ISTEN DICSŐSÉGÉNEK RAGYOGÁSA

A végső események előbb-utóbb kibontakoznak. Hogy pontosan mikor és pontosan hogyan – azt Isten nem közölte velünk, de eleget tudunk. A negyedik parancsolat megtartásával szemben valamilyen törvényerejű rendelettel erőltetik majd a vasárnapünneplést. A jelenések könyve bemutatja, milyen döntő kérdésekről lesz szó, milyen kulcsfontosságú szereplők részvételével. Széles ecsetvonásokkal azt is felvázolja, hogy mi fog történni, amikor annak imádatával szemben, „aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait” (Jel 14:7) a fenevadat és annak képét fogják imádni az emberek, mindazok, „akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, amely a Bárányé, aki megöletett e világ alapítása óta” (Jel 13:8). Más szóval, mindazoknak a neve benne marad az élet könyvében, akik úgy döntöttek, hogy az Úr Jézus Krisztust imádják és engedelmeskednek parancsolatainak. Mennyivel jobb Isten nyilvántartásában lenni, mint emberekében!
Isten azért hívta el a Hetednapi Adventista Egyházat, hogy ezt az üzenetet hirdessük a világnak. Ezért nekünk magunknak meg kell térni az igazsághoz, ahogy az Jézusban van. Át kell formálódnunk, új emberré kell válnunk Jel 14:6 „örökkévaló evangéliuma” által, amelynek középpontjában Krisztus értünk vállalt halála áll, ez a benne nyert üdvösség biztosítéka.

Június 24. – A börtönszolgálat napja
 

Az ember bukása miatt az egész menny gyászolt. Az Isten által alkotott világot, amelyet szenvedésre és halálra ítélt lények laktak, a bűn átka sorvasztotta. A törvényszegők számára nem látszott semmi menedék… Isten Fiának, a menny dicsőséges parancsnokának szíve megesett az elbukott emberiségen. Az elveszett világ keservei láttán végtelen szánalomra indult. Az isteni szeretet kigondolt egy tervet az ember megváltására… Senki más, csakis Krisztus menthette meg az elbukott embert a törvény átkától és hozhatta ismét összhangba a mennyel…
Már a Föld teremtése előtt megszületett a megváltás terve, mert Krisztus „a  Bárány”  „megöletett,  e  világ  alapítása  óta”  (Jel  13:8). A világegyetem királya csak küzdelem árán egyezett bele abba, hogy Fia meghaljon a bűnös emberért. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16) Ó, a megváltás titka! Isten szeretete egy olyan világért, amely nem szerette Őt! Ki ismerheti annak a szeretetnek a mélységeit, amely „minden ismeretet felülhalad”? A halhatatlan lények a végtelen korszakokon át csodálattal és imádattal próbálják felfogni a felfoghatatlan szeretet titkát. – Pátriárkák és próféták, 63. o.

A Krisztusba vetett reménységünk alapja, hogy ismerjük el bűnös voltunkat és azt, hogy szükségünk van megújulásra és megváltásra. Mivel bűnösök vagyunk, bátran kérhetjük, legyen a mi Megváltónk. Vigyázzunk tehát, hogy a tévelygőkkel való kapcsolattartásunkban ne viselkedjünk úgy, hogy azt mondhassák rólunk, nincs szükségünk megváltásra. Ne ítélkezzünk, ne vádoljunk és ne bántsunk, mintha tökéletesek lennénk. Krisztus szolgálata a helyreállítás és a gyógyítás. Isten a szeretet. Ő nem ad alkalmat Sátánnak, hogy győzedelmeskedjen és pellengérre állítsa a rossz oldalunkat vagy gyengeségünket az ellenségeink előtt. Krisztus azért jött, hogy minden ember rendelkezésére bocsássa a megváltást. Figyelmét nem kerülte el még a legtévelygőbb bűnös sem. Különösen azokért munkálkodott, akiknek a legnagyobb szükségük volt az általa hozott megváltásra. Minél nagyobb szükségük volt a helyreállításra, annál mélyebb érdeklődéssel és kedvességgel fordult hozzájuk, és annál nagyobb lelkesedéssel dolgozott. Szeretetteljes szívét teljesen megindította azok helyzete, akik reménytelenek voltak, és nagy szükségük volt az Ő átformáló kegyelmére. – In Heavenly Places, 291. o.

Krisztus második adventjével kapcsolatban Pál apostol arra biztatta a Thesszalonikában élő hívőket, hogy „vigyázzanak” és „legyenek józanok”. Ha ezt mondta az akkori keresztényeknek, vajon mit mondana nekünk ma? A „világosság fiainak”, nem pedig „sötétség fiainak” (1Thessz 5:5) nevezte őket, „hogy az a nap [Krisztus visszatérése] tolvajmódra” ne lepje meg őket (1Thessz 5:4). Jézus a „Vigyázzatok” (Mt 24:42; 26:40-41) felszólítást a komoly, szívből jövő imádsággal kapcsolatban használta. A vigyázás a lelki éberségre, a józanság pedig arra utal, hogy az ember komolyan veszi az időt, amelyben él, és az igazán fontos dolgokra összpontosít.
Ellen G. White hozzáteszi: „Nekünk, akik ismerjük az igazságot, fel kell készülnünk arra, ami elsöprő erejű meglepetésként hamarosan a világra tör” (Testimonies for the Church. 8. köt. 28. o.).

A világ számára meglepetésként történhet, bennünket azonban nem kell meglepnie ennek. Nem tudjuk, mikor következik be mindez, anynyit azonban látunk, hogy tudhatjuk: közeleg, éppen ezért most, ma van a napja a felkészülésnek!
 

