket szüntelenül Isten Igéjével tápláljuk. Az utolsó nagy krízis idején „a hamisítvány annyira fog hasonlítani az igazságra, hogy csakis a Szentírás által lehet különbséget tenni köztük. Minden kijelentést és minden csodát a Biblia bizonyságtételével kell ellenőrizni” (Ellen G. White: A nagy küzdelem, 593. o.).
Fontos kérdések: Naponta Isten Igéjével táplálom az elmémet, és hűségesen keresem a Szentlélek vezetését? Hogyan tölthetnél több időt Isten Szavának olvasásával? A Szentírásból tanultak másokkal történő megosztása miként segíthet abban, hogy még jobban megismerd és megértsd Isten akaratát, és még szorgalmasabban kutasd az Igét?
Az előttünk álló válságra való felkészülésünk során tudatában kell lennünk annak, hogy Babilon elesett, és Krisztus egyháza végül győzni fog. A Krisztusba kapaszkodó, Isten Igéjével táplálkozó maradék kétségkívül diadalt arat majd az idők végén. Milyen csodálatos reménységet nyújt ez a gondolat az előttünk álló próbák fényében?
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.