Sigla myBible myBible
Contul meu
Új Fordítású Biblia
Audio indisponibil pentru această versiune

Máté evangéliuma 14

14 Abban az időben Heródes, a negyedes fejedelem meghallotta, hogy mit beszélnek Jézusról,
2 és ezt mondta szolgáinak: Ez az ember Keresztelő János, ő támadt fel a halottak közül, és ezért vannak benne a csodatevő erők.
3 Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe záratta, testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás miatt.
4 János ugyanis azt mondta neki: Nem szabad együtt élned vele!
5 Heródes szerette volna megöletni, de félt a sokaságtól, mert prófétának tartották.
6 Amikor azonban eljött Heródes születésnapja, Heródiás leánya táncolt a társaság előtt, és ez kedvére volt Heródesnek;
7 ezért esküvel fogadta, hogy bármit kér, megadja neki.
8 Ő pedig anyja tanácsára így szólt: Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.
9 A király elkomorodott, de esküje és a vendégek miatt megparancsolta, hogy teljesítsék kérését.
10 Elküldte embereit, lefejeztette Jánost a börtönben.
11 Elhozták a fejét egy tálon, átadták a leánynak, ő pedig odavitte anyjának.
12 Azután eljöttek tanítványai, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd elmentek, és hírül adták ezt Jézusnak.
13 Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, gyalog követte őt a városokból.
14 Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket.
15 Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és ezt mondták: Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak.
16 Jézus azonban ezt mondta nekik: Nem kell elmenniük: ti adjatok nekik enni!
17 Ők így válaszoltak: Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk.
18 Ő pedig ezt mondta: Hozzátok nekem ide azokat!
19 Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, azután vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.
20 Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral.
21 Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.
22 Ezután nyomban sürgetni kezdte tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot.
23 Miután elbocsátotta a sokaságot, egyedül felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott.
24 A hajó pedig már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok között hányódott, mert ellenszél volt.
25 Már hajnalodott, amikor Jézus odament hozzájuk a tengeren járva.
26 Mikor pedig a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrémültek, és ezt mondták: Kísértet ez! És ijedtükben felkiáltottak.
27 De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!
28 Péter ekkor így válaszolt neki: Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!
29 Ő pedig így szólt: Jöjj! És Péter, kiszállva a hajóból, járni kezdett a vízen, és elindult Jézus felé.
30 Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: Uram, ments meg!
31 Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél?
32 És amint beszálltak a hajóba, elült a szél.
33 A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Valóban Isten Fia vagy!
34 Átkelve Genezáretnél értek partot.
35 Amikor felismerték őt annak a helynek a lakói, hírül adták az egész környéken, és odavittek hozzá minden beteget,
36 és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét megérinthessék. És aki csak megérintette, meggyógyult.
CARTE
CAPITOL
Versiune
Română
English
Magyar
Español
Italiano
Setări lectură
Dimensiune font
Tip font
Note de subsol
Numere și titluri
Iconițe comentarii
Trimiteri
Raportează o eroare
Comentariul Biblic: 0
Ce este greșit?
Mai mult
Limbă
Aspect

Conținutul nu este disponibil momentan.