Krisztus azért adta a végidei üzeneteket, hogy felkészüljünk, tudva, mi történik majd. Dániel és Jelenések próféciái a prófétaság modernkori ajándékával együtt isteni bepillantást engednek abba, ami majd a világra szakad. Isten prófétai Szava előre felvázolja az üdvösség történelmét, Dániel 2. fejezete pedig hathatós, racionális bizonyíték arra, hogy bízhatunk Istenben.

Az emberek ültetnek és építenek, esznek, isznak, és senki nincs tudatában annak, hogy a végső, visszavonhatatlan döntést már kihirdették a mennyei szentélyben. Az özönvíz előtt, miután Noé belépett a bárkába, Isten kizárta az istenteleneket, akik hét napig – nem tudva, hogy végzetük megpecsételődött – folytatták a gondtalan, élvezetszerető életet, és gúnyolódtak a figyelmeztetéseken. Az Üdvözítő azt mondta, hogy így lesz az Emberfiának eljövetele is. Csendben, észrevétlenül, mint az éjjeli tolvaj jön el a döntő óra, amely jelzi, hogy minden ember sorsa eldőlt, és a bűnösöknek felkínált irgalom végérvényesen visszavonatott.
A népet – amely biztonságban érezve magát szendereg – csak Isten haragjának kitöltése fogja felébreszteni. – Maranatha, 264. o.

Krisztus minden hű követőjének kiszabott feladata van. Isten munkát adott minden embernek. Néhányan utalnak a gyorsan terjedő próféciákra, és hirdetik: Legyetek készen, legyetek engedelmesek, tartsátok meg Isten parancsolatait… Akik Istent szeretik, mindannyian fontolják meg, hogy most élünk a munka idején, amíg nappal van, dolgozzunk, de ne a már beterelt nyáj között, hanem menjünk, keressük az elveszetteket, a veszendőket. Ezeknek különösen szükségük van a segítségre, hogy a nyájhoz visszakerüljenek. Itt az ideje, hogy a gondtalanok felébredjenek szunnyadásukból. Itt az ideje, hogy ne csak kérjük a lelkeket Isten szavának hallgatására, hanem szerezzenek olajat edényeikbe a lámpásuk számára. Ez az olaj Krisztus életszentsége. A jellemet jelképezi, a jellem pedig át nem ruházható. Senki sem szerezheti meg más számára. Mindenkinek tiszta szent, bűntelen jellemet kell fejlesztenie. – Bizonyságtételek lelkészeknek, 232–233. o.

„Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.” (Mt 24:44) Nem tudjuk pontosan az időt, amikor Urunk megjelenik az ég felhőin, de Ő mondotta, hogy a saját biztonságunk érdekében minden pillanatban készen kell lennünk, vigyázzunk és várakozzunk. Akár egy, akár öt vagy tíz év van még előttünk, őrizzük meg a mai hitünket. Lelkiismeretesen tegyünk eleget mindennapi kötelességeinknek, mintha ez volna az életünk utolsó napja. Nem Isten akaratát cselekedjük, ha lustálkodva várakozunk. Az Úr minden emberre feladatot helyezett, és elvárja, hogy mindenki hűséggel tegyen eleget kötelességének. Úgy álljunk ellen a bűnnek és a sötétség hatalmainak, ahogy korábban sosem tettük. Az idő, amelyben élünk, energikus és határozott munkát vár el azoktól, akik hiszik a jelenvaló igazságot. Tanításuk és életpéldájuk által mutassák be másoknak is az igazságot. – That I May Know Him, 358. o.
 

Istennek az a végső üzenete a népe számára, hogy meneküljenek ki Babilon tévedéseiből és járjanak az Igében található örök igazság fényében. Mindennek a kulcsa a Biblia. Amíg az ember ragaszkodik a Bibliához és követi tanításait, a végső válság idején nem vezethetik félre, kiváltképp nem a szombat kérdésében. A második angyal üzenete arra szólít bennünket, hogy a hamisság helyett fogadjuk el az igazságot, a hagyomány helyett a Szentírást, a hamis doktrína tévedései helyett Isten Igéjének tanításait.
Az első két angyalt követő harmadik angyal üzenete a fenevad bélyegétől óv. A Biblia próféciáiban a fenevad valamilyen politikai vagy vallási hatalmat jelképez. Jelenések 13-14. fejezeteiben a tengerből feljövő fenevad Rómából emelkedik fel és nő világszéles vallási rendszerré. Végül a római hatalom az egész földre kiterjeszti a befolyását, az egyházat és az államot egyesítő mozgalom vezetőjévé válik. Az lesz a cél, hogy a gazdasági megrázkódtatás, természeti katasztrófák, társadalmi nyugtalanság, nemzetközi politikai válság és globális konfliktus idején az egész világra kiterjedő egységet érjen el. Végül pedig az Amerikai Egyesült Államok vezeti ezt a globális konföderációt. „E két nagy tévedéssel – a lélek halhatatlanságával és a vasárnap szentségével – fogja Sátán az embereket csalásainak foglyává tenni. Míg az előbbi a spiritizmus alapját rakja le, az utóbbi Rómával hozza közös nevezőre az embereket. Az Amerikai Egyesült Államok protestánsai elsőként fognak a szakadékon át kezet nyújtani a spiritizmusnak; és átnyúlnak a mélység felett is, hogy a római hatalommal kezet fogjanak. E hármas szövetség hatására ez az ország követni fogja Rómát a lelkiismeret jogainak sárba tiprásában” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 503–504. o.).
Az üzenetek végén sürgető felhívás hangzik el Krisztus hűséges követői számára, hogy tartsák meg Isten parancsolatait Jézus hite által, ami a szívükben él (Jel 14:12).
 

