myBible logó myBible
Fiókom
← Szombatiskola
8. lecke Serdülők

Elizeus szolgálatának vége

2026. november 15–21.

Memoriter

„Ezek szekerekben, amazok lovakban bíznak, mi pedig az Úrnak, a mi Istenünknek nevéről emlékezünk meg.” Zsoltár 20:8

Mennyei szekerek Vasárnap, november 15.

2Kir 6:8-18

A nép Istenhez hű emberei rendkívül hálásak voltak Elizeus munkájáért. Még azok is tisztelték, akik visszatértek a Baál imádatához és nem tartották meg az ígéretüket, miszerint egyedül Istent fogják tisztelni. Bálványimádásuk és pogány szokásaik miatt Isten nem tudta megáldani őket. A közeli ellenséges ország, Szíria időnként megtámadta őket. A szíriai király nagyon feldúlt volt, mert valahányszor rajtaütésszerű támadást tervezett, az izraeli király mindig tudomást szerzett róla és visszaverte az ellenséget. A szíriai király biztos volt benne, hogy a seregéből valaki áruló, aki elmondja az izraelieknek a terveiket. Egyik szolgája azonban elmagyarázta neki, hogy Elizeus értesíti az izraelitákat. „Kutassátok fel Elizeust, és én fogságba vetem!” – parancsolta embereinek. „Dótánban van” – tájékoztatták a királyt. Ezért azonnal sereget küldött oda, hogy éjszaka bekerítsék a várost és elfogják a prófétát. 2Kir 6:11-14

Elizeus szolgája, amikor másnap reggel kiment és meglátta a várost körülvevő szíriai hadsereget, kétségbeesetten rohant vissza gazdájának jelenteni. Mit mondott neki Elizeus? 2Kir 6:15-16.

Mit értett ezalatt? Miért nem félt? Elizeus tudta, hogy angyalok serege vigyáz rájuk, habár nem láthatta őket. Mivel azt akarta, hogy a szolgája is bízzon, megkérte Istent, hogy neki is mutassa meg őket. Mit érezhetett szerinted a szolga, amikor Isten megválaszolta Elizeus imáját? 2Kir 6:17. 

Nemsokára szíriai katonák kopogtattak Elizeus ajtaján. Elizeus nem aggódott. Arra kérte Istent, hogy tegyen valami szokatlant. Mi volt az? 2Kir 6:18.

Milyen könnyen lerombolta Isten Sátán terveit! Mind a szíriai, mind az izraeli katonáknak és királyaiknak rá kellett döbbenniük, hogy Isten hatalmas és képes megvédeni különleges népét. 

Alkalmazás: Nekünk is tisztában kell ezzel lennünk. Soha ne feledjük, amit Elizeus mondott a szolgájának: „Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük.” 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

A parázs Hétfő, november 16.

2Kir 6:19-33

Amikor a szíriai katonák el akarták fogni Elizeust, Isten vaksággal verte meg őket. Ezután a próféta Samáriába, Izrael fővárosába vezette őket. El tudod képzelni a szíriaiak kétségbeesését, amikor Isten visszaadta a látásukat és rádöbbentek, hogy fogságba estek egy fallal körülvett városban? Izrael királya izgatott volt! Most itt volt a lehetősége, hogy sok ellenséges katonát elpusztítson! Isten terve azonban más volt. Olvassuk el, mit mondott Elizeus a királynak, mit tegyen. 2Kir 6:22-23

Minden egyes falat, amit az izraeliek azon a lakomán az ellenségeiknek felszolgáltak, példája volt annak a „parázs”-nak, amit a Biblia szerint az ellenségeink fejére gyűjtünk. Péld 25:21-22 

Ezután nagyon hosszú ideig nem törtek Izraelre a szíriaiak. Ám néhány év múlva mégis visszatértek. Ezúttal ostromgyűrűbe zárták Samária városát, és a lakosok hamarosan kifogytak az ennivalóból. A király elkeseredett. Ilyen szörnyű éhínség még sohasem volt, az emberek valósággal éhen haltak. Egy nap, amikor a király a városfalon sétált, odament hozzá egy asszony segítségért könyörögve. A királyt megdöbbentette, amit az asszony mondott. 2Kir 6:26-29

Megszaggatta a köntösét és az emberek láthatták, hogy alatta zsákruhát visel. Ez is mutatta, milyen szörnyen érezte magát az éhínség miatt. Arra azonban mégsem ébredt rá, hogy ami történik, az a bálványimádásuk következménye. Kit hibáztatott, és mit akart tenni ellene? 2Kir 6:31. 

