ISTEN PECSÉTJE ÉS A FENEVAD BÉLYEGE, 1. rész

Amikor tanulmányozzuk a végidei eseményeket a fenevad bélyege kapcsán, szembeötlő a különbség Isten kormányzata és a lelkek ellenségének működése között. Amint megállapítottuk, a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem központi kérdései a hűség, a hatalom és az imádat. Jelenések 13. fejezetében a fenevadat, Dániel 7. fejezetében a kis szarvat, 2Thesszalonika 2. fejezetében a kárhozat fiát ábrázoló próféciák mind egy, az Isten tekintélyét bitorló hatalomként mutatják be, amely hűséget követel és a hamis imádat rendszerét vezeti be, méghozzá erőszakkal, kényszerítéssel és időnként megvesztegetéssel vagy jutalmazással – mindezt annak érdekében, hogy kierőszakolja magának az imádatot. Ezzel szemben Isten országának nagy motiváló ereje a szeretet. Isten népe nem a fenevad imádatában, hanem Isten tiszteletében leli legnagyobb örömét. Tagjai elkötelezik magukat az Úr mellett, tudva, hogy Ő mennyire elkötelezte magát mellettük. Csak egy dolog van, ami a végidőben bármelyikünket is megmenthet a fenevad bélyegének felvételétől – Jézus szeretete, ami olyan mély, hogy semmi nem törheti meg a hozzá fűződő kapcsolatunkat.
Ebben a tanulmányban tovább boncolgatjuk az itt említett témákat.

Június 10. – A női misszió napja

EGW idézet:

Sátán szüntelen kifogásokat kínál Isten választott népének, hogy elvonja figyelmüket a komoly felkészüléstől a közvetlen előttünk álló eseményekre. Csaló ő, a szó valamennyi értelmében, s gyakorlott elbűvölő. Mennyből kölcsön vett fénnyel álcázza terveit és csapdáit. Azzal kísértette meg Évát, hogy egyen a tiltott gyümölcsből, és rábeszélte arra a meggyőződésre, hogy haszna lesz abból… Sátánnak sok olyan finoman szőtt veszélyes hálója van, melyek ártatlannak látszanak, de melyeket ügyesen felállít, hogy elcsábítsa Isten népét. Ott… a szórakozás végtelen változatai bukkannak elő szüntelen, azzal a hátsó gondolattal, hogy a világ és a világ dolgainak szeretetére vezessék Isten népét. A világhoz csatlakozva hitük meggyengül. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 1. köt., 550. o.

Ha valóban mennyei polgárságunk van és jogosultságunk a halhatatlan örökségre, az örök vagyonra, akkor olyan hittel rendelkezünk, ami szeretet által munkálkodik és megtisztítja a lelket. A mennyei család tagjai vagyunk, a mennyei király gyermekei, Isten örökösei, Krisztus örököstársai. Eljövetelekor megkapjuk az élet koronáját, amit soha nem veszítünk el…
Az Isten gyermekeinek biztosított előjogok korlátlanok. Kapcsolatban lehetünk Jézus Krisztussal – akit a menny és az el nem bukott világok végtelen kiterjedésében mindenütt, minden szív imád és minden nyelv az Ő dicséretét énekli; Isten gyermekei lehetünk; nevét hordozhatjuk; a királyi család tagjaivá válhatunk; a királyok királyának és urak Urának, Immánuel Fejedelmének zászlaja alá tartozhatunk. – Isten fiai és leányai, 372. o.

Nem a büntetéstől való félelem, sem nem az örökkévaló jutalom reménye készteti Krisztus tanítványait, hogy Őt kövessék. Szemlélik a Megváltó végtelen szeretetét, amely megnyilvánul földi vándorútjában a betlehemi bölcsőtől a Kálvária keresztjéig, s az Ő látványa vonzza, meglágyítja és engedelmességre bírja a lelkeket. Szeretet ébred a szemlélők szívében. Hallják hangját és követik Őt.
Ahogyan a pásztor nyája előtt jár, s elsőnek találkozik az út veszélyeivel, úgy tesz Jézus is népével. „Mikor kiereszti az ő juhait, előttük megy.” (Jn 10:4) A mennybe vezető utat megszentelik a Megváltó lábnyomai. Lehet az ösvény meredek és rögös – Jézus végigment rajta. Lábai taposták a kegyetlen töviseket, s tették az ösvényt könnyebbé számunkra. Minden terhet, amit el kell viselnünk, Ő maga is hordozott… Aki átadta magát Krisztusnak, az többet ér szemében, mint az egész világ. A Megváltó egy emberért is vállalta volna a Kálvária haláltusáját, hogy megmentse országa számára. Sohasem mond le egyről sem, akiért meghalt. Hacsak követői nem döntenek úgy, hogy elhagyják, szorosan tartja őket. – Jézus élete, 480. o.
 

Amint Jel 14:7 versében láttuk, Isten mindenkit a Teremtő imádatára szólít. Ez az első angyal üzenete. A 8. versben hangzik el a figyelmeztetés „Babilon”, a hamis vallási rendszer ellen, amelynek gyökerei visszanyúlnak az ókori Babilonhoz. Ez a második angyal üzenete.
Jel 14:9-10 verseiben a harmadik angyal óv a fenevad imádásától. Nagy hangon hirdeti: „Ha valaki imádja a fenevadat és annak képmását, és felveszi annak bélyegét homlokára vagy kezére, az is iszik majd Isten haragjának borából, amelyet elegyítetlenül készített el haragjának poharában, és tűzben és kénkőben gyötrődik a szent angyalok előtt és a Bárány előtt” (ÚRK).
 