Akik meg akarják találni az igazság kincseit, azoknak le kell ásniuk értük, mint a bányásznak a földben rejtőző kincsért. A lagymatag, közömbös munka hiábavaló. Mind idősnek, mind fiatalnak fontos, hogy ne csak olvassa Isten szavát, hanem teljes szívvel, buzgón kutassa, és imádkozva keresse az igazságot, mint elrejtett kincset. Aki így cselekszik, jutalmat kap: Krisztus fogékonyabbá teszi értelmét.
Üdvösségünk függ a Szentírásban foglalt igazság ismeretétől. Isten azt akarja, hogy megismerjük az igazságot. Kutasd, ó, kutasd a drága Bibliát szomjas szívvel! Tárd fel Isten Igéjét, mint a bányász a földet az aranyért! Kutass, míg megtapasztalod, mit jelent Istennel kapcsolatban lenni, és amíg megtudod, mi az akarata veled! Krisztus kinyilatkoztatta: „Akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.” (Jn 14:13–14) – Krisztus példázatai, 111. o.

Aki Istenhez kiált, mert szabadulni szeretne Sátán rettenetes vonzásából, különös értékének a Szentírást tartja. Egyedüli biztonságunkat az jelenti, ha elfogadjuk a teljes Bibliát, és nem csak egyes részleteit, és elhisszük a teljes igazságot. Lábaitok futó homokon állnak, ha az írott Ige akár egyetlen szavát is alábecsülitek. A Bibliát Isten adta igazi üzenetként a lélek számára, mintha mennyei hang szólna hozzánk. Ezért tiszteletet, hódolatot és alázatot kell tanúsítanunk, amikor tanulmányozni kezdünk, hogy tanuljunk az örök valóságokról! Mindenkinek abban a tudatban kell tanulmányoznia a Bibliát, hogy az Isten szava, mely éppen olyan örök, mint az örök trón. Ha alázattal tanulmányozzátok a Bibliát, és vezetésért imádkoztok, Isten angyalai föltárják előttetek az élő igazságokat, amelyeket ha megtartotok, védőfalat fognak képezni számotokra Sátán kísértései és csábításai ellen. – Our High Calling, 210. o.

A menny felé utazóknak biztos vezetésre van szükségük. Nem emberi bölcsességre hagyatkozva kellene haladnunk. Nagy előjogunk hallani Krisztus hangját, amint felszólít, hogy menjünk előre az életúton. A szavai mindig bölcsességgel vannak tele. Sátán nagy igyekezettel próbálja romba dönteni az emberi lelkeket. Leszállt nagy hatalommal, tudva, hogy kevés ideje van. Egyedüli biztonságunk, ha Krisztus közelében maradunk, az Ő bölcsességétől engedjük magunkat vezettetni, és éljük az Ő igazságát. Nem vagyunk képesek minden esetben észrevenni Sátán ügyködését, és nem tudjuk, hová helyezte ki a csapdáit. De Jézus jól ismeri az ellenség álnok csalásait, és biztos ösvényen tarthatja lépteinket. Krisztus mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn 14:6) – Our High Calling, 16. o.

Isten elhívott egy népet az utolsó időkben, hogy a múlt nagy reformátorai vállán állva a Biblia legyen egyetlen hitvallásuk, üdvösségük forrását egyedül Krisztusban lássák, erejük forrása a Szentlélek legyen és minden reménységük az Úr visszatérésére irányuljon. A tévedés és tradíció sötétsége által régen elhomályosított igazságokat, így a bibliai szombatot is hirdetni fogják a világnak az Úr visszatérését megelőzően. A hármas angyali üzenetből született ez a végidei mozgalom a reformáció kiteljesedéséért és hogy Krisztussal együtt befejezze földi munkáját. A Biblia utolsó könyvének hatalmas próféciái bemutatnak egy Isten által elrendelt, csalódás után felemelkedő mozgalmat, ami hirdeti Isten utolsó üzenetét a világnak. Jelenések 14. fejezete bemutat egy egyházat, ami az egész földre eljuttatja az örökkévaló evangélium jó hírét.
Jelenések 14. fejezetének három angyalához csatlakozik egy negyedik is a 18. fejezetben, aki erőt ad a három angyalnak az üzenet hirdetéséhez, és „a föld fénylett annak [Istennek] dicsőségétől” (Jel 18:1). A 18. fejezet az emberi történelem csúcspontjához és az evangélium végső győzelméhez vezető főbb eseményekre összpontosít.
 

Az angyal Isten dicsőségéből, a szentély mennyei trónterméből érkezik azzal a megbízatással, hogy hirdesse Isten utolsó kegyelmi üzenetét és figyelmeztesse a föld lakóit a bolygóra váró eseményekre. A versben az áll, hogy az angyalnak „nagy hatalma” van. A hatalomként fordított újszövetségi görög szó az exuszia. Máté evangéliumában Jézus ezt a szót használta a tanítványai kiküldésével kapcsolatban. Mt 10:1 versében „hatalmat” adott tanítványainak a gonoszság fejedelmei és erői felett. Isteni erővel küldte ki őket, hogy győztesek legyenek a jó és a gonosz közötti küzdelemben. Mt 28:18-19 verseiben ismét kiküldte őket, ekkor azonban azt mondta: „Minden hatalom mennyen és földön” megadatik nekik, hogy elmenjenek az egész földre és tanítványokká tegyenek „minden népeket”.

