1Testvéreim, én azonban nem beszélhettem veletek úgy, mint lelkiekkel, csak mint testiekkel, mint Krisztusban kisdedekkel.
2Tejet adtam nektek, nem pedig kemény eledelt, mert még nem bírtátok volna el, sőt még most sem bírjátok el,
3mert még testiek vagytok. Mert amikor irigykedés, versengés van közöttetek, vajon nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?
4Mert amikor az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik meg: „Én Apollósé”; nem emberi módon viselkedtek?
5Hát kicsoda Apollós, és kicsoda Pál? Szolgák csupán, akik által hívőkké lettetek, ahogy az Úr adta mindegyiknek.
6Én plántáltam, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést.
7Azért sem a plántáló, sem az öntöző nem számít, csak a növekedést adó Isten.
8A plántáló és az öntöző egyek, de mindegyik a maga jutalmát veszi a maga munkája szerint.
9Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.
10Az Istentől nekem adott kegyelem szerint mint bölcs építőmester alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá!
11Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely Jézus Krisztus.
12Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít erre az alapra,
13mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz, mert az a nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg, és hogy kinek milyen a munkája, azt a tűz teszi próbára.
14Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat kap.
15Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mint aki tűzön ment át.
16Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek?
17Ha valaki Isten templomát megrontja, megrontja azt Isten. Mert az Isten temploma szent, ezek vagytok ti.
18Senki se csapja be magát. Ha közületek valaki bölcsnek gondolja magát ezen a világon, legyen bolonddá, hogy bölccsé lehessen.
19Mert e világ bölcsessége bolondság Isten előtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban.
20És ismét: Ismeri az Úr a bölcsek gondolatait, hogy hiábavalók.
21Azért senki se dicsekedjék emberekkel. Mert minden a tiétek:
22akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár az eljövendők, minden a tiétek.
23Ti pedig Krisztuséi vagytok, és Krisztus Istené.