Jób könyve 16
16
Felele pedig Jób, és monda:
2
Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
3
Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?
4
Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
5
Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.
6
Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?
7
Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
8
Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.
9
Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
10
Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.
11
Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
12
Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.
13
Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
14
Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
15
Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
16
Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;
17
Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
18
Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
19
Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
20
Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
21
Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.
22
Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.
23
Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.