„Ezek után láttam más angyalt leszállani  a  mennyből, akinek nagy hatalma volt, és a Föld fénylett annak dicsőségétől.” (Jel 18:1) Jelenések könyve 18. fejezetének jövendölései nemsokára beteljesednek. A harmadik angyal üzenetének hirdetése során egy másik angyal száll majd le az égből, akinek nagy hatalma van, és a Föld fénylik a dicsőségétől… Ebben az időszakban az események sorozata nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten a helyzet ura. Az igazság tiszta, félreérthetetlen nyelven hirdettetik. Mint népnek, elő kell készítenünk az Úr útját a Szentlélek teljhatalmú vezetése alatt. Az evangéliumot a maga tisztaságában hirdessük. Az élő vízfolyamnak mélyülnie és szélesednie kell. Mindenfelé, közel és távol embereket hív el Isten a leghétköznapibb munkáktól, üzleti vállalkozások mellől, amelyek addig teljesen lefoglalták az elméjüket, és tapasztalt férfiak nevelő, példaadó befolyása alá rendeli őket. Amint megtanulnak hatékonyan munkálkodni,  hatalommal  hirdetik az igazságot. Az isteni gondviselés csodálatos megnyilatkozásai által óriási nehézségek szűnnek meg. Az üzenet, amely oly sokat jelent a Föld lakosainak, világosan hallható és érthető lesz. Az emberek megtudják, hogy mi az igazság. Egyre csak előre halad a munka, amíg az egész Föld figyelmeztetésben részesül. És akkor jön el a vég. – Maranatha, 218. o.

Isten Lelkének nagy kiárasztása – amely dicsőségével beragyogja az egész Földet – nem történik meg addig, amíg népünk meg nem világosodik, és nem ismeri meg tapasztalatból, hogy mit jelent Isten munkatársának lenni. Ha egészen és teljes szívből odaszenteltük magunkat Krisztus szolgálatára, Isten ezt a tényt Lelkének teljes kiárasztásával ismeri el – azonban ez nem történik meg addig, amíg a gyülekezet legnagyobb része nem munkálkodik együtt Istennel. Teremtőnk nem áraszthatja ki Lelkét, amikor az önzés ilyen nagymértékű, és a kaini lelkület uralkodik…
Amikor a hívők szívében lángol az Isten iránti szeretet, akkor örömmel munkálkodnak Krisztusért. A szelídségét mutatják be, nem vallanak kudarcot és nem csüggednek el. Isten nagy szőlője munkásokért kiált, alázatos embereket használ fel munkája végzésére… A hívők minél közelebb húzódnak Istenhez, annál világosabban és hatásosabban tesznek bizonyságot Megváltójuk szeretetéről és megmentő kegyelméről. Férfiak és nők, akik az üldözés és a próbák hosszú évszázadai során a Lélek nagymértékű kiárasztásának örülhettek, jelként és csodaként álltak a világban. – Az én életem ma, 59. o.

A világegyetemben a jó és a gonosz közötti nagy küzdelem Isten tisztelete és jó híre körül is forog. Sátán, a fellázadt angyal azt állítja, hogy Isten nem igazságos, imádatot követel, de viszonzásként keveset ad. Azt hangoztatja, hogy Isten törvénye korlátozza a szabadságunkat és az örömünket.
Jézus élete, halála és feltámadása leleplezte ezt a hazugságot. A Teremtő leereszkedett a megmentésünkért a föld kígyóvermébe. A kereszten megadta a választ Sátán vádjaira, bemutatta, hogy valóban szeretettel teljes és igazságos. Isten végidei népe (akiket elbűvöl szeretete, akik számára fontos az Ő tisztelete) bemutatja az Úr dicsőségét – szeretetét, önfeláldozását az önző, istentelen világ iránt, és Isten jellemének világossága beragyogja a földet.
 

Isten dicsősége a jelleme. A földet betölti Isten dicsősége, amikor mindannyian teljesek leszünk szeretetével, és a jellemünket átformálja a megváltó szeretet.
Isten dicsősége, jelleme mutatkozik meg a világ előtt, amikor a személyes életünkben bemutatjuk az Ő szeretetét. Így szól az utolsó üzenet, amit az ég közepén repülő három angyal hirdet a lelki sötétségbe borult világnak: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget” (Jel 14:7).
A saját jótetteinkkel, igazságunkkal, jóságunkkal nem dicsekedhetünk. „Krisztus igazságának üzenetét hirdetni kell a világ egyik végétől a másikig… Ez Isten dicsősége, ami befejezi a harmadik angyal munkáját” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 6. köt. 19. o.).

Ellen G. White még ezt is írja: „Mi a hit általi megigazulás? Isten munkája, amikor az ember dicsőségét a porba vetve megteszi az emberért azt, amit ő sosem tehetne meg magáért” (Testimonies to Ministers and Gospel Workers. 456. o.).
Nem a magunk dicsősége, hanem Istené!
 

Ne csupán magunk szemléljük Jézus dicsőségét, hanem hangos szóval is hirdessük az Úr tökéletességét! Ézsaiás nemcsak csodálta, hanem hirdette is Krisztus tökéletességét. Dávid szíve elmélkedés közben áttüzesedett, kénytelen volt szólni róla. Amint Isten csodálatos szeretetéről gondolkodott, nem tehetett mást, csak beszélt, beszélt arról, amit látott és érzett. Aki hit által szemlélheti a megváltás csodálatos tervét, Isten egyszülött Fiának szépséges, vonzó jellemét, hogyan állhatná meg, hogy maga is ne szóljon róla? Ki tudna elgondolkodni a mérhetetlen szeretetről, amely Krisztus halálával a Golgota keresztjén megnyilvánult – hogy ne kelljen elvesznünk, hanem örökké élhessünk –, ki tudná szemlélni ezt anélkül, hogy maga is ne zengené az Üdvözítő dicsőségének magasztalását? – Gondolatok a hegyibeszédről, 43. o.