A „béketűrésnek” vagy „hosszútűrésnek” fordított görög szó a hüpomoné, amit fordíthatunk úgy is, hogy „állhatatosság”. Az utolsó időben Istennek lesz egy népe, akik hűségesek hozzá a tapasztalt ellenállás és heves üldöztetés dacára is. Az Úr kegyelme által állhatatosan kitartanak, létük középpontjában Isten áll, az életük kegyelemmel teljes és engedelmes.
A Teremtő imádása (Jel 14:7) éles ellentétben áll a fenevad imádásával (Jel 14:9), és abban mutatkozik meg, hogy lesz egy nép, amelyik megtartja Isten parancsolatait és Jézus hitét (Jel 14:12). A Krisztushoz vagy a fenevadhoz való hűségért dúló végső küzdelemben központi téma az imádat, és ennek meghatározó eleme lesz a szombat.
 

Hit által részesülünk Krisztus kegyelmében, így az életünk átalakul. A Megváltó hűséges követői nemcsak hisznek Jézusban, hanem el is nyerik Jézus hitét, a végidőben olyan lesz a hitük, mint Jézusé, és hozzá hasonlóan mindhalálig hűségesek maradnak.

EGW idézet:

Két nagy alapelv létezik: a hűség és a hűtlenség alapelve. Mindnyájunknak szükségünk van nagyobb keresztény bátorságra, hogy felemelhessük a zászlót, amelynek felirata: Isten parancsolatai és Jézus hite (Jel 14:12). Az engedelmesség és az engedetlenség közötti határvonal valójában világos és jól megkülönböztethető. Szilárdan el kell határoznunk, hogy mindenkor és mindenütt Isten akaratát cselekedjük.
Keresztény erőt nyerünk, ha hűségesen szolgáljuk az Urat. A fiatalok ismerjék fel, hogy Krisztussal egynek lenni a legnagyobb megtiszteltetés. A legodaadóbb kitartással törekedjenek erkölcsi függetlenségre, és tartsák is fenn minden befolyással szemben, hiszen az ellenségük folyton megkísérli, hogy eltérítse őket a helyes alapelvektől. – Az én életem ma, 73. o.

Ha könnyedén adod fel jelenlegi hitedet, akkor soha nem gyökereztél meg a hitben. Hited túlságosan kevésbe került neked. Ha nem táplál és vigasztal a próbák és nehézségek idején, akkor nem vált erőssé és tisztává az igyekezet és áldozatok révén. A Krisztusért készséggel szenvedőknek nagyobb örömük lesz az érte való szenvedésben, mint a Krisztus értük való szenvedésében, mellyel azt mutatta meg, hogy szereti őket. Azok, akik elnyerik a mennyet, a legnemesebb erőfeszítéseket teszik, és hosszútűréssel fáradoznak, hogy majd learathassák munkájuk gyümölcsét.
Van egy kéz, mely szélesre fogja tárni a Paradicsom kapuit azok előtt, akik kiállták a kísértések viharát, s a világtól kapott tisztelet és elismerés feladása által megőrizték jó lelkiismeretüket. Ezt Krisztus szeretetéért tették, s ekképp megvallották Őt az emberek előtt. Türelemmel várták, hogy Krisztus is megvallja őket az Atya és a szent angyalok előtt. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 166. o.

„Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Jn 5:4)… A gonoszságot hittel lehet legyőzni. Aki a harcmezőre lép, öltse fel Isten teljes fegyverzetét. A hit pajzsa jelenti a védelmét, és teszi őt győztessé. A seregek Urába vetett hiten és a parancsolatok iránti engedelmességen kívül minden más hasztalan. Az utolsó nagy küzdelemben a legjobban felszerelt hadsereg sem segíthet rajta. Hit nélkül az angyalok sem fáradozhatnak érte. Csak a hit gyakorlása teszi az embert legyőzhetetlenné és képessé arra, hogy mindvégig megőrizze reménységét és bizalmát. – Counsels to Parents, Teachers, and Students, 182. o.
 

A kereszten függve, amikor sötétség borult rá, a világ bűneinek, vétkeinek kárhoztatása alatt roskadozva, az Atya szeretetének érzésétől elvágva Jézus az Atyával való kapcsolatára hagyatkozott, amit egész életében ápolt. Vagyis már a kellemes időkben maradéktalanul az Atyára bízta az életét, amivel a legrosszabb időre, a keresztre készült fel. A Megváltó bízott, még akkor is, amikor a körülmények kételkedésre késztették volna. Akkor sem adta fel, amikor úgy tűnt, mintha az Atya elhagyta volna.
„A félelmetes sötétségben, amikor látszólag elhagyta Isten, Krisztus az utolsó cseppig kiitta az emberi szenvedés poharát. Azokban a szörnyű órákban az Atya elfogadásának bizonyítékára bízta magát, amit korábban kapott tőle… Krisztus hit által győzött” (Ellen G. White: Christ Triumphant. 277. o.).
Jézus hite olyan mély, bizalommal teljes, elkötelezett, hogy nem ingathatja meg a világ összes démona, sem a földi megpróbáltatások teljes köre. Akkor is bízik, ha nem látja, nem érti a dolgokat, kitart, amikor alig van min kitartani. „Jézus hite” ajándék, amit hit által kapunk és ami átsegít az előttünk álló krízisen. Akkor tudjuk Krisztust valóban imádni, ha a szívünkben él, csak így tudunk hűségesen kitartani, amikor ránk akarják kényszeríteni a fenevad bélyegét.
Viszont ez nem jelenik meg csak úgy, hirtelen. Isten népének most kell napról napra megtanulnia hitből élni, nem számít, hogy könnyű vagy nehéz időkben, amikor Isten közelinek tűnik vagy éppen távolinak.
„…az igaz ember hitből él” (Gal 3:11; lásd még Hab 2:4). Most van a felkészülés ideje. Minden mostani megpróbáltatás, amit hittel állunk ki, drága gyümölcsöt teremhet az életünkben.
 

