1 Továbbá, testvéreim, örüljetek az Úrban. Nem esik nehezemre ugyanazokat írni, titeket viszont megerősít.

2 Őrizkedjetek az ebektől, őrizkedjetek a gonosz munkásoktól, őrizkedjetek a megmetéltektől!

3 Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik lélekben szolgálunk Istennek, és Krisztus Jézusban dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk.

4 Pedig nekem test szerint is van miben bizakodnom. Ha valaki úgy véli, hogy a testben bizakodhat, én még inkább:

5 körülmetéltek nyolcadnapon, Izráel nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, zsidó a zsidók közül, törvény tekintetében farizeus,

6 buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében pedig feddhetetlen voltam.

7 De amik nekem egykor nyereségek voltak, azokat kárnak ítéltem Krisztusért.

8 Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének gazdagsága miatt, akiért kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem,

9 és benne olyannak bizonyuljak, mint akinek nincs saját igazságom a törvényből, hanem a Krisztusban való hit által van igazságom, Istentől való igazságom a hit alapján,

10 hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét és az ő szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához,

11 ha valamiképpen eljuthatnék a halottak közül való feltámadásra.

12 Nem mintha már elértem volna, vagy már tökéletes lennék, hanem igyekszem, hogy megragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus.

13 Testvéreim, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna, de egyet cselekszem: azokat, amelyek mögöttem vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülve

14 célegyenest futok Isten felülről való elhívásának jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van.

15 Akik tehát tökéletesek, azoknak így kell gondolkozniuk, de ha ti valamiben másként gondolkoztok, Isten azt is ki fogja jelenteni nektek.

16 Csakhogy amire eljutottunk, aszerint járjunk.

17 Legyetek követőim, testvéreim, és figyeljetek azokra, akik úgy járnak, ahogy mi példát adtunk nektek.

18 Mert sokan járnak másképpen, akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei,

19 akiknek pusztulás a végük, a hasuk az istenük, és dicsőségük gyalázatukban van, akik a földiekkel törődnek.

20 Mert a mi polgárságunk a mennyben van, ahonnan a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk,

21 aki átváltoztatja nyomorúságos testünket az ő dicsőséges testének hasonlóságára azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindent.