Sigla myBible myBible
Contul meu
Revideált Károli Biblia
Audio indisponibil pentru această versiune

Zakariás könyve 2

2 Újból fölemeltem tekintetemet, és íme, egy férfit láttam, mérőkötéllel a kezében.
2 Megkérdeztem: Hová mész? Azt mondta nekem: Megmérem Jeruzsálemet, hogy lássam, milyen széles, és milyen hosszú.
3 És íme, az angyal, aki velem beszélt, kilépett, és egy másik angyal jött elé,
4 és azt mondta neki: Fuss, és mondd ennek az ifjúnak: Kerítetlenül fogják lakni Jeruzsálemet a benne levő emberek és állatok sokasága miatt.
5 Én pedig – így szól az ÚR – tűzfal leszek körülötte, és megdicsőítem magamat benne!
6 Jaj, jaj! Fussatok ki az északi országból – így szól az ÚR –, mert az ég négy szele felé szórtalak szét titeket – így szól az ÚR.
7 Jaj, Sion! Menekülj, te, aki Babilón leányánál laksz!
8 Mert azt mondja a Seregek URa, aki azoknak a népeknek a dicsőségéért küldött engem, akik kifosztottak titeket: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!
9 Mert íme, fölemelem a kezemet ellenük, és saját szolgáik prédájává lesznek. Akkor majd megtudjátok, hogy a Seregek URa küldött el engem.
10 Örülj és örvendezz, Sion leánya, mert íme, eljövök, és közöttetek lakozom – így szól az ÚR.
11 Sok nép is csatlakozik majd azon a napon az ÚRhoz, népemmé lesznek, és én közöttük lakozom. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek URa küldött engem hozzátok.
12 Az ÚR birtokba veszi Júdát mint örökségét a szent földön, és újra magáévá fogadja Jeruzsálemet.
13 Hallgasson el minden test az ÚR előtt, mert fölkelt szentséges helyéről!
CARTE
CAPITOL
Versiune
Română
English
Magyar
Español
Italiano
Setări lectură
Dimensiune font
Tip font
Note de subsol
Numere și titluri
Iconițe comentarii
Trimiteri
Raportează o eroare
Comentariul Biblic: 0
Ce este greșit?
Mai mult
Limbă
Aspect

Conținutul nu este disponibil momentan.