EGW idézet:

Úgy tűnik, nagyon sok ember nem tudja, mit is jelent a hit. Panaszkodnak, hogy sötétségben vannak, és elveszítették a bátorságukat. Megkérdeztem tőlük: Jézusra szegeződik a tekintetetek? Őt, a fedhetetlenség Napját szemlélitek? Határozottabban kell a gyülekezetek elé tárnotok a hit és a Krisztus fedhetetlenségére hagyatkozás kérdéskörét. Keveset beszélnek Jézus Krisztusról, az Ő semmihez sem fogható szeretetéről, az értünk hozott nagy áldozatáról, mivel Sátán már-már teljesen elhomályosította a Jézusról alkotott felfogásunkat. Kevésbé kellene az emberekben bíznunk, amikor lelki segítségre van szükségünk, és sokkal közelebb húzódnunk Jézus Krisztushoz, a mi Megváltónkhoz. Elménk időzzön Jézus Krisztus isteni tulajdonságain, beszéljünk szeretetéről, beszéljünk és énekeljünk irgalmáról, és fogadjuk el Őt személyes Megváltónknak. Így eggyé válunk Krisztussal. Azt fogjuk szeretni, amit Ő szeret, és gyűlölni fogjuk a bűnt, amit Ő is gyűlöl. Ezekről kellene beszélnünk és elmélkednünk. – Reflecting Christ, 82. o.

A harmadik angyal üzenete Isten parancsolatainak és Jézus Krisztus hitének a hirdetése. Isten parancsolatait hirdették is az adventisták, de Jézus Krisztus hitének nem tulajdonítottak hasonló jelentőséget, s így nem adtak lehetőséget arra, hogy a törvény és az evangélium kéz a kézben járjon. Nem találok szavakat ennek a témának a kimerítő kifejezésére. Jézus hitéről sokat beszélnek, de nem értik annak mibenlétét. Mit jelent Jézus hite a harmadik angyal üzenetének fényében? Jézus Krisztus a bűneink hordozójává vált, hogy bűnbocsátó Megváltónk lehessen. Úgy bántak vele, ahogyan mi érdemeltük volna. Eljött világunkba, és magára vette bűneinket, hogy magunkra vehessük igazságosságát. A Krisztus képességében való hit a teljes, a mindenre kiterjedő a megmentésünkre – ez jelenti a Jézus hitét. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. köt., 172. o.

Mire ez a nyomorúságos idő eljön, addigra mindenki felől döntöttek már, véget ért a próbaidő, véget ért a megátalkodottak iránti kegyelem. Az élő Isten pecsétje ott lesz már népén. Ez a kis maradék nem tudja megvédeni magát a világ hatalmasai ellen vívott halálos küzdelemben, Sátán seregei ellen, ezért Istent választják védelmüknek. A Föld legtekintélyesebb hatóságai törvényt hoznak: üldözés és halálbüntetés terhe mellett a fenevadat kell imádni és pecsétjét felvenni. Most segítse meg Isten az Ő népét, mert mit is tehetnének ilyen félelmetes összecsapásban a segítsége nélkül? A bátorság, a lelkierő, a hit és az Isten megmentő hatalmába vetett feltétlen bizalom nem egy pillanat műve. E mennyei eredetű tulajdonságok megszerzéséhez évek tapasztalata szükséges. Isten gyermekei már előzőleg a szent életre törekvéssel és az igazsághoz való elszánt ragaszkodással pecsételték meg sorsukat. Számtalan kísértés közepette tudták, hogy szilárdan ellen kell állniuk, máskülönben elbuknak. Érezték, hogy súlyos kötelesség vár rájuk. Azt is tudták, bármelyik órában  felszólítást  kaphatnak,  hogy  tegyék  le  fegyverzetüket. S ha életük anélkül zárulna le, hogy feladatukat nem végezték el, az örök veszteségük lenne. Buzgón elfogadták a menny világosságát, akár az első tanítványok  Jézustól.  –  Bizonyságtételek  a  gyülekezeteknek, 5. köt., 212–213. o.
 

A fenevad bélyegét illető prófécia vallási türelmetlenséget, gazdasági bojkottot, üldözést és végül halálos rendeletet említ. Meglepő azonban, hogy bátorító üzenet is van benne. Isten még a legnehezebb időben is megtartja népét, „akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét” (Jel 14:12)! A parancsolatok közé tartozik természetesen a negyedik, a szombat parancsolata is.
Jelenések 13. fejezetében a fenevad bélyegéről szóló prófécia beszámol Sátán legnagyobb dobásáról az Isten elleni háborúban. Az első stratégiája a megtévesztés. Ez a fejezet közli, hogy a jövőben az ördög majd egy földi, vallási-politikai hatalom által fog cselekedni, erőszakot alkalmazva, és ezt a hatalmat nevezi fenevadnak. Természetesen nem újkeletű dolog a vallási üldözés, attól kezdve történik, hogy Kain megölte Ábelt, amiért, ahogy Isten kijelentette, tisztelte az Urat (lásd 1Móz 4:1-8). Jézus beszélt arról, hogy a hívőket üldözni fogják az 1. századtól kezdve a korszakokon át: „Eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, úgy véli, hogy Istennek tesz szolgálatot” (Jn 16:2, ÚRK; lásd még Mt 10:22; 1Pt 4:12).
A fenevad bélyegéről szóló prófécia ennek a gonosz láncolatnak az utolsó láncszeme. A múltbeli üldözésekhez hasonlóan szintén azért tervelik ki, hogy mindenkire rákényszerítsenek egy bizonyos hitrendszert, valamint az istentisztelet általuk jóváhagyott formáját.
 

