1Azért ha feltámadtatok Krisztussal, az odafennvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, Isten jobbján ülve.
2Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel.
3Mert meghaltatok, és a ti éltetek Krisztussal együtt el van rejtve Istenben.
4Amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.
5Öldököljétek meg azért földi tagjaitokat: a paráznaságot, tisztátalanságot, bűnös szenvedélyt, gonosz kívánságot és a telhetetlenséget, amely bálványimádás.
6Ezek miatt jön el az Isten haragja.
7Ti is ezt műveltétek, amikor ezekben éltetek.
8Most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, a káromkodást és szátokból a mocskos beszédet.
9Ne hazudjatok egymás ellen, hiszen levetkőztétek az ó embert a szokásaival együtt,
10és felöltöztétek az újat, aki teremtője képmása szerinti ismeretre újult meg.
11Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetélés és körülmetéletlenség, barbár, szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.
12Öltsetek magatokra azért – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, türelmet,
13elszenvedve egymást és kölcsönösen megbocsátva egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna – amint Krisztus is megbocsátott nektek, ti is úgy tegyetek.
14Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, amely a tökéletesség köteléke.
15És a Krisztus békessége uralkodjék szívetekben, amelyre elhívattatok egy testben, és háládatosak legyetek.
16Krisztus beszéde lakozzék bennetek gazdagon, minden bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel. Szívetekben hálaadással énekeljetek az Úrnak!
17És mindent, amit csak tesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, általa hálát adva az Atya Istennek.
18Ti, asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban.
19Ti, férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk keserű kedvűek.
20Ti, gyermekek, fogadjatok szót szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úrnak.
21Ti, apák, ne keserítsétek el gyermekeiteket, nehogy elcsüggedjenek.
22Ti, szolgák, fogadjatok szót mindenben test szerint való uraitoknak, nem színből szolgálva, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat.
23Bármit tesztek, lélekből tegyétek, úgy, mint az Úrnak, ne pedig úgy, mint embereknek,
24tudva, hogy az Úrtól veszitek az örökség jutalmát; mert ti az Úr Krisztusnak szolgáltok.
25Aki pedig igazságtalan, visszakapja, amit igazságtalanul tett, mert nincs részrehajlás.