1Ajánlom pedig nektek nőtestvérünket, Fébét, aki a kenkhreai gyülekezet szolgálója,
2hogy fogadjátok őt az Úrban, szentekhez illően, és legyetek segítségére, ha valami dologban rátok szorul, mert ő is sokaknak volt segítségére, nekem magamnak is.
3Köszöntsétek Priszkát és Akvilát, munkatársaimat a Krisztus Jézusban!
4Ők saját fejüket kockáztatták az életemért, akiknek nemcsak én mondok köszönetet, hanem a pogányok minden gyülekezete is,
5és köszöntsétek azt a gyülekezetet is, amely az ő házukban van. Köszöntsétek szeretett Epainetoszomat, aki az ázsiai tartomány első zsengéje Krisztusban.
6Köszöntsétek Máriát, aki sokat fáradozott értetek.
7Köszöntsétek Andronikoszt és Juniászt, rokonaimat és fogolytársaimat, akik nagyra becsültek az apostolok között, és akik még előttem lettek a Krisztuséi.
8Köszöntsétek az Úrban szeretett Ampliátuszomat.
9Köszöntsétek Urbánuszt, aki munkatársunk a Krisztusban, és szeretett Sztakhüszomat.
10Köszöntsétek a Krisztusban kipróbált Apellészt. Köszöntsétek Arisztobulosz házanépét.
11Köszöntsétek Heródiont, az én rokonomat. Köszöntsétek a Narcisszusz házanépéből azokat, akik az Úrban vannak.
12Köszöntsétek Trüfainát és Trüfószát, akik sokat munkálkodnak az Úrban. Köszöntsétek a szeretett Persziszt, aki sokat munkálkodott az Úrban.
13Köszöntsétek az Úrban kiválasztott Rufuszt és anyját, aki nekem is anyám.
14Köszöntsétek Aszünkritoszt, Flegónt, Hermészt, Patrobászt, Hermászt és a velük levő testvéreket.
15Köszöntsétek Filologoszt és Júliát, Néreuszt és nőtestvérét és Olümpászt és valamennyi szentet, akik velük vannak.
16Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszönt titeket Krisztus minden gyülekezete.
17Kérlek pedig titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal a tanítással szemben, amelyet tanultatok. Tartózkodjatok tőlük!
18Mert az ilyenek nem a mi Urunk Jézus Krisztusnak szolgálnak, hanem csak a hasuknak, és nyájas beszéddel meg hízelkedéssel megcsalják a jóhiszeműek szívét.
19Mert a ti engedelmességetek híre mindenkihez eljutott. Örülök azért nektek, de azt akarom, hogy bölcsek legyetek a jóban és ártatlanok a rosszban.
20A békesség Istene pedig hamarosan összetöri a Sátánt a lábatok alatt. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme veletek. Ámen.
21Köszönt titeket munkatársam, Timóteus, valamint rokonaim: Luciusz, Jázon és Szószipatrosz.
22Köszöntelek titeket az Úrban én, Terciusz, aki ezt a levelet írtam.
23Köszönt titeket Gájusz, aki nekem és az egész gyülekezetnek házigazdája. Köszönt titeket Erásztosz, a város intézője és Kvártusz testvér.
24A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme mindnyájatokkal. Ámen.
25Annak pedig, aki titeket megerősíthet az én evangéliumom és a Jézus Krisztus hirdetése által, annak a titoknak kijelentése folytán, amely örök időktől fogva el volt hallgatva,
26most pedig a prófétai írások által nyilvánvaló lett, és az örök Isten parancsolata szerint a hitben való engedelmesség végett minden népnek tudomására jutott,
27annak az egyedül bölcs Istennek dicsőség mindörökké a Jézus Krisztus által. Ámen.