A prófécia szerint az üldözés gazdasági szankciókkal fog kezdődni: „Senki ne vehessen, se el ne adhasson semmit”, ha nincs rajta „a fenevad bélyege”. Amikor ez megtörténik, az emberek túlnyomó többsége megadja majd magát. Aki pedig szembeszegül, az végül halálos ítélet alá esik.
Az ördög apró kompromisszumokra csábítva felkészíti a magukat kereszténynek vallókat arra, hogy felvegyék a fenevad bélyegét, amikor a jövőben majd beköszönt a végső megpróbáltatás. Isten szeretete az, ami megerősít bennünket és megtart az előttünk álló zavaros időkben.
 

EGW idézet:

Jézus figyelmeztette tanítványait, mi vár rájuk, mint az evangélium üzenetének hirdetőire. Tudta, milyen szenvedések állnak előttük, milyen megpróbáltatásokat és nehézségeket kell elviselniük. Nem titkolta el, mivel kell szembeszállniuk, nehogy a váratlan nehézségek megingassák a hitüket: „Előre megmondom, mielőtt megtörténik – mondta –, hogy amikor megtörténik, higgyetek.” A bajok beköszöntével hitüknek erősödni és nem gyöngülni kellett. Így szóltak egymáshoz: Megmondta előre, hogy ez lesz, s azt is, hogy mit tegyünk a bajok leküzdésére.
Krisztus mondta: „Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.” „Gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig állhatatos marad, az megtartatik.” (Mt 10:16, 22) Bár ok nélkül, de gyűlölték Krisztust. Nem csoda hát, ha azokat is gyűlölik, akik Krisztus jelét viselik, az Ő szolgálatát végzik. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 9. köt., 235. o.

Isten imádóinak különös ismertetőjele a negyedik parancsolathoz való ragaszkodásuk lesz, mert ez teremtői hatalmának jele, valamint az emberek részéről kifejezhető tisztelet és hódolat eszköze. A gonoszok megkülönböztető jele az a törekvésük lesz, hogy lerombolják a teremtés emlékünnepét, és felmagasztalják Róma intézményét. A harc két táborra osztja a kereszténységet. Az egyikbe azok tartoznak, akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét, a másikba pedig azok, akik imádják a fenevadat vagy annak képét, és felveszik annak bélyegét. Noha az állam és az egyház összefog, hogy kicsinyeket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket arra kényszerítsenek, hogy vegyék magukra a fenevad bélyegét, ezt Isten népe nem fogja megtenni…
Félelmetes próbák és nehézségek várnak Isten népére. Háborús lelkület forrong a nemzetekben a Föld egyik szélétől a másikig. De a ránk váró nyomorúság idején – amilyen nem volt attól a naptól fogva, hogy nép kezdett lenni a Földön – Isten választott népe biztosan fog állni a hitben. Sátán és angyalai nem semmisíthetik meg őket, mert hatalmas erejű angyalok védelmében lesznek. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 55. o.

Életünknek minden egyes pillanata valóságos. Az élet nem játék, hanem  félelmetes  jelentőséggel  bír,  mivel  örök  következményekkel járó felelősségek hárulnak ránk. Ha ilyen szemszögből tekintünk az életre, akkor felismerjük, milyen nagy szükségünk van Isten segítségére. Meggyőződünk, hogy a Krisztus nélküli élet teljes kudarchoz vezet, de ha Jézus bennünk lakozik, akkor életünk célt és értelmet nyer. Akkor értjük meg igazán, hogy Isten kegyelme és a Szentlélek ereje nélkül nem érhetjük el az elénk állított magas mércét. – That I May Know Him, 85. o.
 

Jelenések 13. fejezetében az első fenevad a sárkánytól kapja erejét, királyi székét és hatalmát. Jel 12:9 és 20:2 versei megnevezik, hogy Sátán a sárkány. Ravasz ellenfél, földi erők által fejti ki a tevékenységét. Jel 12:3-5 versei szerint megpróbálta megölni az asszony „fiát” a születésekor. A fiúgyermek később „elragadtatott Istenhez és az ő trónjához” (Jel 12:5, ÚRK). Ez természetesen Krisztusra utal. Amikor Sátán el akarta pusztítani Krisztust, Heródes és a Római Birodalom által cselekedett. Később Pilátus, római kormányzó ítélte halálra, római hóhérok szögezték keresztre, római katona döfte belé a dárdát és a sírját is római katonák őrizték. Jel 13:2 szerint a pogány Római Birodalom által munkálkodó sárkány, azaz Sátán adja majd a királyi széket a felemelkedő fenevad hatalmának.
„A sárkány elsődleges értelemben Sátánt jelképezi, másodlagos értelemben azonban a Római Birodalmat… A Római Birodalmat követő hatalom, amely a sárkánytól kapta »az erejét, trónját és nagy hatalmát« (Jel 13:2, ÚRK), nyilván Róma pápai korszaka” (The SDA Bible Commentary.7. köt. 817. o.).

A. C. Flick történész úgy magyarázza, hogy „Róma politikai romjai közül emelkedett fel a nagy erkölcsi birodalom a római egyház »óriási formájában«” (A. C. Flick: The Rise of the Medieval Church. 1900, 150. o.; idézi The SDA Bible Commentary. 7. köt. 817. o.).
 

Az „egész föld” követi a fenevadat, Istennek azonban lesz egy népe, akik „követik a Bárányt”. Vagy az egyik oldalt, vagy a másikat kell választani, vagy Jézus mellett, vagy ellene. Nem lesz köztes, semleges terület, mint ahogy most sincs. Ha valaki nem kötelezi el magát szilárdan Jézus mellett, akár tudatosan, akár nem, az a másik oldalhoz húz.