Isten  lénye  az  Igéjében  nyilatkozik  meg.  Amikor  Mózes  kérte: „mutasd meg nékem a te dicsőségedet” (2Móz 33:18), az Úr így válaszolt: „Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el…” (2Móz 33:19). Ez az Ő dicsősége. „És az Úr elvonula ő előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezer íziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt.” (2Móz 34:6–7) Jónás hasonló szavakkal juttatta kifejezésre érzelmeit, mondván: „Tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú.” (Jón 4:2) Az Úr bennünket eget és Földet betöltő szeretetének megszámlálhatatlan bizonyítékával von magához. A természet művei és a legbensőségesebb lelki kötelék által, melyeket az emberi szív átérezhet és átélhet, igyekezett magát kijelenteni nekünk; ám mindezek csak tökéletlenül mutatják be végtelen szeretetét. – Jézushoz vezető út, 10. o.

Isten fátyolozatlan dicsőségét ember nem viselheti el úgy, hogy meg ne haljon; de Mózest biztosítja az Úr, hogy annyit fog látni az isteni dicsőségből, amennyit jelen, halandó állapotában elviselhet. A kéz, mely a világot alkotta, és a hegyeket helyükön tartja, felfogja a por embert, ezt a nagyhitű embert – s könyörületesen eltakarta őt a szikla hasadékában, miközben Isten dicsősége és egész jósága elvonul előtte. Csodálkozhatunk-e, hogy a Mindenhatóról tükröződő magasztos dicsőség olyan tündökléssel ragyogott Mózes arcán, hogy a nép nem bírt ránézni? Isten nyomát viselte magán, olyannak téve őt, mintha Isten királyi székétől érkezett, tündöklő angyal lenne.
Ez az élmény, s mindenek fölött a biztosíték, hogy Isten hallja könyörgését, és jelenléte őt kísérni, többet ért Mózesnek vezéri tisztje betöltésénél, mint Egyiptom műveltsége vagy a haditudományban elért minden sikere. Semmiféle földi hatalom, tudás vagy szakképzettség nem tudja kitölteni Isten jelenlétének helyét. Mózes történetében megláthatjuk, hogy az ember Istennel milyen közvetlen közösség előjogának örvendezhet. Félelmetes a vétkesnek az élő Isten kezébe esni. Mózes mégsem rettegett, hogy egyedül legyen annak a törvénynek szerzőjével, melyet olyan félelmetes jelenésben harsogott el az Úr a Sínairól, mert lelke összhangban állt Alkotója akaratával. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 533. o.
 

A jelenések könyvében sok szimbólum van, fontos bibliai szimbólumok: a sárkány az égben (Jel 12:3-4, 7), az ég közepén repülő angyalok (Jel 14:6), a vörös fenevadon ülő asszony (Jel 17:3) és így tovább. Mindezek benne vannak Isten Igéjében, a Szentlélek ihlette Jánost, hogy ezekről írjon. Fontos szerepük, hogy feltárják az igazságot azok előtt, akik e könyvet olvassák. „Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, amelyek megírattak abban; mert az idő közel van” (Jel 1:3). Van azonban egy másik kép is, ami újból és újból felbukkan A jelenések könyvében. Mi ez a kép és mit jelképez?

Amint a könyv első szavai utalnak is rá, ez „Jézus Krisztus kijelentése”. Ő nem egyszerűen a Bárány, hanem a „megöletett” Bárány (Jel 5:6, 12; 13:8), a keresztre feszített Jézus Krisztus. Ez a szíve-lelke az egész Bibliának, ugyanúgy A jelenések könyvének és a hármas angyali üzenetnek is. Nem lehetünk hűségesek elhívatásunkhoz, nem végezzük addig azt a munkát, amire Isten elhívta ezt az egyházat, amíg az üzenetünknek nem a Bárány, a megöletett Bárány, a bűneinkért áldozatul keresztre feszített Jézus áll a középpontjában. „Tudatosan a megöletett Bárányt kell a tantételeink és küldetésünk középpontjába helyezni, ez legyen a lényege minden prédikációnknak és megírt cikkünknek, minden imánknak, minden énekünknek, minden bibliaóránknak, mindennek, amit csak teszünk! A Báránynak a kereszten kinyilvánított szeretete alakítsa át azt, ahogyan egymással bánunk, és késztessen arra, hogy gondoskodjunk a világról” (Ángel Manuel Rodriguez: The Closing of the Cosmic Conflict: Role of the Three Angels’ Messages. 70. o.).
Tehát a veszélyes fenevadak hasonlatai között, mint a hadakozó sárkány, a csapások, az üldözések és a fenevad bélyege, mindezek előtt és mindezek középpontjában ott a Bárány, a megöletett Bárány. A hármas angyali üzenet pedig végeredményben róla szól és arról, amit értünk tett, tesz és tenni fog, mielőtt a küzdelem véget ér.

