Zsoltárok könyve 102
102
[A nyomorult imádsága, amikor eleped, és kiönti panaszát az ÚR előtt.] (2) URam, hallgasd meg imádságomat, és jusson hozzád kiáltásom!
2
(3) Ne rejtsd el arcodat előlem, mikor szorongatnak engem; fordítsd felém füledet, mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
3
(4) Mert elenyésznek napjaim, mint a füst, és égnek a csontjaim, mint valami tűzhely.
4
(5) Szívem olyan, mint a letarolt és kiszáradt fű, még enni is elfelejtkezem.
5
(6) Jajgatásom hangjától húsom a csontomhoz tapad.
6
(7) Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyan lettem, mint a bagoly a romok közt.
7
(8) Virrasztok, és olyan magányos vagyok, mint a madár a háztetőn.
8
(9) Mindennap gyaláznak ellenségeim, csúfolóim átkoznak engem.
9
(10) Bizony port eszem kenyér gyanánt, és italomat könnyel vegyítem
10
(11) fölindulásod és haragod miatt, mert fölemeltél engem és földhöz vertél.
11
(12) Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék, magam pedig, mint a fű, elszáradok.
12
(13) De te, URam, örökké megmaradsz, nemzedékről nemzedékre emlegetnek.
13
(14) Kelj föl, könyörülj a Sionon! Ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.
14
(15) Mert annak még a köveit is kedvelik szolgáid, és a porán is szánakoznak.
15
(16) Félik majd az ÚR nevét a népek és a föld minden királya a te dicsőségedet,
16
(17) mert az ÚR felépíti Siont, és megmutatja magát dicsőségében.
17
(18) Odafordul a gyámoltalanok imádsága felé, és nem utálja meg imádságukat.
18
(19) Jegyezzék föl ezt a következő nemzedéknek, hogy a nép, amely még ezután lesz teremtve, dicsérhesse az URat.
19
(20) Mert letekintett az ÚR szentsége magaslatáról, lenézett az ÚR a mennyekből a földre,
20
(21) hogy meghallja a foglyok sóhajtozását, és feloldozza a halálnak fiait.
21
(22) Hogy hirdessék a Sionon az ÚR nevét és dicséretét Jeruzsálemben,
22
(23) amikor egybegyűlik minden nép és ország, hogy az ÚRnak szolgáljanak.
23
(24) Megtörte erőmet az úton, megrövidítette napjaimat.
24
(25) Ezt mondtam: Én Istenem! Ne vigyél el engem napjaim felénél, te, kinek esztendei nemzedékről nemzedékre tartanak.
25
(26) Te vetettél réges-régen alapot a földnek, az egek is a te kezed munkái.
26
(27) Azok elenyésznek, de te megmaradsz. Azok elavulnak, mint a ruha, lecseréled őket, mint az öltözetet. Bizony elváltoznak,
27
(28) de te ugyanaz vagy, és éveid nem fogynak el.
28
(29) Szolgáid fiai megmaradnak, és utódaik is színed előtt lakoznak.