EGW idézet:

A [Jelenések könyve] 13. fejezetben (1–10. v.) egy másik fenevadról esik szó. Ez a fenevad a „párduchoz” hasonló, és a sárkány neki „adá az ő erejét… és az ő királyi székét és nagy hatalmát”. Ez a szimbólum, ahogy azt a legtöbb protestáns is hiszi, a pápaságot jelképezi, amely az ősi Római Birodalom egykori erejét, helyét és tekintélyét örökölte. János a leopárdszerű fenevadról ezt mondja: „Adaték néki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szája… Megnyitá azért az ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazza az Ő nevét és az Ő sátorát, és azokat, akik a mennyben laknak. Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze; és adaték néki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen.” Ez a prófécia, amely majdnem azonos a Dániel könyve 7. fejezetében foglalt kis szarv jellemzésével, tagadhatatlanul a pápaságra mutat. – A nagy küzdelem, 439. o.

Istennek ezen a Földön van egy népe, amely követi a Bárányt bárhová megy. Sok ezer hűséges gyermeke van, akik nem hajtottak térdet Baál előtt. Ők fognak majd megállni a Sionon. Addig azonban ezen a Földön kell megállniuk, felölteniük a teljes fegyverzetet, és vállalniuk kell a veszendő lelkek érdekében végzett munkát.
Nem várhatunk arra, hogy elragadtassunk  a  mennybe,  és  majd ott kövessük Krisztust. A mennyei udvarokban akkor követjük Isten Bárányát, ha már itt is követjük Őt… Nem a szeszélyeinktől vezérelve kell Krisztus nyomában járnunk, és nem csak akkor, amikor jónak látjuk, vagy ha földi előnyeink származnak belőle. Választanunk kell az Ő követését. A mindennapi életben kövessük az Ő példáját, ahogy a nyáj követi pásztorát. Kövessük Őt szenvedve az Ő nevéért, és mondjuk szüntelen: „Ha meg is öl engem, én akkor is bízom benne!” – In heavenly Places, 298. o.

A világban sokan szemtanúi ez életért folyó versenynek – a keresztény hadviselésnek. S ez még nem minden. A mindenség Uralkodója és a mennyei angyalok milliárdjai a nézői e versenyfutásnak; aggódva, szorongva figyelik, ki lesz a győztes, ki nyeri el a dicsőség hervadhatatlan koronáját. Isten és a mennyei angyalok leírhatatlan érdeklődéssel figyelik a lemondást, önfeláldozást és azok gyötrelmes erőfeszítéseit, akik a keresztény versenyt futják. Minden ember aszerint a szívós erőfeszítés és állhatatos buzgalom szerint nyer jutalmat, mellyel kiveszi részét a fárasztó futásból.
Az előbb említett versenyekben csak egyetlen versenyző lehetett biztos a díjban. A keresztény futásban – írja az apostol – én is futok, de nem céltalanul! Nem szabad megcsalatkoznunk a versenyfutás végén. Mindazok számára, akik eleget tesznek Isten szava feltételeinek… nem bizonytalan a verseny. Valamennyien elnyerhetik a díjat; kivívhatják azt, majd viselhetik a dicsőség hervadhatatlan koronáját. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 34–35. o.
 

A fenevad A jelenések könyvében egy hitehagyóvá lett vallási erő szimbóluma, ami a pogány Rómából emelkedik fel és világszéles rendszerré növekszik. Jel 13:5 szerint káromló hatalom. Az Újszövetségben az minősül káromlásnak, ha valaki Isten előjogait tulajdonítja önmagának.

A vezetők istenkáromlással vádolták Jézust, az Ő esetében igazságtalanul, mert Isten minden előjogával és hatalmával rendelkezik, beleértve azt is, hogy megbocsáthatja a bűneinket, hiszen Ő Isten. Ezért is mondta olyan határozottan: „Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát” (Jn 14:9)?
1Tim 2:5 versében az áll, hogy csak egy közbenjáró van Isten és ember között, az ember Krisztus Jézus. Ezzel szemben a római egyház azt tanítja, hogy a pap a közbenjáró Isten és a bűnös emberiség között. Csakhogy mivel a pap is bűnös ember, nem lehet a közbenjárónk, hiszen neki is szüksége van közbenjáróra. Istenkáromlást jelent még az is, ha valaki Istennek mondja magát vagy Isten helyére áll. Nézzünk meg csak két kijelentést a római egyház mérvadó forrásaiból!

„A pápa méltósága oly nagy és magasztos, hogy már nem csupán ember… olyan, mintha Isten lenne a földön” (Lucius Ferraris: Prompta Bibliotheca. 2. cikk: „Papa”, 1763, 6. köt. 25–29. o.).
XIII. Leo pápa így dicsekedett: „Mi [a pápa] töltjük be a földön a Mindenható Isten helyét” (The Great Ecnyclical Letters of Pope Leo XIII. New York, 1903, Benzinger, 193. o.).

Ezek az állítások még fontosabbnak tűnnek annak fényében, hogy az „anti-” előtag nem mindig azt jelenti, hogy „ellen”, hanem azt is, hogy „helyett”, „helyében”. Ebből következően az „Antikrisztus” azt jelenti, hogy „Krisztus helyett”.
 

EGW idézet:

A menny Ura megengedi a világ lakóinak, hogy saját belátásuk szerint válasszanak vezetőt maguknak. Olvassa el mindenki alaposan a Jelenések könyve 13. fejezetét, mert az minden élő emberre, nagyra és kicsire egyaránt vonatkozik! Minden embernek állást kell foglalnia valamelyik oldalon. Vagy az igaz és élő Isten mellett, aki a hetednapi szombattal a teremtés emlékünnepét adta a világnak, vagy a hamis szombat mellett, melyet olyan emberek vezettek be, akik Sátán jellemvonásait magukra öltve Isten fölé emelik magukat, és elnyomják az Úr hűséges és igaz, parancsolattartó gyermekeit. Ez az üldöző hatalom az általa bevezetett szombat megtartásának előírásával a fenevad imádására fogja kényszeríteni az embereket. „Maga ül be, mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.” (2Thessz 2:4), s így káromolja Istent. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. köt., 424. o.

