Mózes II. könyve 36
36
(35,36) Ezért Becalél, Oholíáb és mindazok a bölcs férfiak, akiknek az ÚR bölcsességet és értelmet adott, hogy meg tudjanak csinálni minden eszközt a szent hajlék szolgálatához: mindent pontosan úgy csináljanak meg, amiképpen az ÚR megparancsolta.
2
(1) Mózes tehát hívatta Becalélt, Oholíábot és mindazokat a bölcs férfiakat, akiknek elméjébe tudást adott az ÚR, és mindazokat, akiket szívük arra indított, hogy részt vegyenek annak a munkának a végrehajtásában.
3
(2) Átvették Mózestől mindazokat a felajánlott dolgokat, amelyeket Izráel fiai hoztak a szent hajlék fölépítéséhez. Azon túl is minden reggel hoztak önkéntes ajándékot.
4
(3) Eljöttek tehát mindazok a hozzáértő emberek, akik a szent hajlék különféle munkáin dolgoztak, ki-ki a maga mesterségében, amivel foglalkozott.
5
(4) Azt mondták Mózesnek: Többet hordott a nép ajándékba, mint amennyi az ÚR által parancsolt munka elkészítéséhez szükséges.
6
(5) Mózes ekkor parancsot adott ki, hogy vigyék hírül a táborban: se férfi, se asszony ezután ne készítsen semmiféle felajánlást a szent hajlék munkálataihoz! Ekkor abbahagyta a nép az ajándékhordást.
7
(6) Mert az egész munka elvégzéséhez elég volt az adomány, még felesleg is maradt.
8
(7) Az összes ott dolgozó bölcs szívű férfi együtt készítette a hajlékot. Tíz szőnyegből nagy hozzáértéssel készítették: kék, bíborpiros és karmazsinszínű sodrott lenből, rajta kerúbokkal.
9
(8) Egy-egy szőnyeg hossza huszonnyolc könyök, szélessége négy könyök volt. Egyforma méretű volt minden szőnyeg.
10
(9) Öt szőnyeget fűztek össze, és a másik öt szőnyeget is összefűzték egymással.
11
(10) És az összefűzött szőnyegek közül a szélsőre kék hurkokat csináltak. Ugyanilyet készítettek a másik csoportban is a külső szőnyeg szélére.
12
(11) Az egyik szőnyegre ötven hurkot csináltak, és ötven hurkot csináltak a másik szőnyeg szélén is, amelyik a másik csoportban volt. A hurkok egymással szemben voltak.
13
(12) Ötven aranyhorgocskát is készítettek, és összefogták a szőnyegeket a horgocskákkal, egyiket a másikkal, és eggyé lett a hajlék.
14
(13) Kecskeszőr szőnyegeket is készítettek, hogy tető legyen a hajlékon. Tizenegy ilyen szőnyeget csináltak.
15
(14) Egy szőnyeg hossza harminc könyök és egy szőnyeg szélessége négy könyök volt. Azonos méretű volt a tizenegy szőnyeg.
16
(15) Külön összefűztek még öt szőnyeget és külön hat szőnyeget is.
17
(16) Ötven hurkot is készítettek a szőnyeg szélére, amely az összefűzött szőnyegek közül a szélén van. Ötven hurkot készítettek a szőnyeg szélére a másik csoportban is.
18
(17) Készítettek ötven rézhorgocskát is a sátor összefűzésére, hogy eggyé legyen.
19
(18) Takarót is készítettek a sátorra vörösre festett kosbőrökből és azon kívül egy takarót borzbőrökből.
20
(19) Megcsinálták a deszkákat is a hajlékhoz akácfából, és felállították őket.
21
(20) A deszkák hossza tíz könyök, egy deszkának a szélessége pedig másfél könyök.
22
(21) Egy deszkának két csapja volt, egyik a másiknak megfelelő. Így készítették a hajlék összes deszkáját.
23
(22) A deszkákat pedig így osztották el a hajlékhoz: húsz deszkát a déli oldalon, dél felé.
24
(23) A húsz deszka alá negyven ezüsttalpat készítettek; mindegyik deszka alá két talpat annak két csapja szerint.
25
(24) A hajlék másik végébe, az északi oldalon szintén húsz deszkát készítettek.
26
(25) Negyven ezüsttalpat készítettek alájuk, két talpat az egyik deszka alá, két talpat a másik deszka alá is.
27
(26) A hajlék nyugati oldalához hat deszkát készítettek.
28
(27) A hajlék sarkaira, a két oldalra pedig két deszkát tettek.
29
(28) Alulról kezdve kettesével voltak, felül pedig egybe voltak fogva egy karikával. Így készítették mindkettőt a két sarkon.
30
(29) Tehát nyolc deszka volt összesen, és azoknak tizenhat ezüsttalpuk volt: kétkét talp egy-egy deszka alatt.
31
(30) Reteszrudakat is készítettek akácfából. Ötöt a hajlék egyik oldalának deszkáihoz,
32
(31) öt reteszrudat a hajlék másik oldalának deszkáihoz és öt reteszrudat a hajlék nyugati oldalának deszkáihoz hátulról.
33
(32) Elkészítették a középső reteszrudat is, hogy fusson végig a deszkák közepén.
34
(33) A deszkákat pedig arannyal borították be. Aranyból készítették a reteszrudak gyűrűjéül szolgáló karikákat is, és a reteszrudakat is beborították arannyal.
35
(34) Elkészítették a függönyt is kék, bíborpiros, karmazsinszínű és sodrott lenből, műgonddal beleszőtt kerúbokkal.
36
(35) Készítettek hozzá négy oszlopot akácfából, és beborították őket arannyal. A horgaik is aranyból voltak, és négy ezüsttalpat is öntöttek hozzá.
37
(36) Kék, bíborpiros, karmazsinszínű és sodrott lenből hímzett függönyt készítettek a sátor bejáratára.
38
(37) Öt oszlopot is csináltak hozzá horgokkal együtt. Az oszlopfőket és az összekötőket beborították arannyal, öt talpuk pedig rézből volt.