1 A zavargás megszűntével Pál magához hívta a tanítványokat, bátorította őket, majd elbúcsúzott tőlük, és elindult, hogy Macedóniába menjen.

2 Miután pedig bejárta azokat a tartományokat, és számos beszéddel buzdította őket, Görögországba ment.

3 Három hónapot töltött ott, de ahogy hajóra készült szállni Szíria felé, a zsidók merényletet terveztek ellene, ezért úgy döntött, hogy Macedónián át tér vissza.

4 Elkísérte őt a béreai Szópatér, Pirrosz fia, a thesszalonikaiak közül pedig Arisztarkhosz és Szekundusz és a derbéi Gájusz és Timóteus, valamint az ázsiai Tükhikosz és Trofimosz.

5 Ezek előrementek, és Tróászban vártak ránk.

6 Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után elhajóztunk Filippiből, és öt nap alatt érkeztünk meg hozzájuk Tróászba, ahol hét napot töltöttünk.

7 A hét első napján, amikor összegyűltünk a kenyér megtörésére, Pál prédikált nekik, és mivel másnap el akart menni, a tanítást megnyújtotta éjfélig.

8 Elég sok lámpás volt abban a felső szobában, ahol összegyűltünk.

9 Egy Eutikhosz nevű ifjú pedig, aki az ablakban ült, mély álomba merült, és mivel Pál sokáig prédikált, az álom úgy elnyomta, hogy leesett a harmadik emeletről, és holtan szedték föl.

10 Pál pedig lement, ráhajolt, magához ölelte, majd azt mondta: Ne nyugtalankodjatok, mert a lelke benne van.

11 Azután fölment, megtörte a kenyeret, és evett, majd sokáig, egészen virradatig beszélgetett velük, és akkor indult el.

12 Az ifjat pedig élve hozták fel, és egészen megvigasztalódtak.

13 Mi pedig előrementünk, és hajóra szállva Asszoszba utaztunk, ott akartuk fölvenni Pált, mert így rendelkezett, ő ugyanis gyalog akart jönni.

14 Amikor aztán Asszoszban találkozott velünk, felvettük, és Mitilénébe mentünk.

15 Onnan elhajózva másnap Khiosz elé jutottunk, azt követően pedig behajóztunk Számoszba, majd a rá következő nap megérkeztünk Milétoszba.

16 Mert Pál úgy döntött, hogy Efezus mellett elhajózik, hogy ne veszítsen időt Ázsiában. Sietett, hogy pünkösd napjára lehetőleg már Jeruzsálemben legyen.

17 Milétoszból azonban Efezusba küldött, és magához hívatta a gyülekezet véneit.

18 Amikor azok megérkeztek hozzá, azt mondta nekik: Ti tudjátok, hogy Ázsiába jövetelem első napjától fogva miként éltem köztetek az egész idő alatt.

19 Az Úrnak szolgáltam teljes alázatossággal, sok könnyhullatás és megpróbáltatás között, amelyek a zsidók cselszövései miatt estek rajtam.

20 Egyáltalán nem riadtam vissza attól, hogy hirdessem nektek azt, ami hasznos, és nyilvánosan és házanként tanítsalak titeket.

21 Mind zsidóknak, mind görögöknek bizonyságot tettem az Istenhez való megtérésről és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hitről.

22 Most azért a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, és nem tudom, hogy ott mi vár rám.

23 Csak azt tudom, hogy a Szentlélek városonként bizonyságot tesz, hogy bilincsek és szorongattatások várnak rám.

24 De semmivel sem gondolok, még az életem sem drága nekem, csak hogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.

25 És most tudom, hogy közületek, akik között az Isten országát hirdetve jártam, többé senki sem látja az arcomat.

26 Azért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok.

27 Mert nem vonakodtam attól, hogy az Isten teljes akaratát hirdessem nektek.

28 Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra, amelyben a Szentlélek felvigyázóvá tett titeket, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.

29 Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat.

30 Sőt közületek is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy maguk után vonják a tanítványokat.

31 Azért vigyázzatok, emlékezzetek arra, hogy én három évig nem szűntem meg éjjel és nappal könnyek között inteni mindenkit.

32 Most pedig, testvéreim, az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki gyarapíthat, és örökséget adhat nektek minden megszentelt között.

33 Senkinek az ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam,

34 sőt magatok tudjátok, hogy amire szükségem volt nekem és a velem levőknek, arról ezek a kezek gondoskodtak.

35 Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy ily módon fáradozva kell az erőtlenekről gondot viselni és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő azt mondta: Jobb adni, mint kapni.

36 Miután ezeket elmondta, térdre borulva együtt imádkozott velük.

37 Akkor mindnyájan nagy sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és megcsókolták őt.

38 Különösen azon a szaván keseregtek, hogy nem fogják többé arcát viszontlátni. Azután elkísérték a hajóhoz.