Nem sok út vezet a mennybe. Senki sem választhatja meg a maga útját. Krisztus azt mondja: „Én vagyok az út… senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam.” (Jn 14:6) Mióta az első evangéliumi beszéd elhangzott, mikor az Édenkertben Isten kijelentette, hogy az asszony magva összezúzza a kígyó fejét, akkor Isten tulajdonképpen Krisztust emelte fel Útként, Igazságként és Életként. Krisztus volt az út, mikor Ádám élt, mikor Ábel Istennek ajándékozta a leölt bárány vérét, ábrázolva a Megváltó vérét. Krisztus volt az út, amelyen Isten megvédte a pátriárkákat és a prófétákat. Számunkra is egyedül Krisztus az az út, amelyen járva eljuthatunk az Atyához. – Jézus élete, 663. o.

Amikor a hangos kiáltás – „Elvégeztetett!” (Jn 19:30) – elhangzott Krisztus ajkáról, a papok éppen a templomban végezték szolgálatukat. Ez volt ugyanis az estéli áldozat órája. A Krisztust jelképező bárányt bevitték, hogy levágják. A pap felvette már a jelentőségteljes és szép ruháját, felemelt késsel állt ott, amiként Ábrahám tette egykor, mikor éppen fiát készült feláldozni. Az emberek megdöbbenve figyelték az eseményt. A Föld azonban megmozdult, és remegni kezdett, mert maga az Úr közelítette meg az oltárt. Olyan zajjal, mint amit a szövet elrepesztése okoz, a templom belső kárpitját tetejétől az aljáig egy láthatatlan kéz kettétépte, és az emberek sokaságának a tekintete előtt feltárult az a hely, amelyet egyszer Isten töltött be jelenlétével… A földi szentély legszentebb helye nem volt többé szent.
Mindenütt rémület és zűrzavar uralkodott. A papok azonnal meg akarták ölni az áldozati állatot, erőtelen kezükből azonban kiesett a kés, és a bárány megmenekült. A jelkép és a valóság találkozott Isten Fia halálában. A nagy áldozat megtörtént… Úgy volt, mintha egy eleven hang szólt volna az Isten-imádókhoz: Most értek véget, befejeződtek a bűnért hozott áldozatok és felajánlások. Isten Fia eljött ígérete szerint: „Ímé itt vagyok (a könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy cselekedjem óh Isten a te akaratodat.” (Zsid 10:7) Krisztus „az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve” (Zsid 9:12). – Jézus élete, 756–757. o.

Az elmélkedés micsoda témája ez… Fel sem fogjuk, mekkora áldásokat kaptunk. Szenvedhetett-e többet Jézus? Nyerhetett volna-e nekünk gazdagabb áldásokat? Még a legkeményebb szívnek is meg kellene lágyulnia, meggondolva, hogy értünk hagyta el a menny boldogságát és dicsőségét; értünk szenvedett gyalázatot és nyomort, kegyetlen kínzást és borzalmas halált. Ha kereszthalálával és feltámadásával nem nyitotta volna meg előttünk a remény ajtaját, nem ismernénk mást, csak a sötétség rémségeit, a kétségbeesés gyötrelmeit. Miközben jelenlegi állapotunkban ajándékokban és áldásokban részesülünk, fel sem érjük ésszel, hogy milyen mélységekből mentett ki minket. Képtelenek vagyunk felmérni, mennyivel súlyosabbak lennének bajaink, ha Jézus föl nem emelt volna, átölelve bennünket az együttérzés és a szeretet karjaival. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 316. o.
 

„Isten szolgái szent lelkesedéstől fénylő arccal sietnek egyik helyről a másikra, hogy hirdessék a menny üzenetét. Az egész földön ezernyi hangon szól majd a figyelmeztetés, csodálatos dolgok fognak történni. Betegek meggyógyulnak és a hívők munkáját jelek és csodák kísérik. Sátán is dolgozik, de hamis csodákkal. Még tüzet is hoz alá az égből az emberek szeme láttára (Jel 13:13). A föld lakóinak el kell dönteniük, ki mellé állnak. Az üzenet nem annyira érveléssel, mint Isten Lelkének mélységes meggyőzése nyomán fog terjedni. Az érvek már korábban elhangzottak. A magvetés megtörtént, és most a mag ki fog kelni és termést hoz. A miszsziómunkások által terjesztett irodalom megteszi a hatását. Sok embert, aki az igazság hatása alá került, még mindig gátol valami az igazság tökéletes megértésében és az engedelmességben. A fénysugarak mindenhová bevilágítanak, és az igazság tisztán felragyog. Isten őszinte gyermekeit a családi és egyházi kapcsolatok nem tudják már visszatartani, elszakítják ezeket a kötelékeket. Az igazság mindennél drágább nekik. Az igazság ellen szövetkező erőkkel szemben sokan az Úr oldalára állnak” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 524. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Zsolt 36–42; Ellen G. White: Az imádság, 23. fej., folytatás a fejezet végéig
 

A Jelenések könyvének próféciái feltárják a jövőt, hogy Isten népe felkészülhessen a küszöbönálló eseményekre. Thessalonikai gyülekezethez írt levelében Pál apostol nyíltan kimondja a prófécia célját: „De atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé! Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok” (1Thess 5:4–6). Isten Igéje megvilágítja az előttünk álló utat. E heti tanulmányunkban Jelenések könyvének a föld történelme utolsó eseményeiről szóló jövendöléseivel foglalkozunk.
Ismernünk kell az előttünk álló jövőt, amelynek megértése segíteni fog felkészülni a jó és a rossz közötti végső összecsapásra. Jelenések
18. fejezete megjövendöli, hogy létre fog jönni egy Babilonnak nevezett vallásos, politikai és gazdasági szövetség, amely vezetni fogja a világot. Istent azonban semmi sem érheti felkészületlenül. Jelenések 18:1–2 versei szerint Isten a Szentlélek által cselekedni fog, hogy az Ő dicsősége világosságának fényét árassza a világra. A menny erői szembeszállnak a démoni erőkkel, és Isten népének bizonyságtétele által mindenki számára kiderül, hogy Isten dicsőségének ereje az Ő jellemében rejlik.
E heti tanulmányunkban Isten dicsőségére összpontosítunk, amit az Ő népe nyilatkoztat ki a bűn miatt sötétségbe merült világ számára. Istennek az Ő kegyelme és szeretete által megváltoztatott, Szentlélekkel teljes egyháza a végidőben a menny utolsó felhívását intézi a világhoz, és tízezrek válaszolnak a figyelmeztető üzenetre. „És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég” (Mt 24:14).

