1 Aki a feddésekre is nyakas marad, egyszer csak gyógyíthatatlanul összetörik.

2 Mikor gyarapodnak az igazak, örül a nép, mikor pedig az istentelen uralkodik, sóhajtozik a nép.

3 Aki szereti a bölcsességet, megvidámítja apját, aki pedig a paráznákhoz csatlakozik, elveszti vagyonát.

4 Igazsággal erősíti meg a király az országot, de aki ajándékot fogad el, az romlásra juttatja.

5 Aki hízeleg barátjának, hálót vet annak lába elé.

6 A gonosz embert csapdába ejti a vétke, az igaz pedig énekel és vigad.

7 Az igaz megérti a szegények ügyét, az istentelen azonban nem tudja megérteni.

8 A csúfolódó emberek lángra lobbantják a várost, de a bölcsek elfordítják a haragot.

9 Amikor az eszes ember bolonddal vitázik, a bolond vagy fölháborodik, vagy nevet, de nem nyugszik meg.

10 A vérszomjas emberek gyűlölik a feddhetetlent, az igazak pedig oltalmazzák annak életét.

11 Minden indulatát szabadon engedi a bolond, de a bölcs végül lecsöndesíti azt.

12 Amelyik uralkodó hallgat a hazug beszédre, annak minden szolgája vétkessé lesz.

13 A szegény és az uzsorás emberben ez a közös: mindkettőjük szemének az ÚR adhat világosságot.

14 Amelyik király igazságosan ítéli a szegényeket, annak trónja mindörökké megáll.

15 A vessző és dorgálás bölcsességet ad, de a szabadjára engedett gyermek szégyent hoz anyjára.

16 Mikor fölemelkednek az istentelenek, elhatalmasodik a bűn, de az igazak megérik az ő elbukásukat.

17 Fenyítsd meg fiadat, és nyugodt lehetsz felőle, gyönyörűséget szerez lelkednek.

18 Ha nincs mennyei látás, elvadul a nép, de boldog lesz, ha megtartja a törvényt.

19 Csak beszédből nem tanul a szolga, ha érti is azt, nem törődik vele.

20 Láttál-e elhamarkodottan szóló embert? A bolond felől több reménység van, mint felőle.

21 Ha a szolgát gyermekkorától fogva kényeztetik, végül ő lesz a fiú.

22 A haragos ember viszályt szít, és az indulatosnak sok a vétke.

23 Az embert megalázza kevélysége, de az alázatost tisztelet övezi.

24 Aki osztozkodik a tolvajjal, önmagát gyűlöli; hallja az esküdözést, de nem tesz jelentést.

25 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki az ÚRban bízik, azt ő megvédi.

26 Sokan járulnának a fejedelem elé, pedig az ÚR ítél meg mindenkit.

27 Utálják az igazak a hamis embert, és utálják az istentelenek az igaz úton járót.