Elizeus éppen otthonában tárgyalt néhány fontos vezetővel, amikor az Úr ismertette vele a király tervét. Egy futár érkezett a palotából, de a próféta nem engedte be. Amikor maga a király is odament, Elizeus elmondta neki, hogy mi fog történni másnap. 

Alkalmazás: Szerinted ha valaki kedves az ellenségeivel, az miért olyan, mintha parazsat gyűjtene a másik fejére? Ismersz olyant, aki nem volt kedves veled? Hogyan „gyűjthetsz parazsat” a fejére? 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

A négy leprás Kedd, november 17.

2Kir 7. fej.

Isten népe még mindig nem tanulta meg, hogy csak Őt kövesse és engedelmeskedjen prófétáinak. A szíriai hadsereg körülzárta Samária városát, és annak lakói kifogytak az élelemből. A király Elizeust okolta mindezért és meg akarta öletni. Amikor a próféta elmondta, hogy másnapra lesz mindenkinek elegendő olcsó ennivaló, a király tisztje kigúnyolta. Mit mondott Elizeus? 2Kir 7:1-2

Akkor éjjel négy éhező leprás ember ült a városfalon kívül, és azon tanakodtak, mitévők legyenek. 2Kir 7:3-4. 

A szíriai táborba érve megdöbbentek. Valami arra késztette a szíriaiakat, hogy mindent hátrahagyva elfussanak! Minden holmijukat és felszerelésüket otthagyták. Mi történt? 2Kir 7:6-7. 

Micsoda örömünnepet ült az a négy leprás! Aztán eszükbe jutott a városban éhező sok ember, és visszamentek. 2Kir 7:8-9. 

A király biztos volt benne, hogy a szíriaiak elrejtőztek és csak arra várnak, hogy a városlakók kimenjenek, és így elfoghassák őket és bevehessék a várost. Ám emberei ellenőrizték és láthatták, hogy az ellenség eltávozott. Isten azt cselekedte, hogy a szíriaiak nagy sereg közeledtének zaját hallották és megijedtek. Mit láttak a király szolgái? 2Kir 7:15.

Most már senki sem állíthatta meg a kiéhezett embereket. Mindenki kisietett a városból, hogy élelemhez jusson. A király főembere, aki Elizeust kigúnyolta, a kapu őrzéséért volt felelős. A nép azonban nem törődött vele és siettükben agyontaposták. Elizeus jövendölése valóra vált, a főember meghalt. Elizeus folytatta Istenért végzett munkáját és királyoknak adott tanácsot. Könnyen elbátortalanodhatott volna. Egész életében mindig voltak bálványimádók Izraelben, és néha úgy tűnt, az egész nép elhagyta Istent. Mindig voltak azonban, akik hűségesek maradtak Hozzá. Elizeus az egyik helyről a másikra utazott bátorítva ezeket a hűségeseket, tanítva azokat, akik el akartak fordulni a bálványimádástól, és a prófétaiskolákban is segített. 

Alkalmazás: Ha ismersz olyanokat, akik elbátortalanodtak a Jézusért való munkában, beszélj nekik Elizeus hosszú éveken át tartó hűséges munkájáról a hűtlen Izraelért. 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Tüzes szekér nélkül Szerda, november 18.