Veszélyes helyzetben van az, akit már többször megszólított az Üdvözítő, mégis semmibe veszi a kapott figyelmeztetéseket, nem alázza meg magát, s nem fogadja meg a megbocsátás és kegyelem keresésére felszólító tanácsokat. Jézus magához vonzza őt, a Szentlélek pedig buzdítja, hogy Isten akaratát helyezze saját akarata fölé, de ha nem hallgat a hívásra, akkor a Szentlélek megszomorodik és távozik. Ha a bűnös úgy dönt, hogy a bűnben és a megtéretlenségben marad, noha számos bizonyíték áll a rendelkezésére, amelyek bátoríthatnák a hitét, akkor még újabb bizonyítékok sem segíthetnek rajta.
Az ilyen ember már csak Sátán hívására válaszol. A sötétség hatalmának engedelmeskedik. Ez az út a halálra visz, mert a lélek megmarad a hitetlenségében és megátalkodottságában. Ez a legelterjedtebb emberi bűn, mely alattomosan dolgozik, mígnem a bűnös már nem érez lelkiismeret-furdalást, nem bánja bűnét, következésképpen számára már nincs bűnbocsánat. – That I May Know Him, 244. o.

A római egyház hatalomra jutása jelezte a sötétség korszakának kezdetét. Amint hatalma növekedett, a sötétség fokozódott. A Krisztusba vetett hitet igazi alapjáról, Krisztusról  áthelyezték  a római pápára. Ahelyett, hogy Isten fiára bízták volna bűneik megbocsátását és örök üdvösségüket, az emberek a pápára, prelátusokra és papokra néztek, s tekintéllyel ruházták fel őket. Arra tanították őket, hogy közbenjárójuk a pápa, és az emberek csak általa közeledhetnek Istenhez, és mivel Isten helyét tölti be értük, azért feltétlenül engedelmeskedniük kell neki. E követelménytől való elhajlás elegendő okot szolgáltatott arra, hogy a legszigorúbb testi és lelki büntetést szabják ki a vétkezőkre. Így az emberek gondolatait elterelték Istentől az esendő, tévedő, kegyetlen emberekre, sőt mi több, magára a sötétség fejedelmére, aki hatalmát általuk gyakorolta. A bűn a szentség álruháiba öltözött. Ha a Szentírást háttérbe szorítják, és az ember a legfelsőbbnek tekinti magát, akkor csak csalást, rászedést és aljas bűnöket fogunk látni. Az emberi törvények és hagyományok felemelésével megszilárdult a romlottság, amely Isten törvénye félretevésének mindenkori következménye. – A megváltás története, 331–332. o.
 

„A mennyben elkezdődött nagy küzdelemnek már egészen az elején az volt Sátán célja, hogy Isten törvényét megdöntse, ezért lázadt fel a Teremtő ellen. A mennyet ugyan el kellett hagynia, de a harcot folytatta a földön. Szívósan igyekszik az embert elámítani, hogy rá tudja venni Isten törvényének áthágására. Az, hogy ez Isten egész törvényének félredobásával történik vagy csak egyetlen szabály elvetésével – az eredmény végtére is ugyanaz […] Sátán, hogy a menny törvényét lejárassa, kiforgatta a Biblia tanításait. Így tévedések kerültek sok ezer ember vallásába, akik azt vallják, hogy hisznek a Szentírásban. Az igazság és a tévelygés közötti utolsó nagy összecsapás csupán az Isten törvénye miatti hosszú küzdelem végső csatája. Mi most kapcsolódunk be ebbe a harcba, az emberi törvények és Jahve rendelkezései, a Biblia vallása és a mesék és hagyományok vallása közötti küzdelembe” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 240. o.).
Amint láttuk, a szombatünneplésnek az adja a lényegét, hogy Krisztus a Teremtő. Jézus következetesen kiemelte annak a jelentőségét, hogy „az embernek Fia ura a szombatnak” (Lk 6:5; lásd még Mt 12:8; Mk 2:28). A szombat örök emlékeztető az identitásunkra, arra, hogy emberként kik vagyunk. Minden embernek értéket tulajdonít. Folyamatosan megerősíti azt, hogy teremtmények vagyunk, a Teremtőnk pedig méltó a szövetségi hűségünkre és imádatunkra. Ezért gyűlöli annyira az ördög a szombatot, az arany kapcsot, ami összeköt bennünket a Teremtővel, ezért is lesz ennek a napnak döntő szerepe a végső válságban.

Naponkénti tanulmányozásra: Zsolt 22–28; Ellen G. White: Az imádság, 22. fej., folytatás a fejezet végéig
 

A Jelenések az ellentétek könyve. E heti tanulmányunk Isten pecsétjével és a fenevad bélyegével foglalkozik. A századok folyamán a szombat az Isten iránti odaszentelődés különleges jele volt. A szombat tárta fel előttünk, hogy Isten a világegyetem Teremtőjének minőségében méltó az imádatunkra. A fenevad bélyege szintén az imádat kérdésére vonatkozik. Sátán bevezetett egy hamis szombatot – a hét első napját – tekintélye jelképeként. A Krisztus és Sátán közötti utolsó konfliktus arra összpontosít, hogy ki méltó a világegyetem vezetésére. Mivel Jézus az Életadó, Ő az, aki méltó az imádatunkra. Sátán mindezt tudja, és annak is tudatában van, hogy ez a jó és a rossz közötti nagy küzdelem egyik legfontosabb szempontja. Ezért támadja a szombatot, Isten teremtő tekintélyének jelképét.
A szombat központi helyet foglal el az utolsó küzdelemben, ezért legfőképpen Isten törvényét érik majd a támadások. E heti tanulmányunkban a világ utolsó háborújának aspektusait vizsgáljuk meg. Jelenések 14:12 versében olvassuk: „Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt, akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét.” Krisztus maradéka az utolsó időben rendelkezik a hit általi megigazulás ajándékával, amely képessé teszi a választottakat megtartani Isten parancsolatait.
Ezen a héten egyértelműen azonosítani fogjuk Jelenések 13. fejezetének tengerből feljövő fenevadát. Látni fogjuk, hogy ez a hatalom, mely bitorolja Isten tekintélyét, a sárkánytól és Sátántól kapja az erejét. Ez a fenevad a Római Birodalom romjai közül támad fel, és magának Istennek az előjogait tulajdonítja magának.

