1Titeket is megelevenített, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt,
2melyekben jártatok egykor e világnak megfelelően a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, amely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik.
3Egykor mi mindnyájan ezek között forgolódtunk, követve testünk kívánságait, cselekedve a test és a gondolatok akaratát, és természet szerint a harag fiai voltunk, mint mások is.
4De az irgalomban gazdag Isten az ő nagy szeretete által, amellyel minket szeretett,
5minket, akik halottak voltunk vétkeinkben, Krisztussal együtt megelevenített – kegyelemből van üdvösségetek –,
6és vele együtt feltámasztott, és vele együtt ültetett a mennyekbe Krisztus Jézusban,
7hogy megmutassa az eljövendő időkben az ő kegyelmének felséges gazdagságát irántunk való jóságából a Krisztus Jézusban.
8Mert kegyelemből nyertetek üdvösséget, hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez,
9nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék.
10Mert az ő alkotása vagyunk Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtetve, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.
11Azért emlékezzetek meg arról, hogy ti test szerint egykor pogányok voltatok, akiket körülmetéletleneknek neveznek azok, akiket kézzel metéltek körül,
12hogy ti abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izráel közösségéből kirekesztve, és az ígéret szövetségétől idegenek, s reménységetek sem volt, mert Isten nélkül valók voltatok ezen a világon.
13Most pedig a Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közeliekké lettetek a Krisztus vére által.
14Mert ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé tette, és ledöntötte a válaszfalat, az ellenségeskedést az ő testében.
15A tételes parancsolatokból álló törvényt eltörölte, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában.
16Megbékéltette Istennel mind a kettőt egy testben a kereszt által, megölve azon az ellenségeskedést;
17eljött, és békességet hirdetett nektek, távolvalóknak és békességet a közelvalóknak.
18Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.
19Ezért tehát nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és az Isten házanépe,
20akik az apostolok és próféták alapkövére épültetek, ahol a szegletkő maga Jézus Krisztus.
21Benne van az egész épület összeillesztve, és benne növekszik szent templommá az Úrban,
22akiben ti is együtt épültök a Lélek által Isten hajlékává.