---

¹ Ha Efraim megszólalt, rettegés támadt. Naggyá lett Izráelben, de vétkezett a Baallal, és meghalt.
² Most is gyarapítják vétkeiket, és öntött szobrot csinálnak maguknak ezüstjükből: bálványokat a maguk esze szerint. Mesteremberek műve mindez, akik ezt mondják róluk: az emberek, akik áldoznak, hadd csókolgassák a borjúkat!
³ Azért olyanná lesznek, mint a reggeli felhő, és mint a harmat, amely korán eltűnik; mint a szérűről elsodort polyva, és mint a kémény füstje.
⁴ Mert én vagyok az ÚR, a te Istened Egyiptom földjétől fogva. Nem ismerhetsz más Istent rajtam kívül, és rajtam kívül nincs más szabadító!
⁵ Én gondoskodtam rólad a pusztában, a kiszikkadt földön.
⁶ Ha legelhettek, elteltek. Elteltek, és szívük fölfuvalkodott, ezért felejtkeztek el rólam.
⁷ De olyan leszek hozzájuk, mint az oroszlán, mint a párduc, úgy leselkedem rájuk az úton.
⁸ Rájuk rontok, mint a kölykétől megfosztott medve, föltépem mellkasukat, és fölfalom ott őket, mint egy nőstény oroszlán. Mezei vad szaggatja szét őket!
⁹ Romlásodra lett Izráel, hogy ellenem törekedtél, a te segítőd ellen.
¹⁰ Hol van hát királyod, hogy megszabadítsa minden városodat? És bíráid, akikről azt mondtad: Adj nekem királyt és fejedelmeket!
¹¹ Adok neked királyt haragomban, de el is veszem fölindulásomban.
¹² Össze van gyűjtve Efraim álnoksága, el van téve a vétke!
¹³ A szülés kínjai lepik meg őt. Oktalan fiú ő, mert nem jön ki a kellő időben anyja méhéből.
¹⁴ Megváltom őket a Seol hatalmából! Megváltom őket a haláltól! Hol van a tövised, ó, halál? Hol a fullánkod, Seol? A részvét rejtve van előlem.
¹⁵ Mert bár ő a legvirágzóbb a testvérek közt, feljön majd a keleti szél, az ÚR szele föltámad a pusztából: kiszárad a kútja, elapad a forrása, kincstárának minden drágaságát kirabolja.
¹⁶ (14,1) Meglakol Samária, mert dacolt Istenével. Fegyver által hullanak el, csecsemőit földhöz verik, és várandós asszonyait fölhasítják.