Isten dicsősége
Jelenések 18:1 verse a teljes könyv egyik legfontosabb része: „És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől.” A kijelentés második része rendkívül fontos. A Jelenések könyvében három szó van, ami szorosan egymáshoz kapcsolódik: Isten dicsősége, Isten tisztessége és Isten hatalma”. Jelenések 4:11 versében olvassuk: „Méltó vagy, Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt.” Gondoljunk Jelenések 5:12 versére, ahol János újból leírja, hogy „méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt… tisztességet és dicsőséget”, és ez a gondolat a 19:1 versben is megismétlődik: „Az üdvösség és a dicsőség, és a tisztesség és a hatalom az Úré, a mi Istenünkké!” A könyv végén pedig a szentek Új Jeruzsálemben való lakozásáról ezt jegyzi le János apostol: „És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik” (Jel 21:26).
A jó és a rossz közötti nagy küzdelem a világegyetemben Isten tisztességét és hírnevét célozza meg. Sátán, a fellázadt angyal azt terjesztette, hogy Isten igazságtalan, imádatot vár el, de túl keveset nyújt ezért cserébe; továbbá Isten törvénye önkényeskedő, korlátozza a szabadságot és az örömöt.
Jézus élete, halála és feltámadása teljességgel szertefoszlatta ezt a mítoszt. Teremtőnk alászállt világunk kígyókkal teli gödrébe, hogy megváltson minket. A kereszten Jézus válaszolt Sátán vádjaira, és bebizonyította, hogy Isten szeret és igazságos. Szeretetétől elbűvölve és tisztességét szem előtt tartva, Isten végidei népének tagjai feltárják az önző, törvényszegő világ előtt Uruk szerető, áldozatra kész jellemét, amely bevilágítja a földet.

A Lélek teljessége
Jézus eljövetele előtt a Szentlélek erejének teljessége kitöltetik Isten maradékára, és a földet megvilágítja Isten dicsősége. Jelenések 18:1 verse Habakuk próféta szavainak beteljesedése: „Mert az Úr dicsőségének ismeretével betelik a föld, amiképpen a folyamok megtöltik a tengert” (Hab 2:14). Amint már említettem, Isten dicsősége az Ő szerető jelleme. Ebből a kijelentésből azonban magától értetődően következik a kérdés: Hogyan nyilatkozik meg ez a dicsőség bűntől romba döntött, erkölcsileg sötétségbe süllyedt bolygónk történetének utolsó pillanataiban?
Ahhoz, hogy megválaszoljuk ezt a kérdést, gondoljunk Mózes tapasztalatára. Emlékeztek a jelenetre, amikor Mózes arra kérte Istent, hogy mutassa meg neki az Ő dicsőségét? Olvassuk el az erről szóló igeszakaszt:
„És mondá Mózes: Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet. És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét: És könyörülök, akin könyörülök, kegyelmezek, akinek kegyelmezek” (2Móz 33:18–19). Isten dicsősége az Ő jelleme révén nyilatkozik meg.
Isten dicsősége betölti a földet a lelki sötétség korában, amikor az Ő népe – szeretetétől körülvéve, kegyelmétől átalakulva és küldetésének elköteleződve, élete és magatartása által – feltárja a világ előtt az Úr szerető jellemét. A hívek önzetlen életének bizonyságtétele, továbbá az Úr jóságának, kegyelmének és igazságának üzenete erőteljes ellentétben áll az önzéssel, büszkeséggel és a világi életszemlélet hamisságával.

