1Aztán felkerekedett az egész sokaság, és elvitték őt Pilátushoz.
2Így kezdték vádolni: Úgy találtuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy a császárnak adót fizessünk, és azt állítja magáról, hogy ő Krisztus, a király.
3Pilátus megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő pedig így válaszolt: Te mondod!
4Pilátus azért azt mondta a főpapoknak és a sokaságnak: Semmi bűnt nem találok ebben az emberben.
5De azok erősködtek, és azt mondták, hogy tanításával fellázítja a népet egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.
6Ennek hallatára Pilátus megkérdezte, hogy Galileából való-e.
7Amikor megtudta, hogy Heródes fennhatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, mivel azokban a napokban ő is Jeruzsálemben tartózkodott.
8Heródes pedig nagyon megörült Jézusnak, mert már régóta szerette volna őt látni, mivel sokat hallott felőle, és remélte, hogy majd valami csodát tesz a szeme láttára.
9Hosszasan faggatta, de ő semmit sem válaszolt neki.
10A főpapok és az írástudók is ott álltak, és nagy igyekezettel vádolták őt.
11Heródes katonáival együtt megvetően bánt vele, és kigúnyolta, majd fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz.
12Heródes és Pilátus ezen a napon lettek barátok, mert korábban ellenséges viszonyban voltak egymással.
13Pilátus pedig összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet,
14és azt mondta nekik: Elém hoztátok ezt az embert, mint a nép lázítóját, és íme, én előttetek kihallgattam, és semmi olyan bűnt nem találtam benne, amellyel vádoljátok.
15De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi olyat nem követett el, amiért halált érdemelne.
16Megfenyítem tehát, és elbocsátom.
17Az ünnep miatt ugyanis szabadon kellett engednie egy foglyot.
18De az egész sokaság felkiáltott: Végezz vele, és bocsásd el Barabbást!
19Ez utóbbit a városban kitört valamilyen lázadásért és gyilkosságért vetették börtönbe.
20Pilátus ekkor ismét hozzájuk fordult, mert szerette volna szabadon engedni Jézust.
21De azok egyre csak kiáltoztak: Feszítsd meg! Feszítsd meg őt!
22Ő pedig harmadszor is azt mondta nekik: De hát mi rosszat tett ez az ember? Semmi halálra való bűnt nem találtam benne, megfenyítem azért, és elbocsátom.
23Azok pedig hangos kiáltozással ostromolták, és követelték, hogy feszítsék meg, és győzött a kiáltozásuk.
24Pilátus úgy döntött, hogy enged követelésüknek,
25és elbocsátotta nekik azt, akit lázadásért és gyilkosságért vetettek börtönbe, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.
26Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki éppen a mezőről jött, és arra tették a keresztfát, hogy vigye Jézus után.
27A népnek és asszonyoknak nagy sokasága követte őt, akik gyászolták és siratták.
28Jézus pedig feléjük fordulva azt mondta: Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket,
29mert jönnek majd napok, amelyeken azt mondják: Boldogok a meddők, és a méhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak!
30Akkor azt kiáltják a hegyeknek: Essetek ránk! És a halmoknak: Borítsatok el minket!
31Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?
32Vele együtt két gonosztevőt is vittek kivégzésre.
33Amikor megérkeztek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívnak, megfeszítették őt és a gonosztevőket, egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.
34Jézus pedig azt mondta: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Azután sorsvetéssel megosztoztak ruháin.
35A nép ott állt és nézte, a főemberek pedig gúnyosan megjegyezték: Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!
36A katonák is odamentek, csúfolták, ecettel kínálták,
37és azt mondták neki: Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!
38Felirat is volt felette, görög, latin és héber betűkkel: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA.
39A megfeszített gonosztevők közül az egyik így szidalmazta: Nemde te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is!
40De a másik megdorgálta ezt mondva: Te nem féled az Istent? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy!
41Mi ugyan jogosan, mert cselekedeteink méltó büntetését vesszük, de ő semmi rosszat nem cselekedett.
42És azt mondta: Jézus, emlékezz meg rólam, amikor eljössz a te országodba!
43Ő így felelt: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.
44Már körülbelül hat óra volt, és sötétség lett az egész földön mintegy kilenc óráig.
45A nap elsötétült, és a templom kárpitja középen kettéhasadt.
46Jézus pedig hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le a lelkemet! – és ezt mondva meghalt.
47Amikor a százados látta, ami történt, így dicsőítette Istent: Bizony, ez az ember igaz volt.
48És az egész sokaság, amely bámészkodni ment oda, amikor látta a történteket, mellét verve tért haza.
49Mindazok, akik ismerték, és az asszonyok, akik Galileából követték, távolabb állva szemlélték ezeket.
50Volt egy József nevű ember, a nagytanács tagja, jó és igaz férfiú, a júdeai Arimátia városából,
51aki nem értett egyet a többiek tanácsával és eljárásával, és maga is várta az Isten országát.
52Ez odament Pilátushoz, és elkérte Jézus testét.
53Majd levette a keresztről, gyolcsba göngyölte, és egy sziklába vágott sírboltba helyezte, amelyben még senki sem feküdt.
54Az előkészület napja volt, szombatra virradóan.
55Az őt követő asszonyok is, akik Galileából jöttek vele, elkísérték, és megnézték a sírt és azt is, ahogyan elhelyezték a testét benne.
56Majd visszatértek, és illatszereket és keneteket készítettek elő.