Sigla myBible myBible
Contul meu
Új Fordítású Biblia
Audio indisponibil pentru această versiune

Jelenések könyve 10

10 És láttam, hogy egy másik erős angyal leszáll az égből. Felhőbe volt öltözve, a fején szivárvány, az arca olyan, mint a nap, a lába pedig mint a tűzoszlop,
2 kezében nyitott könyvecske volt, jobb lábát rátette a tengerre, a balt pedig a földre,
3 és felkiáltott hatalmas hangon, ahogyan az oroszlán ordít, és amikor felkiáltott, megszólalt a hét mennydörgés a maga hangján.
4 Amikor megszólalt a hét mennydörgés, írni akartam, de hallottam egy hangot az égből, amely így szólt: Pecsételd le, amiket a hét mennydörgés mondott, és ne írd le!
5 Ekkor az angyal, akit állni láttam a tengeren és a földön, felemelte jobb kezét az égre,
6 és megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette a mennyet és a benne levőket, a földet és a rajta levőket, a tengert és a benne levőket, hogy nem lesz több idő,
7 hanem csak azok a napok, amikor megszólal a hetedik angyal trombitájának hangja, és beteljesedik az Isten titka, ahogyan hírül adta azt szolgáinak, a prófétáknak.
8 Ekkor az a hang, amelyet a mennyből hallottam, ismét beszélt velem, és így szólt: Menj el, vedd át a nyitott könyvet, amely az angyal kezében van, aki a tengeren és a földön áll.
9 Odamentem az angyalhoz, és kértem tőle, hogy adja át nekem a könyvecskét. Ő pedig így szólt hozzám: Vedd át, és edd meg: keserűvé teszi a gyomrodat, a szádban pedig édes lesz, mint a méz.
10 Átvettem az angyal kezéből a könyvecskét, és megettem: a számban olyan édes volt, mint a méz, de amikor megettem, keserűvé lett a gyomrom.
11 És ez a szó hangzott felém: Ismét prófétálnod kell sok népről és nemzetről, nyelvről és királyról.
CARTE
CAPITOL
Versiune
Română
English
Magyar
Español
Italiano
Setări lectură
Dimensiune font
Tip font
Note de subsol
Numere și titluri
Iconițe comentarii
Trimiteri
Raportează o eroare
Comentariul Biblic: 0
Ce este greșit?
Mai mult
Limbă
Aspect

Conținutul nu este disponibil momentan.