2Kir 6:1-7, 13:14-21

Elizeus nagyon fontosnak tartotta a prófétaiskolákat. Tudta, hogy az ott tanulók segítenek másoknak Istent választani, bízni Őbenne és hűségesnek maradni hozzá. Az egyik iskolában, amit éppen meglátogatott, igen szűkös volt a hely. Ezért elhatározták, hogy közösen építenek maguknak egy nagyobb hajlékot. Megkérték Elizeust, hogy tartson velük, és ő örömmel beleegyezett. Azt tervezték, hogy fejszéikkel kimennek a közeli folyóhoz fát vágni az építkezéshez. Hamarosan nagy munkában voltak: fákat vágtak ki és deszkákat készítettek belőlük. Az egyik tanuló kölcsönkért fejszével dolgozott. Éppen meglendítette, hogy kivágjon egy fát, amikor annak feje beleesett a vízbe. A diák persze szörnyen érezte magát. Mit mondott és mit tett Elizeus? 2Kir 6:5-7

A tanulók kétségtelenül szerették Elizeust! Időnként a tanteremben tanította őket, de amint láthattuk, együtt is dolgozott velük. Mit gondolsz, hogyan segítette ez az oktatásukat? Elizeus türelme és hite bizonyította, hogy semmi sem ingathatja meg Istenbe vetett bizalmát. Ez még Izrael akkori uralkodójára, az ifjú Joás királyra is hatással volt. Elment a halálos beteg Elizeust meglátogatni. 2Kir 13:14 

Szíria még mindig Izrael ellensége volt. Isten azt az üzenetet küldte Elizeussal Joásnak, hogy végül le fogja győzni azt az országot. Egészen addig kell támadnia, amíg teljesen el nem pusztul. 2Kir 13:15-17.

Isten próbára tette Joást. Elhiszi-e, hogy Isten győzelmet ad Izraelnek Szíria fölött? Bízni fog az Úrban és addig folytatja a harcot, amíg teljesen el nem pusztul az ellenség? 2Kir 13:18-19.

Elizeus több mint ötven évig hűségesen dolgozott az Úrért. Isten nem küldött érte tüzes szekeret, ami a mennybe ragadta volna, ahogyan Illésért tette. Az idős próféta hosszú ideig betegeskedett halála előtt. Az utolsó lenyűgöző csoda, amit Isten hűséges szolgája megbecsüléseként tett, a halála után történt! Olvassunk róla a 2Kir 13:20-21. versekben ! 

Alkalmazás: Isten a népe bátorítására használta Elizeust, hogy bízzanak Őbenne. Téged is így akar használni? 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Isten prófétáinak elvetése Csütörtök, november 19.

Izrael népe megosztott volt egészen Salamon király halála óta. A tíz északi törzs neve Izrael volt, a déli királyságot pedig Júdának hívták. A templom, amit Salamon épített, Júda fővárosában, Jeruzsálemben állt. Ám az északi királyság első uralkodója, Jeroboám nem akarta, hogy a nép odajárjon, ezért két aranyborjút állított fel nekik a saját királyságában. Küldött Isten Illésen és Elizeuson kívül más prófétákat is Izraelnek, hogy változzon meg? Figyelmeztette őket, hogy mi fog történni, ha nem változtatnak? Ó, igen! Isten számos hűséges prófétát küldött. Újra meg újra figyelmeztették őket arra, hogy mi fog történni, ha nem változtatnak gonosz útjaikon és nem hagyják abba a pogány istenek imádatát. A hűséges próféták között volt Ámós és Hóseás. Mindketten könyvet írtak munkásságukról, amelyek megtalálhatók a Bibliában. Később tanulunk majd róluk. Hogyan könyörgött Isten oly nagyon szeretett gyermekeinek? Hós 14:1-4

Végül, több mint 200 esztendő és 19 király uralkodása után Isten megengedte a tíz törzs ellenségeinek, hogy fogságba hurcolják őket. Mind a 19 királyról elmondható, hogy: „gonoszságot művelt az Úr szeme előtt.” Bár az egyik király, Jéhu elpusztította a Baál kultuszt Izraelben, Jeroboám aranyborjúinak tiszteletét folytatta. (2Kir 10:28-29)

Milyen elkeserítő! A tíz törzs végül fogságba került, és soha többé nem lettek újra egy nemzetté. Eddig az északi királyságban történteket kísértük figyelemmel, és megismertük annak szomorú végét. Mi történt ez idő alatt Júdában, a déli királyságban? Júdában összesen húsz uralkodó volt. Megtudjuk majd, hogy néhányuk hűséges volt Istenhez, és Júda 135 évvel tovább létezett, mint az északi királyság. Végül azonban a déli királyság népét is fogságba hurcolták. 