Mindazok, akik elfogadják a hármas angyali üzenetet, eltávolodnak Babilontól és hamis tanításaitól, következésképpen két dologért is dicséretben részesülnek: engedelmességükért és Jézusba vetett hitükért (Jel 14:12). Türelmetlenül várják Jézus második eljövetelét, állhatatosak és tántoríthatatlanok a hitben és az Isten törvénye iránti engedelmességben. A „Gill`s Exposition of the Bible” c. bibliakommentárban egy nagyon tanulságos kijelentést olvashatunk: „Itt vannak mindazok, akik Isten és nem emberek parancsolatait tartják meg, az evangéliumot, és nem az antikrisztus hagyományait. Úgy gyakorolják mindezt, mint kezdetben, minden változtatás és hamisítás nélkül. Megtartják Isten parancsolatait, mert azokat maga Isten adta; szeretetből teszik, az Ő dicsőségét szemlélve. Különböznek a fenevad imádóitól, és védve vannak a hitehagyás bűnétől; az asszony magvának tanúi és maradéka, akikkel a sárkány a fenevad által hadakozott” (Comments on Revelation 14:12 [biblestudytools.com/commentaires/gills-exposition-of-the-bible/revelation-14-12.html]).

A kegyelem által megmentett maradék abban különbözik a tengerből feljövő fenevad hatalmát imádó emberektől, hogy szereti Jézust és engedelmeskedik az Ő parancsolatainak. Rendelkezik a Jézus hitével, azzal a Jézusba vetett minőségi hittel, amely győztessé teszi őt. Hite az engedelmességben gyökerezik, és rendíthetetlenül megáll, amikor a többség térdet hajt a tengerből feljövő fenevad hatalma előtt. A szívében él Jézus. A kereszten Üdvözítőnk mindvégig bízott mennyei Atyja szeretetében, akkor is, amikor már nem érezte gondoskodását és törődését iránta, aki a világ összes bűnét magán hordozta. Jézus szívünkben élő hite képessé tesz minket életünk minden tapasztalatában bízni mennyei Atyánkban.