Isten utolsó felhívása
Egy angyal alászáll a mennyből egy közvetlenül Istentől kapott üzenettel, mely kihívja a népet a Babilonnak nevezett vallási-politikai szövetségből. Isten felhívása ekképpen kezdődik: „Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé” (Jel 18:2). Ez a kijelentés tükrözi a Jelenések 14-ben megjelenő angyal felhívását, mely szintén bejelenti Babilon bukását. Jelenések 18:4 verse Isten utolsó felhívása az egész emberiség számára, de legfőképpen azoknak, akik az Ő nevét viselik: „Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból.” „A bűn pedig a törvénytelenség” (1Jn 3:4). Isten felszólítja az Ő népét, hogy jöjjön ki azokból az egyházakból, amelyek áthágják a törvényt. Miért hívja ki Isten Babilonból most az Ő népét? Jelenések 18:5 versében ezt olvassuk: „Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.” Babilon igazságtalanságainak pohara betelt. Isten pontosan nyilvántartja az emberi hatalmak bűneit, és amikor ezek elérnek egy bizonyos mértéket, azt mondja: „Elég!”
Pontosan ez történt a Noé napjaiban. Isten megváltó üzenetet küldött az özönvíz előtti világnak, de amikor az emberek bűnei betöltötték a mértéket, és miután minden ember lehetőséget kapott a megtérésre, eleredt az eső. Ugyanezt láthatjuk Sodoma és Gomora megsemmisítésének történetében is. Lót ünnepélyes felhívást intézett a gyermekeihez, amelyben felszólította őket Sodoma elhagyására. Amikor a lakosok bűneinek mennyisége elért egy bizonyos határértéket, tűz emésztette meg a várost.
Ugyanez történt az ókori Babilonnal is. Isten üzenetek sorát küldte Babilonnak, megtérésre szólítva a vezetőket és a népet, de amikor egyértelművé vált, hogy kérleléseit elutasítják, a médek és a perzsák elözönlötték az országot. Isten kegyelme hosszan tűr tévelygő gyermekei érdekében, minden lehetőséget megad nekik a megtérésre, Szentlelkét minden emberi  szívhez  elküldi.  Profetikus  figyelmeztetéseket  küld  számukra, sürgető felhívásokat intéz hozzájuk, de mindenkinek megadja a lehetőséget a választásra. A lelki Babilon és ókori megfelelője azonban megkeményíti a szívét, és kitart a lázadásban.
A démoni erők végül teljes ellenőrzésük alá vonják a modernkori, lelki
Babilont, amely „ördögök lakhelyévé, minden tisztátalan lélek tömlöcévé” válik (Jel 18:2). Isten népe betöltekezik Szentlélekkel, miközben ezzel ellentétben a démonok lelkei betöltik Babilont. Amikor egy személy vagy vallásos szervezet ismerete teljes tudatában hátat fordít a Szentírás tanításainak, szabad utat enged a lelki megtévesztéseknek. Az egyedüli módszer annak elkerülésére, hogy tisztátalan lelkek hatalma alatt éljünk az, ha megengedjük a Szentléleknek, hogy ellenőrzése alá vonjon bennünket.
A lelki Babilon hitegetései egyetemesekké válnak, hisz minden nép inni fog paráznaságának borából. A bor a hamis tanokat jelképezi, amint azt az előző leckénkben láthattuk. A Babilon borából ivók gondolkodása zavarossá válik. Összetévesztik a hazugságot az igazsággal, és arra a végzetes következtetésre jutnak, hogy az igazság a hazugság. Legyünk figyelmesek Jelenések 18:3 kijelentésére: „Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak.”
A paráználkodás törvénytelen egyesülésre utal. Három csoport vesz részt ebben a törvénytelen egyesülésben az idők végén: Babilon (a világ összes hamis vallása, beleértve a spiritizmust is, szövetségben a pápaság hatalmával), a föld királyai (az állami, politikai hatalmak) és a föld kalmárai (a gazdasági hatalmi tényezők). Az egyház és az állam közt megvalósuló egységgel kapcsolatban Ellen White is figyelmeztet: „Amikor a protestantizmus átnyújtja kezét a szakadékon, hogy megragadja a római hatalom kezét, amikor átnyúl a feneketlen mélység felett, hogy a spiritizmussal szövetkezzen, amikor e hármas szövetség nyomása alatt országunk eltiporja majd az alkotmány minden elvét, és amikor helyet adnak a pápai hamisságok és csalások gyakorlásának, akkor megtudjuk, hogy elérkezett Sátán csodatevéseinek ideje, és elközelgett a vég” (Bizonyságtételek, 5. köt., 451. o.). Sátán csodák általi megtévesztő munkájára Isten a mennyei hatalom legnagyobb megnyilvánulásával fog válaszolni, amire Pünkösd óta nem volt példa: a késői esővel, a Szentlélek kiáradásával. A világot lángra lobbantja Isten dicsősége, az evangéliumot a föld minden pontján hirdetni fogják Isten átalakító erejének élő tanúi. Férfiak és nők tízezrei őszinte szívvel elhagyják Babilont, és egyesülnek Krisztus követőivel, és akkor Jézus alászáll a mennyből dicsőségben, és magához veszi gyermekeit, hogy hazavigye őket.

 
Elmélkedésre
Az életben a két legfontosabb dolog: ismerni Jézust és másoknak is segíteni megismerni Őt. Más szóval: felkészülni Jézus eljövetelére és másoknak is segíteni felkészülni erre az eseményre. Minél jobban közeledünk Krisztushoz, annál jobban bizonyságot teszünk a világnak az Ő dicsőségéről. Ahogy János apostol is írta: „Az Ige testté lett, és lakozék közöttünk (és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal… És az Ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért” (Jn 1:14, 16). Akkor tükrözzük vissza Isten dicsőségét, ha betöltekezünk Krisztus szeretetével, kegyelmével és erejével. „Semmi sincs lelkem és Üdvözítőm közt, / mi e világ csalóka vágyait űzné. / Megtagadtam bűnös szenvedélyeim: / Semmi sem állhat közénk! Jézus enyém!” – mondja egyik adventista énekünk (The Seventh-Day Adventist Hymnal [Hagerstown, MD: Review and Herald Publishing Association, 1985]).
Kérd meg csoportod tagjait, hogy az előttük álló héten elmélkedjenek a következő kérdéseken:
Van-e valami az életben, amire jobban vágyok, mint Jézusra? Ha igen, mi ez a „bálvány”? Mi foglalja le a legtöbb időmet? Hogyan lazítok? Mivel foglalkoznak legtitkosabb gondolataim?
Életem hogyan tükrözi hitvallásomat? Cselekedeteim hogyan tükrözik lelki elköteleződésemet?
Ha Jézus ma visszajönne, készen találna? Ha nem, miért nem?
Életem teljesen Krisztus ellenőrzése alatt áll? Ha nem, mi akadályozza
ezt meg, és a Szentlélek segítségével mit tehetek ebben a tekintetben?