Alkalmazás: Fontos, hogy meghallgassuk az üzeneteket, amiket Isten a prófétáin keresztül küld és engedelmeskedjünk nekik? 2Krón 20:20 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Asa és Jósafát Péntek, november 20.

2Kir 14:1-18:27

A Királyok első és második könyve eredetileg egy könyv volt, ahogyan a Krónika első és második könyve is. Sok helyen ugyanazokról az emberekről beszélnek, de mindegyikben van olyan részlet, ami a másikban nem található meg. Ezért mind a Királyok, mind a Krónika könyveit tanulmányoznunk kell, hogy megtudjuk, mi történt, miután Izrael népe két királyságra szakadt. Salamon fiáról, Roboámról azt mondja a Biblia, hogy „gonoszul cselekedett”. Salamon unokája, Abija is így tett, amikor király lett. Asa, Izrael harmadik királya azonban hűséges volt Istenhez. Visszavezette népét Hozzá, hogy Őbenne bízzanak és neki engedelmeskedjenek. Ennek következtében Isten hosszú évekig megáldotta Júdát. 2Krón 14:2-5

Később azonban Asa segítséget kért a szíriai királytól az izraeli király elleni harchoz. Amikor Isten egy prófétát küldött hozzá, hogy erről beszéljen vele, a király olyan mérges lett, hogy börtönbe vetette. Asa még később, amikor a lába beteg lett, sem tért vissza Istenhez. 2Krón 16:10-12 Asa fia, Jósafát lett Júda negyedik királya két évvel azután, hogy Akháb Izrael királya lett. Visszatérítette Júda népét az igaz Isten tiszteletéhez, és az Úr ismét megáldotta őket. 2Krón 17:3,6,10

Jósafát azonban megengedte fiának, Jórámnak, hogy feleségül vegye Atháliát, Akháb és Jézabel lányát. A két család természetesen összebarátkozott, és ennek nagyon rossz következményei lettek. Jósafát hibát követett el, amikor Akháb megkérte, hogy seregivel csatlakozzon hozzá a szíriaiak elleni harcban. Rögtön beleegyezett, hogy Júda serege Akháb seregével menjen, de tudni akarta Isten véleményét a csatáról. Akháb 400 hamis prófétája győzelmet ígért. Jósafát azonban nem volt elégedett. Igaz prófétától akart véleményt hallani és Akhábot kérte, hogy keressen egyet. Mit mondott Akháb az igaz prófétáról, akit ismert? 2Krón 18:3-7

Akháb elküldetett érte, bár gyűlölte őt, és a próféta elmondta neki az igazat. Mit tett vele Akháb, azon túl, hogy nem volt hajlandó hinni neki? 2Krón 18:26. 

Alkalmazás: Mindig nagyon veszélyes dolog elutasítani Isten szavát, amit Isten prófétája közvetít, és nem hallgatni rá, ahogyan azt a jövő héten látni fogjuk. 

Tanulmányozásra

2Királyok 6;7; 2Királyok 8:14-21; 2Krónikák 11-18. fej.; Próféták és királyok, 254–264, 279–300, 190–203. old. 

„Jaj, édes uram! Pedig ezt is kölcsönkértem!” (2Kir 6:5)

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

„Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük.” (2Kir 6:16)

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

„Ti azonban legyetek bátrak, … mert a ti munkátoknak meglesz a jutalma.” (2Krón 15:7)

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.