Sigla myBible myBible
Contul meu
Károli Biblia

Tituszhoz írt levél 1

1 Pál, Istennek szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola, az Isten választottainak hite és a kegyesség szerint való igazságnak megismerése szerint,
2 Az örök élet reménységére, melyet megígért az igazmondó Isten örök időknek előtte,
3 Megjelentette pedig a maga idejében az ő beszédét a prédikálás által, a mely reám bízatott a mi megtartó Istenünknek parancsolata szerint; Titusnak, a közös hit szerint való igaz fiamnak:
4 Kegyelem, irgalmasság és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól, a mi Megtartónktól.
5 A végett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és rendelj városonként presbitereket, a miképen én néked meghagytam;
6 Ha van feddhetetlen, egy feleségű férfiú, a kinek hívő, nem kicsapongással vádolt avagy engedetlen gyermekei vannak.
7 Mert szükséges, hogy a püspök feddhetetlen legyen, mint Isten sáfára; nem akaratos, nem haragos, nem részeges, nem verekedő, nem rút nyerészkedő;
8 Hanem vendégszerető, jónak kedvelője, mértékletes, igaz, tiszta, maga tűrtető;
9 A ki a tudomány szerint való igaz beszédhez tartja magát, hogy inthessen az egészséges tudománnyal és meggyőzhesse az ellenkezőket.
10 Mert van sok engedetlen, hiába való beszédű és csaló, kiváltképen a körülmetélkedésből valók,
11 A kiknek be kell dugni a szájokat; a kik egész házakat feldúlnak, tanítván rút nyereség okáért, a miket nem kellene.
12 Azt mondta valaki közülök, az ő saját prófétájok: A krétaiak mindig hazugok, gonosz vadak, rest hasak.
13 E bizonyság igaz: annakokáért fedd őket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek,
14 Nem ügyelvén zsidó mesékre, és az igazságot megvető emberek parancsolataira.
15 Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett azoknak mind elméjök, mind lelkiismeretök.
16 Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, mivelhogy útálatosak és hitetlenek és minden jó cselekedetre méltatlanok.
CARTE
CAPITOL
Versiune
Română
English
Magyar
Español
Italiano
Setări lectură
Dimensiune font
Tip font
Note de subsol
Numere și titluri
Iconițe comentarii
Trimiteri
Raportează o eroare
Comentariul Biblic: 0
Ce este greșit?
Mai mult
Limbă
Aspect

Conținutul nu este disponibil momentan.