Nem volt perc, hogy új erőt ne nyerjek küzdelmekkel tűzdelt utamon. Megtanultam bízni Istenemben, sorsom immár nyugton Rá hagyom. Oly nagy jóság, annyi csoda értem meggyőzött, hogy bölcsen válaszol! Megnyugvással elegyíti könnyem. Békém van, hisz látom úgy van jól.
Nap mint nap itt érzem magam mellett, ketten hordjuk sorsom terheit. Nem hiányzott, mikor sírni kellett, vigasztalt, az út bármerre vitt. Nyitva volt a füle panaszomra, Nyitva, ha elsírtam bűnömet. Csapás ért, de fölöttem volt pajzsa, Támadtak: Ő védelmébe vett.
Ígérettel töltötte a Könyvét: Fáradt lelkem, nehogy csüggedezz! S betelnek, ó, ehhez nem fér kétség: Néma ajkam ismét zengedez! Uram, támogasson erős Lelked: "Atyámtól jön!" mindent úgy vegyek. Mondd, hogy egykor hű kebledre térek. Való lesz, mit most csak hihetek.