A tengerből feljövő fenevad azonosítása
A Jelenések 13. fejezetében megjelenő, tengerből feljövő fenevad ismertetőjelei egyértelműek. E heti tanulmányunkban három jellegzetes tulajdonságát vizsgáljuk meg. Az első sajátsága hatalmának eredetére utal: „… és a sárkány adá az ő erejét annak [a tengerből feljövő fenevadnak], és az ő királyi székét és nagy hatalmát” (Jel 13:2). Ki ez a sárkány, aki a tengerből feljövő fenevadra átruházza az erejét, trónját és hatalmát?
A sárkányról a 12. részben olvasunk. Jelenések 12:3–5 szakaszából megtudjuk, hogy a „sárkány” – az ördög – megpróbálta megsemmisíteni a „fiú-magzatot”, aki „elragadtaték Istenhez és az Ő királyi székéhez”, ami egyértelmű utalás Krisztusra. A sárkány világosan azonosítható ezekben az igeszakaszokban: Isten Szava félreérthetetlenül kijelenti, hogy az ördögről, Sátánról van szó (Jel 12:8–9). Isten és az ember ellensége áll a tengerből feljövő fenevad mögött. Az ördög azonban emberi ügynökök által dolgozik. Isten az Ő egyháza által végzi szolgálatát a földön, és hasonlóképpen cselekszik Sátán is: egy hatalmas, elbukott, Isten igazságát elutasító és törvényének hátat fordító vallási szervezet által végzi romboló munkáját. Habár a sárkány elsősorban Sátánt jelképezi, annyira közel állt a pogány Rómához, hogy másodlagos értelemben a Római Birodalom szimbóluma is (vö. Dán 7:7). Sátán felhasználta a pogány Rómát, amikor megpróbálta megölni Jézust közvetlenül a születése után (Mt 1:1–20), majd újból a pogány Rómához folyamodott, hogy keresztre feszítse Krisztust:
•    egy RÓMAI kormányzó – Pilátus – ítélte őt halálra (Mt 27:2, 17–26),
•    egy RÓMAI hóhér szegezte keresztre (Mt 27:27, 35),
•    egy RÓMAI katona szúrta át a szívét egy lándzsával (Jn 19:34),
•    RÓMAI pecsétet tettek a Jézus sírját eltorlaszoló kőre (Mt 27:66),
•    RÓMAI helyőrség vigyázott a sírjára (Mt 27:62–65).
A későbbiekben a sárkány – szintén a pogány Róma által – átadta a tengerből feljövő fenevadnak a helyét (királyi székét). Erre a felhatalmazásra akkor került sor, amikor Nagy Konstantin római császár elhatározta, hogy a birodalom fővárosát Rómából Konstantinápolyba költözteti, aminek köszönhetően hatalmi vákuum jött létre Rómában, a császárok birodalmi városában.
„[Nagy Konstantin] kelet felé húzódott, nyílt utat hagyva ezáltal Róma püspökei számára.” „A pápaság nem más, mint a letűnt Római Birodalom »szelleme«, amely »saját sírján« ülve királyként uralkodik” (Arthur
P. Stanley: Lectures on the History of the Eastern Church [New York: Charles Scribner`s Sons, 1862], 305. o.). A tengerből feljövő fenevad tehát Jelenések 13. fejezetében a pápaság vallási rendszere. Tartsuk mindvégig szem előtt, hogy itt egy rendszerről beszélünk, nem pedig annak tagjairól. A tengerből feljövő fenevad nem egy személy, hanem egy hamis vallási szervezet.
A második ismertetőjel, amelyet Jelenések 13. fejezete feltár előttünk a tengerből feljövő fenevad azonosításához, nagymértékben hasonlít az első jellegzetességére. Olyan vallási hatalomról van szó, amely megparancsolja, hogy imádják őt. Jelenések 13:3–4 szakasza kijelenti, hogy „az egész föld követé a fenevadat… és imádák a fenevadat.” Az itt bemutatott vallási szervezet olyan egyetemes rendszerré alakul át, amely kiköveteli az imádatot.
Ez a megjegyzés elvezet a harmadik ismertetőjelhez, melyet Jelenések 13 feltár előttünk a tengerből feljövő fenevad azonosításához: a káromlás (Jel 13:5–6). Mi a káromlás a Biblia szerint? Az Úr Jézust két alkalommal is káromlással vádolták, igazságtalanul, amiből megtudhatjuk, hogy mit tart a Szentírás káromlásnak: (1) egy ember kijelenti önmagáról, hogy ő Isten, vagy magának tulajdonítja Isten előjogait; (2) valaki azt állítja magáról, hogy van hatalma megbocsátani a bűnöket. A Jézus esetében a vádak igazságtalanok voltak, hiszen Ő Isten volt, és most is az, rendelkezik Isten minden hatalmával és előjogával, beleértve azt is, hogy hatalma van megbocsátani a bűnöket. (Ld. Jn 10:33; Lk 5:21.)
A Római Egyháznak két megkülönböztető jellemzője van, amit a Biblia káromlásnak nevez. Az első: azt állítja magáról, hogy van hatalma megbocsátani a bűnöket; a második: a pápa olyan szerepkörrel bír a földön, amivel egyedül Isten rendelkezhet.
Jézus a mi igazi főpapunk, és egyedül Ő bocsáthatja meg a bűneinket. Ugyan nem vagyunk eléggé igazak ahhoz, hogy megjelenhessünk Isten előtt, és szükségünk van Közbenjáróra, a hihetetlenül jó hír azonban az, hogy van Közbenjárónk: Jézus Krisztus! A Szentírás azt tanítja, hogy „egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus” (1Tim 2:5).
Ami pedig a káromlás második bibliai meghatározását illeti: a Római Egyház „eleget tesz” ennek a definíciónak, amit a következő idézet is kellőképpen alátámaszt. „A pápa oly mértékben méltó és felmagasztalt, hogy többé már nem csak ember, hanem olyan, mint Isten: ő Isten földi helytartója. […] Következésképpen a pápa hármas koronát visel: ő a menny, a föld és az alsó helyek királya. […] A királyok királya, akire a mindenható Isten a mennyországból rábízta a vezetést” (Lucius Ferraris: A pápa. Prompta Bibliotheca, 2. cikk [„Handy Library”], [Velence, Olaszország: Gaspar Storti, 1772], 6. köt., 26–29. o. Latin nyelvű, újranyomtatva [Róma: Press of the Popaganda, 1899]).
A Jelenések könyve felmagasztalja Jézust, azonosítja Isten végidei népét, és feltárja a fenevad megkülönböztető jegyeit, hogy felkészülhessünk az előttünk álló nagy küzdelemre.

 
Elmélkedésre
Néha túl keménynek, szigorúnak tűnhet egyesek számára, hogy Isten egy olyan vallásos szervezetet ítél el, amely sok jót tett a világban emberbaráti küldetésével, az oktatásban és az egészségügyben végzett szolgálatával. A lényeges kérdés nem az, hogy tett-e jót vagy sem ez a szervezet. Az igazán fontos kérdések ezek: Hűséges-e ez a szervezet Jézushoz és a Szentírás tanításaihoz? Mi rejtőzik egyetemes befolyása mögött, amelynek köszönhetően az egyház és az állam egységére vezeti a világot? A Jelenések könyve feltárja előttünk, hogy Róma támogatásával a vallásszabadság korlátozva lesz, gazdasági megszorításokat fognak alkalmazni mindazokkal szemben, akik nem engedelmeskednek a rendeleteinek, és végül üldözni fogják Isten népét, a hűségeseket börtönbe zárják, halálra
ítélik.
Kérd meg csoportod tagjait, hogy olvassák fel, majd beszéljék meg e heti leckénk három lényeges gondolatát:
Légy figyelmes arra, ami a világban történik! A Jelenések könyvének próféciái egy vallási-politikai egyesülést jövendölnek meg. Jézus ezt mondta tanítványainak a keresztre feszítés előtt: „Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok” (Mt 24:42). Mit akar Jézus mondani, amikor vigyázásra szólít fel? Hogyan valósítjuk ezt meg a gyakorlatban?
Légy készen! Most kell felkészülnünk a világ végső válságára. A válság általában nem fejleszti a jellemet, hanem leleplezi azt. Most van az idő, amikor meg kell erősödnünk „az Úrban és az Ő hatalmas erejében” (Ef 6:10). Gondolj életed egy válságos stádiumára, amelyet nemrég éltél át! Mit tudtál meg magadról ebben az időszakban? Jellemed mely részletein kell még csiszolnod, hogy javíts Istennel való járásodon? Hogyan készülünk fel Krisztus második eljövetelére?
Légy aktív! Jézus mondta: „Tanúim lesztek.” Most van az idő, amikor cselekednünk kell, Isten szeretetét, Szavát és világvégére figyelmeztető üzenetét hirdetnünk a körülöttünk élőknek! Milyen módon tehetsz bizonyságot a hitedről az előtted álló héten?